Kelet Magyarország, 2018. szeptember (75. évfolyam, 203-227. szám)

2018-09-12 / 212. szám

FÜGGETLEN NAPILAP SZERDA 2018. SZEPTEMBER 12. EB-futamot szeretnének SPORT: Igazi bomba robbant kedden a nyíregyházi város­háza Bencs termében. Őry Ta­más, a Truck Race Promotion Kft. ügyvezetője bejelentet­te: az országos ralibajnokság zárófutama az I. Nyíregyházi Rally lesz. Kihangsúlyozta, hogy a tervek nagyszabásúak, már a novemberi első versenyt is nemzetközi színvonalon szeretnék megrendezni, mert a cél az, hogy Európa-bajnoki futammá nője majd ki magát. Dr. Kovács Ferenc nyíregy­házi polgármester a multi­funkciós autó-és motorsport arénáról adott tájékoztatást. /9. KM Formába jönnek Viki és személyi edző párja, Peti, azon túl, hogy közös az érdeklődési körük, edzeni is együtt járnak, mivel mindketten fontosnak tartják az egészséges életmódot. fotó: sipeki Péter Zombor Levente, az együttes vezetője fotó: magánarchívum Orbán Viktor: ez sérti a magyar nép becsületét A kormányfő is részt szabadság és a demokrácia, (EP) plenáris ülésén a magyar érintően, de szép számban ki­vett 3 Sargentini-jelen­ a függetlenség és Európa be- jogállamisági helyzetről szóló is álltak a hozzászólók Magyar­ét Strasbourg! vitája- csület kérdése. Ezért az önök Sargentini-jelentésről folyta­ ország és a magyar kormány , 5­­ előtt fekvő jelentés sérti ha­­tott vitában, politikája mellett. A nemzetek gyarország és a magyar nép A jelentésről ma szavaz az és Szabadság Európája (ENF) Strasbourg. „Azért állok most becsületet”. Ezt Orbán Viktor Európai Parlament. A keddi frakció tagja, Jörg Meeuthen itt, és védem meg a hazámat, miniszterelnök mondta ked- vitában elhangzottak bírála­ úgy fogalmazott: ez egy­be­mért a magyarok számára a den az Európai Parlament­nek a magyarországi helyzetet szorkányüldözés. n. ékn . Szűrésre hívják a lakosságot tarták be a Jaffás - Bíró József A­FTISzSlőzés­től. Két év alatt két és fél mű­­ előrelépésnek tekinti a köz­koszorút című táncszociográfi­­ka DUraleSZa­b­ó embert vizsgálnának mege­deményezést. Hazánkban át, melyben Ladányi András V. J az 50-70 év közöttieket hívják évente ötezren halnak meg a Szabolcs Néptáncegyüttes SZUrőprogram. be a szűrésre, vastagbélrákban, holott korai tavaly elhunyt művészeti ve- NYÍREGYHÁZA. Vastag- és vég- Az egészségügyi szakma stádiumban gyógyítható len­­zetőjének állít emléket.­­12. km bélszűrési program indul ősz- indokoltnak tartja és komoly ne. /3. km Nigériában képviselik majd Magyarországot nyíregyháza. Magyar ütő­együttes soha nem koncerte­zett még Afrikában, a Talamba az első, amely a műfaj bölcső­jének számító kontinensen színpadra léphet. Nigéria fővárosában folk fesztivált rendeznek, a magyar nagykö­vetség pedig az Artisjus-díjas együttest kérte fel arra, hogy képviselje hazánkat. A fiúk természetesen igent mond­tak, így hamarosan Abuja felé veszik az irányt.­­u. km Galambos Sándor főlevéltáros FOTÓ: DODÓ FERENC Büszke lehet a Dóka Klára-díjra nyíregyháza. A szakmabe­lieket tömörítő Magyar Le­véltárosok Egyesületének utóbbi, pécsi vándorgyűlésén a Dóka Klára-díj első foko­zatával jutalmazták a Ma­gyar Nemzeti Levéltár Sza­­bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárának főlevéltárosát, Galambos Sándort, aki 1985- től dolgozik a jelenlegi mun­kahelyén. /6. KM

Next