Kelet Magyarország, 2021. január (78. évfolyam, 1-25. szám)
2021-01-14 / 11. szám
2 Aktuális Röviden Szoboszlai József a polgármester Újdombrád. Sajnálatos hiba csúszott az egyik, január 12-én, kedden megjelent, írásunkba. A lap második oldalán, a falusi csókkal kapcsolatos cikkünkben Újdombrád polgármestereként a település korábbi vezetőjét neveztük meg a 2019 októberében megválasztott Szoboszlai József helyett. Az érintettektől elnézést kérünk. km Szoboszlai József FOTÓ: A kazán melletti szigetelés égett vasmegyer Fémszerkezetű, hullámpala fedésű tárolóhelyiségben égett a szigetelés a kazán mellett egy vasmegyeri családi háznál kedden kora délután. A lakók értesítették a tűzoltókat, s megkezdték a tűz oltását. Az esethez riasztották Nyíregyháza hivatásos és Ibrány önkormányzati tűzoltóit. A helyszínre elsőként kiérkező ibrányi egység oltotta el a tüzet, személyi sérülés nem történt - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. KM Kelet-kvíz A város Szarvas patikája a híres festő, Csontváry édesapjáé volt, a művész maga is kisegített benne. a) Tiszalök c) Kisvárda b) Vásárosnamény d) Tiszavasvári A helyes megfejtést lapunk mai számában találják! KELET w mmm 2021. JANUÁR 14., CSÜTÖRTÖK Baleseteket hozott az első hó Az 1. oldali cikk folytatása• Felsorolni is nehéz lenne, annyi baleset történt szerda reggel megyénkben az idei első hó miatt. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Nyírő Nonprofit Kft. folyamatosan takarította az úthálózatot, de a szakszerű beavatkozás mellett az autósok körültekintő magatartására is szükség van. Alkalmazkodni kell Siető András gépjármű-szakoktató lapunknak elmondta, régen voltak már ennyire csúszósak az utak, ezért a járművezetők gondolkodásának is alkalmazkodnia kell az eltérő viszonyokhoz. - Tudatosítaniuk kell magukban, hogy az elindulás, a fékezés nagyobb odafigyelést igényel, és nagyobb követési távolságot kell tartani, mint máskor. A reggeli csúcsban azt látni, mint minden reggel: tömött sorokban, egymástól csekély távolságra haladnak az autók, ami a megváltozott útviszonyok közepette komoly veszélyt rejthet - hívta fel a figyelmet Siető András, aki azt tapasztalta, télen, az első hó után mindig van egy átmeneti időszak, amikor megszaporodnak a balesetek, de ha tartós marad a fagy, a sofőrök óvatosabbá válnak. - A legtöbb balesetet nem az autók műszaki állapota, hanem a gépkocsivezetők figyelmetlensége okozza. Azt is fontos kiemelni, hogy egyre kevesebb hó esik, és még a többéves jogosítvánnyal rendelkezők között is van olyan, akinek nincs e téren megfelelő rutinja. A téli közlekedésre nincsenek felkészítő feladatok, az a legfontosabb, hogy „fejben” alkalmazkodjunk a csúszós körülményekhez - hangsúlyozta a szakoktató. Siető Andrástól megtudtuk, hogy sok járművezető havas, jeges szélvédővel közlekedik, és maga előtt a szélvédőn egy kis lyukat kaparva szemléli a forgalmat. - A jegesedés könnyedén megelőzhető, ha egy pokróccal vagy a boltokban kapható takarófóliával lefedik az üveget. A látni és látszani elv a havas üveg miatt nem érvényesülhet, a vezető nem látja megfelelően a környezetét, és ha valami történik, nem tud időben cselekedni - ismertette az egyik gyakori veszélyforrást a gépjárműszakoktató. Nem okozott fennakadást Megyénk útjainak állapotáról a Magyar Közút elmondta, munkatársaik télen 12 órás váltott műszakokban dolgoznak, folyamatosan figyelik az időjárás-előrejelzéseket, és amennyiben szükséges, megkezdik a síkosság elleni védekezést. A gépeink ütemterv szerint végzik feladataikat, pontosan meghatározott útvonalakon és sorrendben. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint az előttünk álló néhány napban országosan erős lehűlésre lehet számítani, a keleti országrészben havazással egybekötve. A sószórásra és hóekézésre alkalmas gépjárműveink ezért a havazás kezdete előtt preventív védekezésként sózzák az utakat, hogy megakadályozzák a leeső hó letapadását, ráhagyását a burkolatra. A kedd éjszakai és a szerda hajnali órákban a megye területén 54 kombinált gép dolgozott, 344 tonna sót és 6200 liter kalcium-klorid-oldatot szórtak ki - részletezte az óvintézkedéseket a Magyar Közút. Kiemelték: a megye országos közúthálózata a folyamatos beavatkozásoknak köszönhetően jól járható. A NyírW Nonprofit Kft. munkatársai is fáradhatatlanul dolgoznak, hogy megtisztítsák a mintegy 600 kilométer hosszú úthálózatot, a 71 kilométer kerékpárutat és a több mint 350 kilométernyi járdát Nyíregyházán. - Az utakat 5 nagygéppel tisztítjuk és síkosságmentesítjük, a kerékpárutakat és járdákat 7 kisgéppel tartjuk tisztán - tájékoztatott a városüzemeltető társaság sajtószolgálata. Megtudtuk azt is, az éjszakai műszakban 65-en fáradoztak azon, hogy a közlekedők reggel biztonságosan érhessenek célba. - Már éjfélkor elindultak a nagygépek, és megkezdték a főutak alásózását, szerdán hajnal 2 órakor pedig a kisgépek és a kézi erő is munkába állt a kerékpárutak és járdák megtisztítására. A hajnalban leesett 3-5 cm hó nem okozott fennakadást az általunk üzemeltetett úthálózaton, minden szükséges feladatot ellátunk - adott helyzetjelentést a városüzemeltető társaság. Mi Nemcsak a hótolónak, hanem a tűzoltóságnak is volt dolga az első havas napon FOTÓ: MÁTÉ JÁNOS Az autókat is ki kellett takarítani a hótakaró alól FOTÓ: SIPEKI PÉTER Csengerben is hófehérbe borult a táj FOTÓ: KÁKOS DÁVID Merre járjanak a buszok? A megyeszékhely önkormányzata a lakosság véleményét kéri arról, hogy merre járjanak a buszok a belvárosban. NYÍREGYHÁZA: A kulturális negyed - Benczúr és Bessenyei terek - komplex, infrastrukturális felújítása idejére új útvonalat kapott a belvárosban tíz helyi autóbuszjárat, melyek korábban a színháznál álltak meg, jelenleg pedig az Országzászló téren. Online kitölthető A tapasztalatok és az érintettek egy részének megkérdezése alapján kifejezetten előnyös az új útvonal. Az önkormányzat azonban szeretné kikérni a nyíregyházi autóbusszal utazók véleményét is, ezért a menetrend és hálózat megújításán dolgozó Mobilissimus Kft. készített egy online kitölthető kérdőívet. A kérdőívben - amely elérhető a város hivatalos honlapjáról és a szon.hu oldalról is - a lakosság véleményét kérik a belváros buszközlekedésével kapcsolatban, miszerint az érintett 6,6Y, 66,8, 8A, 10, 10A, 90, 92 és H40-es autóbuszok a korábbi útvonalnak megfelelően a Bessenyei téren haladjanak át, vagy útvonaluk vezessen a jövőben is az Országzászló téren keresztül. A kérdőív elérhető a város honlapjáról is. KM ■ Vallási örökség -épül a múzeum Az alapok már készen vannak a görögkatolikus múzeum építési területén Nyíregyházán, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola szomszédságában, a munkák előrehaladtával hamarosan látványos növekedésbe kezd az épület. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Kaviccsal és dinnyével dobálták meg az autókat Az M3-as autópálya felüljárójáról dobálóztak, nem jogerősen elítélte őket a bíróság. VAJA, MÁTÉSZALKA: Társtettesként elkövetett közlekedés biztonsága elleni bűntett és rongálás vétsége miatt mindkét vádlottat 1 év 10 hónap végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Mátészalkai Járásbíróság január 12-én. A bíróság K. J. D. másodrendű vádlottat emellett 10 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől is - tájékoztatott dr. Resán Dalma. Betört szélvédők Az ítéleti tényállás szerint az elsőrendű vádlott, K. B. és K. J. D. 2018. augusztus 5-én és 7-én kistehergépkocsival megjelentek az M3-as autópálya felüljárójánál, és onnan kaviccsal kezdték dobálni az alattuk közlekedő autókat. A kövekkel két gépjármű szélvédőjét is betörték, összesen 195 ezer 990 forint kárt okozva, azért, hogy azzal dobálják meg Pár nappal később, augusztus 10-én a két fiatal ismét megjelent az autópálya ugyanazon részén, ahová ez alkalommal egy dinnyét vittek magukkal az arra közlekedő autókat. A dinnyét feldarabolták és azt a felüljáróról egy kamion ponyvájára dobták. Ezt észlelték az arra közlekedő rendőrök, és megpróbálták feltartóztatni a két férfit, azonban ők kistehergépkocsijukkal elmenekültek a helyszínről. Később a vajai otthonukban fogták el őket. DR.RESÁN DALMA Az ügyész tudomásul vette A bíróság K. J. B.-t azért tiltotta el a közúti járművezetéstől is, mert augusztus 5-én és 10-én az ő tulajdonában lévő kistehergépkocsival mentek a helyszínre, a járművet pedig ő vezette. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség tudomásul vette, de az elsőrendű vádlott és védője 3 nap gondolkodási időt tartott fenn jognyilatkozatai megtételére, míg a másodrendű vádlott és védője fellebbezést jelentett be. A jogerős döntést a Nyíregyházi Törvényszék fogja meghozni - ismertette a törvényszék sajtószóvivője. km Mindkét vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság KELET MAGYARORSZÁG A Mediaworks Hungary Zrt. közéleti napilapja • Felelős kiadó: DR. SZABÓ LÁSZLÓ elnök-vezérigazgató ■ Főszerkesztő: NYÉKI ZSOLT • Szerkesztő: BEDNÁRIK MÓNIKA, KANALAS OTTILIA, M. MAGYAR LÁSZLÓ, SZÁRAZ ANITA • Megyei üzletszervezési vezető: VARGA ZSOLT Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. • Szerkesztőség és kiadó: 4001 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. • Telefon: 06 80 442 444 • Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat: 06 80 442 444 ■ elofizetes.mediaworks.hu • Előfizetési díj egy hónapra: 3190 Ft, negyedévre 9290 Ft, fél évre 17 990 Ft egy évre 34 990 Ft • A hirdetésfelvétel telefonszáma: 06 46 99 88 99 • Nyomda: Mediaworks Hungary Zrt., Debrecen, Balmazújvárosi út 16/C Felelős vezető: DUGÓCZKI TIBOR nyomdaigazgató • Az előfizetői példányok kézbesítését a Mediaworks Hungary Zrt. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei irodájának terjesztéshálózata végzi, az árusítást a LAPKER Zrt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig a kiadónál, valamint a területi ügynökségnél, és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, a postautalványon és átutalással az MKB Bank 10300002-20108698-49020047 pénzforgalmi jelzőszámra. ■ Adatvédelmi Irányelveink a SZON.hu Internetes oldalunkon olvashatók. ■ Az újság a MATESZ által auditált, ■ ISSN 0133-2058 ***/11160 aWOrKS