Keleti Ujság, 1930. február (13. évfolyam, 24-47. szám)

1930-02-01 / 24. szám

t Lényeges haladás a londoni leszerelési konferencián A francia és angol delegáció megegyeztek a tengeri korlátozások alapelveiben (London, január 30.) Illetékes francia helyről nyert értesülés szerint az angol és a francia tengerészeti delegációk kedd este megegyeztek a tengeri korlátozások kiszámí­tásának alapelveiben. A Daily Eeredd szerint az egyezmény értelmében a csatahajók és a nyolchüvelykes ágyúval felszerelt cirkálók külön-külön kategóriába tartoznak. A könnyű cirkálók, a torpedóflottila vezető hajók és a nagy torpedórombolók együtt egyetlen ka­tegóriát képeznek és az utóbbiban az érde­kelt államok az egyes típusokra eső tonna­­tartalmat a maguk hatáskörében osztják szét, erről azonban jelentést tartoznak tenni. A Daily Telegraph úgy tudja, hogy Amerika és Japán újabb tárgyalásokat fognak kezde­ni az 1922. évi csendesóceáni megegyezés mó­dosításáról és az illető hatalmak a Csendes óceánon nagyobb biztonsági lehetőséget biz­tosítanak Japánnak. Az amerikaiak kétségü­ket fejezték ki afölött, hogy az amerikai sze­nátus és közvélemény egy ilyen megegyezés ratifikálását megengedi-e. Londonból jelentik. A Times vezércikke szerint a flottakonferencia keddi ülései jelen­tékenyen közelebb vitték a problémát a meg­oldásihoz. Valószínű, hogy állandó bizottsá­got fognak kinevezni a félhivatalosan megvi­tatott kérdések további tanulmányozására. Lezajlott a plenáris ülés is (London, január 10.) Az öt hatalom ten­gerészeti konferenciájának ma volt harmadik teljes ülése. Macdonichad miniszterelnök megnyitó be­szédében rámutatott arra, hogy a konferen­cia kezdetén olyan nagyok voltak az ellenté­tek az egyes hatalmak állásfoglalásai között, hogy lehetetlen volt nyílt ülésen tárgyalni az ellentéteket. Kitartó munka és az idő lassan kezdi megérlelni az eredményeket s most már a nyilvánosság előtt is lehet tárgyalni a kor­mányok fegyverkezés csökkentési javaslatait. Macdonald bejelentette, hogy a mai plenáris ülés elé három francia, két olasz és egy an­gol javaslat kerül. Grandi olasz külügyminiszter az elnöki megnyitó után azt hangoztatta, hogy az ér­tekezlet elsősorban politikai jellegű, mert a fegyverkezés csökkentésére irányuló egyez­ményben a hatalmak saját szuverén elhatáro­zásukat korlátozzák. Ennek azonban létre kell jönnie. Grandi ezután ismertette a hajóha­dak viszonylagos erejére vonatkozó és az öt hatalom össztonna tartalma legfelsőbb mér­tékének limitálására vonatkozó javaslatait. Stimson amerikai külügyi államtitkár bi­zottság kiküldését javasolta, amelynek fel­adata a javaslatok beható megvitatása. Gibson Amerika második delegátusa rá­mutatott azokra az erőfeszítésekre, amelyeket tíz év óta a leszerelés érdekében Genfben és egyebütt kifejtettek. Tardieu a francia delegáció javaslatait ismertette részletesen kifejtve a tonnaálta­lány rendszerére és az osztályozás kérdésére vonatkozó javaslatokat. Alexander angol tengerészeti miniszter a kategóriák ügyének kellő elhatárolására irá­nyuló angol javaslatot ismertette. Több mint hétmillió lejjel k­árosította az aradi „Poporala" biztosító intézet Difiért N­égyszázhuszonöt károsult tett bűnvádi feljelentést . A szakértői vélemény szerint az egész biztosító intézet szélhámosságon alapult (Arad, január 30.) Néhány hónappal ezelőtt­i egész Arad megyében nagy feltűnést keltett Chiz- I­mann B., az aradi Poporala biztosító intézet vezér-­­ igazgatójának letartóztatása, akit több, mint hét­millió lej elzikkasztásával vádoltak. A biztosító el­len közel ötszáz megkárosított aradi kispolgár és munkás megbízásából dr. Pap Sándor ügyvéd tette meg a feljelentést. A megindult vizsgálat eredmé­­nyeképen történt a vezérigazgató letartóztatása, akit egyébként a napokban a főtárgyalásig feltétele­sen szabadlábra helyeztek. Munkatársunknak alkalma volt betekinteni a bűnügy aktáiba. Ezekből, valamint a vizsgálat ada­tai alapján megállapítható, hogy hasonló nagyarányú visszaélés az utóbbi időkben alig fordult elő Erdélyben. Mintegy másfél évvel ezelőtt határozták el Aradon, egy kiházasító biztosító alakítását. A kí­sérlet azonban sikertelen maradt, mert alig hét­­százan jelentkeztek és a Polgári Jótékony Egyesület kiházasítási csoportja nem kezdhette meg működé­sét. Ennek vezetői a sikertelen kísérlet után tár­gyalásokat kezdtek a bukaresti Poporului biztosító intézet aradi képviselőjével, Chizman ügynökkel, aki hajlandónak mutatkozott társasága nevében az egész biztosítási stokk átvételére. Néhány napi tár­gyalás után létre is jött a megegyezés. Mire a pol­gári jótékony egyesület körlevélben értesítette tag­jait, hogy érdekeiket tartva szem előtt, a csoportot az Asigurarea Poporului bukaresti cégnek átadja. A megállapodás 1928 augusztus 30-án jött lét­re és nemsokára a Poporului aradi fiókja Ch­izmann igazgató vezetésével megkezdette működését. A ta­gok egyre szaporodtak és már százakat, sőt százez­reket fizettek be a pénztárba, amikor egy napon kiderült, hogy a Poporului biztosító inté­zet bukaresti központja nem járult hozzá a fúzióhoz és ez aradi fiók jogtalanul működik. Chizmann ve­­zér halgató erre Brassóba utazott, ahol Poporala Biztosító Intézet cím alatt a törvényszéken beje­gyeztette a céget és Aradon tovább működött, mint a Poporului fiókja. A trükk kitűnően sikerült. A kis betűcserét a hiszékeny közönség észre sem vet­te és a központ nélküli fiókintézet több milliót in­kasszált Amdon. A bűnügyi akták szerint 425 károsult adott be bűnvádi feljelentést, akik 4 millió 103 ezer 204 lejt fizettek be nem egészen egy év alatt. Bár a biztosító intézet több, mint 7 millió lejt inkasszált, a pénztárban még sincs egyet­len bani sem. Herrn Béla pankotai lakos megpróbálta 4328 lej követelését kielégítési végrehajtás útján a 17009— 929. számú bírósági végzés alapján behajtani, de az intézet még ezt az összeget sem volt képes kifizetni. A károsultak nagyrészt magyarok, akik felül­tek a hangos hirdetéseknek és ígéreteknek. Ipa­rosok, munkások, özvegyek, árvák, nyugdíjasok, akik keservesen összekuporgatott pénzüket hordoz­ták a biztosító intézet­­pénztárába s az ügynökből vezérigazgatóvá avanzsált regáti szélhámos ezalatt autón szaladgált a városban és két kézzel szórta a pénzt. A törvényszék Petrescu K. Grigorét, a Banca Romaneasca egyik igazgatóját delegálta szakértőnek, aki szakértői véleményében megállapította, hogy az egész biztosító intézet szélhámosságon alapult és milliókkal károsította meg a biz­tosítottakat. S a védelem szakértője, Popa János banktisztviselő szintén több szabálytalanságot állapított meg, de a vezetőség jóhiszeműségét igyekszik bizonyítani. A törvényszék most Zauler Györgyöt, a Banca Naţio­nala aradi fiókjának igazgatóját rendelte ki, hogy a két szakértő véleményét felülvizsgálja és megte­gye jelentését. A vizsgálóbíró ezzel párhuzamosan igen sok ta­nút­ hallgatott ki, akik egyöntetűen terhelő vallo­mást tettek. A bűnügyi eljárással egyidejűleg szá­mos polgári pert tettek folyamatba a bejelentett összegek erejéig a polgári jótékony egyesület ellen is. Aradon rendkívüli érdeklődéssel várják a fej­leményeket. Előreláthatólag a vizsgálat még több szenzációs eredményt fog produkálni. Ferenczi György. XIII. ÉVF. U. SZÁM. Modern női divat és egészség Utóbbi időben a mai divat ellen harcoló apostolokat hamar kifizetik azzal, hogy a mai divat sokkal egészségesebb, mint az ed­digi. Első pillanatra a rövid szoknya és rö­vid haj, valóban, rendkívül higiénikusaknak tűnnek fel, ha azonban a dolgok mélyére tekintünk, a mérleg hamarosan azok javára billen, akik egy-két ellenvetést kockáztatnak meg a mai divat ellen. Nem annyira a divatban van a hiba, ha­nem abban, hogy a­­higiénikusnak induló di­vatból a hiúság egészséget veszélyeztető fény­űzést csinált. Újabban a szoknya megint kezd megnyúl­ni. Természetesen a rövid és hosszú szoknyás pártiak­ tábora egymással már összecsapott és az érvek légióját vagdossák egymás fejé­hez. A „hosszú szoknya pártiak" érveiből, mint megszívlelésre méltó dolog az ragadta meg figyelmemet, hogy a nők nem tudnak ésszerűen élni a rövid szoknya nyújtotta egészségügyi előnyökkel. A rövid szoknya egészséges volna, ha a nők hozzá gyapjú alsóruhát és meleg gyapjú harisnyát hordanának! De hol vagyunk et­től? A rövid szoknya nyomán a selyem ha­risnyának és selyem alsóruháknak olyan kul­tusza alakult ki, amilyenre a legvérmesebb reményekkel rendelkező selyemgyáros sem számított. Ma a legcsikorgóbb hidegben is a pókháló finomságú selyemharisnya járja. Az nem számít, hogy a lábikra, térd, sőt comb is rákvörössé derelődik, a fő, az ele­gancia ! Hiszen eltekintve egy-két konzervatív férfi mozgolódásától, ez még nem volna hiba, ha az egészségre nem lenne káros. Sajnos, azonban a mai selyem­harisnyák és alsóru­hák mellett a rövid szoknya nemcsak erköl­csi, hanem egészségi tekintetben is a legko­molyabb kifogás alá eshetik. Hogy ez nem elfogult álláspontot jelent, érdekesen világítja meg egy tudományos or­vos-statisztikai adatok alapján készült tanul­mány. A tanulmány szerzője a híres német fiziológus, dr. Rubner. Valósággal megdöb­bentő adatokat sorol fel arra vonatkozólag, hogy a mai „selyem láz" milyen végzetes a nők egészségére. Az egyes, specializált, sajnos nálunk is általánosan ismert esetektől tekintsünk el s nézzük Rubner általános statisztikája mit mond? A 20—26 éves nők halálozási arány­száma az északi, tehát zordabb éghaj­latú országokban jelenleg sokkal na­gyobb, mint délen, enyhébb klíma alatt. Az utóbbi években az arányszám ijesztőbb mértékű emelkedést mutat. Dr. Rubner kétséget kizáró módon meg­állapította, hogy a nők halálozási arányszá­mának emelkedését tisztán a divat rovására írhatjuk. Ha kissé elgondolkozunk az elmondotta­kon, feltétlenül arra az eredményre jutunk mi is, hogy Rubner megállapítása, sajnos, meg­állja helyét és a mai női ruházkodás a legnagyobb mértékben veszélyezteti a nők egészségét. Szerencsére az idén gyenge telünk van s talán úgy is marad. A nők halálozási sta­tisztikája tehát nem fog a magasabb számok felé emelkedni. Jövőre pedig már — remél­jük — hosszú szoknyák lesznek s ezek alá senki sem fogja szégyenleni a meleg alsóru­hákat és harisnyákat felhúzni! Dr­ —7. —7. 1—2 vagyon elsőrendű l-a perzselt táblaszalonna továbbá egy fél vagyon tiszta disznózsír és első­rangú l-a téliszalámi a legolcsóbb napi árakon kapható Julius Platz szalámigyár Agnita—Agnethem­ !

Next