Kelet Magyarország, 2020. szeptember (77. évfolyam, 204-229. szám)

2020-09-21 / 221. szám

2020. SZEPTEMBER 21., HÉTFŐ A vírus irányítja az iskolák életét is Az 1. oldali cikk folytatása Két hét pihenő után tér vissza több osztály is a Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumba hétfőn - tudtuk meg Chriszt Gyula igazgatótól. Péntekig az iskola 7 diákja volt igazoltan Covid-pozitív, szerencsére ed­dig egyetlen tanáruk sem fer­tőződött meg. A járványügyi eljárásrendnek megfelelően a koronavírusos tanulók osz­tálytársai is karanténban vol­tak. Az új szabályok szerint az iskoláknak honlapjaikon nyilvánosan is közzé kell ten­niük járványügyi adataikat, így a friss számokat, közér­dekű információkat látják a szülők is.­­ A most visszatérő tanulóink teljesen felépültek, jól vannak. Elmondásuk sze­rint nem viselte meg nagyon őket a betegség, két negatív teszt birtokában ülnek vissza az iskolapadba. Mondhatnám, hogy rögtön az elején a hibrid oktatás főpróbáján túlesett gimnáziumunk, és működött a párhuzamos osztálytermi és online oktatás. A középisko­lások kellően önállóak ahhoz, hogy a kényszer szülte kéthe­tes távoktatással elboldogulja­nak, dicséretesen rugalmasak voltak - jegyezte meg az igaz­gató. Hozzátette, fel vannak készülve arra, hogy a követ­kező hetekben folyamatosan lesznek osztályok karantén­ban, a vírus természetén nem Rögtön az elején túlestünk a hibrid oktatás főpróbáján CHRISZT GYULA lehet változtatni, a lappangási idő alatt is fertőzhet bárki. Tünetekkel egyetlen diák sem lépett be az iskolakapun, akik megfertőződtek, időben érte­sítették az intézményt, a ha­tóságokat. Egyelőre úgy néz ki, hogy működik az izoláció, nem terjedt futótűzként a jár­vány az iskolákban, meglát­juk, mi lesz később - mondta Chriszt Gyula. Felmérnek, pótolnak, haladnak A diákok biztonságát számos óvintézkedéssel védik, ezeket egy hetvenpontos járványügyi intézkedési terv foglalja ös­­­sze. A központi ajánlás alapján minden oktatási intézmény helyi protokollt alakított ki, amelynek fontos része, hogy szülők és külsős személyek nem léphetnek az intézmé­nyek területére, folyamato­san fertőtlenítik, takarítják az iskolákat, illetve a közös helyiségekben szájmaszkot hordanak.­­ Úgy tapasztaljuk, hogy a szülők nem vonták kétségbe az intézkedések szükségessé­gét, és a gyerekek is betartják a szabályokat. Összesen 23 osztályban 472 diák tanul is­kolánkban, ez idáig egyetlen tanulónk volt hatósági ka­ranténban, egyik családtagja volt koronavírusos beteg, a diák időben szeparálta magát a közösségtől - erről már Kul­csár Miklós, az Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója beszélt lapunknak, aki szerint elsősorban a felső tagozaton tanító pedagógu­sokra hárulna óriási teher, ha évfolyamonként egyre több osztályban kellene átállni a digitális oktatásra. - Ez azt jelentené, hogy a kontaktórákat és a digitálisat is meg kell tartania ugyan­annak a szaktanárnak. Be­rendezkedtünk erre is, a jól bejáratott KRÉTA rendszeren keresztül küldenénk a tanul­­nivalót. Napról napra szignifi­kánsan emelkedik a megbete­gedésszám, ezért felkészítjük a tanulóinkat arra, hogy bár­mikor készen álljanak arra, hogy 10-14 napig otthonukban is folytatni tudják a tanulást, mi pedig a tanítást, hiszen ez a munkánk. Az év elejét bemeneti méréssel kezdtük, megvizsgáltuk, mennyire volt hatékony a tavaszi on­line oktatás. A félév folyamán a tanmenetbe beépítettük a pótlást, mit kell majd újra megtanítani. Úgy gondoljuk, nem tudnánk a digitális ok­tatás esetleges hiányosságait távoktatásban korrigálni - so­rolta a hagyományos oktatás melletti érveket az igazgató, remélve a legjobbakat. Hoz­záfűzte, igyekeztek már most megszervezni, hogyan fogják október elsejétől lebonyolíta­ni a diákok és a tanárok iskolá­ba lépéskor kötelező lázméré­sét. A zsilip a kapuban lesz, a pedagógiai asszisztensek és a technikai személyzet fog lázat mérni, csa­ko A járási hivatalok ellenőrzik az iskolákban a járványügyi szabályok betartását, a megfelelő tisztító- és fertőtle­nítőszerek, kézfertőtlenítők, folyékony szappanok, papír kéztörlők meglétét illusztráció: mti és az embercsempészt BARABÁS. A Barabási Határ­­rendészeti Kirendeltség mun­katársai szeptember 20-án délelőtt fél tizenegykor Ba­rabás és Tiszaadony között ellenőriztek egy személygép­kocsival közlekedő férfit. Az autóban három külföldi férfi utazott, akik magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni. A magukat szír állampol­gárnak valló határsértőket és a gépkocsi vezetőjét, akit embercsempészés gyanújá­val hallgatnak ki, a határren­dészeti kirendeltségre előállí­tották és elszámoltatták. Az embercsempészés bűn­tett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terje­dő szabadságvesztéssel bün­tetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújt­ható. KM ■ Az alma szezonja A nyár végének és az ősz elejének sztárgyümölcse kétség­telenül az alma. A finom, egészséges vitaminforrás minden piacon megtalálható a vásárlók örömére. fotó: sipeki Péter KELET Külön épületben az alsós és a felsős A nyírteleki Szent Anna Ka­tolikus Általános Iskolában közel háromszáz gyermek tanul. Horváth-Bócsi Irén, az intézmény igazgatója érdek­lődésünkre elmondta: a di­ákok közül nem hiányoznak többen, mint egy átlagos tan­évkezdéskor, és a tanári kar is teljes.­­ Több szempontból is sze­rencsések vagyunk, mert az alsó és a felső tagozat külön, két, egymástól három és fél kilométerre lévő, tágas épü­letben tanul. Minden szintet és az azokhoz tartozó mos­dókat csak egy évfolyam, két-két osztály használja, így nincs gond a kötelező távol­ságtartással. Mindkét épü­lethez óriási udvar tartozik, amit szintén felosztottunk, tehát minden évfolyamnak megvan a kijelölt udvarrésze, amit használhat.­­ Ha napközben észreves­­­szük valamelyik diákunkon, hogy rosszul van, lázas, ér­tesítjük a szülőt, súlyosabb esetben a gyermekorvost vagy a védőnőt, és addig, amíg érte nem jönnek, az or­vosi szobában vagy egy külön helyiségben marad, termé­szetesen felügyelet mellett. De ez volt a protokoll a jár­vány előtt is - tette hozzá az intézmény igazgatója, s meg­jegyezte: szeptember elseje óta erre nem volt szükség. Horváth-Bócsi Irén kér­désünkre elmondta: annak a diáknak, aki hatósági ka­ranténba kerül, mert például valamelyik szülőt külföldre szólította a munkája, a szak­tanárok és az osztályfőnök Google Classroomon keresz­tül küldik el a tananyagot. Ezt a felületet használták tavasszal is, és ha más döntés nem születik, ezt fogják akkor is, ha a vírus miatt egyes osz­tályoknak időlegesen vissza kellene állniuk a digitális ok­tatásra. Teljes életet élni sztómával A szombati kerékpártú­rának dorogi résztvevő­je is volt. NYÍREGYHÁZA. Az egészség­­megőrzés és a szolidaritás jegyében a Nyíregyházi ILCO Egyesület Sztóma Tour el­nevezéssel szombat délelőtt kerékpártúrát szervezett, a résztvevők a Nyíregyháza-To­­kaj útnak vágtak neki a kelle­mes, kora őszi időben. A közel húszfős csoport a Kossuth té­ren gyülekezett indulás előtt. Kovács Istvánná, a Nyíregy­házi ILCO Egyesület elnöke beszélt lapunknak a kezde­ményezés céljáról, illetve az általa vezetett egyesületről. Európai Sporthét­ ­ Egyesületünk harmincéves múltra tekint vissza, a tagja­ink olyan emberek, akiknél vastagbél- vagy végbéldaga­­natot diagnosztizáltak, de mára meggyógyultak, tünet­mentesek. A mai kerékpártúra illeszkedik az Európai Bizott­ság rendezvénysorozatához, az Európai Sporthéthez is. Ez a nap is hozzájárul ahhoz, hogy hirdessük a mozgás fontos­ságát, erősítsük tagjainkban a közösségi érzést - sorolta Kovács Istvánná. Hozzátette, a daganatos megbetegedések esetén fontos, hogy ha vala­ki tüneteket észlel magán, azonnal forduljon orvoshoz, de a különböző egészségügyi szűrések kiemelt szerepére is felhívta a figyelmet. A város örül min­den ehhez hason­ló civil kezdemé­nyezésnek DR. RÁKÓCZI ILDIKÓ A megyeszékhely önkor­mányzatának képviseletében a kerékpártúra indulásánál jelen volt dr. Rákóczi Ildikó is, aki remek kezdeményezés­nek nevezte a Sztóma Tourt. - A város örül minden eh­hez hasonló civil kezdemé­nyezésnek, ugyanis fontos számunka a mozgás, a sport, illetve az egészséges élet­mód - mondta lapunknak a nyíregyházi önkormányzat szociális, egészségügyi és sportbizottságának elnöke. - A Nyíregyházi ILCO Egyesü­let tagjai bebizonyítják, hogy egy komoly betegség után, sztómával is lehet teljes éle­tet élni. tg A Kossuth térről indult a szombati kerékpártúra fotó: sipeki Péter Röviden eltiltás hatálya alatt vezetett MÁTÉSZALKA. A Mátészalkai Rendőrkapitányság munka­társai szombaton Mátészal­kán ellenőriztek egy sze­mélygépkocsival közlekedő nyírkátai lakost. A rendőrök az ellenőrzés alatt megálla­pították, hogy a férfit a Má­tészalkai Rendőrkapitányság a járművezetéstől jogerősen eltiltotta. A rendőrök a férfit a rendőrkapitányságra előállí­tották, és járművezetés az el­tiltás hatálya alatt szabálysér­tés elkövetése miatt őrizetbe vették - tudtuk meg Gál Atil­lától, a megyei rendőr-főkapi­tányság sajtóreferensétől, km Gál Attila sajtóreferens FOTÓ: POLICE.HU Újraindul az online közösségi mozgás nyíregyháza. A Mozdulj Nyír­egyháza! elnevezéssel Nyír­egyháza önkormányzatának kezdeményezésére 2013. no­vember 4-e óta tartó program­­sorozat keretében ingyenes sportolási lehetőségek várják a város lakóit. A programkí­nálat széles, kortól és nemtől függetlenül mindenki számára biztosítja a mozgás lehetősé­gét. A megyeszékhely sajtszol­gálatának tájékoztatása szerint szeptember 21-től újra indul az online mozgásrend, a Mozdulj Nyíregyháza! Facebook-olda­­lán megadott időpontokban élő adásban jelentkeznek be az oktatók. A részletes program­tervet a nyiregyhaza.hu olda­lon találják az érdeklődők, km Településfásítás Tiszadadán TISZADADA. Az agrártárca által életre hívott Településfásítási projekt célja közvetlen lakó­­környezetünk szebbé, élhe­tőbbé kellemesebbé tétele. A minisztérium nyár elején, mintegy 500 millió forintos keretösszeggel a tízezres lélek­­számnál kisebb települések­nek hirdette meg a programot, melynek részeként szeptem­ber 21-én, azaz ma délelőtt Ju­hász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Tiszadadára látogat azzal a céllal, hogy fákat ültessen el a közel 2300 lakost számláló községben. KM Juhász Anikó fotó: internet Kelet-kvíz A 15. ás a 19. század között fő birto­kosai Csomaközy Zsigmond, Szege­­dy Ferenc és Diószeghy Sámuel, akik a falut királyi adományként kapták. Az 1800-as években nevét már a Szamos előnével használták. a) Szamosangyalos b) Szamosújlak és Szamosszeg d) Szamostatárfalva A helyes megfejtés lapunk mai számában.

Next