Kelet Magyarország, 2019. május (76. évfolyam, 100-125. szám)

2019-05-21 / 116. szám

2019. MÁJUS 21., KEDD A gyereknek öröm, a tanárnak stressz Minden tábornak megvannak az írott és íratlan szabályai, nehéz perceket okoz, ha meg­szegik ezeket. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG: - Más gyerekére vigyázni hatalmas felelősség, és óriási stressz - mesélte lapunknak egy nyugdíjas pedagógus, aki év­tizedeken át táboroztatott ál­talános iskolásokat.­­ Ahhoz, hogy viszonylagos nyuga­lomban teljenek az éjszakák, olyan programokat kell szer­vezni napközben, hogy jól elfáradjanak, és ne maradjon energiájuk az esti „bandázás­­hoz”. Folyamatosan számol­juk őket, úgy a programok közben, mint a buszra vagy vonatra szállás után, de hiába figyelünk rájuk maximálisan, néha mégis történnek balese­tek. Emlékszem, az egyik évben focizás közben az egyik kisfiú­nak betört a feje, egy kislány­nak pedig a szeme gyulladt be egy strandolás után. Egyéb­ként éppen ez a legveszélye­sebb, a strand: gyerekekkel lenni akár folyó mellett, akár fürdőben, ez idegileg megter­heli az embert. Meg kell pró­bálni egyben tartani a csapat Vízitúrán alapfel­tétel, hogy a gye­rek tudjon úszni, és kötelező a mentőmellény is. PALLOS SÁNDOR ■ [UNK] tot, ami majdnem lehetetlen. Soha nem fogom elfelejteni: egyszer eltűnt egy kisfiú a Ti­­sza-parton. Kétségbeesetten kerestük a vízben és a parton is, és ahogy teltek a percek, úgy vált egyre szörnyűbbé a helyzet. Aztán egyszer csak előkerült: kavicsokat kere­sett, és messzire elgyalogolt. Közben azon gondolkodtam, hogy számolok majd el vele a szüleinek, és éveket öreged­tem pár perc alatt. Aki ránk bízza a gyerekét, megbízik bennünk, és a tábor, amellett, hogy a diákoknak szórakozás, a kísérő pedagógusoknak ko­moly teher. Kötelező a mentőmellény - Többféle tábor is van a re­pertoárunkban, de minden esetben alapfeltétel a rész­vételhez egy orvosi alkal­massági igazolás, ami bi­zonyítja, hogy a gyerek semmilyen problémával nem küzd, ami akár saját, akár tár­sai egészségére veszélyt je­lenthetne. Ez egy ÁNTSZ-kö­­vetelmény - kezdte a fontos szabállyal Dallos Sándor, a Vi­dám Delfin Utazási Iroda ügy­vezetője. - Vízitúrákon túravezető is kíséri a gyermekeket. Szabály szerint 10 hajóegység felett motoros csónakkal, míg en­nél kevesebb hajó esetén a túravezető is kajakkal közle­kedik. Ha nagyon fiatalok a tábor résztvevői, akkor nem a Tiszára, hanem olyan na­gyobb állófolyóra visszük őket, mint az Öreg-Túr. Egy vízitúrán alapfeltétel, hogy a gyerek tudjon úszni, de emel­lett a résztvevőknek minden esetben mentőmellényt is viselniük kell. Tapasztalata­im szerint általában két pe­dagógus jön a diákokkal, az optimális felügyelhetőség érdekében egyébként 10-15- 20 gyermeket kísér egy peda­gógus, programtól függően - mondta Dallos Sándor, hoz­zátéve: ezenfelül a túravezető csatlakozik még a közösség­hez, aki a szakmai progra­mokért felel. - Évek óta szer­vezünk túrákat, táborokat, és szerencsére nem történt semmi komolyabb baleset. A recepción tartunk elsősegély­ládát, orvosi ellátás elérhető Tiszabecsen, két településsel arrébb ügyelet is van. Sürgős esetekhez mentőt hívnánk, vagy saját autóval szállíta­nánk kis betegünket a közeli kórházba. A táborokban leg­inkább olyan eseteket kell ke­zelnünk, mint a darázscsípés, vagy ha valaki belelép egy szi­lánkba - összegezte az ügyve­zető. KM A nyíregyházi Kis Vakond táborban hétfőn elkezdődött a XIV. Matekguru tábor, ennek keretében rendezik meg az országos matematikaversenyt fotó: sipeki Péter ■ Májusi buli Májusi buli címmel élő ze­nés vacsoraestet rendeztek a napokban az Alvégesi Művelődési Házban, ahol fellépett Gerome is. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Fák dőltek az útra, a házra nyíregyháza. A vasárnap esti vihar miatt több helyszínen avatkoztak be a tűzoltók. Nyíregyháza-Butykánál, a Nagykállói és a Kabay utcák kereszteződésénél egy tíz­méteres fa dőlt az útra, és teljes szélességében elzárta azt. A Rókadűlő utcában egy háromszintes ház tetejére bo­rult egy fa, a Család utcában egy leszakadt faág lógott az úttest fölé, a Határ utcában pedig villanyvezetékre zu­hant egy fűzfa ága. Személyi sérülés egyik esetben sem történt. km KELET Aktuális 3 Mindenki ismeri a „játékszabályokat” Kilenc éve dr. Hudákné Fábi­án Nóra koordinálja a nyíregy­házi önkormányzat tulajdo­nában, a NYÍRV Nonprofit Kft. üzemeltetésében lévő Szigligeti Gyermeküdülőt.­­ Nálunk ennek már kiala­kult gyakorlata van, az idén június 16-ától szeptember 2-áig tart a szigligeti szezon, ahol közel 1000 nyíregyházi diák töltheti el kellemesen az időt heti váltásban, kilenc tur­nusban - említette dr. Hudák­né Fábián Nóra. - A Balaton­hoz közeli üdülőben kiváló körülmények várják a gyere­keket, akik közül 16-ra jut egy kísérő pedagógus. Az a gya­korlat, hogy a nyitónapon bal­esetvédelmi oktatást tartunk, és ismertetjük a házirendet, mindenki tisztában van a „já­tékszabályokkal”. Vízirendé­szeti tanácsokat is kapnak a gyerekek, tudják, hogy csak a bójáig mehetnek a tóban, és ismerik a viharjelzéseket is. A rendőrök minden héten meg­látogatnak bennünket, tehát biztonságban érezhetjük ma­gunkat, a parton pedig ott vannak a vízimentők. Igazgatók a színház nagyszínpadán Első alkalommal adott otthont a Magyar Teát­­rumi Társaság ülésének a Móricz Zsigmond Színház, NYÍREGYHÁZA. Színészek he­lyett igazgatók töltötték meg hétfőn a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadát: a Magyar Teátrumi Társaság tagszervezeteinek vezetői vi­tatták meg a működésüket leginkább befolyásoló kérdé­seket. - A közgyűlést 68 tagszer­vezettel kezdtük, és 71-gyel fejeztük be, felvettük ugyan­is tagjaink közé a Budapesti Operettszínházat, a Kisvárdai Várszínházat és a ferencvárosi Pinceszínházat - mondta Sza­bó László, a társaság titkára, hozzátéve: a legnagyobb szín­házi érdekképviseleti szerve­zet, amely 2008-ban alakult, először tanácskozott Nyíregy­házán. Kulturális identitás Cseke Péter, a kecskeméti Ka­tona József Színház igazgatója arról beszélt, hogy létrehoztak kilenc tagozatot (többek kö­zött a vidéki, a határon túli,­­JCa Régen nem lá­tott, jó minőségű korszakát éli a magyar színházi szakma, VIDNYÁNSZKY ATTILA w m a független vagy a nyári szín­házak tagozatát), amitől azt várják, hogy konstruktívabb legyen a munka. Pataki András, a soproni Petőfi Színház igazgató-főren­dezője két témáról beszélt: egyrészt elmondta, hogy ha­marosan véglegesítik a Nemze­ti Alaptantervhez a színházról készített szakmai anyagukat, másrészt a határon túli kap­csolatok erősítéséről is szólt. Azt mondta, a rendszerezett és minőségi együttműködések erősítik a kulturális identitást. Szabó Ágnes, a Gózon Gyula Kamaraszínház igazgatója a Pajtaszínház projektről szólva azt mondta, öt évvel ezelőtt azért indították el a kezde­ményezést, hogy a legkisebb falvak lakói is színházi él­ményhez jussanak. - Minden évben tizenkilenc településen támogatjuk a színjátszó kör létrehozását és működtetését, ezek a közösségek a Nemzeti Színház színpadán mutathat­ják be a produkciójukat, és az a tapasztalatunk, hogy a színját­szó körök nyolcvan százaléka a támogatásunk után is tovább működik: annyira megsze­retik, amit csinálnak, hogy a maguk örömére folytatják a munkát. Példa nélküli helyzet Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke el­mondta: a legnagyobb érdek­lődés az előadó-művészeti szervezetek tao-támogatásá­­nak megszüntetésével össze­függő beszámolót övezte.­­ Az ezzel kapcsolatos kérdéseink­re a szaktárca vezetőitől meg­nyugtató válaszokat kaptunk, a kormány a társaságiadó-ked­­vezmény helyett az idén több mint 37 milliárd forintot bizto­sít az előadó-művészeti szer­vezeteknek. Elmondhatjuk: régen nem látott, jó minőségű korszakát éli a magyar színhá­zi szakma - mondta a Nemzeti Színház igazgatója, és hozzá­tette: példa nélküli a jelenlegi helyzet, hiszen egyszerre öt színház felújítását végzik a szakemberek. Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott: nagy megtiszteltetés, hogy a nyíregyházi teátrum adhatott otthont a társaság ülésének, a tanácskozás pedig rendkívül hasznos volt, hiszen fontos szakmai kérdésekre kaptak megnyugtató válaszokat. sza FOTÓ: SIPEKI PÉTER Röviden Nem volt jogsija, mégis vezetett nyírmihálydi. A Nyírbátori Rendőrkapitányság munka­társai egy személygépkocsival közlekedő 50 éves nyírmihály­­di lakossal szemben intézked­tek május 19-én. Kiderült, hogy a férfinak nincs jogosítványa, mert korábban a járműveze­téstől jogerősen eltiltották. A rendőrök a férfit előállították, őrizetbe vették. km Rendvédelmi nap lesz Máriapócson nyíregyháza. A Szabolcs me­gyei katasztrófavédelmi igaz­gatóság, a Szabolcs megyei rendőr-főkapitányság és a Ti­­szalöki Büntetés-végrehajtási Intézet megyei rendvédelmi napot és rendészeti zarán­doklatot tart a máriapócsi Pápa téren május 25-én 10 órától. Az érdeklődők láthat­ják a Tűzmanókat akcióban, lesz intézkedéstaktikai és ku­tyás bemutató, de műszaki mentés is. km A Tűzmanók is bemutatkoznak FOTÓ: DODÓ FERENC Kaktuszkiállítás az Országzászló téren NYÍREGYHÁZA. A Nyíregyházi Kaktuszgyűjtők Egyesülete az idén már tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a hagyományos szabadtéri kaktusz- és egyéb pozsgás növények kiállítását. Az ese­ményt május 23-án, csütörtö­kön 8-18 óra között rendezik meg az Országzászló téren, ahol az érdeklődőket ingye­nes szaktanácsadással is vár­ják. KM Születésnapot ültek a cimborák nyíregyháza. Közös játékkal, régi fotók, videók nézegeté­sével és tortával ünnepelte megalakulásának tizenhar­madik évfordulóját a Móricz Zsigmond Megyei és Városi­­ Könyvtárban működő Nyír­egyházi Cimborák Klubja. A csoport tagjai felidézték a klubhoz kapcsolódó legked­vesebb emlékeiket is. KM Tóthné Szomolya Ágnes gyer­mekkönyvtáros is beszállt a közös játékba fotó: sipeki Péter Kelet-kvíz A falu műemlék jellegű reformá­tus temploma 1481-ben épült, 1638-ban restaurálták. 1809-ben új zsindelytetőt kapott, 1837-ben pedig belül átalakították. a) Nyírkárászon b) Panyolán c) Szamosbecsen d) Kishódoson A megfejtést lapunk mai számában rejtettük el.

Next