Kelet Magyarország, 2019. január (76. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-28 / 23. szám
2019. JANUÁR 28., HÉTFŐ Röviden Nyugdíjfolyósítások dátumai. Az utalási naptár (azok a napok, amelyeken az év folyamán az átutalással kapott nyugdíjnak érkeznie kell a nyugdíjas bankszámlájára) 2019-ben így alakul: február 12., kedd; március 12., kedd; április 12., péntek; május 10., péntek; június 12., szerda; július 12., péntek; augusztus 12., hétfő; szeptember 12., csütörtök; október 11., péntek; november 12., kedd; december 2., hétfő. Akik postai kézbesítéssel kérik a nyugdíjukat, a tavaly novemberben megkapott postai kézbesítési naptár alapján tájékozódhatnak. Sok nehézség sújtotta őket, mégis boldogok Az idén három jeles évfordulót ünnepel a nyírtéti Tóth házaspár. nyírtét. „Örömből és bánatból is jutott nekik épp’ elég, / De a hitük, szeretetük erősebb volt mindennél. / Minden fájó szenvedésre enyhet adott hűségük, / így lehetett házasságuk hosszan tartó, szent ügyük!” - mutatta büszkén az idei hármas jubileumra írt versét a Nyírtéten élő Tóth Gáborné Mária, akiről hamar kiderült: rajong a költészetért. Petőfi Sándorhoz hasonlóan, január elsején született, mégpedig kereken 80 évvel ezelőtt Nyírtéten, itt nőtt fel s dolgozott a helyi mezőgazdasági téeszben, egészen a jól megérdemelt nyugdíjas évekig. Férjével, aki a napokban ünnepelte a 85. születésnapját, 60 esztendeje kötött házasságot, 2019-ben tehát három jeles évfordulóval büszkélkedhet a Tóth házaspár. Az öröm sajnos nem volt túl gyakori vendég náluk, Marika néni és Gabi bácsi arcáról mégis derű sugárzik, főleg, amikor 26 keresztgyermekük kerül szóba. Betegségben, boldogságban Merthogy saját csemetével sajnos nem áldotta meg őket a sors. Életük másik nagy „keresztjeként”, egymás vállán sírva élték meg azt, amikor 2006-ban egy villámcsapás a földdel tette egyenlővé az otthonukat. Szó szerint az alapoktól kellett újraépíttetniük mindent. Addig a szemközti nyári konyhában húzták meg magukat, megköszönve, de elutasítva az önkormányzat és a helyi református lelkész szállásajánlatát. - Én három infarktuson vagyok túl, a feleségem 25 éve cukorbeteg. Az évek és a történések rányomták a bélyegüket az életünkre, egészségünkre, mégis örülünk annak, hogy még élünk, így, hatvan év után is együtt, egymást féltve-segítve, boldogan - összegzett Gabi bácsi. Pl Tóth Gábor és felesége, Mária 60 éve fogadott örök hűséget egymásnak FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM Kvízmegfejtés Itt született 1886. február 15-én Somló Apát költő, lapszerkesztő. a Tiszalökön REDET Évgyűrűk 11 Ő valóban példakép lehet Szeretnék megismertetni a fiatalokkal Bajcsy-Zsilinszky eszmeiségét, bátorságát, vértanúságát. NYÍREGYHÁZA. Magyar politikus, újságíró, kivégzett nemzeti ellenálló volt, aki Szarvason született, Sopronkőhidán akasztották fel 1944 karácsonyán. Életének 58 éve alatt jogot tanult, aktívan írt és politizált, országgyűlési képviselőként, pártalapítóként és katonaként egyaránt küzdött a hazájáért. Sírhelye Tarpán Oklevelet kaptak A megyei nyugdíjas szövetség, a Nagy Imre Társaság, a Váci Mihály Egyesület vezetői, képviselői tiszteletbeli tagságot igazoló oklevelet kaptak a rendezvényen, amelyet Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) vezetője és Pál Zoltán nyújtottak át. található, emlékét pedig többek között a Kelet Népe Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesület és a vezetéknevét viselő emlékbizottság őrzi. Akiről szó van, nem más, mint Vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre, akit a nemzetiszocializmussal való szembehelyezkedése miatt a kommunista időszakban is tiszteltek, rengeteg településen neveztek el róla utcát, lakótelepet, szobra, mellszobra, domborműve az ország több pontján fellelhető. Határon túli együttműködések A közelmúltban tartott évértékelő beszédében az egyesület megyei elnöke, Pál Zoltán mindemellett szólt arról is, hogy a nyíregyházi civil szervezet szervezetileg és tartalmilag is megújult, helyi és országos rendezvényeken egyaránt képviseltették magukat, valamint - a felvidéki Tőketerebesről érkezett, Urban Milan vezette delegációra mutatva - a hármas határon túl is megtalálták azokat a felvidéki, kárpátaljai és magyar egyesületeket, amelyek az antifasiszták és ellenállók eszmeiségét képviselik. A rendezvényen elhangzott: a közös pályázatok, együttműködések révén a hagyományőrzés és a közös megemlékezések mellett a turisztikai és a kulturális együttműködési lehetőségeket is szeretné kiaknázni a 30 fővel alakult, ám az emlékbizottsággal immár mintegy 200 tagot számláló egyesület. - Tagságunk zöme idős, nyugdíjas. Fontos tehát, hogy nyissunk a fiatalabb generáció felé, főleg a beregi térségben, ahol igen élénken él Bajcsy-Zsilinszky emléke. - Természetesen az idén is megemlékezünk majd névadónk születésének és kivégzésének évfordulójáról, március második felében Nyírbátorban szervezzük meg a Radnóti-díj országos kitüntetés átadó ünnepségét - taglalta Pál Zoltán megyei elnök. Pl PÁL ZOLTÁN - A megnyitó után emléklapot, illetve megbízólevelet kaptak a Bajcsy-Zsilinszky Emlékbizottság tagjai, a rendezvény zenés szórakozással zárult, amelyen részt vett Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke (jobb szélen, hátul) és a szlovák delegáció is fotó: a szerző Tagságunk zöme nyugdíjas, nyitni szeretnénk a fiatalabb generáció felé. —. ■ Reggel nyolcig is bírták volna... „Három az egyben” pótszilveszteri mulatságot tartott a napokban a Nyíregyházi Körúti Nyugdíjas Egyesület a Holdfény és az Őszi napfény szervezetekkel közösen. A házigazdák táncos műsorral, macskaduettel és poénokban gazdag fodrászjelenettel készültek, aztán jött Gedeon bácsi és számtalan más örökzöld dallam, amelyekre este nyolcig együtt táncolt az új esztendőt köszöntők vidám társasága. FOTÓ: PALICZ ISTVÁN Kivirágzott az Örökzöld kamarakórus Ünnepi és humoros dalcsokraikkal százak arcára csalnak könnyet, illetve mosolyt a dalos ajkú asszonyok. NYÍREGYHÁZA. A maholnap 45 éve működő nyíregyházi Örökzöld Nyugdíjas Egyesület kiváló táptalajt nyújtott az énekelni szerető hölgy tagjainak ahhoz, hogy 2015 elején szárba szökkenjen, majd az évek során kivirágozzon, s egyre pompásabb eredményeket érjen el az Örökzöld kamarakórus. Kezdetben csak a klubunk rendezvényein, néhány népdallal járultunk hozzá az ünnepségek nívós hangulatához, emlékszem, elsőként húsvétkor színesítettük énekeinkkel a műsort. Örömmel tapasztaltuk, hogy amit csinálunk tetszik a közönségnek, a Helló, Nyíregyháza! rendezvényen és a ki mit tudókon kapott elismerő tapsok és oklevelek további fejlődésre, fellépésre motiváltak minket - mesélte a karvezető, Jakab Sándorné Vicuska. Zenészek kísérték az éneküket Gondoltuk, más műfajban is kipróbáljuk magunkat, több olyan viccesen csipkelődő dalátiratot is megtanultunk, amelyek közelebb állnak a nyugdíjasok mindennapi életéhez, problémáihoz. Az elmúlt években számos rendezvényen, versenyen sikert arattunk ünnepi, illetve dalos-derűs előadásainkkal, időközben elkészültek az egységes (zöld blúz, hosszú fekete szoknya) fellépőruháink is. - Tavaly többek között a kulturális seregszemlén, a Helló, Nyíregyházán, a Városmajori napokon, a tiszaberceli nyugdíjas találkozón és a nyugdíjas ki mit tudón láthatták-hallhatták kórusunkat, a múlt hónapban pedig részt vettünk a nyíregyházi római katolikus templomban tartott idősek karácsonyán, amelyen zenész barátaink kísérték az énekeinket - újságolta a karvezető. Pl Télen is tündököltek az „Örökzöldek”: a zenészekkel kiegészült kamarakórus tagjai a múlt hónapban a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban szerepeltek fotó: Balicz István A magyar nyugdíjasok a pihenést választják A Nyugdíjguru sze rint veszélyben van a mai középkorosztály időskori megélhetése Magyarországon. Budapest. „A nyugdíjat az állami költségvetés fizeti, de már most jóval többet kell költenie, mint amennyit erre a célra az aktív dolgozók adóként befizetnek. A helyzet pedig csak romlani fog, a gond a társadalom öregedése. 2010- ben még 6,3 millió munkaképes korú magyarra 2 millió idős ember jutott, 2060-ra 4,2 millió munkaképes korú mellett várhatóan 2,6 millió idős ember lesz.” - nyilatkozta az Euronews-nak nemrégiben dr. Farkas András. Hazánk közismert nyugdíjszakértője elmondta: a Magyar Nemzeti Bank szerint a jelenlegi nyugdíjrendszer csak 2035-ig fenntartható, még úgy is, hogy a nyugdíjkorhatár 2022-re 65 évre emelkedik, és a nyugdíjasok idén már járulékmentesen, a munkáltató számára is kedvező feltételekkel dolgozhatnak. Egy tavalyi adat szerint, míg az Európai Unióban az idősek 20 százaléka vállal munkát, addig Magyarországon ez az arány 3 százalék. KM Az MNB szerint a jelenlegi nyugdíjrendszer csak 2035-ig fenntartható. DR. FARKAS ANDRÁS ■ [UNK] w m