Kelet Magyarország, 2018. július (75. évfolyam, 151-176. szám)

2018-07-10 / 158. szám

2 Krónika Lemondott Boris Johnson külügyminiszter London­ Lemondott hétfőn Boris Johnson brit külügy­miniszter. Johnson néhány órával a Brexit-ügyi tárca volt vezetője, David Davis lemon­dása után jelentette be távo­zását. Boris Johnson, London egykori polgármestere a brit EU-tagságról 2016-ban rende­zett - a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert - népszavazás kampányában a keményvonalas Brexit-párti tábor frontembere volt. mti Távozott a brit Brexit-miniszter David Davis London­ Benyújtotta lemon­dását David Davis, aki a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát irányító brit mi­nisztériumot vezette. Utódja Dominic Raab lett. David Da­vis azzal indokolta döntését, a kormány Brexit-politikájá­­nak iránya és taktikája miatt mind kevésbé tűnik való­színűnek a brit EU-tagságról két éve tartott népszavazás döntésének maradéktalan végrehajtása. mti Dominic Raab, az utód FOTÓ: AFP ■ Bemutatkozó látogatáson a nagykövet Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke (balra) bemutatkozó látogatáson fogadta hétfőn David B. Cornsteint, az Egyesült Államok új budapesti nagykövetét az Országházban. fotó: mti, Illyés tibor Ellenőrzi a választási elszámolásokat az ÁSZ Budapest. Az Állami Szám­vevőszék (ÁSZ) az adatbeké­résekkel megkezdte az idei országgyűlési választáshoz kapcsolódó ellenőrzéseit. Előre tájékoztattak Az ÁSZ hétfőn az MTI-vel kö­zölte: a vonatkozó törvényi előírás értelmében az április 8-i választást követő egy éven belül ellenőrzik a választáson mandátumhoz jutott jelöltek, valamint az egy százalék fe­letti listás eredményt elért je­lölőszervezetek elszámolásait. A kampánypénzek ellenőrzése során az ÁSZ minden esetben utólagos pénzügyi szabály­szerűségi ellenőrzést végez, amelyet a jelöltek és jelölőszer­vezetek elszámolásaira, bi­zonylataira, egyéb dokumen­tumaira, valamint közzétett adataira alapoz. Emlékeztettek arra, hogy februárban részletes tájékoz­tatót tettek közzé a kampány­pénzek ellenőrzéséről. Ez az általános tudnivalók mellett bemutatta a számvevőszéki ellenőrzés szempontjait, az elszámoltatás általános kö­vetelményeit, kitért a kam­pányra fordítható összegek értékhatára betartásának el­lenőrzésére és arra is, hogy a jelölteknek és jelölőszerve­zeteknek milyen dokumen­tumokat, elszámolásokat, bizonylatokat kell az ÁSZ ren­delkezésére bocsátani. mti Nem hittek a saját sikerükben BUDAPEST. A hétvégi józsefvá­rosi időközi polgármester-vá­lasztás eredményei arra utal­nak, hogy már sem a választók, sem az ellenzéki pártok nem hiszik, hogy a jelöltjük sikeres lehet - mondta Boros Bánk Levente, a Médianéző vezető­je hétfő reggel az M1 aktuális csatornán. Az elemző szerint úgy tűnhetett, hogy nagy az ellenzéki összefogás az időkö­zi választáson, de a végered­ményben ez nem tükröződött. Ugyanakkor a VIII. kerület - ahogy a főváros egésze is - komoly fejlődésen ment át az utóbbi években, és vélhetően ez is szerepet játszott abban, hogy Kocsis Máté volt polgár­­mester jelöltjét választották meg a hétvégén - fűzte hozzá a Nézőpont Csoporthoz tartozó cég vezetője. mti Meggyőző volt a támogatás Budapest. Az emberek nem kértek a bevándorláspárti el­lenzéki jelöltekből, és nem kértek a bevándorláspárti ellenzékből sem a vasárna­pi időközi önkormányzati választásokon - értékelte az eredményeket a Fidesz kom­munikációs igazgatója hét­főn a közmédiának. Hidvéghi Balázs köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett az időközi önkormányzati vá­lasztásokon, és támogatta a Fi­­desz-KDNP-s jelölteket. Kifej­tette: Belváros-Lipótvárosban Balla Valéria Emese nyerte a körzetét több mint kétharma­dos többséggel, Sára Botond úgy lett Józsefváros polgár­­mestere, hogy közel kétszer annyian szavaztak rá, mint az összes ellenzéki párt által tá­mogatott riválisára. mti mir Letette az államfői esküt Recep Erdogan Ankara. A június 24-én újra­választott török elnök, Recep Tayyip Erdogan hétfőn letette az államfői esküt. Ezzel Török­országban végrehajtó elnöki rendszer lépett életbe az eddigi parlamentáris berendezkedés helyett. Erdogan beiktatási ünnepségére Orbán Viktor mi­niszterelnök Ankarába utazott. A ceremóniára számos ország vezetőjét várták, Oroszorszá­got a kormányfő, Dmitrij Med­­vegyev képviseli. mti Nem tud többet teljesíteni a Bundeswehr BERLIN. Teljesítőképessége határára érkezett a német haderő (Bundeswehr), a had­sereg jelenlegi kötelezettsé­gei mellett 2019 végéig már nincs kapacitása arra, hogy további feladatokat vállaljon - jelentette hétfőn a Bild című német lap a berlini védelmi tárca bizalmas belső értéke­lésére hivatkozva. A titkos dokumentum szerint a fegy­veres erők teherbíró képessé­gükön felül teljesítenek, mti 2018. JÚLIUS 10., KEDD Kevesebbet költenek a migránsokra Róma­ Tíz euróval csökkente­ni készül az Olaszországban tartózkodó migránsok ellá­tására jelenleg naponta és fejenként fordított 35 eurós összeget Matteo Salvini olasz belügyminiszter, és számítá­sai szerint a kormány ezzel évente összesen félmilliárd eurót megtakaríthatna. Az általa vezetett Liga kormány­párt vasárnap esti gyűlésén közölte: még ebben a hónap­ban elrendeli ezt. mti Az uniónak is érdeke az erős visegrádi hang Szijjártó Péter: a szá­mok és az eredmények a mi oldalunkon állnak. Budapest. Szijjártó Péter külgazdasági és külügymi­niszter hétfőn Budapesten a Századvég Nyári Egyetem megnyitóján kiemelte: az Eu­rópa jövőjéről szóló vitában „hallatni kell a hangunkat”, különösen azért, hogy az EU versenyképes legyen a világ­­gazdaságban, visszaadják az európai emberek biztonsá­gát, „megőrizzék keresztény kultúránkat és európai iden­titásunkat”, tisztességes és őszinte vitát folytassanak a következő hétéves költségve­tésről, megvédjék az európai demokráciát, valamint bővül­hessen az Európai Unió. Nem a vita a rossz hír Szijjártó Péter a versenyké­pességgel kapcsolatban kö­zölte: elfogadhatatlan, hogy adóharmonizációt kellene életbe léptetni az unióban. A biztonságot illetően elmond­ta: tettekben is meg kell je­lennie a nyugat-európai állás­pontváltozásnak. Az európai demokrácia vonatkozásában arról beszélt, hogy antide­mokratikus hozzáállás a fon­tos kérdések gyors lezárása az európai parlamenti választás előtt. A külügyminiszter kifej­tette: az EU előtt olyan tör­ténelmi kihívások állnak, amelyek alapvetően bizton­sági jellegűek. Ugyanakkor Európában „korábban ki­­kezdhetetlennek tartott ér­tékeket vettek támadás alá”, olyan értékeket, amelyek az európai társadalmi és gazda­sági berendezkedés alapjait jelentették - magyarázta. Úgy vélte, rendkívül élénk vita alakult ki az EU jövőjé­ről, és bár a vita ténye nem rossz hír, az igen, hogy ez a vita szinte pillantok alatt ér­zelmi alapokra helyeződött, és mindenkit megbélyegez­nek, aki nem a mainstream elvárásai szerint beszél, így megkérdőjelezhető, hogy lesz-e racionális végered­ménye a vitának - fűzte hozzá. A tárcavezető kijelentet­te: a V4 eddig is a józan ész hangját képviselte ebben a vitában, és a jövőben is hűek maradnak ehhez a szokásuk­hoz, határozottan hallatják hangjukat a vitában. Megjegyezte: Közép-Eu­­rópa mára az EU növekedési motorjává vált, és ez a tér­ség a legbiztonságosabb az unióban, de „nem voltunk elég bátrak mondani ezt” az elmúlt időben. Úgy látja, „a számok és az eredmények a mi olda­lunkon állnak”, és a V4-es országok már sokszor bebi­zonyították, hogy vitatott politikáikkal az itt élők és minden európai érdekét szolgálják. mti Szijjártó Péter a Századvég Alapítvány nyári egyetemének megnyitóján FOTÓ: MTI, BRUZÁK NOÉMI Átadták a Démétér Ház új szárnyát Az avatón a szakmi­niszter az összefogást méltatta. Budapest. Átadták a csontve­lő-átültetésen átesett, orvosi felügyeletet igénylő gyerekek és szüleik részére fenntartott Démétér Ház új épületszár­nyát hétfőn Budapesten. A család rendkívüli érték Kásler Miklós, az emberi erő­források minisztere az ün­nepségen arról beszélt, hogy a kormánynak, a kórházak­nak, az orvosoknak és a nővé­reknek az a közös feladatuk, hogy biztosítsák a betegek számára a legkorszerűbb gyó­gyító eljárásokat és az ember­hez méltó gyógyulási körül­ményeket, de az egészségügy nem tudja pótolni a családi szeretetet, a biztonságot, a hi­tet és a reményt. A miniszter arra utalva, hogy a beruházás a kormány­zati támogatás mellett jelen­tős társadalmi összefogással valósult meg, hozzátette: rendkívül nagyra tartja a Démétér Ház bővítésére irá­nyuló kezdeményezést, mert nemcsak az egészségügy és a kormányzat, hanem az egész magyar társadalom részt vett abban, hogy olyan környeze­tet lehessen kialakítani, amely a lehető legtöbbet nyújtja a rá­szoruló gyerekeknek. Kásler Miklós kiemelte, a család rendkívüli érték, mi­vel a családok biztosítják az emberiség fennmaradását, a nemzet folytonosságát, az egységet, s a családok terem­tik meg az ifjúság számára a biztonságot és a szeretetet nyújtó közeget. De a család egységének fenntartása nem­csak a szülők feladata, szere­pe van benne a társadalom­nak és a kormányzatnak is, „a családi békét, harmóniát fe­nyegető dolgok kiiktatása kö­zös kötelesség” - tette hozzá. A rendezvényen részt vett Novák Katalin, a tárca család- és ifjúságügyért felelős állam­titkára, a Démétér Ház bővíté­sének fővédnöke is. mti Az avató résztvevői FOTÓ: MTI, KOSZTICSÁK SZILÁRD Tmm­PCC7lim Ügyvezető igazgató, felelős kiadó: Fodor István (istvan.fodor@inform.hu). Tartalomfejlesztési vezető: Forgács Bernadett 1999 £ Ulti­si vezető: Tóth István ~ ~ ........................... ' ' KELET . Főszerkesztő: Nyéki Zsolt (zsolt.nyekkakelet.hu). Szerkesztő-értékesítési vezető: Varga Zsolt______________ . Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-80/442-444 ingyenesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: reklamadotakelet.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 2990 forint, negyedévre 8760 forint, fél évre 16 990 egy évre 32 990 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/999-111, telefax: 06-42/501-970, e-mail: hirdetes@kelet.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/603-604 (a hívás díja 500 Ft+áfa - bruttó 635 Ft/perc -, mely az apróhirdetés árát mélyesen, interneten: http://hirdetes.kelet.hu/ Szerkesztőség telefon: 06-42/999-111, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.hu Kiadja az Inform Média Lapkiadó Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökség: MTI. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Lapkiadó Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058. Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor (tibor.duboczki@inform.hu). Megjelenés száma: 2018/158. „A kiadó az elfogadott megrendelés alapján átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik személyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem vállal, nem köteles olyan tényeket, vagy körülményeket keresni, melyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megrendelőre hárítja. Ezen felül a Kiadó nem tehető felelőssé, és nem vállal felelősséget semmiféle kárért, közvetett, járulékos vagy másodlagos károkért, elmaradt nyereségből, jövedelem elmaradásából vagy használat­kiesésből származó olyan károkért, amelyek a sajtótermékben megjelent hirdetésből fakadnak, ill. azzal kapcsolatosak, függetlenül attól, hogy az ilyen károk szerződéssel, hanyagsággal, polgári peres eljárással, jogszabályokkal vagy egyéb ügyekkel kapcsolatosak.” i. Terjesztő­forint, tartalmazza), sze­ MATISZ ff print-audit

Next