Keleti Ujság, 1930. június (13. évfolyam, 121-146. szám)
1930-06-23 / 140. szám
14 Regény az automobilról Igen, az automobilról, nem pedig egy ilyen vagy amolyan szerelemről, vagy X urnak, vagy Y kisasszonynak az egyéni problémájáról, hanem tényleg arról az ördöngős valamiről, amelyik milliószámra futkároz a világban az országutakon és a városokban. Regény tehát egy tárgyról, vagy ahogy a technika alkotásaitól áthatott korunkban a tárgyak egy különös nemét nevezzük, regény: a gépről s mert a gép már kizárólagos szimbóluma időnknek, regény az automobilon keresztül időnkről. Napjaink krónikája, egyik főhőse, az automobil körül elbeszélve... Különös szükséjű regény. Ám a regény összes esztétikailag kívánatos sajátságait felleled benne. Van főhőse, epizódistája, széles és komplikált cselekménye, konfliktusa. A főhős és az epizodisták ugyan olyan eleven szövevények hínárjai közt barátok és ellenfelek, mint bármelyik lélektani vagy társadalmi regényben. A különbség csak az, hogy a főhős mindenütt az automobil s nem egy úő vagy egy kisasszony s az epizódisták nem a papa, vagy a mama, vagy valamelyik nagynéni, hanem a gummi, a benzin, a börze és az a futószalag, amelyen az automobilt Fordnál, vagy Citroennél gyártják... Nagyon érdekes könyv. A feszültsége legalább olyan heves és izgató, mint egy jól temperált és ravaszul kiszámított detektívregényé. S ezenkívül még nagyon tanulságos is. Az automobilról megtudsz e regényből minden elképzelhetőt. A szemed előtt születik meg az az idea a francia forradalom hevere napjaiban, amelyből a találmány lett s ettől az ideától végig kísérheted az automobil egész különös szövevényü életét mindazokon a fázisokon keresztül, amelyeken, életében átment, az összes szereplőkkel és komplikációkkal, minden színes és nagy élményével ennek az életnek. Találkozol tehát a regényben azokkal is, akik az automobilt az időnek azzá az elemévé tették, ami ép lett. S nehogy azt hidd, hogy valami játékos kitalálás teszi hallatlanul színessé az automobil életének a fordulatait. A legkevésbé sem. Az automobil életmozzanatai ne hidd, hogy kitalálások ebben a regényben. Ó nem! Szerző legfeljebb csak azt engedi meg magának, hogy az automobil életsorsa körül tevékenykedő emberek cselekvéseit a saját maga módján értelmezi , minős tekintettel arra, hogy az automobil hivatalos és katedratörténete az automobil életének ezt vagy azt a mozzanatát hogyan értelmezné. A szerző tehát semmivel sem másít, illetve alakít többet anyagán, mint bármelyik történeti vagy társadalmi regény szerzője, aki a művészi formálás jól felfogott értelmű befolyásolásai révén teremti új világgá az egyszer már valahogy előfordult világot... S ezt a szerző tényleg újjá teremti! Nyugtalan és friss előadásmódjának nincs is egyéb célja. A regény minden egyes oldala legalább olyan sebességgel ( természetesen az ehhez a sebességhez tartozó idegizgalommal pereg, mint valami negyven lóerős gépé. Sőt helyenként még hevesebb sebességgel száguld s így az útvonala mentén röpülő képek is ilyen sebességű változásban rohannak, ugrálnak és váltogatják egymást. Az út azonban mégis nyílegyenes marad: — ábrázolni és jellemezni az időt, az automobil korát a mi napjaink krónikáját adja azoknak az erőknek a szemeink előtt való összeütköztetése révén, amely erők az automobilt azzá a korszimbólummá tették, aminek az automobilt életünkben tapasztaljuk... S nehogy azt higyje az olvasó, hogy ez a regény valami riporteri beszámoló, melyben az egységet csak erőszakoltan és névlegesen éri el úgy, ahogy a szerző. Nem! Sőt százszor is nem, mert ebben a regényben tényleg egy romancier hevület és természet szövi a szálakat és rajzolja a freskókat a futószalagról, ahol az automobil készül s a gummiról és a benzinről, amiért a világ hatalmasai a leghevesebb harcokat folytatják a diplomácia párnázott ajtói mögött s a világ lármás börzéime. Mert természetesen ezeket a mozzanatokat futtatja ki leginkább a szerző, hisz a különböző trösztök harcai és versengései a piacért, azok a legtipikusabb helyek, ahol az automobil élete az országutak és nagyvárosok forgatagán kívül lejátszik. Ezek azok a helyek, ahol az automobil sorsa eldől, de egyszersmind azok a helyek is, ahol X. Y. ismeretlen polgár élete felől a gazdasági detennináltság folytán határoznak. Ennek a regénynek tehát végeredményben mégis az ember sorsa s az ember szenvedései a tárgya. Ez a regény, bár egy gépről szól, mégis ugyanúgy az emberről beszél, mint a görög tragédia, vagy egy lírai vers, vagy egy lélektani regény. Személytelennek tehát egyáltalán nem nevezhető, sőt hatásában egyenesen felkavaró. Valamennyi sorának ésgy az egésznek is olyan heves az érzelmi atitűdje, ami legalább annyira megejti az embert, mint valami szerelmes história jó vagy rossz szenvedelmessége. Ugyanilyen erős a patetikuma is, nem is említve, hogy van egy nagyon emberi magva, mely dús termékenységével minden során át kivirágzik. Az ember egyik őri, utópikus törekvésének fájdalmas odisszeája ez a könyv. Azé a vágyé, hogy az ember elszabaduljon a munka keservétől. Az automobil motorjának első feltalálóját, illetve megkonstruálóját, Philippe Lebont is ez a vágy hajtja a francia forradalom messzianisztikus napjaiban. Philipp© Lebon a regény első lapjain egy túlzó politikai forradalmár előtt azt bizonyítgatja, hogy az embert nem a Capetek uralmától kell megszabadítani, hanem fel kell szabadítani a munka keservei alól s ez csak úgy lehetséges, ha a munka végzését átruházzuk a gépekre. S tényleg a vágy valamennyire teljesül. Philippe Lebon motorja egy későbbi mérnök korrekciói révén az automobil és vele együtt egy csomó emberi munkát végző gép hajtóereje lesz. Ám ezek a gépek ugyanakkor, mikor csökkentik az emberi munka szenvedéseit, egy egész sereg újabb szenvedést szabadítanak az emberiségre... Ezeknek a szenvedéseknek és konfliktusoknak a körképje ez a regény s ezekkel a szenvedésekkel és konfliktusokkal szemben való tiszta emberi magatartás a szerző részéről az az érzelmi elem, amely ennek a holt tárgynak az életét és szerepét olyan diabolikusan összetetté teszi az olvasó számára. Technikához és géphez tapadt életünknek egyelőre nem tudom kifejezőbb megrajzolását találni a népek mai irodalmában ennél a könyvnél. Ebben a könyvben a technika és a gép a hozzájuk tartozó életlevegővel oly erővel és elevenséggel jelenik meg, mint ahogy még sohasem irodalmi műben. Ez a regény már tényleg nem „költészet“, hanem a romantikátlan tények valami új romantikája. Szinte egy egész új kifejezésbeli lehetőség forrása, egy végtelenül nagy, új tématerület és szépségbánya. Egyáltalán, nem tartom kizártnak, hogy iskolát és divatot csinál , azt a bizonyos „kollektív“ regényt, amiről egy évtizede annyit beszél a betű, közelebb hozza a megvalósításhoz. A szerző természetesem orosz: a párizsban élő UJ* Ehrenburg. Regénye német kiadásának a címe: Das leben der Antos. Akit napjaink érdekelnek, az okvetlen olvassa el. (G. G.) Ez bezárt világ Ezt a szerelmet hogy mesélhetném el, ezt a szigorút, furcsát, szótalant, melyből csak ráncolt homlok látszik itt fenni, bár ezeréves pokol forr alant? Hogy mutassam s magam is hogyan nézzem, hisz tenyeremre nem tettem soha: előlem is nehéz dobozba zártam, látszólag födre pókháló s moha. Elnézem, mások ajkáról bel könnyen repülnek jelzők, mohók, színesek, míg én, akármiig szürke vallomáskor úgy érzem, tiltott gyökeret nyesek. Nyugodj bele, én is belenyugodtam: ez zárt világ marad, örök titok: erre a lapra, mások hogyha látják, — képtelenség! — rá sohsem nyitok. Forrósodhat robbanásig a katlan s csengő tavasz hiába hiteget, a poétából kiint ezt láthatják csak: a problémást, elvontat, hideget. Bárd Oszkár XIII. ÉVF. 140. SZÁM.