Kelet Magyarország, 2021. szeptember (78. évfolyam, 202-227. szám)

2021-09-28 / 225. szám

A marketing fővárosa lett Nyíregyháza Újabb díjeső hullott a megyeszékhelyre, Vásárosnaményra és Szabolcs-Szatmár-Be­­regre, nyíregyháza. Eddig úgy tud­tuk, hogy a megyeszékhelyi minősítés dukál Nyíregyházá­nak, az új titulus: a marketing fővárosa. Ez hangzott el hét­főn, a városháza Krúdy-ter­­mében, ahol prof. dr. Piskóti István, a Magyar Marketing Szövetség elnökségi tagja, a Miskolci Egyetem Marke­ting és Turizmus Intézetének igazgatója megjegyezte: - Hét éve alapítottuk a Vá­rosmarketing Gyémánt Díjat. Ezúttal a Marketing Summit Hungary konferencián - a mar­keting szakma csúcstalálkozó­ján - adtuk át az elismeréseket. A forrás célszerű felhasználása­­ Ebben az évben 149 nevezés érkezett 25 várostól, köztük elsőként határon túlról is, a szerbiai Magyarkanizsáról. A pályázó szervezetek 5 kate­góriában nevezhettek. Ezút­tal is a rendezvény, esemény kategóriában érkezett a leg­több nevezés - összesen 49- Az ismert szakemberekből álló zsűri a pályamunkákat a megalapozott tervezés, a kre­ativitás, a szakszerű megvaló­sítás, a kitűzött célok elérését jelentő hatásosság és a forrá­sok célszerű felhasználását je­lentő hatékonyság szempont­jai alapján értékelte. Minden olyan pályázat, amely megfe­lelt a zsűri előzetesen meghir­detett kritériumrendszerének, elnyerte a Városmarketing Gyémánt Díj gyémánt elisme­rését. Ezúttal 101 „gyémánt­oklevelet” adtak át.­­ Az idei esztendő fődíjasa Nyíregyháza lett, így viselhe­ti a Marketing Fővárosa 2021 kitüntető címet. A város 20 a elismerésben részesült, azaz legtöbb Városmarketing Gyémánt díjat nyert el - nyo­matékosította prof. dr. Piskóti István, a program vezetője, a zsűri elnöke, aki dr. Papp- Váry Árpáddal, az MMSZ al­­elnökével adta át korábban a becses tárgyakat Zagyva Gyu­lának, a Város-Kép Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának.­­ A Város-Kép Nonprofit Kft. készítette a pályáza­ti anyagokat, amiért jár a gratuláció, és dicséret illeti mindazokat is, akik ehhez a tartalmat szolgáltatták. Újabb bizonyíték ez arra, hogy Nyír­egyháza a pandémia idején is működik és fejlődik - mondta dr. Kovács Ferenc polgármes­ter. A Marketingaktív Megye díj Szabolcs-Szatmár-Bere­­get illeti, ugyanis a megye 26 marketing gyémántdíjat nyert el ezúttal. Csapatmunka eredménye - Nagy megtiszteltetés ez számunkra. A település­fejlesztés, az identitás és a népességmegtartás szem­pontjából is fontos a marke­tingtevékenység erősítése, ebben élen jár a kategóriájá­ban Nyíregyháza és Vásáros­namény - fűzte hozzá Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke. A kisvárosok között Vásá­rosnamény városa hat díjat érdemelt ki. - Ez egy csapatmunka eredménye, külön köszö­net jár Liptákné Juhász Ani­kónak, a Tourinform-iroda helyi vezetőjének. Bereg szíve úgy dobban, hogy an­nak országos a visszhangja - jegyezte meg Filep Sándor, Vásárosnamény polgármes­tere. KM Az idei év fődíjasa Nyíregyháza lett, húsz elismerésben részesült PROF. DR. PISKÓTI ISTVÁN Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere, dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere és Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR ■ Ünnepeltek Tiszanagyfaluban Tiszanagyfaluban átad­ták a felújított Szabadság utat, majd a résztvevők Mihály-napi ünneplésre vonultak a közösségi házba a hétvégén. Ott a finom fa­latok előtt az óvodáztatási és az iskoláztatási támo­gatást adta át Rudolf János Ferencné polgármester és dr. Vinnai Győző, a térség országgyűlési képviselője. FOTÓ: PALICZ GYÖRGY 804059 2021. SZEPTEMBER 28., KEDD A hagyományos magyar konyha kipróbált receptjei most pénzt hoznak a házhoz. Keresse az üzletekben, vagy fizessen elő online a lapcentrum.hu/videkizeoldalon! HIRDETÉS MIT Gender ideológia következményei NYÍREGYHÁZA. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Nyíregyházi Csoportja szer­vezésében kedden 17 órától dr. Papp Tibor, a Nyíregyházi Egyházmegye főhelynöke A gender ideológia és következ­ményei címmel tart előadást a Szent Imre Katolikus Gim­názium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola dísztermében. A ren­dezvény ingyenes és nyilvá­nos. KM Akár az íróval is találkozhatnak a csengenek CSENGER: A Magyar Népmese Napja alkalmából papírszín­házi előadások lesznek az alsó tagozatos osztályoknak csütörtökön az Osváth Gyűj­teményben 9 órától. Szintén szeptember 30-án 11 órától a csengeri művelődési köz­pontban író-olvasó találkozót tartanak, ahol Hajdú Katalin Varázslat, illetve Ruth és Heil című könyveinek jelmezes, zenés bemutatóját rendezik meg a harmadikosonak és a negyedikeseknek, KM A közlekedők biztonságáért Együttműködési meg­állapodást írt alá a NÚSZ Zrt. és a Magyar Autóklub képviselője hétfőn. BUDAPEST. A Nemzeti Útdíjfi­zetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) és a Magyar Autóklub (MÁK) összefog a közlekedé­si kultúra, a közlekedésbiz­tonság javítása, a közlekedési balesetek megelőzése és vis­­­szaszorítása reményében. Az erről szóló együttműködési megállapodást Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója és Milovukovics Györgyi, a Magyar Autóklub főtitkára írta alá hétfőn, Budapesten - közölte a NÚSZ Zrt. PR és Kommunikációs Osztálya. „Felelősen gondolkodó ál­lami vállalatként rendszere­sen felhívjuk az utazóközön­ség figyelmét az óvatosság, az egymásra odafigyelés, a közlekedési szabályok betar­tásának fontosságára. Készí­tettünk közlekedésbizton­sági témájú figyelemfelhívó videókat szakemberek és ismert médiaszemélyiségek segítségével, bonyolítot­tunk online közvélemény­kutatásokat, és igyekezve a legfiatalabb korosztályt is megszólítani, idén immár második alkalommal meg­hirdettük videópályázatun­kat is, amelyre október 10-ig jelentkezhetnek az általános iskolai felső tagozatos, vala­mint középiskolás diákok” - mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szol­gáltató Zrt. vezérigazgatója. Közös kampányok lesznek Az együttműködés kere­tében a két szervezet a ta­pasztalataik és a meglévő jó gyakorlatok kölcsönös megosztásán túl a jövőben közös közlekedésbiztonsá­gi kampányokat indít, részt vesznek ahhoz kapcsolódó rendezvényeken, valamint támogatják a közös közle­kedésbiztonsági és baleset­megelőzési programok szer­vezését. KM m Népművészeti remekek Tiszavasváriban A Vili, Zúzoslé főzőverseny, Zúzafesztivál és Pálinkamustra - Csipetnyi Büdszentmihály elnevezésű programban szom­baton, Tiszavasváriban népművészeti remekeket is lehetett vásárolni a Szentm­ihály téren. fotó: dobó Ferenc Háttér 3 Mobil betegágy a bevételből nyíregyháza. A Nyíregyhá­zi Cantemus Kórus a Sza­­bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházakért Közhasznú Ala­­pítványnak ajánlotta fel a XIII. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál és Mesterkur­zus teljes bevételét. A rendez­vénysorozat keretében ös­­­szegyűlt 1,158 millió forintot az alapítvány egy speciális mobil betegágy beszerzésére fordította. km Újfehértón útzár lesz még kedden ÚJFEHÉRTÓ. Még október 1-ig tart a Kossuth Lajos utca bur­kolatának teljes felújítása Új­fehértón, ezért szeptember 28-án, kedden a Szent István úti kereszteződéstől az utca 8. számú ingatlanáig terjedő szakaszon szakaszos útzár mellett végzik majd az aszfal­tozási munkálatokat. KM

Next