Keleti Ujság, 1920. november (3. évfolyam, 254-261. szám)

1920-11-26 / 259. szám

?ss­­&d­ox«yer)9 StaHL * Pétitek 1 iMraemb­er 26 Prítfvftdévw !*éiéVN • * • C«*M é*n . Ziőfizeté«t­érek; Sí*» hónapra .... ZS'— Lat • « íb TO*— o ------ISO*— c ------sur­ . Egyem szám­ára 1 Leu Politikai napilap Felelős uwkesMUU ZÁGON1 ISTVÁM ££§» évfolyam * |§f|9 * •*■ Megjelenik minden reggel Sscrkeaat6cé* {.Unió-utca 8. KWóhiaatal: UniÓ-utCa 3. Teieicnazéa 694. KJiieménTtisk atinnycmlsa tilci ;■ Konstantin trónrajutása ellen Az aradi lakásbotrány A dublini véres lázadás Az adókivetés munkája Bukarestben készülnek a parlament megnyitására A budapesti rendőr tizenhat gyilkosa Négy új halálos ítélet Ezer magyar hadifogoly érkezése Újjáalakul a magyar kormány A jövő festészete Érdekes, hogy a köztök festők és szobrászok mindig a zenét tartották a tag­rára.condentálisabb, legszub­ilisebb, egyszóval a legmagasabb művé­szeinek. Ennek egyik oka, hogy a legkevesebb küz­delme ez anyaggal a komi­o listáin­k van. A főoka azonban a másban kerítendő, amennyiben sike­rül rátalálni, akkor a többi művészetek jövő­jének perspektíváját is új nézőpontból világít­hatjuk meg. A zene őskorát vizsgálva, tisztában vagyunk azzal, hogy a repatámolt — mint a többi művészet is — ebből a folytonos mozgásból, változásból veszi, emit mi Természetnek, Életnek nevezünk. A ritmus, sőt a hangok kombi­nációja, a melódia is épúgy jelen van a Természetben, mint a szín és a vonal. Míg azonban a festészet, szobrászat, sőt a költészet is annak a technikának a kertszo­csíban fejlődtek, amely külső­ és belső éle­inket a leg­­hűbban akarja visszaadni, addi­g a zene lényegi sajátságainál fogva más utat választott. Elugrott a naturalizmus trambulinjától a Végtelenbe, a pozi­tívumból a misztikumba, abba a másik világba,­­hol mér a gondolat érzéssé válik, ahol objektum és szubjektum egy: ez öntudatunk alaki és finiu dalunk tetető fiazség világába, abba a világba, ■mely a művészek számára jobban megközelíthető minden tudoénál és minden filozófusnál ! Mi tehát az U.: felülemelkedni a naturaliz-­­ meson. Felhasználni a Természet alapelemeit, de : nem utánozni azokat, hanem uralkodni rajtuk tetszés szerint. Csak eddig használni őket, míg szükségem­ van rájuk, on, ahol a dolgok belső lényege kezdődik, eldobni azokat. Az u. n. klasszikus, illetőleg akadémikus fes­tészet, szobrászat és költészet. Picassoig és Variamig hamis utakon jártak és a közönség baktatott utánuk ezen a hamis úton. Ezzel korántsem azt akarom mondani, hogy a naturalisztikus művészet érték­telen volt, hiszen az emberiségnek a legszebb per­ceket ajándékozta. De ha elgondolom, hogy már egy­s­zer milyen raélv szimbolista volt, ekkor világossá vélik előttem,­ hogy a­z igazi mű­vészt sohsem elégí­ttte ki a naturalizmus, amit a közönség számára bármily virtuozitással csinált is, magénak mindig a titok csapásain keresett utat. A nagyközönség mai generációja már kezd lassan­ként megérni arra, hogy mi művészek kizárjuk s előtte a mi szenvedő bensőiket Lehet, hogy ez ■ optimizmus, de ne kérnünk tovább. Mekkora megnem értéssel fogadták az impresz­­i­sztoraata festőket, mennyi fölényes gúnnyal álltak Cézanne és Manet képei előtt nemcsak a laikusok, de a kritikusok is, arra ez egész művészettörténet­ben nincsen példa, legfeljebb­­ a futurizmus és kubizmmus fogadtatása. Pedg az impresszionisták igazi, vérbeli na­turalisták voltak és lényegben nem is vitték előbbre a festészetet, csak formában, technikában, kifejezés módban. Hogy Zola naturalizmuséi belevínék a festészetbe, ez semmi más hasznot nem hozott, mint a témakör kitágítását és azt, hogy a közön­ségnek megmutatták, hogy minden érdekes, csak meg kell barna látni az érdekességet. A dolgok belső lényege felé azonban nem hatoltak. Egész­séges bohémek voltak ők, a Természet imádói és bárodéi, minden igyekezntük egy szép pillanat megrögzítése volt; szenvedtek az Etáitól, a közös­ség éretlenségétől, de nem szenvedtek a nagy belső problémáktól, mivel elfogadlta őket a plain sir és hasonló feladatok megoldása Nem ismerték azt a lelki harcot, amely egy Picano szenvedélyes lelkét rázta, rázta, míg eldobott magától mind­an konven­ciót, amely az eddigi festészettel összekötötte. A fu ju’izmus és expresszionizm­us egyidejűleg jelent meg a festészetben a kubizmussal. A fu'u­listák folytatói voltak az impresszió elméletének és ezt ad absurdum vitték. Egy részük megelégedett azzal, hogy a mozgások ábrázolását akarta fejlesz­teni (egy táncosnő mozgását sok fejjel és tok láb­bal), más részük azonban nagyobb figyelme, és m­él­tánylági érdeme­, amennyiben félredobta az egy­­időben és egy térben való történések ábrázolását és egy festménnyel ne az egy impressziót, hanem az impressziók egész sorozatát akarta kifej­ezni. (Pl. egy nép történetének az emléke.) Ezt a törekvést szimbionizmusnak nevezzük. A schmuttanismus átmenet az expresszioniz­­írushoz. Az expresszionisták a­nnyira egyéniek művészetük természeténél fogva, hogy törekvéseiket sematizálni nem lehet, csupán elméletük kiinduló­pontét vesszük figyelembe, ő­k nem csak az ob­­jek­ten folytonos mozgását érzékelik, de a szubjek­tumét, vagyis saját maguk morvá­zl­ia. (Pl. ha egy kévéhézben ülünk és nyugodtan szemlélődünk, más­­­z impressziónk, mintha végért megyünk rajta.) Végeredményben ezek is impresszionim­ék, de annyira szubjektívek, hogy ez már nagyon tiszte­letreméltó törekvés, célhoz azonban ez sem vezet, mert kiindulópont hibás: az impresszió, illetve­ a naturalizmus. Az igáit it a festészet filozófiája, a kuktáimra. És az elnevezés a kubus szóból ered, illetőleg abból a törekvést­ől, hogy minden formát egy­szerűsítsünk és sematizáljunk le lényegi alakjára. Bármilyen komplikált formák fordulanak elő a Természetben, ha ond!i?áljuk őket, geometriai testek komplexumét kapjuk. — Hogy már­ redu­káljunk mindent a­­legegyszerűbb vonalig és szinte, ez a kérdés az, amelyen olyan sokan meg­akadnak. Hiszen, — azt mondják — olyan cso­dálatosan szép a Természet formáinak, színeinek és tónusainak ezerféle változata, ezt élvezi a szem, ezt kell tehát, hogy megörökítse a festő. És itt a tévedés. Az igazi művész nem az érzékeket gyö­nyörködteti, hanem azt a csodás és titokzatos vala­mit emit mi léleknek nevezük. Mi adja a léleknek ez élvezetét ? Nem a Természet majmolása, ha­nem az Eszme. Hal kezdődik az Eszma ábrázo­lásának, anyagban való megszületésének tiszta­sága ? Ott, ahol megszűnik a meszes­kedés, a tech­­nikézis, a Természetnek mejmoló visszadáséra való törekvés vagyis az anyagfestés, amelyet az akadémikus festészet teljesen megv­áltatott mér. (Piloty, Makart.) Dobjuk fáira ennek százféte trükk- BSr Az adózás A világháborúban összebonyolódott em­beri ellentétekből a magántulajdoni rend is megtépázva került ki, ha kikerült- A világbéke alkotói kifejezetten a magántulajdoni rend fenntartását szabták meg az új államrendezé­sek legkötöttebb irányaként- Ennek az elvnek a túlhajtottságaképen rótták ki az óriási kár­térítési összegeket is az úgynevezett legyőzött államok terhére. Annyi bizonyos, hogy a vi­lágtársadalom új gazdasági alapjai a múltbeli alapoknak nem az eltörléséből, hanem csak a módosításából tudnak össze­szilárdulni s hogy a magántulajdoni rendnek a társadalmi tulajdoni rend felé való módosulása átmene­tekkel fog megtörténni. Az átmenetek a ma­gántulajdoni rendből is meg kell hogy tartsák azt, ami a jövő rendből se hiányozhatik, t. i. a termelés iránti lehetőséghez és kedvhez szükséges tulajdoni elemeket. Kell, hogy le­gyen bármilyen társadalmi tulajdoni rendben az egyesek részére is olyan tulajdoni részese­dés, mely az illető vegetatív és szellemi éle­tének a fenntartója , további munkájához is­­ megadja a sürgető és biztató vágyat, meg azt­­ a bizodalmát, hogy munkája a saját szerzése szempontjából sem lesz eredménytelen. Egyszóval az államalakulások jövendőjé­ben is kell hogy legyen a vagyonnak, a va­gyonszerzésnek jelentősége, sőt a legmunká­sabb társadalomnak lesz legink­ebb szüksége az ilyen tekintetben való jogbizonyosságokra. A föléne épült és épülő új államalakulások se mellőzhetik ezt a fejlődési szempontot, mert különben a maguk megszilárdulását teszik lehetetlenné. Tehát Romániának is akként kell berendeznie vagyonjogi politikáját és pénzügyi irányelveit, hogy polgárai kifosztások alá ne jussanak és kifosztásoktól tartaniuk ne kell­jen, hanem bizodalommal lehessenek vagyo­nuk és keresetük állami védelme tekintetében. Mindenesetre az államnak neveiben kell hatnia abban az irányban, hogy a polgárok belássák a közösség iránti tartozásaik szük­ségességét s hogy bizonyos fölöslegeikről le kell mondaniok a közösség javára, sőt fölös­legeik mértékén túl is áldozniok kell a közös­ség fönnmaradása érdekében. A lemondás él és áldozat azonban­­mindenkit arányosan kell hogy terheljen, mert csak igy kelti fel min­denkiben az igazságos elbánás átérzését és a megnyugvó ösztönszerűséget, tehát csak így fogja a közvéleményt egységes közfelfogásra nevelni. Másrészt az államéletnek a lemondá­sok és áldozatok fejében azt is világosan és szinte feltűnően ki kell fejeznie, hogy ezek az állampolgári járulékok hasznos és szükséges befektetésekké válnek, további közös előnyök és előnyösségek megalapozásai lesznek s nem kerülnek haszon nélküli elszóródások rend­szerébe, vagy rendszertelenségébe. Nem lesz­nek improduktív, vagy épen káros intézmé­nyek fenntartására pocsékolva, hanem min­den adófillér mintegy visszatérni a közélet föllendüléseiben és új erőt ad az állam min­den részének, minden területének és minden polgárának, hogy további adó­filléreknek foko­zódó sokszorosságait szívesen tudja ismét beleadni ebbe az egységes körforgásba. Az adófillérekig érkeztünk. Az adózás kérdése egyik legfontosabb megnyilvánulása az állam és polgárai közötti összeköttetésnek. És épen ebben a tekintetben nem látunk megnyugtató távlatokat, hanem csak az előbb fejtegetett szempontoknak lényeges megtaga­dásait. Ahogyan kivált az új területek adózásai folynak, az egyszerűen misztikum. Senki sincs tisztában az adóterheivel, se azokkal a sza­bályokkal, ahogyan adóznia kell. Az adó­­könyvecskék előírásai hiányoznak, sőt az adók­önyvecskék is hiányoznak. Jön valami kivetési parancs és utána vergődve kapkod a szegény adóalany. Igyekeztünk valamelyes tá­jékozódást szerezni ebben a homályosságban, hogy közönségünknek is tájékoztatást nyújt­hassunk. A pénzügyek itteni adminisztrációjától kap­tunk is némi felvilágosítást, amiről lapunk belső oldalán számolunk az olvasónak. Ebből kive­hető, hogy ez itteni adminisztráció az érdekelt felek bizonyos mérvű bevesdésával igyekszik az adótételek terheit kidolgozni. Mindenesetre jó készség ez, de szükséges, hogy az adóala­nyok is ezt a készséget szervezetten és kellő felkészültséggel igénybe vegyék. Akkor valami el­visel­hetőséget s valami bizony­os­ságot talán sikerül a maguk számára kimunkálatok. Ám hol marad ez az elviselhetőség? és bizonyosság az adózás általános elviselhető­­sége és bizonyossága mögött? Íme megtudjuk azt is, hogy az új területeknek má-3 az adózási rendszere, mint a régieké. Az új területeken a kereső osztályok tipikus adója, a III. osztályú kereseti adó mögött ott sötétlik a hasonló ará­nyú jövedelmi adó, a ki tudjamilyen arányú hadinyereségadó, aztán a vagyonadó s még ezek tetejébe az állami és városi pótedók. Egy egy jövedelem 60—80 százaléka kerül el­vétel alá s még azonkívül a vagyoni alapból is valamelyes porció. Ezzel szemben a régi területeken patriarchális módon kímélve van­nak a nagy jövedelmek és nagy vagyonok s az állami bevételek jórésze fogyasztási adók­ból telik ki, szóval: igazán adófillérekből, a

Next