Kelet Népe, 1941 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1941-01-01 / 1. szám

KELET NÉPE FŐSZERKESZTŐ: MÓRICZ ZSIGMOND TOLNAI LAJOS előtt Irta: MÓRICZ ZSIGMOND Már ez nem irodalmi kérdés, ha irodalomtörténeti is. Az a gyilkosság, amit Tolnai Lajoson elkövetett az élet, beletartozik a magyar történelembe. Semmi sem mutatja meg annyira a múlt korszak szellemét, mint ez a bámulatos és megreszkettető sors. A magyar átalakulás kora a negyvennyolcas forra­dalomtól a világháborúig tartott. Ez alatt az idő alatt kel­lett a Tripartitum népének a modern európai nemzetté átalakulnia. A feudálizmus leépítését, a népszabadság meg­teremtését kellett ez alatt az idő alatt végrehajtani. Roppant szerencsétlenség volt, hogy azok a tehetsé­gek, akik a negyvennyolcas időket megteremtették, irányí­tották, vagy elestek, mint Petőfi, vagy emigrációba szo­rultak, Kossuthtal, vagy elnémultak, vagy átnyergeltek. De csaknem valamennyien lehetetlenültek. Voltak, akik megtalálták a saját életüket az új korszakban is, Deák, Eötvös, Jókai, Kemény Zsigmond. De ezeknek közös vo­nása, hogy egyikük sem volt elég rohanó és viharzó: így az általuk vezetett munka a fontolva haladás igen lassú és igen ingadozó útján ballagott. Nem is volt tiszta képük a tennivalókról. Nagyon is okos emberek voltak, akik bele tudtak fulladni a minden­napok percmutató lassúsággal haladó ütemébe. így kellett annak történnie, hogy még a jobbágyfelszabadítás végre­hajtása is az abszolutizmus hivatalnokainak emlékéhez kapcsolódik. Amily nagy és tüzes volt a magyar nemesség a megajánlásban, annyira nem volt képes résztvenni a végrehajtásban. Ha nem töri le a nemzeti ellenállást a hatalom, ha természetes módon a megszavazók maradnak a vezetésben, akkor egészen másképpen folyik ez is le. Akkor gyorsabban és alaposabban lehet megcsinálni a nagy átalakulást. így azonban egészen céltalanul, tervtelenül adódott és oldódott a végtelen távolságok átvirradása. A magyar nép, a magyar falvak, tökéletesen magukra maradtak. Egyformán megsemmisült az odáig uralkodó nemes osztály, ahogy képtelen volt felsarjadni az addig elnyomott jobbágyállapotban élő nép. A falvak kúriái nem kapták meg senki részéről azt a politikai lökést, hogy azonnal és habozás nélkül vegyék a kezükbe történelmi hivatás alapján a további alkotó, építő és szervező mun­kát. Ezek a szegények úgy maradtak álmodva és elálmél- kodva az új napok alatt. A régi uraskodás, ami annak idején csak természetes következménye volt foglalkozá­suknak: a fegyveres rendtartásnak, most minden alap nél­kül mint végcél és rendeltetés állott öregek és fiatalok lelkében. Kénytelenek voltak megfosztva földjüktől és annak ellenértékétől, elválasztva a régi termelési rendtől s annak munkásságától, bele nem tanulva s meg nem tanítva az új életformákra, — a sírva vigadást kitermelni s bor, cigány és kártya mellett tékozolni el az annyira szükséges roppant értékeket. Ugyanakkor a nép, szintén magára maradva, vezetők és példaképek nélkül, félszázadig tovább élte a gazda­nélküli méhkas tengődését. A falvak elvesztették az urakat s mégis jobbágyszellemben maradtak együtt, mert nem volt más lehetőség. Nem tudtak máskép élni, csak ahogy háromszáz éven át tanulták: gyámság alatt. Maguk lettek önmaguk gyámjává: akkor kovácsolták ki a falutörvényt. Ahogy a parasztság a török időkben, mikor uraik elmene­kültek, átvette a parasztvármegyét s maga játszotta s csi­nálta komolyan a nemesi vármegye mintájára a saját köz- igazgatását, most úgy tartották fenn a falutőrvénnyel a rendet, a mérsékelt együttszolgálást, míg lassan az élet ezer résen be nem nyúl a lelkűkbe s az állammal szemben is valami új viszonyt nem készít. Ez egy titokzatos korszak, amelynek még nincsen meg a történelme s nincsen meg a lehetőség sem, hogy az ember belenézhessen. A szereplők lassan elhaltak, el­múltak, az oknyomozó munkát jóformán senki sem kezdte el. Én éppen ezzel foglalkozom. Mióta a Kelet Népénél állok. Természetesen adódott: Most, ebben az évben sokat jártam azokon az utakon, ahol negyven évvel ez­előtt tanulmányutat tettem, az alföldi magyar paraszt falvakon, s alkalmam van látni, mi hát az az átalakulás, amit ez az ötven év hozott. Én még a tiszta jobbágyfalu­ban éltem s annak három fő típusát laktam tizenkét éves koromig. A mai falu már egészen más, ha nem külsősé­gekben, -de a.-Kiai ifjpság szellemében igen. VII. évfolyam 1. szám Újévi szám. Ára 1 pengő Budapest, 1941. január 1 ZÁSZLÓHÜTTÁS az elsikkasztott s mégis legnagyobb magyar regényíró elme

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék