Kelet Magyarország, 2020. szeptember (77. évfolyam, 204-229. szám)
2020-09-16 / 217. szám
2020. SZEPTEMBER 16., SZERDA KELET Az élet felé vezet ez a busz Az 1. oldali cikk folytatása Mintha egy rendelőbe léptünk volna be, modern berendezésekkel, orvosdiagnosztikai eszközökkel korszerűen felszerelt szűrőbuszok parkoltak kedden Nagycserkeszen az orvosi rendelő előtti téren, ahová a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) munkatársai várták szűrővizsgálatokra a lakosságot. A program második napján nagy volt a forgalom a mobil szűrőállomáson, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében általában aktívak az emberek és kihasználják a szűrési lehetőségeket. Bárkit érhet meglepetés A „Helybe visszük a szűrővizsgálatokat” elnevezésű programban még négy héten át három busszal járja az országot az NNK, elsősorban a felzárkózó településekre jutnak el. A komplex vizsgálatokat az adott megye egészségügyi szolgáltatójával együtt végzik, így ha szükséges, a kórház berendeli további vizsgálatokra, kezelésekre a pácienst. Nagycserkeszen a Jósa András Oktatókórház szakorvosai nyújtottak ebben segítséget. - Rengeteg tanulságos esettel találkozunk az országjárás során, volt olyan középkorú asszony, aki 15 éve nem volt nőgyógyászati vizsgálatokon, holott az emlővizsgálat, a méhnyakrákszűrés 2-3 évente ajánlott. Köztudott, hogy az időben felismert daganat jó eséllyel gyógyítható, életeket lehet megmenteni a rendszeres szűrésekkel - mondta el Bertókné Tamás Renáta, az NNK szűrésirányítási főosztályvezetője. Hozzátette, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az idén Mezőladányba, Piricsére, Nagycserkeszre és Székely községbe jutnak el. - Volt olyan páciens, akihez mentőt hívtunk, mert a kardiológiai buszunkban kiderült róla, hogy infarktust kapott, saját lábán jött el EKG-ra, végül az egyik közeli kórház szívkatéteres laborjában mentették meg a tragédiától - sorolta tovább a meghökkentő történeteket a szakember, hozzátéve: az idei szabolcsi körúton kirívó esettel szerencsére nem találkoztak eddig. - Hogy valami pozitív élményt is említsek: egy alkalommal a nőgyógyászati ultrahangos vizsgálat után nekünk volt szerencsénk közölni az örömteli hírt egy hölggyel, hogy babát vár. Sokan jönnek ki megnyugvással a bőrgyógyásztól is, ilyenkor ősszel az anyajegyeket szűrjük, a melanoma súlyos daganatos bőrelváltozás, hamar ad áttétet is - hívta fel a figyelmet Bertókné Tamás Renáta, aki szerint továbbra is fontos az emberek egészség-magatartásának fejlesztése. Az állapotfelmérés során koleszterin- és vércukorszintmérésre lehetett buszba ülni, EKG-t is csináltak, továbbá vizsgálták a perifériás érbetegséget, közismert nevén az érszűkületet is. A kardiológiai részen a szívultrahang, a nőgyógyászat, a méhnyakrákszűrés is elérhető volt. Magunkért tesszük... Azon túl, hogy megvizsgáltak minket, tanácsokat is kaptunk, rögtönzött prevenciós kiselőadásokat tartottak az orvosok, ezekre máskor a rendelőkben nincs idő - jegyezte meg Körmendi Judit. A 62 esztendős asszony örömmel mutatta meg a helyszínen kézhez kapott szűrési eredményeit, amelyekben minden értéket az egészséges határokon belül jegyeztek le az orvosok. - Jó érzés volt úgy kijönni a buszból, hogy nincs semmilyen komoly betegségem, mindössze néhány kiló felesleget mutatott az a modern berendezés, amivel testzsírszázalékot, izomtömeget mértek. El is határoztam, hogy többet biciklizem a jövőben, egészséges menüt állítok össze, saját magamért. A szociális szférában dolgozom, ahol arra biztatom akár az időseket is, hogy soha nem késő változtatni az életmódunkon, foglalkozzanak fizikai állapotukkal, hiszen a legtöbb népbetegség kialakulásáért a dohányzás, a mozgásszegény életmód felel. Igyekeztünk aktivizálni ezt az 1900 lelkes kis települést, hogy jöjjenek el ide, semmibe sem kerül, fél óra alatt képet kapnak egészségi állapotukról - zárta gondolatait Körmendi Judit. A térség országgyűlési képviselője, dr. Vinnai Győző is meglátogatta a nagycserkeszieket. Megtudtuk, rendszeresen jár szűrésekre, a kardiológiai buszba most is benézett. A magyar lakosságnál a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések a leggyakoribbak, ezek a vezető halálokok is. Minél többen eljönnek az ilyen alkalmakra, annál nagyobb az esélye, hogy időben észreveszik a bajt, a betegek pedig meggyógyulhatnak. Óriási eredményeket mutatnak a statisztikák is az emberek egészségtudatosságának formálásban. A férfiak várható élettartama 3 évvel növekedett 2008 és 2018 között, ám még mindig van min javítani, a szűrési aktivitást lehet még fokozni a kistelepüléseken is - hangsúlyozta az országgyűlési képviselő. KANALAS OTTILIA ottilia.kanalas@kelet.hu Magyar Anikónak a vérnyomását és vércukorszintjét mérték meg fotó: sipeki Péter Lopni vittek, most olvasnia kell Nemcsak a büntetés alkalmas arra, hogy az elkövetőt újabb bűncselekmény elkövetésétől visszatartsa. NYÍREGYHÁZA. Ez a történet nem egy szokásos bűnügyi hír, amelyben valakit lelőttek, kiraboltak vagy megzsaroltak. Sokkal inkább szól a felelősségvállalásról, a megbocsátásról és egy nemzetközi óriáscég emberi arcáról - mondta bevezetésül egy eset kapcsán dr. Szilágyi László. A megyei főügyészség sajtószóvivője hozzátette: a bolti lopások mindig is jellemzőek voltak, napi szinten fognak el a biztonsági őrök tolvajokat. Ezért a hatóságok szigorúan lépnek fel az üzletek fosztogatóival szemben, mert így várható az, hogy a büntetések Az áruház azt kérte: olvassa el A kis herceg című könyvet, és írjon belőle olvasónaplót DR. SZILÁGYI LÁSZLÓ ■ [UNK] I ezeket az elkövetőket, illetve másokat is visszatartsanak az újabb lopásoktól. Ugyanakkor nemcsak a büntetés alkalmas arra, hogy az elkövetőt újabb bűncselekmény elkövetésétől visszatartsa, hanem a törvény lehetőséget ad arra is, hogy a bírósági utat elkerülve a sértett és a gyanúsított közvetítői eljárásban rendezzék a vitájukat, ami a tapasztalatok szerint kifejezetten hasznos az elkövetőkre. Közvetítői eljárás - Egy vidéki család az elmúlt év novemberében többször megjelent egy nyíregyházi nagyáruházban, ahol alig több mint egy hét alatt három lopást követett el, az eltulajdonított ruhák értéke meghaladta a 200 ezer forintot. A lopásokban részt vett az anya, a felnőtt lánya s a még fiatalkorú fia is. Az áruház biztonsági kamerái a lopásokat rögzítették, a biztonsági őrök az utolsó esetnél lecsaptak a családra - ismertette a szóvivő. Az édesanya - még a nyomozás során - a teljes lopási kárt megtérítette az áruháznak, azonban mivel ő nemcsak lopást követett el, hanem kiskorú veszélyeztetését is - kiskorú gyermekét bírta rá, hogy vegyen részt a bűncselekményben -, vele szemben az ügyészség vádat emelt. A még büntetlen előéletű, éppen csak felnőtt lány és a fiatalkorú testvére esetében az ügyészség úgy döntött, hogy lehetőség van a közvetítői eljárás lefolytatására. Ehhez szükség volt arra is, hogy a nemzetközi áruházlánc hozzájáruljon a közvetítéshez. Olvasónaplót kell készítenie A közvetítő előtt a felek megállapodást kötöttek. Az áruház 100 ezer forint jóvátételt kért a felnőtt elkövetőtől, ami az áruház egyéb, az eljárás során felmerült többletköltségének a fedezését szolgálja, a fiatalkorú esetében pedig egy különleges kérése volt: A kis herceg című ismert könyvet olvassa el a fiú, és abból készítsen olvasónaplót. Mindkét gyanúsított vállalta a rá rótt kötelezettséget. Az eljárás valamennyi résztvevője - az áruház képviselője, a gyanúsított és védője, a közvetítő és a fiatalkorúak ügyésze - bízik abban, hogy a fiú elolvassa a regényt és bemutatja az olvasónaplót, mert ezzel eléri az eljárás megszüntetését. Amennyiben nem teljesíti vállalt kötelezettségét, az eljárás tovább folytatódik, és a bíróság előtt kell felelnie tettéért - tette hozzá dr. Szilágyi László. KM Röviden Szíriából jöttek a határsértők csengere Három külföldit fogtak el a csengeri rendőrök szeptember 14-én kora este Csengerben. A magukat szír állampolgárnak valló férfiak nem tudták igazolni, hogy jogszerűen tartózkodnak Magyarországon, ezért a határsértőket idegenrendészeti eljárás lefolytatása érdekében a Csengeri Határrendészeti Kirendeltségre előállították, km A volt besis diák ösztöndíja KISVÁRDA. A Novofer Alapítvány a Műszaki Szellemi Alkotásért kuratóriuma az idén is meghirdette a Gábor Dénes középiskolai ösztöndíj pályázatot. „Az űrtechnológiai eredmények földi hasznosítása” témakörben 150 ezer forintos ösztöndíjat kapott Keresztes Réka, a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium volt diákja is, akit Szabó Csilla készített fel. A díjakat június 5-e helyett most pénteken adják át a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. km Keresztes Réka fotó: bgyg Kelet-kvíz New York állam korábbi kormányzójának, George Patakinak a nagyapja Innen vándorolt ki az Amerikai Egyesült Államokba, a) Mátészalkáról b) Aranyosapátiból c) Nyírgyulajból d) Ramocsaházáról A helyes megfejtést lapunk mai számában találják. Jóval kevesebb a parlagfű A keddi repülőgépes felderítésen nemcsak a parlagfűre, hanem a termőterületekre is koncentráltak. nyíregyháza. Az egész megyét bejárta kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal három munkatársa: a nyíregyházi repülőtérről délelőtt indulva összevont felderítésen vettek részt. Nagy a terméskiesés A kollégáim azért szállnak gépre, hogy egyrészt felderítsék a parlagfűvel fertőzött térségeket, másrészt hogy felmérjék a termőterületek állapotát - mondta el lapunknak a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal főigazgatója, Polgári András. A tavaszi aszály, majd a nyári, özönvízszerű esőzések hatalmas terméskiesést okoztak, és a még be nem takarított növények esetében ez a levegőből is felmérhető. A kukoricánál nem számottevő a kiesés, a napraforgónál viszont igen: a hirtelen jött szárazság miatt nem tudott beérni a növény, így hektáronként csak 20-25 mázsa terméssel számolnak a gazdák, míg az időjárás negatív következményeitől mentes években 40 mázsa körül alakul a hektáronkénti termés - mondta a főigazgató, aki a parlagfűhelyzetről is beszélt. Gépjárművekről, drónról, helikopterről és most magánrepülőről is ellenőrizhetjük a fertőzött területeket, és azt tapasztaljuk, hogy az idén jóval kevesebb a megyében a parlagfű, mint a korábbi években. Jóval kevesebb a parlagfű Ezt erősítette meg Sipos Tibor, a megyei kormányhivatal agrárügyi főosztályának vezetője is: 150 hektár körül van a fertőzött terület nagysága, ez pedig jóval alatta marad a korábban regisztráltaknak. - A fertőzöttség mértékétől függően a büntetés 15 ezer forinttól 5 millió forintig terjed, de a célunk nem a büntetés, hanem a prevenció, és az, hogy tudatosítsuk a földtulajdonosokban: a parlagfű irtása mindenki érdeke - tette hozzá Sipos Tibor. km A nyíregyházi repülőtérről indultak FOTÓ: SIPEKI PÉTER