Kelet, 1881. május (11. évfolyam, 98-122. szám)

1881-05-01 / 98. szám

Á ,,KKL.KT" dióiízeléai .Uja . v­idékte [jostán­ '»líg helyben házhoz hordoti Kgés* évre........................................................................16 m­. Fél évre ..................................8 . Negyedévre ..........................................” Egy hóra helyben.................................................. 1 írt 50 hí Egyes szám­ára 6 kr. .V­ jgjelenik a „Kelet“ minden­n­ap, az í­nnepeket ki­vető napok kivételével. Szerkesztői és kiadói szállás: főtér 12 ik szám, ké*iratok nem adatnak vi­ Mba. Tizenegyedik évfolyam. A KELET TÁRCZÁJA. AZ APÁCZA. — Német népballada. — A magas hegy tetejéről Láttam a völgyben alatt. A mint ott három gróffal Egy kis csónak haladt Az a legifjabbik. Ki a kormányon állt. Egykor kelyhéből adta Innom piros borát. Minek adsz nékem innom ? Mit nékem poharad? Én egy szegény leányka S gazdag gróf vagy magad. „Ha csak szegény leány vagy S nincs pénzed, vagyonod : Gondolj a forró lángra, Mely szivünkben lobog.“ Nem tudok semmi lángról S nekem férfi se’ kell ; Inkább zárdába mégyek, S fátyol fedezzen el. „Habár zárdába mégy is. Bár fátyol födjön el; Bujdosom addig s addig Szivem mig föl nem lel!“ S lehúzott gyöngy ujjáról ' Egy arany karikát: 98. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. 1881. A PARVENÜK Nagy koncz a politika, sok minden féle állatnak jut belőle, a min rágódjék. Eddig hivatalnok vagy birtokos, mezei gazda vagy iparos, munkás vagy lézengő volt a társadalom minden tagja — ma­napság olyanok is vannak, a­kik kizá­rólag abból élnek, hogy politizál­nak. Ezen új, kiterjedt kenyérkereset­hez nem kell iskolai bizonyítvány, nem kell praxis és protectio, inasoskodás és segédeskedés, mindenki azon korban s akkora képzettséggel foghat e pályához, a mikor és a hogy neki tetszik, s fel­csaphat mindjárt egyenesen mesternek. Olyan kenyér ez, melyhez mindenkinek jussa van, s ebből kifolyólag jellemre és tanulmányra roppant nagy a tarkaság, azok között kik e kenyeret megizlelik vagy rajta élnek. A politizálás praktikusabb kiadása a vallásnak, elvek benne a hitágazatok, meggyőződés benne a hitbuzgóság, felte­vés és bizalom az alapja; a­mig azon­ban az első az érzelem, ez inkább az értelem religiója, s mig annak az égben, ennek a földön járnak istenei. Vallásháborúk itt is napirenden vannak, a fanatismus itt is elfogult és önfeláldozó, csakhogy e háború szitója, a hitelvek papja akár­ki akármikor lehet, s innen e vallásnak sokkal több a hamis prófétája, lelketlen és jellemtelen papja, a­kik saját mocs­kos érdekükben törpe bálványok körül gyűjtenek felekezetet. A vidéki birtokos, a­ki az ősi va­gyon támogatása mellett átvergődött né­hány classison, a­nélkül, hogy megismer­kedett volna a hitük mélyebb rejtelmei­vel, s kézrekapván örökét, azt hamarjá­ban el is verte, egyéb hozzá illő kere­sethez nem jutva, vagy a munkától un­dorodva, beáll politikusnak és nagy ha­zafinak. Rendkívül elégedetlen mindazzal, a­mit nagy elmék és nagy jellemek lé­tesítettek, buzgó szószólójává lesz azok nyomorának, a­kiknek sorsa őt legke­vésbé érdekli, keresztelő, lakodalom, tánczvigalom nem esik meg nála nélkül, a politikai demonstratiókban ő viszi a vezérszerepet, s mindenfelé hazafi és nagy politikus , a m­íg nem csakugyan egy uj, a réginél kecsegtetőbb hitvallás aposto­lának ismerik el az ingyen buzgóságtól elfogadott kalandort, s hívei kenyeret ad­nak kezébe. Megesik azonban, hogy e kenyér­­ nemesebb emberi tulajdonokat feltételez : szorgalmat, tanulmányt, tehetséget, me­lyek közül egyik sem tartozik a kalan­dor-virtusok közé. Meglehet a vig élet s üresfejüség nem épen az, a mivel a hős a szenvedő hazát megmenteni ígérte, s a hívek felösmervén emberüket, lerántják polczáról azon az úton, a hol fölmászott. A kalandorok csak nagyokat szok­tak bukni, a magasságból egyenesen a mélységbe, de az élelmes kalandor a ve­rem fenekén is, mint a macska, talpra áll. Elhagyja a hozzá hitelenné lett szü­­lőtanyát s más égalj alatt üti fel vihar­viselte sátorát. Fellélegzel, körülszaglás és új pályát kezd. Egyszer már tanúsá­got tevén róla, hogy vizet is tud zavar­ni, részint érdekből, részint szánalomból kegyelemkenyérként olyan hivatalhoz jut­tatják, a­milyenhez nem szükséges sem tehetség, sem tudomány. De a parverin nem fog a munka, nem szokott hozzá s kalandra vágyó természete nem enged nyugalmat neki. Más izgalmasabb téren ajánlja fel tehát a hatalomnak szolgála­tait, minthogy pedig a kalandoroknak több pénzre van szükségük, mint más tisztességes embernek, szolgálataiknak is nagy árt szabnak. Ha aztán a hatalom eltaszította magától a telhetetlent, ismét új szakasza kezdődik a kalandor­ életnek. Felavatják ismét magukat szenvedő, önzetlen hazafiaknak. Világátalakító, nagy elveket árulnak jó pénzért apostolaivá szegődnek a legszebb, legemberibb, de legkivihetetlenebb politikai vallásnak; prédikálnak nagy patkóssal népszerű esz­méket, s a gyermeki ártatlanság és a czé­­lozott jellemszilárdság mintaképeként árul­ják magukat. Tiszta lelkesedés, nemes érzés, becsületes meggyőződés kizárólagos tulajdonukat képezi s jaj a kormánynak, mely elmulasztotta oda­dobni nekik azt a kegyelem-összeget, melylyel bedughat­ta volna szájukat. Az ily szerencsétlen kormány erkölcstelen és hazaáruló, gyé­mánttiszta jellemek nagy alkotásainak védelmezői megfizetett, liberiás cselédek. A parvenuk ilyenkor kivétel nélkül nyájas modorúak és tolakodók, sokszor a hősiességig lovagiasak, a szépnemnek hű­séges udvarlói, dem­ocraták a szélsőségig, de csak a népnek javasolván a democra­tiát, maguk a legfelsőbb körökbe furakod­nak, hogy tekintélyt szerezzen­ek ez ál­tal a legalsóbbak előtt. Az erény és be­csület minden második szavuk, s nem mulasztják egy rakás írónak is a nevét betanulni s alkalomszerüleg idézni, hogy tanultaknak is lássanak. Olykor olykor nagyokat és merészeket hazudnak,­­s ha rajta kapatnak, s nyakon csipelnek, elke­seredéssel beszélnek az emberek romlott­ságáról, s a­helyett, hogy a tárgyról szólanának, szörnyülködve adják a meg „Szerelmem, édes szépem, Emlékbe nézd mit ád.“ Minek nekem a gyfk­ü, Ha nem viselhetem ? „Mondjad, hogy ott­hin lelted A zöldelő gyepen. .“ De, hát minek hazudjam, Mert az nem illik ám ! ,Az ifjú gróf a férjem­ — Ezt inkább mondanám ! — S grófnak álma három Hó múltán oly setét! Fátyollal födve látja Szive szép kedvesét. És mond: „Fiú csak nyergeld Mindkettőnknek lovát, Megéri, hogy vágtassunk Most hegyen völgyön át!“ S hogy a zárdához érnek Megrázza a reteszt: „Hol van az uj apácza, Ki csak most érkezett ?“ — „Hisz nem jött ide senki S innen ki sem mehet.“ — „Fölgyujtom hát e zárdát, E szentek­ nyughelyei!“ — Talpig fehér ruhában A lányka most kilép. Haja tövig lenyitva. Már kész apáczakép’. S ott az idegen földön ott felköszönti őt, botránkozót, hogy miként merészeli vala­ki még a szemét is feléjük emelni, a he­lyett, hogy előttük, mint egyedül létező becsületes emberek előtt lesütött fővel, levett kalappal állana meg. A jövőbe tekintő nemes ifjúság, mely még nem tapasztalhatta minő módosításo­kat követel a csillogó nagy eszméken a mindennapi élet; a munka alatt görnye­dő, s a küzdés keserűségeitől megviselt és szintén derültebb jövő után sóvárgó becsületes munkásosztály jóhiszeműleg a parvenuk lépj­én ragad, s kiegészíti a ha­­szonlesésből, kalandvágyból, pajtáskosság­­ból körülöttük csoportosult semmi veszíteni valóval nem dicsekedő tömeget. Nemcsak, e jóhiszemű hivek vallásos rajongással veszik körül az új hit apostolát. S­apar­­venu elérte czélját. Abyssinában — s ez nem mese — évekkel ezelőtt a négerek közé egy ka­landor vetődött, senki sem tudta honnan. Az abyssiniai kormány épen akkor lel­kesedéssel és becsülettel munkálkodott az elmaradott tartomány felvirágzásán, utakat építtetett, iskolákat emelt, de ezt természetesen nem tehette súlyos adók nélkül. A kalandor kecsegtető kilátások­kal lázadásra bírta a lakosságot, legyil­kolta a kormányt, s a nép őt kiáltotta királ­lyá. III. János a neve, ma is ural­kodik Abyssiin­ában. Alatta elpusztultak a megépített utak, romba dőltek az isko­lák, s az elszegényedett nép vándorol ki az országból ; a zsarnokság és adó ha­sonlithatatlanul nagyobb, mint az előtt, de vígan dözsölődő Kalandor Jánostól a lakosság szabadulni nem bir. Okuljon belőle, a­ki gondolkodni szeret. A Bartha Miklós jelöltetése érdeké­ben Tőkében tartott értekezlet lefolyásáról a „Gaz. Transilv." is hoz közleményt. Az értekez­letet, mint e lap írja, Szilágyi Károly ügyvéd nyitotta meg, egy ír papírról leolvasott beszé­det. Utána Bartha mondotta el programmbeszéd­­jét, melynek megtörténte után egy 15 tagból álló végrehajtó bizottság alakíttatott, magyarok, szászok , románokból. A románok közül Papp Tódor s Domsia Tódor g. cath. lelkészek vá­lasztattak be e bizottságba. Ez értekezleten 60 -70 egyén lehetett jelen, kik közül nevezett lap szerint, 10 se fog Bartha Miklósra szavazni. A n.­8 zobeni román értekezlet­re az erdélyi részekből megválasztott s eddig elé bejelentett képviselők, az „Observ.“ szerint a következők: Szebenmegyéből: Macellariu Ilyén nyug. korm. tanácsos, Popescu János tanár, Boiu Zachariás, dr. Puscariu Jarion. Ki kért reá, hogy eljöjj, Ki volt a vezetőd ? És egy aranypohárból A grófnak inni ad — Alig hogy azt kiissza A gróf szive meghasad. És két fehér kezével Ott sirt is ás neki S szeme szentelt vizével Ott be is szenteli. És puha két kezével Huzza a harang­ kötetet, ^ S két piros ajakával Gyász-dalt zöng sirja felett. Szász Béla: Hirdetési dijak. Egy négyszög czentiméternyi tér ára 2 kr. Bélyegdíj minden hirdetés után 30 kr. Nagyobb és gyakoribb hr­­detéseknél külön kedvezményt is nyújt a kiadóhivatal. Hirdetéseket fölvesznek: B é c 8 b e n : Oppelik Alajos Stadt Stubenbastei Nr. 2. (Eckhau) der Wollzeile 86.) Haasenstein et Vogler (Wallösch-gasse 10 Rúd. Messe Pnblicistische Bureau. Budapesten: Haasenste. és Vogler hirdetés közv. irodája. Goldberger A. hiidetésuk fe vételi irodája Budapesten Szervitatér íí.'^bz. gármond sora után 26 krajczár fizetendő. Kolozsvár, vasárnap, május 1 Fogarasmegyéből: Micu Sándor vikárius, Stanciu Basil nyug. százados, Romanu János ügyvéd, Duvlea Jariu ügyvéd. Hunyadmegyéből: Popu Samu ügy­véd, Barcianu Lauriau, dr. Petko Lázár ügyvéd, Crainic Romulus g. keleti lelkész, Secula György ügyvéd, Longiuu Hosszú ügyvéd, Pecurariu Av­­ram g. keleti lelkész, Bontescu Mihály ügyvéd. A­l­s­ó-F­ehérmegyéből . Solom­ori Miklós lelkész, Csató Lajos ügyvéd, Popu Benjá­­min lelkész. Popu Jákób birtokos, dr. Todea Ales­s Florescu Miklós. Besz­tercz­e-N­aszódmegyéből. Lica Dauila ügyvéd, Mán Gábor ügyvéd, Mure­­sianu Joachim, Ciocanu János. Maros-Torda megyéből: Barb Pa­trícius ügyvéd, Orbonasiu Mihály ügyvéd, Ter­­noveanu Sándor lelkész, Sagau Galat. lelkész. Torda-Aranyos megyéből: Bari­­tiu György szerkesztő, Dr. Ratiu János ügyvéd, Bologa Jakab nyug. udvari tanácsos, Vlása Pé­ter, Romanu Visarionu igazgató, Moldovanu Ana­­nia ügyvéd. Szolnok-Dobok­a megyéből: Siovrea János, dr. Colceriu János orvostudor, Mánu Gábor ügyvéd, Munteanu Ágoston. Brassó megyéből: Popea Radu lel­kész, Veszea Primie lelkész, dr. Popea Miklós tanár, dr. Bozoceanu János tanár. Kis-Küküllő megyéből: Zehanu Vasilie ügyvéd, Horšia János lelkész, Branu Za­charias, Neagoi Sándor birtokos. Brassó városából: Strevoiu Mik­lós ügyvéd, dr. Muresianu Aurél szerkesztő, Ma­nóré Diamandi kereskedő, Lenger János ügyvéd. N.-S­zeben városából: Popea Mik­lós érseki vicarius, Cristea Miklós, dr. Bord­a János ügyvéd, Corisia Dem. tanár. Abrudbá­nyáról: Filipu ügyvéd, Gal­iu J. wsamsa­i.ái. hta : Dr. WilBlocki Henrik. Rousseau, kit Lord Byron „the apostle of affliction“ (a búbánat apostola — Child Harold III. 72) nevez, a mult század hatvanas éveiben művei által korlátlan vágyódást az „általános emberi és természetes“ után idézett elő, mely­hez még a természet iránt való rajongás, szer­fölötti érzelgéssel párosulva járult, és mely álta­lánosan elterjedt érzelgés oly kedélyhangulatot okozott, melyről nekünk mai nap még fogalmunk sincs. Angolországban Young és Yorick szolgál­­taták az érzelgő kedélyek számára a táplálékot, míg Németországban Lavater volt az, a­kihez minden búbánatos szív menekült, és kinek émely­gős világfájdalommal teli műveit valódi élvezet­tel olvasták országszerte. Hogy minő hatással (T.) Ha jól emlékszem, jeleztem már e la­pokban, hogy Németországgal kötendő kereske­delmi szerződésünk lesz ama tárgy, melyet az ellenzék a konverzió előnyeinek ellensúlyozásá­ra fog felhasználni s megdolgozni a közönséget, hogy mindazon jókat, melyek a konverzióról írattak, elfelejtse. Nem ismerném ellenzéki saj­tónkat, ha elhinném róla, hogy valóban tud őszinte lenni, s hogy minden szónál, melyet leír, háttéri gondolatai ne lennének. A kereskedelmi szerződésnél persze nincs bankár csoport, itt nincs a­ki a magyar ellenzéki sajtó szép sze­meivel gondoljon, s e szerint kiereszthetik, a suhogót, hogy leverjék a kormányról a mi szé­pet a konverzió alkalmával ráraktak. Kezdődik is már a haddel-hadd. Ez a kereskedelmi szerződés ismét olysze­­rű­ dolog, melynek megítéléséhez szaktudomány kell s a laikus ember mindenesetre legjobban tenné, ha minél kevesebbet foglalkozna vele, birtak Lavater művei a múlt század utolsó ne­gyedében, azt hiszem, hogy Braconi grófné hoz­zá idézett egyik levelének következő sorai leg­jobban bizonyitják, t. i. Braconi grófné többek közt ezt irja kedvelt költőjének : „Lelkem lelke ! HajtArtöd rám nézve ép oly becsesei­bb­, mint rád nézve harisnyám kötői (les cheveux sont pour moi ce que mes jarretiéres sont pour toi), melyeket mellékelve viszontajándékul küldök ne­ked azon hajtUrtödért, mel­lyel a minap meg­ajándékoztál.“ Ily általánosan elterjedt érzelgés mellett nem csoda, hogy Goethe „Die Leiden des jun­gen Werther“ czimű és hazánkban is igen jól ismert regénye megjelenése után rögtön a ke­délyeket fellázító és a sóhajjal és kön­nyel teli pityergő világfájdalmat fokozta. Aligha van a német irodalomnak „Werther“-en kivül még egy oly terméke, mely a társadalom minden réte­geire oly hatással lett volna és annyira fokozta volna a minden korláton tulcsapongó érzelgést, melynek intenzitását alig képzelhetjük el ma­gunknak. Goethe ezen regényét Európa majdnem minden nyelveire lefordították, számtalan röpira­­tok forogtak közkézen, melyek „Werther“-t, mint valódi remekművet egekig magasztalták; vásárok alkalmával „Bänkelsänger“-ek énekel­ték Werther „murithat“-ját és a népnek gyö­nyörűen festett képeket mutattak, melyeken Wer­ther szerelme, szenvedése és halálának főmoz­zanatai le voltak mázolva. Ezen „Bänkelsäuger”­­­ek Goethe Werther-jét rímbe szedték és vala­mely egyházi — rendesen „Hört zu ihr liebe Christen“ czimü — dal nótájára közhelyeken énekelték, a figyelmes hallgatóság pityergése mellett. A miveltebb rendek Werther regényét SZERÉNY FIGYELMEZTETÉSÜL, mert bár­mennyire bízzék eszébe és felfogásáb­a ha az állam kereskedelmi szaktudomán­nyal és vámrendszerrel behatóan nem foglalkozott hát a józan ész és felfogás még nem elegendő meg­értésére. Annyit azonban a laikus is tud, hogy Németország bizony­­ nem arra valónak tartja magát, hogy a szerződés megkötésénél ne saját érdekét, hanem a mi érdekeinket tartsa szem előtt, s bizony se H­o­f­f­i Ignácz, se Bittó nem nőttek még olyan nagyra, hogy e tekin­tetben Bismarck herczegnek imponáljanak. Kormányunk is sarokra fog állni mindenesetre, de azért nem hisszük, hogy a német érdeknek a magyar érdekek alá rendelését kivigye, nem is kívánjuk tőle, hanem hazafiságában bízunk annyira s belátásától is feltesszük, hogy a mi tőle telik, azt megteendi ; valamint, hogy H­o­l­l­y Ignácz se, Bittó se tenne többet, csak a men­­nyi tőle telik. Hogy azonban az ellenzéki sajtó miféle mértékkel mér majd kormányunknak, azt jól tudjuk. Tapasztaltuk a bank és vámkérdésnél, a­hol oly nagy tudományt fejtett ki, akár a szent­lélek pünkösdkor, hogy czikkeinek tüzes nyelve egyszerre megvilágította a nagy­közönség elmé­jét, a bank és vámkérdés ismeretét még a má­­ria­pócsi harangozó is a kisujjában érezte, s csak úgy fricskázták az emberek egymás szeme közé a rettentő nagy szaktudományt. És mindezeknél a dolgoknál az a legbos­­­szantóbb, hogy minél kevesebbet tud valaki, an­nál tudákosabb és felforr az emberben a méreg, mikor látja azt a nagy képet, a­mel­lyel az illető az ő beszámíthatatlan okoskodása mellett kardoskodik. Na hát tisztelt olvasó, mi legjobb akara­tunk mellett se tehetünk egyebet, minthogy szintén figyelmeztetjük, hogy: ha már egyálta­lában tudni akarja, hogy kereskedelmi szerződé­sünk érdekében, hogy és mi történik? ne adja magát át az ellenzéki lapok badar beszédeinek, hanem tegye meg saját érdekében és olvassa el a kormány érveit ismertető lapokat is; noha aki nem szakember, még így se fog a dologból ér­teni sokat, legfelebb is zavaros fogalma lesz arról aminek megértéséhez nemcsak tanulmány, de gyakorlat is, nemcsak theoria, de praxis is kell. Miután pedig praxis kell hoz­zá legalább is annyi,­­mint amennyi theoriával az illető bír, hát már magából ebből megítélh­ető, mily alapos lehet az ellenzék, különösen pedig a szélsőbal bírálata, még ha legjobb akarattal lenne is párosulva. ~ ö csak azt tudhatja amit hall és amit olvas, hanem a gyakorlat terén ott áll, a­hol az a gazdasszony, ki a főzést csakis a szakácskönyvek után ismeri, s bele­kerül „A­z égben" szimü színdarabba­­ vagy az a gazda, kinek a gazdaság terén semmi tapasztalása, ha­nem könyvből akar gazdálkodni, és könyvből bírálja a gyakorlati gazdasszonyok főzését, vagy gazdák gazdálkodását. Hanem bezzeg mikor a főző kanalat megfogja, — akkor tesszék majd bdea estélyeken vagy magányos helyeken, erdő­ben, temetőben, rendesen szomorú fűzfák alatt olvasták, de nem egyszer, hanem számtalanszor — éltök fogytáig. Mindennek persze az volt az eredménye, hogy a főbelövés nem csak napiren­den volt, hanem járván­nyá nőtte ki magát, ugyannyira, hogy a lipcsei városi tanács „Wer­ther“ árulását a könyvkereskedésekből szigorúan kitiltotta. Dániában egy királyi rendelet folytán Werther példányai elkoboztattak ; a milánói püs­pök pedig ezen veszedelmes regény ott megje­lent olasz fordításának valamennyi példányát saját költségén megvásárolta és elégettette. Ma­dame de Stael, szellemes franczia írónő, ki ma­ga is a Werther-korszakot átélte, méltán mond­ja, hogy annyi öngyilkosságot, mint „Werther“ olvasása a világ legszebb és egyszersmind leg­­kegyelmetlenebb asszonya sem okozhatott volna. Németországban három század alatt nem pusz­tult el annyi ember öngyilkosság által, mint a múlt század utolsó negyedében. A­kik Werther-rajongásokban nem mentek annyira, hogy öngyilkosok legyenek, azok Wert­­her-öltözetet viseltek, t. i. kék frakkot, sárga mellényt s nadrágot és magas szarucsizmát. Ma­ga a Sachsen-Weimar­ herczeg Károly Ágos­ton, Goethe nagy protectora, ily Werther-öltö­zetet viselt és a kinek környezetéből egy ily öl­tözet megszerzése nem volt módjában, annak maga a herczeg szerezte be. A Werther-epidemia által előidézett öngyil­kosságok egész sorát olvashatni Knüppel J. Fr. 1790-ben megjelent ily czimü művében : „Ueber den Selbstmord.“ Ezen a helyen csak egynéhány esetet példaképpen említek fel. Egloffstein báró, egy huszonegy éves fiatal­ember főbe lőtte ma­gát s végrendeletében meghagyá, hogy öt a la i

Next