Keleti Ujság, 1930. március (13. évfolyam, 48-73. szám)

1930-03-01 / 48. szám

2 Lovagias affér keletkezett a renegát kifejezés miatt Sepsiszentgyörgyön A kaszinói politikai vita után Keresztes István dr. renegátnak nevezte a liberális párt egyik vezető tagját, dr. Gyárfás Albertet, aki­t erre provokáltat­á­k A renegátnak nincs joga magyarságáért lovagiaskodni (Sepsiszentgyörgy, február 27.) Rendkívüli szen­zációja van a sepsiszentgyörgyi magyar intelligen­ciának. Dr. Keresztes István és dr. Gyárfás Albert között lovagias affér keletkezett politikai szempontok miatt. Az affér abból a politikai vitából keletkezett, amelyet a két úr február 13-án este a Magyar Ka­szinóban folytatott le és amelynek folyamán dr. Ke­resztes állítólag renegátnak nevezte dr. Gyárfást, aki dr. Melik Endre és Biró Tibor meg­bízottak által ezért a kifejezésért lovagias elégtételt kért. Keresztes István Vajna Ferenc mérnököt és Szabó László takarékpénztári igazgatót nevezte meg segédesül és kijelentette, hogy tudomása szerint ugyan a kaszinói vita alkalmával nem használta a renegát kifejezést, de megfelel a valóságnak, hogy a provo­káció után tényleg renegátnak nevezte, mindamellett felhatalmazást adott segédeinek, hogy így is folytas­sák le a lovagias tárgyalásokat. A két fél segédei feb­ruár 17-én összeültek és dr. Keresztes István részéről megbízottai a következő­ nyilatkozatot tették: Dr. Keresztes István kifejezetten elismeri, hogy a provokálás és a segédek megnevezése után dr. Gyárfás urat renegátnak nevezte. A renegát kifeje­zést úgy értette és ez felel meg az általános magyar felfogásnak is, hogy ez azokra a magyar emberekre vonatkozik, akik román nemzeti alapon alakult politikai pártban foglalnak helyet. Ha dr. Gyárfás úr, aki köztudomás szerint exponált tagja volt és ma is az a román nemzeti liberális párt­nak, azt a tényt, hogy magyar ember létére egy kife­jezetten romá­n nemzeti alapon álló pártnak tagja, magára nézve sértő­nek tartja, akkor ennek konzek­venciáit ő levonhatja, de ezért dr. Keresztes István neki lovagias elégtételt adni nem hajlandó, mert ő a fenti kifejezéssel egyéni becsületében sérteni nem akarta és nem is sértette. Gyárfás dr. segédei a nyilatkozattal nem voltak megelégedve, hanem egy másik nyilatkozatot kíván­tak, amely szerint Keresztes dr. dr. Gyárfást jó ma­gyar embernek tartja. A tárgyalásokat a segédeknek félbe kellett szakítaniuk, miután Keresztes István kijelentette, hogy nem hajlandó elismerni­­Gyárfás Albertet jó magyar embernek. A következő nap újabb tárgyalásra ültek össze a se­gédek, amelyben Keresztes dr. segédei jegyzőkönyv felvételét kérték, a Gyárfás dr. segédeitől, amelyben azt kívánták leszögezni, hogy Keresztes dr. azért ne­vezte renegátnak dr. Gyárfást, mert ezzel köztudomá­sú politikai szereplését kívánta elbírálás tárgyává tenni, amelyet Gyárfás dr., mint a sepsiszentgyörgyi libe­rális párt vezető tagja az elmúlt lberális vá­lasztások alkalmával a Magyar Párt és annak tagjai ellen aktív ténykedésével kifejtett. Nem bírálta azonban belső meggyőződését, hogy jó magyar embernek tartja-e magát, vagy nem. Ez a tárgyalás is eredménytelen maradt, mivel dr. Gyárfás segédei megtagadták a tárgya­lási és a nyilatkozatok jegyzőkönyvbe foglalását. Dr. Szabó László segédei saját nevükben szintén nyi­latkozatot adtak, amelyben kijelentik, hogy Keresztes István fenti nyilatkozata az ő politikai meggyőződé­süket is visszatükrözi, mert felfogásuk szerint a kül­ső megjelenésében esetleg renegátnak tekinthető em­ber belső indokokból tisztességes magyar ember lehet. Miután azonban a politikai felfogások helyességének megíté­lésére a kisebbségek összessége hivatott, az ügyet maguk részéről véglegesen befejezettnek te­kintik s a kérdéssel kapcsolatban a lovagias után való tárgyalásnak helye nincs. Gyárfás Albert dr. segédei erre azt indítványoz­ták, hogy azon kérdés eldöntésére, forog-e fenn sértés vagy nem, párbaj bíróságot küldjenek ki. Erre Keresztes dr. segédei kijelentették, hogy az ügyet legjobb meggyőződésük szerint lova­giás után tovább tárgy­alhatónak nem találják és a maguk részéről párbajbíróság alakítá­sába nem bocsátkozhatnak. Mivel azonban felük kezét megkötni nem akarják a továbbiakra, megbízásukat visszaadják. Az ügyről egyoldalú jegyzőkönyvet vettek fel, miután a Gyárfás segédei a közös jegyzőkönyv felvételébe nem mentek bele. Keresztes István dr. erre levélben értesítette dr. Gyárfás Albert segédeit, hogy megbízottai eljárását mindenben magáévá teszi s az eljárást a maga részé­ről is befejezettnek tekinti. Gyárfás dr. nem hagyta megjegyzés nélkül az ügy ilyen elintézését, mire az egész lovagias kérdés a nyilvánosság elé került és megindult a helyi lapban a vita, ammelyet Keresztes István dr. a maga részéről azzal fejez be, hogy kissé elkésetten szerzett tudo­mást róla, hogy dr. Gyárfásnak egyébként sincs lo­vagias becsület terén sem keresni, sem veszíteni való­ja, tehát sértéseit nem veheti komolyan. Sepsiszent­­györgy társadalma élénk érdeklődéssel kíséri az ügy további fejlődését. Az erdő két királya Írta: BETHLEN MARGIT Alapjában véve emberek és fák között nincs is olyan nagy különbség, mint ahogy azt mi, gő­gös elbizakodottságunkban hisszük és látjuk. Ők is, mint mi, többnyire társadalomba tömö­rülve élik le életüket, ennek keretén belül igye­­ke­znek olyan jól vagy rosszul érvényesülni, ahogy épp tudnak: elszívják egymás elől az élet­nedveket, elállják a világosságot, föld alatt és föld felett, makacs, álhatatos szívóssággal ka­paszkodnak bele mindabba, ami őket­ szerintük jogosan megilleti: egyszóval harcolnak, ha más eszközökkel is, de épp úgy és épp oly kétségbe­esett erővel az életért, mint mi, emberek. Csak épp hogy az életük hosszabb valami­vel és a földhözkötöttségük parányival nagyobb, mint a mienk. De fölöttük is ott lebeg a látha­tatlan és kikerülhetetlen vég és velük is épp oly gúnyos-keserűen játszadozik a sors-gyermek üres óráiban, mint velünk. Lehet azonban, hogy nekik minderről nincsen tudomásuk. Ha ez így van, akkor nekik jobb. Ha nem ... De mikor én rájuk gondolok, testvéreknek érzem őket; nagy, türelmes, királyi testvérek­nek, akik szótlan fenséggel állanak mozdulatla­nul és várják, ami be fog következni. Nem is igyekeznek kitérni előle, mert ők tudják, hogy nem az a fontos, amit a sors velünk csinál, ha­nem az, hogy miként fogadjuk a reánk mért csapást. Egymással szemben állott az erdő két ki­­s­pálya. Csak keskeny mesgye választotta el őket egymástól keskeny kis itt, mely nem a termé­szet, hanem az emberek önkényének műve volt, akárcsak a határok az ember-országok között. Ez a mesgye osztotta két részre a fáknak biro­dalmát és ezen vonult végig néhanapján a sors, az erdőmester képében, hogy megjelölje a fákat, melyeket a halálnak szánt. Az erdőnek két királya egyformán nagy volt, egyformán szép, erős, dusromba, hatalmas és bölcs. Fiatal korukban ők is átérezték a vá­gyat a szerelem és hatalom után. ők is tüle­kedtek, hogy túlszárnyalják társaikat, ők is meg­vívták a harcot az élet és napfény jogáért. De mióta elérték ifjúkori álmaik beteljesü­lését, amióta egymáson kívül nem volt senki, aki nyomukba léphetett volna, senki, aki merészelt volna álmodni is arról, hogy velük a versenyt felvegye... azóta bölcsek lettek és nemesek és megértők és nyugodt királyi öntudattal készek voltak életüket és vérüket népük szolgálatába állítani. Közösséget csak egymás iránt éreztek, ők ketten, a királyok. De az erdőt, a népüket, azt szerették mély, erős, elnéző atyai szeretettel. És hiszen gyermekeik is voltak alapjában: az ő gyümölcseik és az utódjainak gyermekei, akik lassan kint elborították a térséget, amely a két királyi atya körül terült el. Minden utánuk igazodott az erdőben. Ők adták meg a jelt kikeletkor az ébredésre és rügybeszökkent utánuk a fáknak serege. A feketén m­eredező ágakat napok alatt fá­­j u­gyan zöld, átlátszóan bársonyos foszlányok bo­­­­rították el. Amikor pedig letelt a virágzásra és ter­­mésre szánt idő, a fáknak két királya, a meg­másíthatatlan végzet nyugalmával kezdte el hul­latni idejüket lejárt leveleiket s az erdő sírva és sóhajtva a szélben, de engedelmesen követte példájukat. Így tartott ez időtlen idők óta, oly régen, hogy már maguk az erdők királyai sem emlé­keztek arra, hogy ez valaha máskép is volt. És egy napon a sors, az erdőmester képé­ben végigment a keskeny mesgyén, amely a két birodalmat elhatárolta. Utána szolgák jöttek, nagy csebert cipelve maguk között és az erdő­mester egy-egy intésére beléje mártották a sza­bad kezükben tartott ecsetet, és gyűrűt húztak ama fa dereka köré, amelyre az erdőmester mutatott. Mikor pedig a két királyi fa közé értek, az erdők ura megállott és egyiket a másik után megérintette botjával. A szolgák habozva állot­tak meg: — Mind a kettőt megjelöljük? . . . Az erdész parancsolóan intett: — Itt ritkítunk, amott az magjának marad. Az erdők két királya széles kék-fehér öv­vel dereka körül állott eggymással szemben. Ők nem értették az emberek beszédét, de azért tud­ták, érezték, hogy a végzet szava volt, amely az imént megszólalt. És magasra emelt fővel, félelemtől meg nem rezzenő szívvel, várták a közös sorsot, melyet a végzet rájuk mért. Néhány nap, vagy néhány hét múlva pe­­­­dig, emberek zajától és fejsze csattogásától lett­­ hangos az erdő különben egy csendes tája. A­­ mesgye egyik oldalán már sorjában feküdtek XiEKMinOJsMf Till. ÉVF.­­48. 'SZÍJf. Az Alexander-ügyben diplomáciai után bekérik a szükséges okmányokat és addig is elhalasztották a fő tárgyalást A védő is a ri­ss?, a rosszan fialóság* nem illetékes az ügy letárgyalására (Arad, február 27.) Ma délelőtt kezdte meg a törvényszék rendkívüli érdeklődés mellett Alexan­der Béla gyógyszerész bűnügyének tárgyalását, akit a vádirat előre megfontolt gyilkossággal, csalással és sikkasztással vádolt. A tárgyalás kezdetén Anáru­ ügyész bejelenti, hogy a Magyarországról beidézett tanúk nem jelentek meg és nem hallgatható ki a meggyilkolt özvegye sem. Mindezt szem előtt tartva, egyrészt a tanúk meg nem jelenése, másrészt a bi­zonyítási eljárás kiegészítése végett kéri a tárgya­lás elnapolását. Dr. Germán védőügyvéd szerint a bíróság nem ítélkezhetik egy olyan ügyben, amelyet a vádlott ál­lítólag elkövetett, mert 1923-ban nem volt román állampolgár, a tett színhelye is magyar terület volt. 1926-b­an a román bíróság­ ugyan ítélkezett felette és elismeri azt is, hogy Magyarország kérte Alexan­der kiszolgáltatását, amelyet az igazságügy-minisz­ter megtagadott, ennek dacára fenntartja kérelmét, hogy a bíróság ne mondja ki illetékességét. Az ügyész replikája után a bíróság tanácskozásra vo­nult vissza és elhatározta, hogy a főtárgyalást le­folytatja. A főtárgyalás kezdetén újabb vita fejlő­dött ki az elnök és a védőügyvéd között és a védő oly szenvedélyesen tárgyalt, hogy az elnök több íz­ben kénytelen volt rendreutasítani. Andru ügyész ismételten kérte a bíróságot, hogy függessze fel a tárgyalást, amíg az újabb adatokat beszerzi, mire a bíróság visszavonult és félórai tanácskozás után ki­mondotta, hogy a bizotyító eljárás kiegészítése cél­jából sürgősen diplomáciai úton beszerzi a szüksé­ges okmányokat és addig is a tárgyalást elhalasztja.

Next