Kelet Magyarország, 2015. október (72. évfolyam, 230-255. szám)
2015-10-10 / 238. szám
FÜGGETLEN NAPILAP SZOMBAT 2015. OKTÓBER 10. Sok felhő, hideg idő, számottevő eső nélkül Az autók nagyon összetörtek FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Két sérült az esős balesetben nyiptára. Pénteken késő délután egy Fordba érkezett Sényő felől a 403-as úthoz, ahol a járművezető a szakadó esőben talán nem észlelte időben az Oros felől a védett úton érkező VW-t és kihajtott elé. Az autók összeütköztek, az irányából kitérített VW az árokba sodródott, a Ford megpördült. A mentők két sérültet vittek kórházba, a műszaki mentéshez riasztották a tűzoltókat. KM-PS ÍIÍKNAPLÓ LXXII. ÉVFOLYAM, 238. SZÁM, ÁRA: 130 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 100 FT Pm Jobb úgy a tanulásra koncentrálni, hogy nem vacog az ember. CZUPRÁK FLÓRA 3. OLDAL MAGYAROK russmedia termek Újra energiát termelnek a szakolyi bioerőműben Az új tulajdonosok közel másfél éves leállás után leheltek életet az üzembe. szakoly: Már napok óta füstöl a biomasszából és faaprítékból villamos energiát előállító szakolyi bioerőmű kéménye, pénteken azonban hivatalosan is megerősítették: a 2009-ben megépített, majd szinte folyamatosan likviditási problémákkal küszködő üzemben újra elkezdődött a villamosenergia-termelés. A újraindulás alkalmából rendezett sajtónyilvános eseményen jelen volt dr. Seszták Miklós fejlesztési miniszter is, aki elmondta: a kormány stratégiai feladatként kezeli az energiafüggőség csökkentésének kérdését, szerinte a jövő záloga a megújuló energiatermelés. - 750 milliárd forintot különítünk el a jövőben a megújuló energiatermelés támogatására - fogalmazott a miniszer, aki hozzátette: az ország nincs híján biomassza-alapanyagnak. n. km-ig Várják a gyerekeket A Móricz Zsigmond Színház idei évadának első gyerekdarabja a Koppélia című táncjáték, amit ma mutatnak be a Művész Stúdióban. . FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Több fronton is helyt kell állni! röplabda. A Fatum-Nyíregyháza élvonalbeli női röplabdacsapata megkezdi több frontos harcát. A tervekről pénteken kiderült: a bajnokság és a Magyar Kupa prioritást élvez - mindkét sorozatban a négy közé jutás a cél -, a Challenge Kupa és a Közép-európai Liga a felkészülést szolgálja. /Q. km Külkereskedelmi termékforgalom Magyarországon, 2015. január-augusztus (milliárd forint) 1831270 GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: KSH/MTI A tartalomból 4401 Nyíregyháza. Postafiók 25. Telefon: (42) 501-510 9 77013 Innen-onnan 4. Megyei tükör 5. Hazai tájakon 6. Gazdaság 7. Ízvilág 8. Megyénk sportja 9., 10. 1 5238 Várjuk a legjobb recepteket nyíregyháza. Ebben az évben is megjelentetjük receptmagazinunkat december elején, hogy segítsünk a háziasszonyoknak a karácsonyi menü összeállításában. Azt kérjük olvasóinktól, küldjenek be szerkesztőségünkbe karácsonyi recepteket, amelyek közül a legjobb húszat megsütjük/ megfőzzük, a kész ételeket lefotózzuk, és még az ünnep előtt színes kiadványban nyújtjuk át. /8. ny Árkotház a Letartóztatás lett a mágia vége Kihallgatása után is folytatta a csalásokat a sényői férfi, NYÍREGYHÁZA. A Nyíregyházi Rendőrkapitányságon július 29-én csalás elkövetése miatt indult nyomozás, akkor még ismeretlen tettes ellen. Az elkövető egy közösségi portálon ismert jósnőnek adta ki magát és azt állította, hogy „pénzmágiát” végez. Elkérte a sértettek bankkártyaadatait, amelyekkel feltöltötte a telefonja egyenlegét, majd internetes fogadásokat kötött és online szerencsejátékot játszott. A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható K. Lajos 30 éves sényői lakost szeptember 1-jén elfogták és kihallgatták. Ám az egészségi állapota miatt szabadlábon védekező férfi ezt követően sem hagyott fel a csalásokkal. Az egész ország területéről 56 bankkártya adatait megszerezve mintegy 4,6 millió forinthoz jutott hozzá törvénytelenül. Számos sértett még nem tett feljelentést, azonosításuk folyamatban van. K. Lajost a Nyíregyházi Rendőrkapitányság október 9-én ismét előállította, a bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatását, amit egy egészségügyi intézetben hajtanak végre. km ■ Gazdára várva A Nyíregyházi Állategészségügyi Telep örökbefogadó napot tartott pénteken, fotó: sipeki Péter Az Oscar-díjas színésznő az egyenjogúságért emelte fel a szavát. 16. OLDAL Sün Barnabás nyereményjáték nyíregyháza. Kedves Olvasónk! Vágd ki Sün Barnabás képét, majd ragaszd be a napokban megjelent gyermekmagazinunk mellékletébe a megfelelő helyre. Vigyázat, nyerhetsz! További részletek a magazinban, amely még kapható szerkesztőségünk ügyfélszolgálatán (Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6.), illetve a lapunkban több alkalommal is közölt árushelyeken. A kiadvány ára 399 forint, előfizetőinknek Hűségkártyával csak 299 forint. km Sün Barnabás, a gyerekek barátja FOTÓ: ÉKN Egyre többen kérik a fűtést nyíregyháza. A nyíregyházi távhősök kétharmadánál már elindította a fűtést a Nyírtávhő Kft. Az egyre hűvösebbre forduló időjárás miatt Záhonyban és Szálkán is egyre többen igénylik a szolgáltatást, n. km Magyarországi sorskérdések NYÍREGYHÁZA. Kósa Ferenc filmrendező a „Mi történt velünk - Magyarországi sorskérdések 1987-2014” című riportkönyvét mutatta be a Nyíregyházi Baloldali Klub meghívásának eleget téve pénteken a Centrál Hotelben. Kósa Ferenc fotó: sipeki Péter Gázlopás: mások életét is veszélyeztetik a csalók nyíregyháza. A Tigáz szolgáltatási területén évente mintegy 50 millió köbméter gázt lopnak a fizetni nem, de fogyasztani akarók - érkezett a megdöbbentő adat a cég szóvivőjétől arra a kérdésünkre, mekkora veszteséget okoznak nekik a tolvajok. Száraz Gábor hozzátette: az így okozott kárt növeli a folyamatos ellenőrzések száma, ami szintén komoly költséget jelent. - Évente csaknem 200 ezer helyszíni munkavégzést folytatunk, ebből 30 százalék a célzott vizsgálat, ami kifejezetten a gázlopások visszaszorítását célozza, és átlagosan 4-5 ezer bizonyított szabálytalanságot tárnak fel a munkatársaink - folytatta a szóvivő. Az évek óta tartó módszeres és rendszeres ellenőrzés eredményeként a szabálytalan vételezés mértéke csökkent, de még mindig jelentős, az okozott kár több milliárd forint./3. km