Keleti Ujság, 1929. szeptember (12. évfolyam, 198-223. szám)
1929-09-01 / 198. szám
4 A reklám és a világbéke Egy alkaommal már ezen a helyen szóvátettük azt a gondolatot, hogy milyen természetes útja és lehetősége volna reklám alkalmazásának az, ha az áruk és egyebek lanszírozásán kívül olyan nagy és nemes dolgok szolgálatába is állana, mint például a világbéke. Arra gondoltunk, hogy ha már természetes, hogy valamely politikai választás vagy hasonló, az egész közvéleményre tartozó kérdés lanszírozása alkalmával plakátok, röpcédulák, megafonok, fényreklámok szolgálatába léphetnek vagy annak a pártnak, vagy politikai gondolatnak, várjon miért ne történhetne, hogy a nemzetek közötti megértés, azaz egész röviden kifejezve: a világbéke aktuális nagy gondolatát, miért nem tartják állandó erővel a közvélemény lelkiismerete előtt plakátok, röpcédulák, megafonok és fényreklámok!? A falvakban és városokban, az utcákon, és a köztereken miért nem ütközik az ember lépten-nyomon hirdetésekbe, amelyek arra figyelmeztetik, hogy a szomszéd is olyan ember, mint te, ugyanúgy vet és ugyanúgy arat, ugyanaz az ég borul felette és ugyanaz a föld táplálja!?... Persze nem szabad túlozni. Nagyon jól tudjuk, hogy egy ilyen világbéke propagandának mik a valóságos és mesterséges akadályai. Ám ha ezeket az akadályokat ismerjük is, ma-járól a gondolatról úgy vélem mégse szabad etenni. Nem is említve, hogy ezt a gondolatot ma már nem is lehet oly egyszerűen az íróasztal alá ejteni. Ez a gondolat ma a levegőbe lóg. Ezért juthatott nenkünk is eszünkbe. Annyira a levegőbe lóg, hogy a napokban kint Európában, a berlini reklámkiállításon egy angol ezredes, Perey C. Burton egy előadás keretében szóvá is tette. Mit mondott Burton ezredes? Burton kifejtette, hogy a világbéke gondolatát sokkal praktikusabban és korszerűbben kellene országonként és nemzetközileg propagálni, mint ahogyan ezt eddig megtették. A világbéke eszméjét a tömegek előtt ugyanazzal a közvetlenséggel kellene szerepeltetni, ahogy egy hajszeszt vagy egy szappant lansziroznak. A világbéke nagy eszméit olyan képekre, gondolatokra és hatásos efektusokra kellene felváltani, amelyek képiessége, ötletessége és markánssága lehetővé tenné, hogy ezek a gondolatok felszívódjanak a köztudatba s a köztudatnak mintegy motorikus erői legyenek. Burton ezredes u. i. nagyon jól ismeri a reklámhatás lélektanát, s nagyon pontosan képzeli el azt az utat, ami egy gondolat köztudatba dobása és a köztudat által való felszívódása között van. Burton ezredesnek azonban nem csupán ilyen elméleti elképzelései vannak. Burton ezredes egész gyakorlatian fel is vázolja azt a hálózatot, amelynek a világbéke e korszerű propagandáját ki kellene dolgozni. Burton ezredes azt mondja, hogy a világ már ma is rendelkezik egy olyan nagy politikai szervezettel, amely a béke fenntartására szolgál s ez a Népszövetség. Szerinte a Népszövetség illetékessége és kötelessége, hogy a béke propagandáját ezen a modern és korszerű útón űzze. Az ötlet és okfejtés kétségtelenül helyes s a reklám berlini kiállításán Burton ezredes eszméjét egy még nála is gyakorlatibb szellemű ember egy költségvetési tervezetben még szimpatikusabbá és valószerűbbé tette. Ez a másik szóvátevő is angol, bizonyos Murray Allison, aki mint gyakorlott reklám-szakember már pontos kalkulációt és költségelőirányzatot csinált, egyenlőre csak lappropagandára irányozva elő a reklám útján való békepropagandát. Murray Allison költségvetése szerint, ha a Népszövetség az összes hozzátartozó országokban naponta minden újságban egy hasábot és minden publikációs orgánumban egy oldalt bérelne ki a békepropaganda céljaira, úgy ez Angliában, az európai kontinensen, az angol domíniumokon és Délamerikában évente összevéve sem kerülni többe, mint amennyit például egy amerikai cég, a Lever Brothers cég a Sunlight szappan hirdetésére kiad. Murray Allison az irónia kedvéért költségvetésében megjegyzi még, hogy ez az évi békepropaganda költség nem kerülne többe, mint amennyibe a világháború alatt egy napi elhasznált lőpor került... Annak a két tervnek, amelyet az előző sorokban ismertettünk, kétségtelenül ma még van valami utópisztikus karaktere. Utópisztikus például már azért is, mert hogy egyebet ne említsünk. Európában két olyan nagy állam, mint a mai Orosz- és Olaszország, újságok és egyéb nyilvános orgánumok (falragasz stb.) útján tiltja a békepropagandát. Ebben a vonatkozásban most nem tartozik reánk, hogy ez a két ország miért tiltja meg a béke gondolatának a sajtó útján való propagálását. Annyi azonban reánk tartozik, hogy lássuk milyen nagy akadályai vannak ma még Burton ezredes eszméje megvalósulásának. Az akadályok azonban vagy eltűnnek, vagy megkerülhetők s igy bizonyára mégis el fog jönni az idő, amikor a béke gondolata azokkal a szelíd és meggyőző eszközökkel, amelyekkel a reklám szolgál, az utcára, a falvakba és az országutakra kerül. Előbb, utóbb el fog jönni az idő, amikor mégis fontosabb és nagyobb lesz a béke gondolatának ereje és varázsa, mint ma. Egész biztos, hogy el fog jönni az idő, amikor jobb üzlet lesz a béke, az állandó és örök béke, mint ez a mai bizonytalan és kiszámíthatatlan s akkor — még ha különösnek hangzik is, — az Ellida sampon elragadó nő feje mellett mindenütt egy békeplakát is lesz, valószínűleg egy olyan meggyőző jelszóval, amely erőteljesen tereli a köztudatot a béke kultusza felé. Ezek a plakátok akkor, nagyon jól tudjuk, egyedül nem fognak kezeskedni a békéért, arra azonban elegendők lesznek, hogy a béke gondolata úgy az egyén, mint a köztudatának elevenebben az előterében álljanak, mint ma. (G. G.) k ma a Bútoraink tartósságát garantálják legmodernebbül berendezett szárítóink! Ne sajnálja az utat Marosvásárhelyre és győződjön meg, hogy a legszebb bútorokat legolcsóbban részletfizetésre is a Székely A Réti Rt. Bútorgyárában vásárollisták. Világmárkás zongorák és pianinók nagy választékban! —trarzainkat utazásinkat meghívásra kiküldjük. — — — i KojersUwCG XII. IVF. 198. SZÁM. A Dunába fordult Orsóva mellett egy utasokkal teli autóbusz Az utasok közül hárman meghaltak, többen súlyosan megsebesültek (Orsóvá, augusztus 30.) Halálos kimenetelű autószerencsétlenség történt a Bazias— Orsóva közötti Széchenyi-úton. A két helyiség között autóbuszjárat közlekedik. Tegnap szintén utasokkal zsúfoltan rendes időben indult az autóbusz az egyébként gyönyörű útvonalon. A katasztrófa váratlanul következett be. Megelőzőleg eső esett, ami a talajt feláztatta és ezt a körülményt ugy látszik a sorfőr nem vette figyelembe. A nagy sebességgel haladó autóbusz egy fordulónál megcsúszott és hatalmas lendülettel a Dunába fordult Segítség a közelben nem volt és egyfelől a zuhanás, másfelől pedig a víz következtében súlyos következménye lett a katasztrófának. A soffőr, Bunea közjegyzői Irodavezető és Mancovici adószedő az első pillanatokban meghaltak, a többi utas szintén megsebesült. A súlyosan sebesültek között van egy Arean nevezetű moldvai tanító, aki feleségével, gyermekével és öccsével utazott. Ezeknek az állapota a legsúlyosabb. Senki épen az utasok között nem maradt. A szerencsétlenséget el lehetett volna kerülni, ha meg lett volna a régen az út mellett fennálló korlát. A lakosság azonban a Széchenyi-féle útvédő vaskorlátokat lerombolta, a hatóság pedig nem gondoskodott azoknak pótlásáról. Az amúgy is keskeny és veszélyes útszakaszon valóságos Istenkísértés autóknak a közlekedése. A katasztrófa nagy megdöbbenést váltott ki. A délszláv diktatúra 150 magyar család földjét újból komitácsik között osztotta fel (Kelebia, augusztus 30.) A délszláv diktatúra rendelkezése folytán újból százötven magyar család vált hontalanná, a akiknek földjeit botrányos verekedések közt foglalták el a komitácsik, akik Délszerbiából érkeztek. Egy határmenti kettősbirtokos szemtanúja volt az eseményeknek. A napokban a déli órákban, egy agrárbizottság jelent meg több csendőr kíséretében Tarankut és Madaras határában és ott egy régebbi jegyzőkönyvre való hivatkozással felszólítottak százötven magyar családot, hogy haladéktalanul hagyják el birtokukat és azt adják át a szerb új tulajdonosoknak. A magyar birtokosok megrökönyödve fogadták ezt a minden előzetes értesítés nélkül való hatósági beavatkozást és kijelentették, hogy földjeiket, amely az ő tulajdonuk, nem hajlandók átadni. A bizottság erre figyelmeztette őket, hogy a földmivelésügyi miniszternek a rendeletére cselekszenek, akit viszont az agrárminiszter keresett meg ebből a célból. A bizottság tagjai egyéb felvilágosítás-sal nem szolgáltak, sőt a magyaroknak arra a kérdésére, hogy kik fogják őket kárpótolni, szintén nem feleltek. A magyar birtokosok erre ismét azt felelték, hogy ők neo hajlandók elhagyni azt a földet, ahol száznál is több esztendő óta dolgoznak és dolgoztak már apáik, mire Mazsuranics, a bizottság egyik tagja, azt mondotta, hogy kétórai haladékot ad nekik, hogy holmijaikat összeszedjék és elmenjenek a birtokról. A két óra letelte után, ekkor már körülbelül három óra lehetett délután, ismét felszólították a magyarokat, hogy hagyják el a birtokaikat, de ekkor már az új tulajdonoskomitácsik is zúgtak és a hangulat egyre fenyegetőbbé vált. A magyarok igazuk tudatában, ismét ellenálltak. Egyik vezetőjük, Szücs István, előadta a bizottság vezetőjének, hogy ők emberemlékezet óta bírják földjeiket és igy, minden kártérítésnek ígérete nélkül, nem hagyják el birtokaikat. Ekkor megindult még egy rövid vita és beszélgetés a magyarok és a hivatalos küldöttek között, de ezt már a komitácsik nem várták be, hanem rárohantak a magyarokra, akik védekeztek és véres verekedés támadt közöttük, melyet a csendőrség közbelépésére szüntettek meg a komitácsik. Ezek után már csendőri fedezet mellett vették birtokukba a magyarság földjeit a szerb komitácsik és a magyarok éppen legszükségesebb holmijaikat vihették el. A százötven magyar család otthagyta ősi birtokát és elszéledtek, ki rokonánál húzta meg magát, ki meg kivándorlási tervekkel foglalkozik. A véres földosztásnak nincs vége, mert a magyarok ellen még eljárás is indul hatóság ellen való erőszak címén, azért, mert ragaszkodtak ősi földjükhöz és a komitácsikkal szemben önvédelmi állást foglaltak el.