Kelet, 1881. április (11. évfolyam, 74-97. szám)

1881-04-01 / 74. szám

A 144. §-nál a tárgyalás félbeszakít' Helfy Ignácz a következő interpellációt is^ISF a földmivelés-, ipar és kereskedelemü­gyi minister­­hez : „Hajlandó-e az 1872. VIII. t. cz. módosí­tását tárgyazó törvényjavaslatot oly időben a képviselőház elé terjeszteni, hogy az még a jelen országgyűlés folyama alatt törvényerőre emel­kedhessék. A főrendiház ülése. A következő u. m. a Magyarország és a Horvát-Szlavon-Dalmátországok közti közjogi kér­dések rendezéséről szóló 1868. 30 és 1873. 34. t. sz. némely határozatainak módosításáról, a Spanyolországgal 1880. jun. hó 3-án kötött ke­reskedelmi és hajózási szerződésről és a csőd­­törvényről szóló törvények kihirdetése után be­mutatja a hármas állandó bizottság jelentéseit a közmunka és közlekedési ministerium részére 1880. évre­ szükséges póthitelengedélyezésről, az 1868. 9. t. sz. 9. §-ában érintett görögkeleti hitközségekben a templomok és az azokhoz tartozó egyházi és alapítványi javak és iskolák iránt felmerülő kérdések elintézéséről az 1880. 38. sz. 3. § ának módosításáról és a honvédelmi minisztérium 1881. évi költségvetéshez szüksé­ges póthitelről szóló törvényjavaslatokról. Ezután S­z­a­p­á­r­y István gr. indítványá­ra az 1868. DC. t. sz. 9. §-ában érintett görög keleti hitközségi javak és alapítványok tekinte­tében felmerült vitás kérdések elintézéséről szóló­­javaslat letárgyaltatott és minden változás nélkül elfogadtatott. BELFÖLD. Felvincz, marcz, 29 év, 1881. (Felvincz a múltban a jelenben. Az áldozatkész­ség egy szép példája.) Felvincz város az egykori Aranyosszéknek fővárossá, hogy mai napig is híven megőrizte eredeti székely jellegét s hogy lakossága jelen­ben is tiszta magyar, annak indokát egyfelől a múlt időben s a maga nemében páratlan bir­toklási viszonyoknak s másfelől s főleg azon minden időben nyilvánult áldozat készségnek s odaadásnak lehet tulajdonítani, melyet a szük­séghez képest koronként hazája, nemzete s val­lása iránt tanúsított. Midőn a kézdi székelyek hazájuk s nem­zetük iránt tanúsított hazafias vitézségük jutal­mául a Maros és Aranyos közti területet. Ara­nyosszék elnevezéssel nyerték, már akkor a ki­költözött családok átlátták, hogy a csaknem ide­gen elemek közé települt székely népnek, hogy magokat jövőre fenntarthassák s nemzetiségüket híven megőrizhessék, szilárd összetartásra s ko­ronként hozandó nagy áldozatokra vannak utal­va, ezen elvet gyermekeik kebelébe­n csepegtet­ve, hagyták azoknak fő örökségül, melyet azok mind e mai napig híven megőrizték és ápolták. Hogy Felvincz város azon többszöri dulás és égetések után, melyet koronként helyrajzi fekvésénél fogva szenvedett, magát mindig ki­épülhette és mint tiszta magyar város fennáll­hatott s áll ma is, azt a koronként hozott anya­gi áldozatainak, a lakosság szigorú egyetérté­sének s közös erővel a közjó érdekében közre­működésnek lehet betudni. Midőn 1849 ben ezelőtt 32 évvel, a forra­dalmi időszak alkalmával szétszórt lakosság szü­lőföldére, elhamvasztott és feldúlt várossának helyére visszatelepedett, minden egyes család saját nyomora által sokkal inkább sújtva volt, semhogy egyszerre a közérdeket lett volna ké­ ROMÁN KÖZMONDÁSOK. (Folytatás.) Megkoronázza a szunnyogot. A kitartó győztes. Az idő pénz. Minden czigány dicséri a kalapácsát. Megmosdatod a czigányt — feketé­nek marad. Ne add el, a mi nem a tied. A­mitől félsz, el nem kerülöd. A­milyen az ország, olyan az er­kölcse. A vakok országában félszemű a ki­rály. Jobb egy élő paraszt egy meghalt királynál. A vásárt pénzzel, a lakodalmat mu­zsikával csinálják. Jobb későn, mint soha. A­ki korpa közé elegyedik, meg­eszik a disznók. Ne légy pazar a korpánál s fukar a lisztnél. A ki hallgat békében jár. Nincs felmenet lemenet nélkül. A süket nem hall, csak egyeztet,­­ hol te forgácsot szedsz, én ott a m­­ásik az ember, nehezen áll fel, tart a hazugságnál, jobb a világon: ’ény gazdag és pes felkarolni, a csapás akkora mérvű volt, mi­szerint egymagukon is saját erejükből segíteni nem voltak képesek, ez alkalommal nyilvánult azon szép és páratlan székely jellemvonás, a­midőn egyik család kölcsönösen segítette a má­sikat . Így a közös erőveli közreműködés azon tűrhető helyzetbe hozta a »zatelepülöket, hogy legalább mindenik családfő^elett egy egy vis­kó állott. Alig telt ezután egy pár év s már egye­sült erővel romban heverő ev. ref. egyháza épü­letei, iskolái helyreállítása érdekében találjuk a népet teljes erővel és egész odaadással közre­működni, s e téren­ áldozatkészsége 1858 évig 10.000 frt építési befektetéseket mutat fel ered­ményül, 1859-től 1860 ik évben a város érdeké­ben tett áldozata 24.000 frt. Mindezen a község és vallása érdekében hozott nagy áldozatai s tevékenysége nem csak hogy nem lankadt, de 1873 ik évben az ev. ref. egyház 33 éven keresztül nélkülözött tornyának felépíttetését vette tervbe, s hogy ezt eszközöl­hesse, a népet mindig jó irányban vezető, a köz­jó érdekében minden időben, egyetértéssel mű­ködő értelmiség indítványára, közadakozás ut­ján, e czim alatt: „a felvinczi ev. ref. torony­alap“ mintegy 300 irtot tevő adomán­­nyal já­rultak az egyházközség egyes tagjai, mely alap lelkiismeretes kezelés és ellenőrzés mellett, mai napon a lakosságnak valláskülönbség nélküli hoz­zájárulását is hozzá számítva 1500 írt összegre nőtte ki magát. Ezalatt az egyházközség vagyo­na lelkiismeretes pontos kezelése, az annyi épít­kezésben csaknem kifáradott egyház­közönséget azon helyzetbe hozta, hogy a torony­építésre valóban komolyan gondolhatott s annak még ez évbeni felépítését e hó 24 én tartott egyházköz­ségi gyűlésen, hol az egyházközségnek csaknem minden egyes tagja jelen volt, a legnagyobb lelkesedés között kimondotta. Megható volt látni azon lelkesültséget, mely minden arczon visszatükrözte magát azon tudat­ra, hogy elérkezett az év, melyben Isten enge­­delmével Felvincz város legutolsó időbeni elpusz­tításának utolsó nyomai is el fognak enyésztet­­ni, — hallani a nyilatkozatokat, midőn nyilvá­níttatott, hogy az egyházközség tagjai semmi áldozattól vissza nem rettennek, sőt készek újab­bak hozatalára is, csak hogy ez évben templo­muk tornyát felépítve és bevégezve lássák. Ilyen a székely nép, tud az önmagáért, családjáért szorgalmasan dolgozni. 7—10 hold birtokból családot tisztességesen fenntartani, gyer­meket neveltetni, nemzetisége, városa és egyhá­za javára áldozatokat hozni, azt az enyészettől megóvni s ha hanyatlik, újra virágzó állapotba helyezni. Ezen eredmények elérésére nem sok kíván­tatik, csak­is az, hogy az értelmiség, mely hi­vatva van a különben is minden jóra vezethető népet, kellő irányban vezérelni, azok bizalmá­val vissza nem élni, így a méltán remélhető jó eredmény kimaradhatatlan. Ily népet, mely anyagi áldozat hozatalra képes, sem az elkorcsosodástól, sem pedig az enyészettől félteni nem lehet; csakhogy azok ré­széről is, kik istápolására hivatvák, jóra törekvő igyekezetökben el ne hagyassanak s a vállaikra nehezedő terheket, melyek pálya alatt csaknem összeroskad, lehetőleg könnyíteni igyekezzenek. Akkor bizton lehet a jövővel szembenézni, s nem lehet attól tartani, hogy azon sorsra jus­son, mint a magyar nevet viselő s hajdan vi­rágzó ev. ref. egyházközséget képezett Miklós­­laka község, a hol a mai napság a magyar szó Minden ember a maga fazéka körül csinál tüzet. A fazakas egyformán gyúrt agyag­ból csinál korsót is fazékot is. Az isten szeme nem alszik. Egész arczot mutat a kis tükör is. A juhat, mely nem birja a gyapját, le kell vágni. A­ki bárán­nyá teszi magát, meg­eszik a farkasok. A nyájból kivont juh nyomában far­kasok járnak. Minden arcznak meg van a maga foltja. Olyan szemet vágott, mint egy ökör, de későn. A hódalma azt is látja, a­mi nincs. A szem lát, a szív óhajt; nagy baj, ha e kettőben nincs elég erő. Az okos szeme tovább lát. Nincs mennyegző szó nélkül. Vesszőt hord saját háza számára. Eső és boru után : napfény van. Az u­j szeg kiüti a régit. Kilencz lelke van, mint a macs­kának. Nem minden diónak van jó bele. A szerencse, mint a nap, mikor leg­­­forróbban éget, esőt hoz. A hol a dög, ott a holló. A kutya nem döglik meg Közli: Moldován Gŕe (Folyt, köv.) If - 312­­ teljesen kiveszett s az Isten igéjét magyar nyel­ven hirdető ev ref. lelkészi hivatal megszűnt a telek helyén répát s pityókát termelnek s az imaház helyén ma már barmok legelnek. 1­ 1. Szászváros, 1881. márcz. 30. (Gr. Kun Kocsárd legújabb nemes­ke b­­ ü ténye.) A szászvárosi Kun tanoda elöljárósága ma tartott gyűlésében meggyőződvén a felől, hogy a tanulók számának örvendetes növekedése foly­tán az iskola jelenlegi helyisége többé már nem elégséges, elhatározta, hogy az iskolai épület piacz felőli homlokzatának a várkerítés felé eső részét teljesen kiépíti. Egy hozzávetőleges költ­ségvetés szerint az új épületrész 11—12 ezer írtba fog kerülni. Minthogy azonban az iskola pénztára ezen czélra legfennebb 6 ezer irtot ké­pes fordítani az úgynevezett építési alapból, melyet a tanoda szintén gr. Kun Kocsárd fejedelmi bőke­zűségének köszönhet­ő elnöklő főgondnok gr. Kun Kocsárd úr az elöljáróság előtt azt a kegye­s ajánlatot tette, hogy a kiépítésre szükséges összegből a hiány­zó összget az intézetnek kölcsön ad­ja azon feltétellel, hogy halála után a kölcsön adott összeg az iskola tu­lajdonába szálljon. A mélt. fögondnok ur ezen ténye csak is újabb bizonyítéka ama nemeskebb­ érdeklődés­nek és atyai jóságnak, melylyel a szászvárosi gymnasium iránt 47 évi fögondnoksága alatt folyton viseltetik, különösen pedig a mióta ez in­tézetet édes gyermekévé fogadni s azt nemzeté­nek és hitfelekezetének fölnevelni kegyeskedett. Nem is késett az iskolai elöljáróság a nemes gróf ur kegyes ajánlatát hálás köszönettel beig­­tatni azon jegyzőkönyvbe, melynek oly sok lap­ja tanúskodik fényesen a főgondnok gróf urnak maecenási kegyessége és atyai jósága felöl. Szi­vünkből csatlakozunk mi is az iskolai elöljáró­ság azon őszinte óhajához, vajha az intézet pénztára évek hosszú során át fizethetne kama­tot a nemeskeblű főgondnoknak ! vajha megér­hetné a nevéről nevezett intézetnek nemcsak külsőleg, hanem belsőleg is olyan berendezését, a mint az talán még századok múlva is fogja itt hirdetni a tiszta nemzeti érzületet s terjeszteni a magyar hazafias culturát! 1. 1. A marosludas-beszterczei*) helyi érdekű vasúttársaság igazgatósága gróf Eszterházy Kálmán igazgatósági elnök vezetése alatt alakult küldöttség által a magas kormány­hoz í. hó 27-én a következő emlékiratot nyúj­totta be: (Vége.) Ennyit tesz tehát a haszon, a még kiépí­­­tetlen útszakaszon. Ám de ez nem minden, még ezenkívül tetemes és százezerekre menő megta­karítás eszközölhető az állam javára.­ Ezen út­vonal évi fentartására ugyanis a hivatalos adatok szerint évenkint szükségeltetik kilométerenkint 80 kbm. kavics összesen 2080 köbméter. Ennek kiszálltási ára a jelenlegi termelési helyekből tesz összesen 28021 frt 60 krt, míg ezen men­­­nyiség vasúton szállítva és K.-Sármásról elszál­lítva a vasúti szállítási árt is bele­értve jönne évenkint 11544 frtba, van is az állam évenkinti megtakarítása ezen útszakasz fentartása tenne 16477 frtot a­mi 5 számítva 329550 frt tökének felel meg. Ezek szerint tehát az állam ezen vasút ki­­­­építésével összesen meg fog takarítani 497,835 frt. tőkét vagyis kerek számban egy fél milliót. így fogva fel a helyzetet, nekünk szilárd meggyőződésünk, hogy az apahidi­ sz.-régeni ál­lamul egy olyan állami vagy kincstári vagyont képez, a mely maga után vonja az 1880. évi XXXI. t. sz. 7. §-ban foglalt kötelezettséget azt i­­s, hogy az állam ezen vasút építésének költ­ségeihez hozzájámljon. Azon reményt tápláljuk, hogy Nagyméltó­ságod e felfogást szintén osztja, s tekintve azon fontos érdekeket, a melyek ezen vasút által érintve vannak, s a melyeket ezen előadásunk rendtén részben már felsoroltunk , tekintve, hogy ezen vállalat támogatása által nem egy méltat­lan ügyet vesz magas pártolása alá, sőt merjük állítani, hogy a mint azzal a .///• alatt mellé­kelt forgalmi kimutatásból is meggyőződés sze­rezhető s a czélba vett vasútnál jövedelmezőbb helyi érdekű vasút hazánkban alig képzelhető . Nagyméltóságod kegyeskedni fog előterjeszten­dő alázatos kérésünket meghallgatni, s nagy be­folyása által annak teljesítését saját hatáskörében is előmozdítani. Alázatos kérésünk pedig a következő : mél­­tóztassék nagy méltóságod a „maros-ludas besz­­terczei helyi érdekű vasút“ részére szükséges vassíneket és az ahoz való egyéb vasrészeket az állami raktár készletéből, vagy az állami vas­utakon a jelen és jövő évben esetleg aczél sí­nekkel kicserélendő vassínekből megfelelő érté­kű, részben elsőbbségi, részben törzsrészvényein­kért rendelkezésünkre bocsátani. Be kell vallanunk, hogy ismerve államház­­ ­­­ tartásunk kevésbé f fényes állapotát, e kényes lépésre azon szomorú tapasztalat kényszerített, hogy a tervezett vasút által közvetlen érdekelt vidék lakosságának anyagi ereje épen nem áll arányban azon lelkesedéssel, a­mel­lyel e vasút sorsa iránt v­iselkedik, s így habár biztos remé­nyünk van­­s az iránt, hogy az elsőbbségi köt­vények kamat biztosítására szükséges összeget, ha nagy erőfeszítéssel is, de előteremtjük , habár reméljük is, hogy nem kisebb erőfeszítéssel ös­­­szehozzuk azon 30% készpénzt, a­melytől az engedély­okmány megadása törvény szerint függ ; még­sem hihetjük, hogy az állam hozzájárulása, nevezetesen a kért vassínek és egyéb vasrészek megnyerése nélkül képesek legyünk a tervezett vasutat kiépíte­i. A tonnebbiekben igyekeztünk őszintén és lep­lezetlenül nagy méltóságok elé terjeszteni ügyünk jelen állását; nem iparkodtunk könyörületessé­­gét felébreszteni, hanem megkísérlettük bebizo­nyítani, hogy a tervezett vasút egy figyelemre méltó nagy terjedelmű vidék életkérdése, — úgy azt is, hogy az állam hozzájárulása jogos és törvényes igényt tarthatunk, mely nélkül nem vagyunk képesek azt kiépíteni, s ezek alapján azt a reményt tápláljuk, hogy Nagyméltóságod előtt alázatos kérelmünk meghallgatásra s nagy befolyású pártolásra találand. Kolozsvártt, 1881. márcz. 2-án. A Maros-Ludas-Beszterczei helyi érdekű vasut-tár­sas­ág­­igazgatóság­a. A pétervári merénylők. A vádlottakkal közölték a császárgyilkos­ságról 8 titkos forradalmi társaságban való rész­vételről (btk. 241. és 249. §§.) szóló vádlevelet. A közvádló Maraviev, főügyészi helyettes s még csak 30 éves, jogi szakértő, európai képzettségű ember, kellemes modorú, nagy szónok, Moszkvá­ban államügyész s egyetemi tanár. Eddig oly fényesen vitte köz vádlói tisztét, hogy e fontos ügyet a többiek mellőzésével egyenesen reá bízták. A kezdetben makacskodó Kiszakov, később bevallotta terveit. Egyrészről a nihilistáknak s szoczialistáknak meg akarta mutatni, hogy a czár halála helyzetükön mit sem változtat, másrészt pedig a kormánynak meg akarta mutatni, hogy rendőrségi rendszabályok s önkényes ultások a nihilizmusra hatással nincsenek. Kérdeztetve, hogy ily bűnös cr­él érdekében hogy lehetett oly nagy erélyességet kifejteni, Biszakov így vála­szolt : Én a fehér s a vörös terrorizmust egy­szerre akartam találni. Én­­ ugyan­­ munkatárs voltam, de nem voltam tanácskozó társ s nem voltam a többi­­ vádlottakat rábeszélők társa sem, nekem más czéljaim voltak, mint nekik. Én szoc­ialista vagyok, azok a ter­­roristák. Elismerem, hogy e párt szét fog bom­lani, mert az utolsó merénylet a puzdra utolsó nyila volt. — Zselyabov elfogatása után, Perovs­­ka mindjárt még az­nap éjjel­­ szervezte a me­rényletet. Zselyabov, és Perovska bevallják, hogy a terrorizmus s a ezárgyilkosság által álta­lános félelmet akartak előidézni s az ijedtséget felhasználva meg akarták buktatni a kormányt s szervezni akarták a soczialistikus communet.­­ Azt állítják, hogy Genffel s Londonnal csak igen laza összeköttetésben voltak s csak eszmecseré­re szorítkoztak. A merénylők szándékait állító­lag az összes nihilisták tudták s a hatóságok előtt csak a merénylet napja volt titok. Maguk­kal a merénylőkkel a kitűzött időpontot csak a végrehajtás napján tudatták. Az udvari gyász egy évig fog tartani. Be­avatott körökben kiterjedt amnesztiáról beszél­nek. III. Sándor c­ár ki akarja engesztelni azt, a­mi kiengesztelhető, de minden kihágást szigo­rúan üldözni készül. Márcz. 29 én este nagy minisztertanács volt, melyen nagy reform­okát íratott alá. Az összes Pétervárt idéző főkormányzók s nemes­­ségi marsallok a császárhoz idéztettek. A czár ez alkalommal a kormányzókkal tudatni fogja, hogy zemszwák képviselői birodalmi gyűlésre egybehívni és tág körű amnesztiát adni szándé­kozik. Mátyás tatai kastélya, a pécsi szkesegyházban levő vörösmárvány-oltár s mindenételött az „esz­tergomi kálvária“ név alatt ismrt műremek, mely teljesen csak most Bankó üve által lett ismeretes. Henszlmann hajlandó enyvet Anto­nio Pollajolo munkájának tekinten. Pulszky el­lenben egész tudományos apparatusal s e mű­vész csaknem összes műveinek összhasonlítása által bizonyítja be, hogy ez teljes ehetetlen, s ha már valamely olasz művész­nethez kell e műremeket csatolnunk, az csak Fracesco Fra­ncia lehet, de ő ezt sem állítja, mi á átalában nem nagy barátja annak, ha idegen művészek neveit hozzák fel minduntalan. Ugye sok baj van e tekintetben művészeti irodalmunkban s sok zavar csúszott be akaratlanul, így abból, az adatból, hogy Filippino Lippi Mátyis számá­ra valamit festett, — Toldy tévedési folytán szék­ére azt hirdetik, hogy Filippo Lipp(az élőb­ben­ atyja) hazánkban járt, minek semmi nyoma sincs. Az előadás után Henszlmann bit fel s mindenekelőtt kissé haragosan megróva Hampel titkárt, hogy bevezető szavaiban megszedkezve a műemlékek bizottságának múlt évi tállításá­­ról, melyben a renaissance tárgyai nagy szám­mal voltak, a jelenlegi kiállítást az első rena­issance kiállításának nevezte, ismerteti a'enma­­radt renaissance építészeti emlékeket, nemeli ezek közt a 'öcsei campanilet, a beszterezványai - bártfai magánházakat, a visegrádi vá egy részét, több lépcsőházat s élénken politizál Pulszkyval, mintha magyar renaissance nm lett volna. Pulszky rövid felszólalása után, mlyben H. egy tagadott­­ állitását saját nemrég megelent czikkéből fejére olvassa, az ülésnek vé­ge lett. IRODALOM és MŰVÉSZET. A renaissance művészet hazánkban. Az akadémia kis termében tegnap dr Pulszky Károly tartott hosszabb, egy óránál to­vább terjedő értekezést a renaissanceról. Élő­szóval adta elő tárgyát, számtalan példával iga­zolta azokat s rajzokat magyarázott, de előadá­sának szabatossága s correetsége képes volt a figyelmet ily hosszú ideig lekötni s erősen tá­mogatták azt Henszlmann Imre közbeszólásai, kinek nehány újabban kifejtett nézete s különö­sen az „esztergomi kálváriá“-ról irt tanulmánya ellen volt az értekezés nagy része irányozva. Pulszky a renaissance-művészetet, nem az antik utánzásának, hanem önálló iránynak tekinti, mely nálunk magyaroknál szintén létezett, de teljesen gyökeret verni nem tudott. Teljes tisz­taságában ily stylü müvek leginkább 1420—1520 közt fordulnak elő s azok legnagyobb része kUt munkája, így a Bakács-kápolna, HIREg. Kolozsvár, 1881. márcz. 31. Helyi h­irek. — Lapunk előfizetőit tisztelet­tel kérjük, h­ogy a jövő évnegyedre előfizetéseiket idején megnyitani szí­veskedjenek. — Lönhárdt Ferencz, az érd. róm. kath. egyház újon kinevezett püspöki coadjutora városunkban időt s legközelebb székhelyére Gy.­­Fehérvárra utazik. Az uj egyházi fejedelem éle­téről a következő hiteles adatokat vettük. Lön­­hardt Ferencz született 1819-ben Nagy-Ágon. Középtanodáit végezte Kolozsvártt, filosofiát Fe­hérvárit, theologiát Bécsben a Pazmaneumban, mind kiváló jeles sikerrel; már akkor feltűnő je­leit adva jeles egyházi hivatottságának. Felszen­teltetett Kolozsvártt 1844. a b. e. Kovács Mik­lós akkori püspök által, ki a jeles ifjút maga mellett is tartotta eleinte mint protokolistát, kit 1848-ban a megyei zsinat theol. tanárrá válasz­­tott. Azonban a bekövetkezett háborgós időkben a püspök szükségesnek tartotta őt maga mellett tartani. Az osztrák államrendszer behozatala őt a püspöki irodában nélkülözhetlenné tette, mint­hogy az érd. róm. kath. egyházi, iskolai és ala­pítványi ügyekben kitűnő jártassága révén, éles elméjével, munkásságával és szép irályával meg­akadályozta a német kormány azon törekvésé­nek sikerét, melylyel az érd. róm. kath. tanügyet hatalmába óhajtotta keríteni. Az öreg Kovács Miklós elhunyta után, ki öt végrendelete végre­hajtójává nevezte vala­ki, utóda, Haynald püs­pök, mostani kalocsai bibornok-érsek fölismervén, mily munkaerő rejlk benne, magánál tartotta, titkárává, majd irodája igazgatójává s 1857-ben kanonokká nevezte ki, később pedig Rómába magával vivén, pápai praelatusi rangot eszközölt ki számára. Mindaddig, mig ő eminencziája Erdély püspöke volt, magas és szép tevékenységében Lönhárdt volt jobb keze és munkatársa. 1864- ben Haynald elbúcsúzván, Lönhárdt is odahagyta a püspöki irodát, részint, hogy hosszú időre terjedt munkáságát kipihenendő, részint pedig, mivel Kedves István apát-plébános halála után a ko­lozsvári katholikusok intelligentiája óhajtotta plé­bánosnak. Mint kolozsvári plébános 1864 től— 1875-ig nagy buzgósággal és tapintattal töltötte be hivatalos állását. A nagy templom belsőjén­ek megújítása, az uj nagy oltár, a szentpéteri tem­plom 8 aggűáz újból építése az ő idejében történt. 1875-ben a fehérvári káptalanban a nagypréposti stallum megürülvén, Ö Felsége ezen szép állásba e­lmozditotta. Azóta Fogarassy Mihály erdélyi püspök helynöke, az egyházi bíróság elnöke, a theologiai lyceum igazgatója s ezen elhivatásá­­ban az erdélyi egyházmegye kiváló oszlopa. 1878-ban ő felsége által scardonai czimz. püs­pöknek kineveztetvén, a felső ház tagja lett, most pedig az elgyengült püspöknek segédévé (auxiliarius) neveztetvén ki, husvét után fogja Kalocsán Haynald Lajos bibornok-érsek ur ő eminenciája fölszentelni, miután már az esküt elmúlt hó 28 án ő felsége előtt le is tette. az Ezen legfelsőbb intézkedés által az érd. egyh. megye, mely öreg főpásztorának betegeskedését nagyon fájlalja, nem csekély mérvben vigasz­­taltatott meg, oly férfiú kezébe látván letéve a megye igazgatását, ki az itteni viszonyokat posan ismeri, buzgó főpap s úgy a papság, ahiit :

Next