Kelet Magyarország, 2018. január (75. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-12 / 10. szám

2018. JANUÁR 12., PÉNTEK NYÍREGYHÁZA. Dr. Grezsa Ist­ván ünnepi köszöntőt mon­dott a Petőfi Sándor Program erdélyi ösztöndíjasainak és mentorainak szerdán kezdő­dött, kétnapos találkozóján Szamosújváron. A Kárpátaljá­ért felelős kormánybiztos úgy fogalmazott: ami Trianonban átok volt, azaz hogy szétvá­lasztották a magyarságot, az a 21. században gazdasági, poli­tikai, kulturális és társadalmi előnnyé szervezhető. A szamosújvári találkozón 24 olyan fiatal vett részt, akik a magyar állam ösztöndíjasai­ként egy-egy erdélyi szórvány­közösségben nyújtanak segít­séget a magyar közösségi élet megszervezéséhez. Grezsa István kifejtette: a Kárpát-me­dence magyar szórványának szóló Petőfi Sándor-ösztön­­díjprogram és a világban szét­szórt magyarságot célzó Körösi Csom­a Sándor-ösztöndíjprog­ram a magyar nemzetpolitika zászlóshajói. A kormánybiz­tos reményének adott hangot, hogy ezek a programok az áp­rilisi parlamenti választások után is folytatódnak. Hozzá­tette: Szamosújvár jó helyszín az ösztöndíjasok találkozá­sára, hiszen a Kolozs megyei településen akkor épült hazai támogatással modern magyar iskola a szórványban élő ma­gyar gyermekek számára, ami­kor már kimondták a halálos ítéletet a mezőségi magyar­ságra. A szamosújvári iskola a legalkalmasabb helyszín arra, hogy reményt adjon a végeken élőknek. A kezdeti ötvenről 2018-ra már 65-re növekedett a Pe­­tőfi-ösztöndíjasok száma, és ez a szám tovább fog növe­kedni. Az ösztöndíjasok közül 31-en erdélyi szórványközös­ségekben fejtik ki tevékeny­ségüket. MTI <§> Szökőkút a belvárosban Az ibrányi belvárosnak ékköve Szalai László keramikusmű­vész alkotása. fotó: pusztai Sándor Ösztöndíjprogramok magyarajkú diákoknak Árvák fotóin Afrika meleg szíve Rendhagyó kiállítás nyílt a kisvárdai konfe­rencia központban. kisvárda. „Pemphero Chiwaya vagyok, 18 éves, Chembomában élek. Desig­ner szeretnék lenni. Éppen az utcán fotóztunk, amikor megláttam egy kislányt. Na­gyon aranyosan mosolygott, de amikor le akartam fényké­pezni, igyekezett eltakarni az arcát.” „Laston Sungani va­gyok, 19 éves és Machesóban lakom. Autótechnikai mérnök vagy újságíró szeretnék len­ni. Amikor Chiwaya faluban jártunk, sikerült lefotóznom, amint egy kútásó férfi éppen lefelé mászik a gödörbe min­den segédeszköz nélkül.” Az afrikai fiúk rövid bemu­tatkozása csak kettő azoknak a fiataloknak a sorából, akik fo­tóiból válogatáskiállítás nyílt csütörtök délután a kisvárdai konferencia-központban. Hétköznapok, kultúra - Tizenöt esztendővel ez­előtt többedmagammal részt vettem egy egyéves afrikai misszióban, az ott végzett önkéntes- és kutatómunkát azonban hazatérve sem tud­tuk elengedni, hosszabb-rö­­videbb időre visszatértünk a kontinensre. Három éve stratégiai együttműködést kötöttünk a Malawiban álta­lános és középiskolát működ­tető Jacaranda Alapítvánnyal. Az intézményben több mint négyszáz árva gyermek ta­nul ingyen. Több alkalommal vittünk nekik adományokat, rendszeresen látogatjuk és támogatjuk őket, sőt, fatele­pítési programot is kezdemé­nyeztünk a térségben - vázol­ta fel a két szervezet közötti kapcsolatot dr. Juhász Péter Gergő. A Földkelte Kulturális és Környezetvédelmi Egye­sület elnöke az Ismerd meg a világot! című tárlattal kap­csolatban elmondta: Asztalos Ilona, az egyesület tagja 2017 őszén egy hathetes misszió keretében fotózni tanította a Jacaranda-árvákat, amihez fényképezőgépeket is kaptak a gyerekek. A vándorkiállítás, amit az ország számos közép­iskolájába is eljuttatnak, az ő képeikből állt össze, és a ma­lawi emberek mindennapjait, kultúráját mutatja be. A rendezvény díszvendége volt Cecilia Khofi, Malawi je­lenlegi szépségkirálynője és az Egyesült Nemzetek Szövetsé­gének jószolgálati nagykövete. - Sziasztok! Hogy vagy­tok? - köszöntötte magyarul a megnyitóra érkezett ven­dégeket, majd tolmács segít­ségével néhány mondatban szólt országáról és magáról. - Nagyon büszke vagyok arra, hogy Malawiban szület­tem és nőttem fel. Nálunk ott­hon mindenki nagyon boldog, vendégszerető és kedves, ezért is nevezik Malawit Afri­ka meleg szívének. Természe­tesen vannak problémáink is: ezek közül a legégetőbb a túl­népesedés és a szegénység. Utóbbi annyira súlyos, hogy a pénztelen malawi családok sokszor 10-12 éves korban kiárusítják és férjhez adják a lányaikat tehetősebb embe­rekhez. Az én szüleim sem voltak jómódúak, s bár nem kényszerítettek ilyen hely­zetbe, sok más gonddal meg kellett küzdenünk. Nem volt elég ennivalónk, és megesett, hogy nem tudták a szüleim kifizetni az iskolai tandíja­mat, így az igazgató hazaza­vart. Mindezek ellenére na­gyon jó eredménnyel zártam a középiskolában, olyannyi­ra, hogy ösztöndíjat kaptam, főiskolát végezhettem, s ha­marosan a mestervizsgámon is túl leszek - engedett be­pillantást az életébe Cecilia, aki a helyi minisztériumban kapott munkát. Létrehozta a saját, Építsük fel Malawit! nevű szervezetét, így azután is tovább dolgozhat, hogy a szépségkirálynői koronával járó jószolgálati nagyköveti feladatokat átadja a követke­ző győztesnek. Segít a malawi lányoknak­­ Mint Miss Malawi, sok kis­lány tekint rám példakép­ként, hatással vagyok az éle­tükre. Fontos, hogy részesei legyenek ismét az integrált oktatásnak, ezért ösztöndíj segíti a tanulmányaikat. Örü­lök, hogy Magyarországon is elmesélhettem a történe­temet a középiskolás fiata­loknak, remélem, hogy az ő életükre is hatással voltam - jegyezte meg Malawi jószol­gálati nagykövete, akinek bár a dobolás a szenvedélye, éne­kelt egy inspiráló dalt a ven­dégeknek. KM-CSA PÁRTHÍREK: A MEGYÉNKBŐL Jobbik: A párt pénzügyi nehézségeire való tekintettel, a korábbinál szerényebb körülmények között látta vendégül évértékelő tájékoztatóján a sajtó munkatár­sait a Jobbik szervezete, dr. Fülöp Erik, a párt országos alelnöke és Adorján Béla megyei elnök azonban gazdagon megterített „szellemi svédasztallal” készült.­­ A néppártosodási folyamat sikeresen lezárult, egyre nagyobb és szélesebb a Jobbik politikai célkitűzéseit támogatók tábora. Az összmagyarság képviselete, a béruniós törekvés, az ország problémáinak megoldása, az el- és kivándorlás megfékezése, a korrupció felszámolása és a hatalmukkal visszaélők elszámol­tatása továbbra is szívügye lesz a „magyar szívvel, józan ésszel, tiszta kézzel" kormányozni kívánó Jobbiknak - hangsúlyozta dr. Fülöp Erik.­­ Fontos, hogy a helyi és országos sajtó munkatársai továbbra is maradjanak éberek, objektívek, hiszen a választók joggal várják el, hogy minden fontos ügyben tájékozottak legyenek és tisztán láthassanak - mondta Adorján Béla. Röviden OLVASÓKÖR. Két téma is várja az érdeklődő irodalombará­tokat Nyíregyházán a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár kamaratermében a Móricz Zsigmond Olvasókör rendezvényén január 17-én, szerdán a magyar kultúra napja jegyében. A 16 órakor kezdő­dő foglalkozáson a két téma: Kölcsey Ferenc korszerűsége - versei, írásai tükrében, Csabai László Szindbád -trilógiájának bemutatása. A két körvezető: dr. Bihari Albertné és Csabai László. HÁROM sérült. Két autó ütkö­zött össze szerdán Ibrányban. A közlekedési balesetben ket­ten sérültek meg. A város ön­­kormányzati tűzoltói vonultak az esethez. Árokba borult egy kisteherautó szerdán este a 41- es számú főúton - egy ember megsérült. A baktalórántházi tűzoltók áramtalanították a jár­művet . Párizsi út lesz a megmérettetés fődíja A cél, hogy a tanulók megismerkedjenek a problémamegoldás módszertani hátterével. nyíregyháza. A nagy érdeklő­désre tekintettel január 21-éig regisztrálhatnak a diákok az országos középiskolai prob­lémamegoldó versenyre. A történelmi témákat feldolgo­zó stratégiai vetélkedőt ötöd­ször szervezi meg a Mathias Corvinus Collegium és a Case Solvers csapata. Az elmúlt években már közel 1500 tanu­ló vett részt az ország legnép­szerűbb, középiskolásoknak szóló esettanulmány-verse­nyén. A fiataloknak fontos motiváló tényező, hogy a győztes csapat négynapos pá­rizsi utat nyerhet. Négy forduló - A részvételt elsősorban azoknak a diákoknak ajánl­juk, akiket érdekel a straté­gia és a problémamegoldás világa, valamint szeretnék fejleszteni logikai, érvelés­technikai és prezentációs ké­pességeiket. A verseny célja, hogy a tanulók megismerked­jenek a problémamegoldás módszertani hátterével, va­lamint hogy bővítsék törté­nelmi ismereteiket - mondta Dékány József, a szervezők csapatának vezetője. A négyfordulós megméret­tetésen valamennyi középis­kolás részt vehet, aki ottho­nosan mozog a történelem világában, szeret érvelni és csapatban dolgozni. Fontos kritérium, hogy a diákok há­romfős csapatban regisztrál­hatnak, ugyanakkor nem ki­tétel, hogy egy intézményből érkezzenek. Jelentkezni az okpv.hu/regisztracio oldalon található online felület kitöl­tésével lehet. Az első, január 28-áig tartó fordulóban a versenyzők a Case Solvers honlapján elér­hető, online történelmi eset­­tanulmányt oldanak meg, amit egy újabb, február 11-én záródó netes etap követ. Az első két fordulóban elért tel­jesítmény alapján az adott ré­giókból a nyolc legmagasabb pontszámot elérő csapat jut be a március 3-án megren­dezendő regionális döntők egyikébe. Az országos finálét március 24-én szervezik az MCC budapesti székhelyén, amelyen a legjobb 24 csoport vehet majd részt. A diákoknak érdemes az utolsó fordulóba jutásért küz­deniük, hiszen azon kívül, hogy az első három helyezett automatikusan felvételt nyer az MCC Középiskolás Prog­ramjába, értékes nyeremé­nyek is várnak rájuk. km A nyertes csapat négy napot tölthet Párizsban illusztráció: internet Gazdag programok a magyar kultúra hetén MÁTÉSZALKA. A mátészalkai önkormányzat és a Szent­­pétery Zsigmond Kulturális Központ és Színház a hagyo­mányokhoz híven nagyszabá­sú programsorozattal készül a magyar kultúra hetére. Böjte Csaba ferences rendi szerzetes Az élet legfonto­sabb feladata a szeretet című előadásával kezdődnek a programok január 19-én, pén­teken 17 órától, majd Détár Enikő, Kulcsár-Székely Attila és a Talán Teátrum művészei 19 órától a Magyar Szellemi Kávéházba invitálják a kultú­rabarátokat. Másnap, január 20-án 16 órától kórushang­versenyt hallhatnak az érdek­lődők a Zenebarátok Kórusa társszervezésében. A magyar kultúra napján, január 22-én 17 órakor meg­koszorúzzák Kölcsey Ferenc emlékművét. Az emlékezőket dr. Hanusi Péter, Mátészalka polgármestere köszönti, be­szédet mond Kovács Sándor egyéni országgyűlési képvi­selő, közreműködik a Talán Teátrum. A ünnepi hét zárásaként hétfőn 18 órától Alekszej Vasziljevics Tyivanyenko tör­ténész professzor A titokzatos idegen: Petőfi Sándor rabként Barguzinban című könyvével ismerkedhetnek meg. Az est vendégei lesznek Dalmay Ár­pád, a könyv magyar fordítója és Fuksz Sándor, a Magyarok Világszövetsége Petőfi Bizott­ságának elnöke. km <§> Az első regény Meskó Ervin Hóbortos Gyémántok című regényével csütör­tökön ismerkedhettek meg az érdeklődők a kisvárdai Várday István Városi Könyvtárban. A szerzőt és a kötetet Deák- Takács Szilvia irodalmár mutatta be. fotó: vincze Péter

Next