Keleti Ujság, 1929. október (12. évfolyam, 224-249. szám)

1929-10-09 / 230. szám

A Magyar Színház pótbér­let-h­irdetése A Magyar Színház abban a szilárd hitben és bizakodó reménység­ben hirdette meg az 1929—30- fős évadra bérletét, hogy a magyar közönség az ed­diginél telkesebb és áldozatosabb szeretettel fog a Kínház segítségére sietni. Miután a bérlet a szín­ház Illének szilárd alapja, remélte a színház, hogy ínn ai évadra a tavalyinál is nagyobb számban fognak a bérlők jelentkezni. Be kell őszintén vallani, hogy a reményében csalatkozott a színház. A bérlők száma nem emel­kedett, de sőt sajnálatos módon csappant. A színházi évad első hónapja véget ért. A kö­zönség meggyőződhetett arról, hogy a színház meg­feszített erővel, lelkes munkával igyekszik hivatásá­nak élni. S miután a színház teljesen a maga erejére van utalva, sehonnan és senkitől nem várhat segítséget, támogatást, bizalommal és tisztelettel fordul újra a közönséghez. Pótbótletet hirdet, hogy alkalmat nyújtson azoknak, akik valami gátlás folytán eddig nem bérelhettek. A már eddig lejátszott bérleteket a bérlet­ár­ból leszámítja a színház, vagyis az új bérlők annyi­val kevesebbet fizetnek, mint ahány bérletes elő­adás eddig volt. A bérletárak olyan alacsonyak, a havi fizetési rés­zsetek olyan kedvezőek, hogy a legszegényebbek is meghozhatják a bérletkötés áldozatát. Bérelni a mai naptól lehet október 15-ig, bár­mely napon a titkári irodában reggel 9-től 1 óráig ás délután ö­tól 9 ó­ráig. (*) Billie Dove világhírű művésznőt a francia szépművészeti minisztérium kitüntette. Párisi leve­nténk értesít, hogy Billie Dovet párisi látogatása alkalmával a szépművészeti miniszter tehetsége el­ismeréséül kitüntetéssel tisztelte meg. Talán az el­ső és egyetlen amerikai művésznő, kit ilyen magas kitüntetésben részesítettek. A mozgólátogatók elég­gé ismerik Billie Dovet, kinek első három filme meg­hódította az egész várost. Láttuk őt a Sárga liliom, Rabszolga vásár, Elrabolt menyasszony filmekben. Tehát nem is írtunk többet a művésznőről. Amit meg akarunk jegyezni csupán az, hogy mindenütt a legnagyobb szimpátiával rajongják körül. Igaz, hogy ennek a körül rajongot­ts­ágnak más oka is van, és­pedig: Billie Dove, a legszebb nő, akit valaha mozi vásznon láttánk. És ez nem kicsiség. Legújabb filme a Follies Bore­gores lánya, melyre még vissza-­azatérünk. (*) Székelyeik estélye a csüansnittalmisi tűzká­rt raltai javára. Csütörtökön este fél kilenc órai kezdettel tartják meg a székely írók és művészek estélyüket a ősi k S­zent tamási tűzkárosultak javára a kath. gimnázium dísztermében. Az estélyt, mely iránt már igen nagy érdeklődés mutatkozik, a Sz­­kelyek Kolozsvári Társasága rendezi. A rendkívül nívós műsoron az eddigi irodalom és művészet kivá­lóságai szerepelnek: Nyirő József, Szentimrei Jenő, Tamási Áron, György Dénes, Paál Árpád, a művé­szek közül Sz. Ferenczy Zsizsi, Hevesi Piroska és Tompa Sándor a Magyar Színház tagja. A műsor részletes ismertetésére még visszatérünk. (•) A reformátusok első templomi hangverse­nye­ vasárnap délután folyt le a zsúfolásig megtelt Farkas-ütcei öreg templomban. A Vásárhelyi Bol­dizsár bensőséges imája után M. Lévay Ilonka asz­­szony énekelte el Giordani, Handel és Glück egy­­egy művét. A kitűnő művésznő hangja egészen betöl­tötte a hatalmas templomot, de be a hallgatók szí­vét, lelkét is. Fényes sikereinek gazdag sorozatá­ban is emlékezetes fog maradni mostani sikere, mellyel a hallgatóságot magához ragadta, az áhitat szárnyán fölemelte, megajándékozta. Énekéhez tö­kéletesen simult hozzá Kárpáti Emil művészi orgo­­nakisérete. Ezután Vásárhelyi János tartott elő­adást Mózes, Luther és Apáczai Csere János gyer­mekkorán mutatva ki, hogy néha egyetlen gyermek iránt tanúsított jótékonyság következményeiben mekkora áldást jelent egész nagy társadalmakra, sőt magára az emberiségre. A hangverseny kezdetén és záradékot a monostori ref. dalárda énekelt pre­cíze­n, szabatos összhanggal. A következő hangver­seny okt. 13-án lesz a Monostori templomban. (*) Megjelent az Erdélyi Helikon októberi szá­­ma. Az erdélyi irodalmi életnek megint esemény­számba menő szenzációja a Kisbán Miklós és Kuncz Aladár szerkesztésében megjelenő Erdélyi Helikon októberi száma. A vaskos, gyönyörű kiállítású füzet gazdag tartalmából kiemeljük Babits Mihály cik­két Dante-ról, Bánffy Miklós gróf feltűnéskeltő visszaemlékezéseit az 1916-i koronázásról, Szántó György tanulmányát Benedek Elekről, Reményik Sándor verseit, R. Berde Mária és Tamási Áron no­velláit, Hegedűs Nándor portréját Vajda Sándor­ról, Lakatos Imréét Snowden­ról, R. Berde Mária vitázó írását a történeti regényről, Kuncz Aladár ta­nulmányát Tompa Lászlóról, Kádár Imre párbeszé­des rajzát az éhségsztrájkról, Tabéry Géza cikkét Károli Gáspárról, Bartalis János és I. Szemlei Fe­renc versét. Kuncz Aladár folytatja erdélyi tárgyú regényét. Az aktualitások között Reményik Sándor, Szentimrey Jenő, Ciupe Aurél, Molter Károly, Ko­vács László és Kós Károly tanulmányait és pole­mikus cikkeit találjuk. A folyóirat műmellékletként Kmetty János rajzát hozza. Az Erdélyi Helikon ha­vonként egyszer jelenik meg. A MAGYAR SZÍNHÁZ IRODÁJÁNAK HÍREI Az országos gyász miatt ma és holnap nincs előadás a Magyar Színházban. Tegnap az orszá­gos gyász miatt nem volt előadás a Magyar Színház­ban. Min, kedden és holnap szerdán is zárva marad­nak a színház kapui. Az előadások csütörtökön fog­nak folytatódni. Az A bérlők az országos gyász miatt elvesztették a szerdai előadást, amit az igaz­gatóság a jövő héten pótolni fog. A Magyar Színház mozielőadásai ma és holnap szünetelnek az országos gyász miatt. Ma és holnap nincsenek mozielőadások a Magyar Színházban. Csütörtöktől kezdve a Hotel Imperial és Riff és Raff mint tűzoltó kerül vetítésre. Mit susog a fehér akác? Óriási az érdeklődés a színház szombat esti operette-premierje iránt. A leghangulatosabb, egyszersmind a legvidámabb, leg- A MAGYAR SZÍNHÁZ HETI MŰSORA Csütörtökön fél kilenckor: Ocakay brigadéros. (Na­pi bérlet: 9. szám. B. Sorozatszám: 53.) Pénteken fél kilenckor: Tatárjárás. (Bérleten kí­vül, nagyon olcsó mozi­helyárakkal. Jegyek ára: 50, 40, 30, 20 és 10 lej. Sorozatszám: 54.) Szombaton fél kilenckor: Mit susog a fehér akács (Operette újdonság, először: Kondor Ibolyával, Betegh Bébivel, Solty Görggyel, Ihász Aladár­ral. Premier bérlet 8. szám. Sorozatszám: 55.) Vasárnap délután fél három órakor: A cigány. (Szentgyörgyi István föllépésével. Nagyot ol­csó mozi-helyárakkal Jegyek ára: 50, 40, 90 20 és 10 lej. Sorozatszám: 56.) Vasárnap délután 6 órakor: Szökik az asszony. Operette ujdonság 9-edszer. Rendes helyárak­­kal. Sorozatszám: 57.) Vasárnap este 9 órakor: Mit susog a fehér akács (Operette-ujdonság 2-edszor. Napi bérlet 9. szám. C. Sorozatszám: 58.) Hétfőn október 14-én este fél kilenc órakor: Mit susog a fehér akác? (3-adszor. Napi bérlet 10. szám. A. Sorozatszám: 59.) A MAGYAR: .SZÍNHÁZ MOST MŰSORA: Csütörtökön 3 és fél hat órakor: I. Hotel Imperial. (Pola Negri.) II. Riff és Raff, mint tűzoltók. (Két és félórás kettős műsor. Helyárak: 30, 20 és 10 lej.) Pénteken 3 és fél fiat, órakor: I. Hotel Imperial. Szombaton 3 és fél hat órakor: I. Hotel Imperial. Vasárnap délelőtt 11 órakor: A vadon királya. (Izgalmas kalandor történet. Főszereplő: Jack Holt. Helyárak: 15 és 10 lej. COS­SO-FILMSZÍNHÁZ MŰSORA Csütörtök 5, 7 és 9 órakor. Nagy premier! A ka­land. (Enotik.)­­ Az angol filmgyártás remeke. Az idei évad legna­­­­gyobb filmje. Főszereplők: Ita Rina és Olaf Hord. OB IRODALOM ÉS MŰVÉSZEI SPORT 19 Románia Jugoszlávia, Magyarország Ausztria fölött győzött A román válogatott 2 :1 arányban, a magyar 2: 1 arányban aratott győzelmet . A kolozsvári munkáscsapat megverte a vasutasokat Bu­karestből jelentik. Tegnap zajlott le Bukarestben a Balkáni Kupa nagy futballmecs­­cse. A két régi ellenfél, Románia és Jugoszlá­via állott egymással szemben. A tribünön 15 ezer rekord közönség tapsolt és lelkesedett a román sport szép diadalának. A román csapat összeállítása körül nagy harcok voltak és vé­gül is Czinczár került a kapus posztjára. Csin­­czár nagy bravúrral védett és valósággal Bu­karest számára biztosította a meccs sikerét. Az ONEFF pályán megjelent Anti­s jugoszláv kö­vet, Jakics sajtófőnök kíséretében, Románia ré­széről pedig Moldovan államtitkár, az udvart Iacobovisci ezredes és az FSSR-t Leucutia dr k­épviselte. A csapatfelállítások a következő volt: Czinczár, Steiner—Bürger, Rasinszki— Vogel—Stanciu, Dumitrescu—Dejen—Sepi II. —Ciolac—Kovács. Jugoszlávia: Mihelcsics, Arsenievics— Krizs, Georgevics—Giller—Balacskics, Ciutics —Hu­sec—Marinovics. Grigoroff biró sípjelére a támadást a jugoszlávok kezdik. Centerei gyor­sak, a fedettser állóképes. Hosszú ideig fö­lényben vannak, szerencse, hogy Vogel kitűnő formában mindvégig állta a tűzpróbát. A ro­mán csapat is lassan felvonult és taktikusan kezd játszani. A 32. percben Vogel áttöri a frontot, Ciolacot szökteti és Sepi belövi az el­ső gólt. Azután a román csapat állandó fölény­ben van s a 38. percben Ciolac a második gólt szerzi meg. A második félidőben a jugoszlávok durva­ságokra ragadtatják magukat, amit a bíró nem büntet. A 18. percben Czinczár kapuja előtt nagy kavarodás támad, melyből Marino­vics az első jugoszláv gólt lövi a hálóba. Az­után eldurvul a játék, Arsenievics Stancuval összevesznek, de a bíró azzal intézi el az af­fért, hogy lefújja a játékot. A végső eredmény 2:1 a románok javára. KMSC—CFR 2:0 (0:1). Biró Dordea. A csapat felállítása: Tosan, Kinizsi—Krieshoffer, Rozsing—Dési—Szabó, Bindász—Szász—Mat­­tauoh—Fellchinger—Poklosi. CFR: Micu, Mertianu—Bázsa, Sudht—Ud­vari—Kurta, Olteanu—Takács I.—Dejen— Kronstadter—Juhász. A mérkőzés gyenge sport teljesítmény volt, általában a munkacsapat volt fölényben. A 20. percben Kronstadter lö­vi a vasutasok első gólját, amit a második fél- XII. LVI. 230. SZÁM. ­ hatásosabb sancja újoperettének lesz a premierje. Címe: Mit susog a fehér akác? Budapesten rend­kívüli sikert aratott ez az elragadóan kedves új ope­rett, , bizonyos, hogy nálunk is igen nagy hatása lesz. Csütörtöktől Hotel Imperial és Biff Raff. Ra­gyogó nagyszabású kettős mű­aoja lesz a Magyar Színháznak csütörtöktől. I. Hotel Imperial: II. Riff Raff mint tűzoltók. Előadások 3 és fél hat órakor. Helyárak: 30, 20 és 10 lej. Daimler wKsmaBonasaKsmaammmmsmmimsammmmmtahmmmmamammamam autókat, 11—70 HP. 6 hengeres gyönyörű kivitelben, 18 havi részletre kedvezően lehet vásárolni a vezérképviseletnél KÁLMÁN A. Arad — Tavaszkor jönnek ki a 8 hengeres kicsi Daimler kocsik, melynek el­adási ára 360.000 lei lesz.

Next