Kelet Magyarország, 2018. szeptember (75. évfolyam, 203-227. szám)
2018-09-26 / 224. szám
Írani NAPLÓ LXXV. ÉVFOLYAM, 224. SZÁM, ÁRA: 160 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 120 FT Nyugdíjba küldhetik a hagyományos 14. OLDAL FÜGGETLEN NAPILAP SZERDA 2018. SZEPTEMBER 26. Napsütés, ffrThill» réggé« mraeg, majd enyhülő « Egy életed van! Hazánk közismert, médiaszemélyiséggé vált pszichológusa, dr. Csernus Imre tartott előadást kedden Nyíregyházán. Újabb rangos díjjal ismerték el KISVÁRDA. Az idén Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, előadóművész, tanár, érdemes művész, a Krónikás Zenede alapító igazgatója vehette át az egyéni Tőkés-díjat a Tőkés László Alapítvány kuratóriumának elnökétől Kisvárdán, a református templomban. /5. km Dévai Nagy Kamilla az emlékplakettel FOTÓ: LENGYELNÉ DR. TÓTH ÉVA Sárkányrepülővel derítik fel a parlagfüves területeket Kovács Dániel, a Nyíregyházi Légi Felderítő Polgárőr Egyesület tagja a „Polgárőrök a parlagfűmentes településekért” program keretében rendszeresen felderíti a parlagfüves területeket a sárkányrepülőjével Nyíregyházán és környékén. A legutóbbi „bevetésre” Lázár István is elkísérte Danit. fotók: sipeki Péter A legtöbb baleset oka a féktelen gyorshajtás Országjáró közlekedésbiztonsági és oktató program a bevásárlóközpont parkolójában. nyíregyháza. - Sajnálatos módon közel 10 százalékkal több baleset történt az országban és Szabolcs-Szatmár-Beregben, mint az előző évben ilyenkor - jelentette ki Matyi István, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának osztályvezetője. Hozzátette: - A fő ok a gyorshajtás, az előzés és a kanyarodás szabályainak megszegése. A legtöbb balesetet a gépkocsivezetők idézik elő. A legfontosabb a közlekedők biztonsága, a tudatos járművezetésre pedig fel kell készülni. Ehhez minden fórumot meg kell ragadni. A Biztonságosan közlekedni egy életúton kiváló alkalom a pozitív szemléletformálásra. Kedden délelőtt a nyíregyházi Bánki Donát Műszaki Középiskola és Kollégium 15. a osztályos diákjai vettek részt az oktatáson. /3. km Teljes útlezárás a 4-es főúton Nyíregyháza. Két kamion és egy személyautó ütközött össze eddig tisztázatlan körülmények között kedden délután a 4-es számú főúton, Hajdúszoboszló és Debrecen között. A baleset következtében három személy megsérült, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a főút balesettel érintett szakaszát a rendőrök teljes szélességében lezárták. KM Súlyosbították a büntetést Jogerősen hat és fél év fegyházra ítélték a szálkái taxis kirablóját. nyíregyháza. A másodfokú bíróság súlyosbította a járásbíróság által korábban kiszabott öt év öt hónap fegyházbüntetést, jogerősen hat év hat hónap fegyházbüntetésre ítélte azt a férfit, aki tavaly decemberben kirabolt egy taxist Mátészalkán. Dr. Sörös László, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője emlékeztetett: a férfi tavaly decemberben Mátészalkán szórakozott, majd ittas állapotban hazavitette magát és rokonait egy taxissal. Másnap elhatározta, hogy kirabolja a taxist, ezért ismét felhívta, és egy fuvar ígéretével egy lakatlan területre csalta. Ott az arcát sállal eltakaró és kapucnit viselő vádlott késsel megtámadta a taxist, akinek azonban sikerült elhajolnia a szúrások elől. A támadó elvette a taxisofőr pénztárcáját, amelyben 83 ezer forint és külföldi címletű pénz volt, majd elmenekült. A törvényszék súlyosbító körülményként értékelte azt, hogy a vádlott előre kitervelten, éjszaka követte el a bűncselekményt; az ítélet jogerős. km Henrietta a retrót kedveli 16. OLDAL Tüzetes teszt alá vették a tüzes vizeket nyíregyházan Azért gyűltek össze kedden a pálinka lovagrend tagjai a sóstói Pálinkaházban, hogy tüzetes vizsgálat alá vegyék a tüzes vizeket. Az idei párlatok kóstolgatása közben kiflit és sajtot falatoztak, hogy az ízeket saját minőségükben elemezhessék. Szombaton Tarpán fogják kihirdetni, melyek voltak az esztendő legzamatosabb pálinkái. /5. KM Csobolya Attila párlatértékelés közben fotó: pusztai Sándor Fűtést kértek, hogy ne fázzanak nyíregyházan Az elmúlt napok esős, szeles, hideg időjárása miatt ez idáig mintegy 500 háztartás és néhány közintézmény is kérte a fűtés beindítását a Nyírtávhőtől - tudtuk meg Joó Lászlótól, a cég ügyvezető igazgatójától.4. km Lopta a földgázt és az áramot is Nyírbátor Illegális gáztöltő állomást lepleztek le a rendőrök Nyírbátorban. A gázszolgáltató egyik munkatársa tett feljelentést ismeretlen tettes ellen még tavaly tavasszal. A nyomozás során kiderült: L. L. 42 éves nyírbátori lakos a lakóház udvarán egy saját kezűleg barkácsolt berendezés segítségével lopja és cseppfolyósítja a vezetékes földgázt, mi több, illegális gáztöltőállomást üzemeltet. A szakemberek a robbanásveszélyes rákötést megszüntették, az áramszolgáltató munkatársai pedig illegális áramvételezést állapítottak meg. A rendőrök a szabadlábon védekező L. L.-t közveszélyokozás és lopás gyanúja miatt kihallgatták, a kapitányság az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek, km Jó előre kitervelték a tiszacsécsei betörést fehérgyarmat. Lopás kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást L. Elek 22 éves tiszakóródi és B. Richárd 21 éves szatmárcsekei lakos ellen a Fehérgyarmati Rendőrkapitányság. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfiak májusban betörtek egy tiszacsécsei lakóházba, végül értékek nélkül menekültek el a helyszínről. A fehérgyarmati rendőrök rövid időn belül elfogták a feltételezett tetteseket, akik beismerő vallomást tettek. Elmondták: tudomásuk volt arról, hogy a sértett nagyobb összegű készpénzt tart a lakásán, azt akarták ellopni. Megfigyelték a tulajdonos szokásait, mozgását. A 22 éves férfi néhány hónappal később újabb vagyon elleni bűncselekményt követett el. A rendőrök bűnügyi őrizetbe vették, a nyomozó hatóság pedig indítványozta a letartóztatását. km “ A Nagy Háború cigány katonái Hegedűvel és puskával, avagy a Nagy Háború elfeledett cigány katonái (1914-1918) címmel nyílt vándorkiállítás kedden Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban. Az október 6-áig látható tárlat grafikáit Oláh Richárd készítette (képünkön), a szakmai megnyitón dr. Bene János címzetes múzeumigazgató mondott beszédet. FOTÓ: SIPEKI PÉTER »