Keleti Ujság, 1921. április (4. évfolyam, 63-79. szám)

1921-04-01 / 63. szám

x Claf— Kolozs­vár, 1921 * PplsfcJb * április 1. Egyes szám­ára 1 lej fe»rf »Ff., «■ , „ »» Szerkesztőség és kiadóhivatal: Németausztriában 3 D. O. K aQllXlMiStl. $tS 32ap3Xa­ C&JP Sfr. Memorandului 3. — Telefon: 684. Csehszlovákiában 1 Ck Közleményeink utánnyomása fitos Jt sté mai kommu­nisk­B-f©B®I»£3C1^S®Sfa Mindenkinek, aki a világ és Német­ország belső fejleményeit figyelemmel kíséri, tudnia kellett, hogy a tavasszal Németország­ban a kommunista párt meg fogja kísérelni a hatalom birtokbavételét és a parlamentáris állam, a kapitalista termelés helyébe a szovjet állam, a kollektív termelés beiktatását. A párt erre a kísérletre valósággal kény­szerítve volt: kívülről és belülről . Kívülről a világpolitika Németországra háruló következ­ményei, az emberiség általános krízise, be­lülről a párt pszichológiai szerkezete szorí­totta a pártot. A német kommunista párt, szemben minden más német szocialista párttal, magát tartja az egyedüli, igazi forradalmi pártnak. Ennek megfelelően a pártagitáció arra irá­nyul, hogy a pártba sorakozó munkástöme­­geket állandóan a forradalmi feszültség rob­banásra alkalmas lelki helyzetében tartsa. Ennek megfelelően dolgozik a párt központi hivatalos lapja, a berlini „Rothe Fahne“ is állandóan azon, hogy cikkeivel a világ­fülledtség elviselhetetlen feszültségét sűrítse össze olvasóiban. Erre irányul a kommu­nista párt minden röpiratának és közvetlen agitációjának­ a tartalma is. Úgy hogy egy­­egy fölvetődő, adott eseményről a „Rothe Fahne“ a lázra és tettekre bujtó fullasztó tűznek szinte megőrjítő hevével tud írni akkor, amikor a másik két szocialista lap, a „Vorwärts“, az opportunista szocializmus nézőpontjából, a „Freiheit“, a független szo­o­cialisták lapja a történelmi nézőpont távla­tából ítéli meg ugyanazt az eseményt. Volt egy idő, amikor a kommunista pártnak ez az állandó maró, égető, forraló hangja csak a levegőbe volt építve. A gaz­dasági és társadalmi élet fejleményei — még a világháború utáni első időszakokban is! — nem szolgáltattak elég táplálékot a tömegeknek, ehhez a kívülről belevinni akart állandó lelki determináltsághoz, mely­nek csak egy kirobbanása lehet: a cselekvő forradalom! Az utolsó két esztendő mind vadabbá váló világkrízisének jelenségei alkal­masak voltak arra, hogy a párt filozófiai oktatását szemléltető példákkal magyarázzák és azokat az elvont szociális tételeket, me­lyek a párt komplikált alapgondolatait teszik, a tények erejével préseljék bele a kom­munista munkásság lelkébe, gondolatvilá­gába. Oroszország már pusztán a maga példájával is olyan forraló hatást gyakorolt a német munkásság megagitált tömegeire, hogy, a német munkásság forradalmasításába való konkrét beavatkozása nélkül is, meg­tette volna ott a maga hatását. A kommunista pártnak világszemléleti, filozófiai alapja van, melyet kívülről bírálni lehet és kell. De mint világszemléleti párt, tarsításai alkalmasak arra, hogy a világ összes eseményeit egy nézőpontból való megítélés alá vonják és így a párt tagjait leszoktassák arról, hogy az eseményeket, a világ felvetődő jelenségeit különböző, több oldalról szemlélve, megbékélő, kiegyenlítő nézetekre tegyenek szert. A kommunista párt világnézeti alapjai a pártot nem is tudják máskép elképzeltetni, mint az állandó rob­banásra feszült elégedetlenség állapotában! A német kommunista párt állandó és hatal­masra dagadt egitációja ezt a feszültséget maximálisra fűtötte. Ezt a feszültséget magában a pártban, az adtlan felsorakozott munkástömegekben nem lehetett volna tovább fenntartani, ha ennek a túlfeszített szellemi állapotnak nem A körgát mellett avas deszkapalánkokkal körül­­vetten terpeszkedett a temető. A halász befordult a temetőcsőszhöz. — Jobb napokat, öcsémuram! A temetőcsősz nagyot nézett. — Hát kend mit akar az ásótól ? A halász vállát vonogatta. Leült a zsámolyra s két karjára támasztotta fejét ... — Majd sorjában öcsém . .­. De nem mert bele­fogni. Szemét egy pár­szor körüljáratta a szobán, nagyokat nyelt és megrázta magát. — Hát meghalt a gyerek ... — Kicsoda ? A­­halász lehajtotta fejét, arcát kezébe nyomta s szinte csak lehelte : —­ A fiam ... a Sándor... — Hm.. . Nagyon megnézték egymást. Valahogy úgy adódott, hogy nevetséges lett volna sajnálkozni. Csak bólongatott értelmesen és csodálkozva. — Odakint volt tegnap halászni a gyulai zsilipnél, aztán . .. aztán nem jött többet haza. Úgy hozták be szekéren az este vérbe fagyva és piszkosan ... Azt mondják öngyilkos lett... nem tudom ... A temetőcsősz felállt. Körüljárta a szobát és megállt a halász előtt. — Hát ássuk meg bátyám .. .­ A halász felhőkölt. „Mit“ — akarta kérdezni. Aztán eszébe jutott. Feltápászkodtak és kifelé indultak. Kint már sötétedett.­ Mint egy láncairól szabadult kuvasz, mikor hörögve és levegőért kapkodva rohan minden mozgó lény felé, úgy csapkodott ki belőle a féktelen keserűség a temetőkertben. —­­Azt mondják öngyilkos lett. Az állatok! Hát miért lett volna öngyilkos .. . Hát lehetséges magunkfajtánál öngyilkosság . . . ? Legyintett, de már nem kesernyés bele­­nyugodással, hanem a sebzett fenevad habzó dühü bosszújával­ nyitnak cselekedetekben utat. A kommunista párt azonkívül is a cselekedetek pártja és alapvető elve az, hogy elérkezett a csele­kedetek ideje mert a világ eseményei meg­hazudtolnák és elmarasztalnák a pártot ön­magával és a világkrízissel szemben, ha nem nyúl a cselekedetekhez. Egy ilyen szel­lemi konstrukciójú párt kénytelen megra­gadni az adott pillanatot, ha nem akar a maga politikai fűtő­anyagával a levegőbe re­pülni és a megsemmisítésre kitűzött kapita­­­­lista társadalom helyett önmagában meg­semmisülni . .. Minden kommunizmussal, sőt még szo­­cializmussal is mereven szembe helyezkedő álláspontnak is meg kell állapítania azt a valóságot, hogy a világ nagy változások előtt áll. Ezek a változások magából a tár­sadalom s a termelés eddigi szerkezetéből indulnak ki. Maga a polgári és kapitalista világ is tudja már, hogy az emberiség, így elsősorban Európa csak úgy menthető meg az összeomlástól, ha képes önmagán ele­venbe vágó, gyökeres reformokat végrehaj­tani ! Ezeknek a reformoknak meg kell a krízisek állandó és még tetőpontjukat el sem ért láncolatát állítaniok és helyükbe a világ folyamainak olyan törvényszerűségeit kell iktatniok, melyek a termelés és az élés nyugalmát biztosítják! Az emberiség szerencséje az, hogy a maga legnagyobb válságának idején nem egyes kezdeményezésekre csupán, hanem magának az emberiségnek még egészen alá nem aknázott életerejéből olyan egységes hullám mozdult ki és hömpölyög az embe­riség eleven szervezetén végig, mely magát ezt az emberiséget is a változásokat meg­oldó eszmék, formulák és taktikák termelé­sére kényszerül. Az emberiség — melyről nem lehet elmondani, hogy valamely egyet­— Az öngyilkosság­ur­ ravaszság! Akkor is, ha magukat gyilkolják, akkor is, ha minket... A temetőcsősz a vállát vonogatta. Nem nagyon értette az egészet, de érezte, hogy igaza lehet. Különben is urakról van szó... hát... — Itt talán jó lesz a diófa alatt? — És megálloit a kerítésnél. A halász becsapta ásóját a földbe. Először dühösen nagyokat rúgott rajta, aztán lecsilla­podott. Minden ásónyomással sötétebb lett s mikor féltestével gödörben volt mér, a sűrű barna este körülabroncsolta fejét, mint egy gyászos glória . . .­­- Közöttünk nincsen életunt — morogta — ők adják kezünkbe a fegyvert és ők löknek a vízbe . . . Távolról úgy tetszett, mintha lassan emel­­kedne a földből s szavainak tompa, lefojtod hangja szerte omlott, mint az éjféli harangszó.. . A temetőcsősz a kihányt földet rendezte dombbá a sir körüli A sárga földkoszorú ráfonódott a tátongó sir szájára, borús, szomorú kövként . . . A halász kimászott a gödörből. Az ásóról leka­parta a rátapadt nedves földet, aztán vállára vette. Odaköszönt a temetőcsősznek: — Áldja Isten ! — Jéjszakát! És megindult. Valami húzta hátra, mintha elfelejtett volna valamit, de nem fordult vissza. Felbátorkétt a körgátra és baktatott... baktatott magába mélyedve és észre sem vette, hogy a faluba ért. Ez bosszantotta egy kicsit. Szerette volna elkerülni, mert a házak, az ablakokból kivetődő világosság és minden fájt neki, ami az élőkre és ez életre emlékeztette. Az első ut­cákon senkivel sem találkozott. Meggyorsította lépteit. Egy-egy ház előtt a padkán asszonyok ültek. Ezeket elkerülte. A faluszélen megállt, hogy kifújja magát. Egy pillanatig mintha erős kezekkel megrázták volna, majdnem elesett. A fejéhez kapott: — Ez az átkozott öregségi Halászok írta Hajnal László A halász kinyitotta viskója ajtaját és körül­nézett. Kívül senki élő és a tespedt szürkeség ráfeküdt a Térre és Időre. Se hang, se szín, se mozgás, csak a szigorú nyugalom fetrengett ma­gaölő sírjában. A halász behúzta­ maga után az ajtót és eldöcögött az első fáig. Zsebéből széles pengéjű bicskát húzott elő és lenyette vele a legvastagabb ágat. Aztán visszaindult, tempós, nyugodt lépéssel és nagy hozzáértéssel kerekre faragta a fát. Ahogy kinyitotta a viskó ajtaját, nehéz gyertyafüst csapta meg az orrát és vissza­fordult. Hosszú lélekzetet vett, kisóhajtotta és be­fordult. Bennt egész felhője úszott az avas gyer­tyaszagnak s a nyomott félhomályban két pis­a láng haldokolt. A viskó közepén egy szalmazsákon, fekete lepelbe burkolt halott feküdt. A halász óvatosan megkerülte s az egyik sarokból rozsdás ásót vett elő. A megkopasztott ágat beleillesztette, aztán kalapot vett és kiment. Az ajtót bereteszelte és elindult a falu felé. A széles országút minden fája szomorúan bólongatott és a halász földre­ szegzett fővel ballagott, furcsa kegyetlen nyuga­lommal. A szembejövő szekerek elől kifért és meg sem nézte, kik ülnek benne. Egyszer-egyszer kö­szöntötték is, de a halász nem válaszolt, csak kezét emelte fáradt íveléssel zsíros kalapjához. A faluszélen gyalogemberek jöttek, azok megál­lították. — Csak nem ásóval halászik kend, Pista bácsi ? A halász tovább indult s csak aztán fordult vissza: — Pedig most ásóval igyekszem halászni. Egyszer úgy vagyunk azzal­­mindnyájan, vagy mi másnak, vagy más nekünk . .. És tovább ment. Az első házaknál csak le­tért az útról. Restelte volna, hogy mindig szólit­­gassák. Megkerülte a falut. A temetőhöz tartott.

Next