Kelet Magyarország, 2020. szeptember (77. évfolyam, 204-229. szám)

2020-09-18 / 219. szám

Puskás Peti válaszol a k­ommen­­tekre 16. OLDAL FÜGGETLEN NAPILAP PÉNTEK 2020. SZEPTEMBER 18. Délután már Ott országszerte­­ sok napsütésre számíthatunk. Az NYKC az első bajnokira utazik SPORT. Egy hét csúszással ugyan, de pénteken a nyír­egyházi férfi kézilabdázók is megkezdik a bajnokságot. Az NB I/B-ben szereplő Nyíregy­házi KC a szoros vereséggel rajtoló Vecséshez látogat. A két együttes az előző idény­ben emlékezetes, végletekig kiélezett mérkőzést játszott egymással. A nyíregyházi csapat vezetőedzője, Kerekes Tamás lapunknak elmondta, mire kell ügyelni a Pest me­gyei gárda ellen, ha ezeket betartják Varga Lászlóék, ak­kor győzelemmel térhetnek haza. /9. km 'IST 'IST REGGEL DÉLBEN ESTE Varga László fotó: pusztai Sándor LXXVII. ÉVFOLYAM, 219. SZÁM, ÁRA: 180 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT A mai lapunk­ban találja a TVműsor.hu magazint Jó termés várható Az idén eddig ugyan kedvezett az időjárás a krumpliföldeknek, Balkány határában ifj. Rácz Imre esőztetőrendszerével azért a napokban még rásegít, hogy még jobb legyen az eredmény. fotó: sipeki Péter Összefogott a falu Méhteleken MÉHTELEK: Sokáig csak múlt időben lehetett beszélni a labdarúgásról a közel 8oo lel­kes, a magyar-ukrán-román hármas határ melletti telepü­lésen, de tizenkét esztendő után ismét beneveztek a baj­nokságba, és megpezsdült az élet. Nem pusztán a pályán, hanem a faluban, hiszen a segítő szándék diadala az új­rakezdés. /5. km r, L Kielégítő az állapotuk A Tündérkert Szere­tetotthonból tizenket­­ten kerültek kórházba. NYÍREGYHÁZA. Mint ahogy arról beszámoltunk, szerdán a hon­védség Járványügyi Bevetési Egysége érkezett Nyíregyhá­zára: a Tündérkert Szeretetott­hont kellett fertőtleníteniük. Mint kiderült, erre azért volt szükség, mert az otthon lakói közül 21-en kapták el a korona­vírust. Szerettük volna meg­tudni, milyen állapotban vannak a fertőzöttek - kérdé­seinkre az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtó- és kommunikációs főosztálya vá­laszolt. Azt írták, hogy az Országos Mentőszolgálat szerdán négy mentővel érkezett a már em­lített intézménybe. Informá­cióik szerint 19 gondozottnak és 2 dolgozónak lett pozitív a PCR-tesztje. A járványügyi intézkedések megkezdődtek, az intézményen belül hét beteget különítettek el, ös­­­szesen 12 gondozott került a nyíregyházi Jósa András Ok­tatókórház Covid-részlegére, az ő állapotuk kielégítő, senki nem szorul lélegeztetőgépre. A két intézményi dolgozó ott­honi, hatósági karanténban van, állapotuk stabil. Továb­bi járványügyi intézkedések elrendelésére a kivizsgálás eredményétől függően kerül sor, az ellátottak hozzátarto­zóinak tájékoztatása folyama­tos - írták válaszukban. A cikk a 3. oldalon folytatódik Milliós értékek lapultak a gépjárművekben Egy nap alatt két jelentős fogás volt Szabolcsban. NYÍREGYHÁZA. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs me­gyei munkatársai egy napon két helyszínen megközelítő­leg 20 millió forint értékű ci­garettát találtak. Két fogás A pénzügyőrök a 4-es számú főúton ellenőriztek egy né­met rendszámú autót. A jár­mű utas- és csomagteréből összesen több mint 10 ezer doboz adózatlan cigaretta ke­rült elő. Ugyancsak közúti ellenőr­zésen tartóztatták fel ugyana­zon a napon Jándon azt az au­tóst, akinek kocsijában több mint 2700 doboz dohányt találtak a NAV munkatársai. A pénzügyőrök a mintegy 20 millió forint értékű füstöl­nivalót és az autókat lefog­lalták. A járművezetők ellen pedig költségvetési csalás elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítottak. km Kelet-Magyarország www.szon.hu 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Telefon: (42) 999-111 M­N­ KI202 9 A tartalomból Hazai tájakon 6. oldal Fókuszban________________8. oldal Sport 9„ 10. oldal Kultúrtipp 12. oldal 9 770 33 '0‘ 054 Ü Ü Ü Főszerepben Nyíregyháza Érdekes emberek, kima­gasló teljesítmények a mellékletben. nyíregyháza. Ha olvasóink ki­nyitják a mai Kelet-Magyaror­­szágot, a megszokott 16 oldal mellett egy 12 oldalas mellék­letet is találnak - ez utóbbi középpontjában Nyíregyháza áll. Közel ötvenezer példány­ban a város minden háztartá­sának postaládájába belekerült a kiadvány, amelyben érdekes emberekről, kimagasló teljesít­ményekről olvashatnak. Írunk a megyeszékhely múltjáról, je­lenéről, érdekes portréink egy­­egy főszereplője pedig össze is köti e kettőt. Nyíregyháza bővelkedik el­ismerésre méltó személyisé­gekben az oktatás, a művészet és a tudomány terén egyaránt, így nem volt könnyű dolgunk, amikor ki kellett választa­nunk, hogy kik szerepeljenek a magazinban. Bízunk benne, hogy összeállításunk elnyeri tetszésüket! Ám Kujbusné dr. Mécses Éváról is olvashatnak fotó: pusztai Sándor A genetika segít a kutatásban nyíregyháza­ Folytatja tavas­­­szal elkezdett online előadás­­sorozatát a Családfakutatás- Szabolcs vármegye és a vele határos vármegyék csoport - tudtuk meg Nagy Istvántól. A csoport vezetője elmondta, szeptember 19-én délután a nyírbátori Küzmös István tart előadást arról, hogyan egészí­ti ki egymást a hagyományos anyakönyv és a genetikai ős­kutatás. /5. KM Nagy István FOTÓ: NAGY ISTVÁN ARCHÍVUMA Jó eséllyel túlélni a tüdőrákot nyíregyháza. A Jósa András Oktatókórház is csatlakozott ahhoz az országos szűrőprog­ramhoz, amelyben a tüdőrák korai felismerése érdekében már nem röntgent, hanem alacsony sugárdózisú CT-fel­­vételt készítenek. A vizsgálat ingyenes, de vannak olyan fel­tételek, amelyeknek meg kell felelniük a jelentkezőknek. Azok jelentkezhetnek, akik legalább 25 éven át napi egy doboz cigit elszívtak, elmúltak 50 évesek, de még nincsenek 75 esztendősek. Hétfőtől el­érhető az előjegyzési telefon­szám. A program célja, hogy minél kevesebben haljanak meg tüdőrákban. /3. km Még nem szabad hátradőlni NYÍREGYHÁZA. - Biztató, hogy minden lehetséges eszközzel igyekeznek megvédeni itthon a gazdaságot, de messze még a válságból való kilábalás, nem szabad hátradőlniük az embereknek, tudatosan meg kell tervezniük pénzügyeiket. Nem árt spórolni - mondta dr. Fazekas Sándor közgaz­dász. Hozzátette: a lakossági hitelek valamivel több mint felénél éltek a hiteltörlesztési moratóriummal, jellemzően a rövidebb lejáratú, magasabb kamatozású kölcsönöknél.­­A­ KM Megjutalmazzuk az olvasóink hűségét nyíregyháza. Jó hírünk van azoknak, akik legalább tíz éve megszakítás nélkül a Ke­­let-Magyarország előfizetői! Most jutalmazzuk hűségü­ket egy nyereményjátékkal, amelyben automatikusan részt vesznek. Ez év decem­beréig, tehát öt hónapon ke­resztül minden hónapban ajándékokat sorsolunk a hű­séges előfizetőink között. Szeptemberben egy autós fedélzeti kamerát nyerhet­nek SD-kártyával. Hogy mit kell ezért még tenniük olva­sóinknak? Csak annyit, hogy maradjanak hűséges előfize­tőink! Figyelmesen olvassák a szeptember 24-i lapszámot, mert abban közöljük a sze­rencsés nyerteseket, de ter­mészetesen telefonon vagy postai úton is értesítjük őket! A játékszabályzatot megtalál­ják a szon.hu/jatekszabalyza­­tok oldalon. km

Next