Kelet Magyarország, 2019. április (76. évfolyam, 76-99. szám)

2019-04-08 / 82. szám

2 Krónika Röviden kitiltották Ukrajna: Másfél évre kitiltot­ták Ukrajnából Kelemen Hu­nort, a Romániai Magyar De­mokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét. Az RMDSZ elnöke Ungvárra szeretett volna el­jutni, de az ukrán határon egyórás várakozás után kö­zölték vele, hogy nem léphet be Ukrajnába. Elé tettek egy ukrán nyelvű jegyzőkönyvet és egy pecséttel 2020. október 13-ig kitiltották. Magyarország elfogadhatatlannak tekin­ti Kelemen Hunor kitiltását, ezért Ukrajna budapesti nagy­követét hétfőre berendelték a Külügyminisztériumba - mondta szombaton Menczer Tamás államtitkár, Ukrajna bukaresti nagykövete közöl­te: Kelemen Hunort már 2017- ben kitiltották Ukrajnából, beutazását az országba nem először akadályozták meg. Az RMDSZ elnöke szerint Olek­­sandr Bankov ez utóbbi állí­tása nem felel meg a valóság­nak. MW Győztek a magyar joghallgatók Washington­ A joghallgatók te­kintélyes Jessup nemzetközi versenyében ért el első helye­zést szombaton a budapesti Eötvös Loránd Tudomány­­egyetem (ELTE) joghallgatói­nak csapata Washingtonban. Olyan hírneves intézmények hallgatóit utasították maguk mögé, mint az amerikai Yale és Berkeley, vagy a londoni King’s College. MW Kelemen Hunort Állóháború Görögországban A hétvégén is folytatód­tak az összecsapások a migránsokkal. SZALONIKI: Pénteken este a görög rendőrség megállítot­ta a Nyugat-Európába indu­ló migránskaravánt, ám a bevándorlók szombaton is megpróbáltak kitörni. A tér­ségben a helyzet rendkívül feszült. A Szaloniki mellett vá­rakozó migránskaraván tagjai a pénteki esemé­nyek után szombaton, nem sokkal dél után ismét ös­­­szecsaptak a rendőrökkel. A magyar köztelevízió mun­katársai, akik a helyszínről tudósítottak, azt közölték: jellemzően algériaiak és ma­rokkóiak sorakoztak fel a ren­­­­dőrsorfal előtt, az első sorba nőket és gyerekeket is állítot­tak. A rendőrök könnygázgrá­nátokat is bevetettek, mivel a feldühödött migránsok kö­vekkel kezdték dobálni őket. Az M1 riportere szerint az ös­­­szecsapásnak ezúttal sem volt előzménye, a migránsok egy­szerűen felpattantak és elin­dultak a rendőrök felé és fel­gyújtották az aljnövényzetet. A tömeg a körülbelül 60 ki­lométerre levő görög-észak­­macedón határt akarja elérni. A közeli migránstáborban korlátozták a vezeték nélküli internetkapcsolatot, illetve leállították az ételosztást is. A köztelevízió tudósítója szerint vasárnap is állóhábo­rú alakult ki a diavatai mig­­ránstábor melletti gyüleke­zőhelyen, ahol egy nagyobb csoport néz farkasszemet a készenléti rendőrök sorfalá­val. Az események helyszínét minden oldalról védik a rend­őrök. A péntekihez képest most már nagyobb a görög rendőri készültség, roham­­rendőrök is jelen vannak, akik kifejezetten tömegoszlatásra vannak kiképezve, ettől füg­getlenül a térségben feszült a helyzet. Korábban megírtuk: „Re­ménysugár karaván” néven indított akciót a görögországi migránscsoport, remélvén, hogy így megnyitják majd előttük a határokat. A Sza­loniki közelében várakozó tömeg arra számít, hogy mi­előbb elindulhatnak. A sza­loniki az egyik legnagyobb befogadó központ Görögor­szágban, a térségben jelenleg négyezer migráns várakozik. Több bevándorló is azt nyi­latkozta, csatlakozni szeret­nének a migránskaravánhoz, amely Nyugat-Európa felé akar elindulni. A csoport szervezői tízezer migráns csatlakozásában reményked­tek, hogy megnyissák előttük a határokat. Gyarmati István biztonság­­politikai szakértő szerint új migránshullámot indíthat­nak el a szaloniki tábor tör­ténései. Egy sikeres kitörési kísérlet más migránscsopor­­tokat is arra biztathat, hogy akár erőszakkal is, de utat törjenek maguknak Nyu­gat-Európa felé. Több száz videót adtak le, a nemzetközi sajtó is felkarolja, bemutatja, mi történik - emelte ki a szak­értő. Európa számára továbbra is a bevándorlás a legfontosabb kérdés, kezelését azonban a nemzetállamokra kell bíz­ni, mivel a brüsszeli vezetés nem hajlandó megfékezni a folyamatot - mondta tegnap a Miniszterelnöki Kabinetiro­dát vezető miniszter a Kos­suth rádióban. Rogán Antal hozzátette: eddig mintegy 2 millió bevándorló érkezett az unióba, sikertelen integrá­ciójuk biztonsági válsághoz és a terrorveszély fokozódá­sához vezetett, a határoknál ráadásul újabb tömegek vá­rakoznak a bejutásra. A ve­szély tehát nem múlt el, sőt állandósulni fog, ha a májusi EP-választás után továbbra is a bevándorláspárti baloldal akarata érvényesül az unió vezetésében. Rogán szerint hivatalos dokumentumok nélkül senkit nem szabad átengedni a határokon, a So­ros-féle szervezetek helyett pedig az érintett tagállamok határvédelmi kiadásait kell támogatni a központi uniós költségvetésből. Magyaror­szág 2015 óta 300 milliárd fo­rintot költött ilyen kiadások­ra, Brüsszelből viszont csak ígérgetések jöttek. MW A rendőrök sorfala elé az első sorba a nőket és a gyerekeket állították a migránsok fotó: mti Élet-halál ura lehetett Haszan F. Az Iszlám Állam tenoristái görnyedt hátú menekültként jönnek be és semmilyen adat nincs Európában róluk - ennek hátterét mutatta be a Hír TV. Egyiküket a magyar hatóságok március 23-án tartóztatták le, a 27 éves szír férfit terrorcselek­ménynek minősülő gyilkossá­gokkal gyanúsítják, 2015 óta lehetett az Iszlám Állam tag­ja. Haszan F. Homszban emíri rangot töltött be, gyakorlati­lag élet-halál ura volt a szíriai nagyváros területén. Már gyűjtik az aláírásokat Elstartolt szombaton a Fidesz országos aláírás­­gyűjtő akciója, Magyarország. A nagyobbik kormánypárt arra kéri a ma­gyar embereket, hogy alá­írásukkal támogassák Orbán Viktor hétpontos programját a bevándorlás megállításá­ra - jelentette be Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommuni­kációs igazgatója szombaton. A kormányfő programja sze­rint a migráció kezelését el kell venni a brüsszeli bürok­ratáktól, és vissza kell adni a nemzeti kormányoknak. Javaslata szerint egyetlen or­szág se legyen kötelezhető migránsok befogadására aka­rata ellenére, valamint senkit ne engedjenek be Európába érvényes igazolvány, doku­mentumok nélkül, illetve szüntessék meg a migránskár­­tyákat és a migránsvízumot. A Fidesz kommunikációs igazgatója sorsdöntőnek ne­vezte a májusi EP-választást. Úgy vélte, ilyen nagy tétje még soha nem volt európai parlamenti voksolásnak, mint most. Nagyon fontos, hogy megállítsák Európában azt a bevándorláspárti politikát, amely veszélyes a kontinens­re, az európai nemzetekre és az európai kultúrára is. Or­szágszerte több mint húsz­ezer aktivistával kezdték meg az aláírások gyűjtését - közöl­te Hidvéghi. Az LMP is elindította az EP-választáson való indulás­hoz szükséges aláírások gyűj­tését, az MSZP-Párbeszéd má­tól gyűjti a szignókat. A Médianéző Központ elemzése alapján az EP-kam­­pány nyitányának pillanatá­ban a Fidesz messze a legha­tékonyabb párt a közösségi média használatában. Ez ab­ban mutatkozik meg, hogy mozgósítási képessége ezen a felületen is kiemelkedik a töb­bi párt közül. Az ellenzékiek között a Demokratikus Koa­líció (DK) előretörése figyel­hető meg, „a sor végén pedig a magukat huszonegyedik századi pártoknak tartó Mo­mentum és LMP kullog” - áll a Facebook-elemzésben. Eközben közös polgármes­terjelölteket állított Buda­pest legtöbb kerületében az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Momentum - közölte Molnár Zsolt, az MSZP budapesti el­nöke szombaton. Az összefo­gásból kihagyott LMP, Jobbik, és a Puzsér Róbert-féle Sétáló Budapest csapat azzal vádolta meg a szocialistákat, hogy így tudatosan az ellenzék meg­osztására játszanak. mw Húszezer aktivistával elkezdte az aláírásgyűjtést a Fidesz fotó: MTI Hatalmi harc az unió jövőjéért Orbán Viktor pénteki be­szédével a brüsszeli elitnek üzent - vélekedtek a Magyar Nemzetnek nyilatkozó elem­zők. Szánthó Miklós, az Alap­jogokért Központ igazgatója szerint a kormányfő arra vilá­gított rá, hogy a bevándorlás nem pusztán egy jogi-techni­kai ügy, mint ahogy Brüsszel beállítja, hanem ez egy kultu­rális-civilizációs háború. Az egyik oldalon együtt áll a be­vándorláspárti, keresztény­ellenes liberális európai elit, valamint a többségében isz­lámhitű bevándorlótömeg, a másik oldalon pedig a nem­zeti identitást, szuverenitást és keresztény hagyományt védeni igyekvők. Érdekvédelem helyett inkább bevándorlás Olasz-magyar szak­­szervezeti együttmű­ködés kínálhat alter­natívát a migrációt támogató szervezetek­kel szemben. Európa: A politika célkeresztjé­be kerültek a munkavállalók, mivel a baloldalhoz köthető szakszervezetek - kilépve ér­dekvédő szerepükből - egyre inkább politizálnak. Ezt bi­zonyítja, hogy a tagállamok konföderációit összefogó Eu­rópai Szakszervezeti Szövet­ség (ETUC) nyíltan támogatja, sőt segíti a migrációt. Az erre fogékony tagszervezeteknek képzést és egyéb támogatást is nyújt. Úgy tűnik, itthon a Kor­dás László nevével fémjelzett Magyar Szakszervezeti Szövet­ség és a konföderáció bizonyos tagszervezetei segítik ezeket a globalista, baloldali törekvé­seket - írja a Magyar Nemzet. Földi László titkosszolgálati szakértő szerint Európában és Magyarországon is aktív szere­pet vállalnak a szakszerveze­tek azoknak a globalista törek­véseknek az elősegítésében, amelyeknek része a migráció és az uniós szervezetek hatás­körének növelése is. Európában ezért alternatív érdekképviselet létrehozásán fáradoznak, ebben magyar­­országi partner is segít, ilyen például a Munkástanácsok Or­szágos Szövetsége és számos, helyben működő szakszer­vezet. Ezek az érdekképvise­letek most együttműködést kötnek az Unione Generale del Lavoro (UGL) olasz konfö­derációval, amely nemzetközi szervezetépítésbe kezdett. mw 2019. ÁPRILIS 8., HÉTFŐ Népszerű a magyar családpolitika Magyarország hivat­kozási alappá vált a családtámogatások kapcsán - mondta No­­vák Katalin egy kolum­biai csúcstalálkozón. Kolumbia: A magyar családpo­litika eredményeit és újdon­ságait ismertette a Politikai Hálózat az Értékekért nevű szervezet kolumbiai csúcs­­találkozóján Novák Katalin. Az Emberi Erőforrások Mi­nisztériumának család- és ifjúságügyért felelős állam­titkára az MTI-nek telefonon adott interjújában szombaton kiemelte, hogy Magyarország hivatkozási alappá vált, ami­kor a családtámogatásokról van szó. Novák Katalin elmond­ta, hogy a Politikai Hálózat az Értékekért már harma­dik alkalommal szervezett transzatlanti csúcstalálkozót. Latin-Amerikát megelőző­en az Egyesült Államokban, illetve Európában volt ilyen rendezvény. Szavai szerint olyan nemzetközi hálózatról van szó, amely gyakorlati­lag az egész világra kiterjed, igyekszik összefogni olyan döntéshozókat, akiknek fon­tosak a családi értékek, fontos az emberi méltóság tisztelete, fontos az emberi élet, vala­mint a keresztény kultúrának az értékei. Novák Katalint ko­rábban a szervezet alelnökévé választották. Az államtitkár a rendez­vényen bemutatta a magyar családpolitika eddigi ered­ményeit és ismertette annak újdonságait is, különös te­kintettel a hét pontból álló családvédelmi akciótervre. Ez utóbbi részeként elmondta, hogy január 1-jétől a legalább négy gyermeket nevelő édes­anyák Magyarországon nem fizetnek egyetlen fillér jöve­delemadót sem. Az államtitkár elmondta, hogy akár az édesanya, akár az édesapa is otthon marad­hat három évig a kisgyerekkel, vagy visszatérhet fél év után a munkába úgy, hogy megkap minden családtámogatást, hiszen egyre több a bölcsődei férőhely. Ugyanakkor beve­zetik a nagyszülői gyedet is. Segítik azokat is, akik önálló otthonhoz szeretnének jut­ni, és nincsen szülői segítség, amit igénybe tudnak venni. Valamint szólt a csokról és az ahhoz kapcsolódó hitellehe­tőségekről. A konferencián nagy elis­merést váltott ki a magyar családpolitika nemcsak a kolumbiai, hanem a többi résztvevő részéről is. Novák Katalin beszélt arról is, hogy megtapasztalhatták azt, hogy Magyarország hivatkozási alappá vált, hogyha családtá­mogatásokról van szó. ma Novák Katalin fotó: mti

Next