Keleti Ujság, 1930. június (13. évfolyam, 121-146. szám)

1930-06-23 / 140. szám

14 Regény az automobilról Igen, az automobilról, nem pedig egy ilyen vagy amolyan szerelemről, vagy X urnak, vagy Y kisasszony­nak az egyéni problémájáról, hanem tényleg arról az ördöngős valamiről, amelyik milliószámra futkároz a világban az országutakon és a városokban. Regény te­hát egy tárgyról, vagy ahogy a technika alkotásaitól áthatott korunkban a tárgyak egy különös nemét nevez­zük, regény: a gépről s mert a gép már kizárólagos szimbóluma időnknek, regény az automobilon keresztül időnkről. Napjaink krónikája, egyik főhőse, az automo­bil körül elbeszélve... Különös szükséjű regény. Ám a regény összes esztétikailag kívánatos sajátságait felleled benne. Van főhőse, epizódistája, széles és komplikált cselekménye, konfliktusa. A főhős és az epizodisták ugyan olyan eleven szövevények hínárjai közt barátok és ellenfelek, mint bármelyik lélektani vagy társadalmi regényben. A különbség csak­­ az, hogy a főhős mindenütt az automobil s nem egy úő vagy egy kisasszony s az epizódisták nem a papa, vagy a mama, vagy valamelyik nagynéni, hanem a gummi, a benzin, a börze és az a futószalag, amelyen az automobilt Fordnál, vagy Citroennél gyártják... Nagyon érdekes könyv. A feszültsége legalább olyan heves és izgató, mint egy jól temperált és ravaszul kiszámított detektívregényé. S ezenkívül még nagyon tanulságos is. Az automobilról megtudsz e regényből minden elképzelhetőt. A szemed előtt születik meg az az idea a francia forradalom hevere napjaiban, amelyből a találmány lett s ettől az ideától végig kísérheted az automobil egész különös szövevényü életét mindazokon a fázisokon keresztül, amelyeken, életében átment, az összes szereplőkkel és komplikációkkal, minden színes és nagy élményével ennek az életnek. Találkozol tehát a regényben azokkal is­, akik az automobilt az időnek azzá az elemévé tették, ami ép lett. S nehogy azt hidd, hogy valami játékos kitalálás teszi hallatlanul színessé az automobil életének a fordulatait. A legkevésbé sem. Az automobil életmozzanatai ne hidd, hogy kitalálások ebben a regényben. Ó nem! Szerző legfeljebb csak azt engedi meg magának, hogy az automobil életsorsa körül tevékenykedő emberek cselekvéseit a saját maga mód­ján értelmezi , minős tekintettel arra, hogy az automo­bil hivatalos és katedratörténete az automobil életének ezt vagy azt a mozzanatát hogyan értelmezné. A szerző tehát semmivel sem másít, illetve alakít többet anya­gán, mint bármelyik történeti vagy tá­rsadalmi regény szerzője, aki a művészi formálás jól felfogott értelmű befolyásolásai révén teremti új világgá az egyszer már valahogy előfordult világot... S ezt a szerző tényleg újjá teremti! Nyugtalan és friss előadásmódjának nincs is egyéb célja. A regény minden egyes oldala legalább olyan sebességgel (­ ter­mészetesen az ehhez a sebességhez tartozó idegizgalom­mal­ pereg, mint valami negyven lóerős gépé. Sőt helyenként még hevesebb sebességgel száguld s így az útvonala mentén röpülő képek is ilyen sebességű válto­zásban rohannak, ugrálnak és váltogatják egymást. Az út azonban mégis nyílegyenes marad: — ábrázolni és jellemezni az időt, az automobil korát a mi napjaink krónikáját adja azoknak az erőknek a szemeink előtt való összeütköztetése révén, amely erők az automobilt azzá a korszimbólummá tették, aminek az automobilt életünkben tapasztaljuk... S nehogy azt higyje az olvasó, hogy ez a regény valami riporteri beszámoló, melyben az egységet csak erőszakoltan és névlegesen éri el úgy, ahogy a szerző. Nem! Sőt százszor is ne­m,­­ mert ebben a regényben tényleg egy romancier hevület és természet szövi a szá­lakat és rajzolja a freskókat a futószalagról, ahol az automobil készül s a gummiról és a benzinről, amiért a világ hatalmasai a leghevesebb harcokat folytatják a diplomácia párnázott ajtói mögött s a világ lármás börzéime. Mert természetesen ezeket a mozzanatokat futtatja ki leginkább a szerző, hisz a különböző trösztök harcai és versengései a piacért, azok a leg­tipikusabb helyek, ahol az automobil élete az ország­utak és nagyvárosok forgatagán kívül lejátszik. Ezek azok a helyek, ahol az automobil sorsa eldől, de egy­szersmind azok a helyek is, ahol X. Y. ismeretlen polgár élete felől a gazdasági detennináltság folytán határoz­nak. Ennek a regénynek tehát végeredményben mégis az ember sorsa s az ember szenvedései a tárgya. Ez a regény, bár egy gépről szól, mégis ugyanúgy az emberről beszél, mint a görög tragédia, vagy egy lírai vers, vagy egy lélektani regény. Személytelennek tehát egyáltalán nem nevezhető, sőt hatásában egyenesen felkavaró. Valamennyi sorának és­­­gy az egésznek is olyan heves az érzelmi atitűdje, ami legalább annyira megejti az embert, mint valami szerelmes história jó vagy rossz szenvedelmessége. Ugyanilyen erős a patetikuma is, nem is említve, hogy van egy nagyon emberi magva, mely dús termékenységével minden során át kivirág­zik. Az ember egyik őri, utópikus törekvésének fájdal­mas odisszeája ez a könyv. Azé a vágyé, hogy az ember e­lszabaduljon a munka keservétől. Az automobil motorjának első feltalálóját, illetve megkonstruálóját, Philippe Lebont is ez a vágy hajtja a francia forradalom messzianisztikus napjaiban. Philipp© Lebon a regény első lapjain egy túlzó politikai forradalmár előtt azt bizonyítgatja, hogy az embert nem a Capetek uralmától kell megszabadítani, hanem fel kell szabadítani a munka keservei alól s ez csak úgy lehetséges, ha a munka végzését átruházzuk a gépekre. S tényleg a vágy vala­mennyire teljesül. Philippe Lebon motorja egy későbbi mérnök korrekciói révén az automobil és vele együtt egy csomó emberi munkát végző gép hajtóereje lesz. Ám ezek a gépek ugyanakkor, mikor csökkentik az emberi munka szenvedéseit, egy egész sereg újabb szenvedést szabadítanak az emberiségre... Ezeknek a szenvedéseknek és konfliktusoknak a körképje ez a regény s ezekkel a szenvedésekkel és konfliktusokkal szemben való tiszta emberi magatartás a szerző részéről az az érzelmi elem, amely ennek a holt tárgynak az életét és szerepét olyan diabolikusan össze­tetté teszi az olvasó számára. Technikához és géphez tapadt életünknek egyelőre nem tudom kifejezőbb meg­rajzolását találni a népek mai irodalmában ennél a könyvnél. Ebben a könyvben a technika és a gép a hozzájuk tartozó életlevegővel oly erővel és elevenség­gel jelenik meg, mint ahogy még sohasem irodalmi mű­ben. Ez a regény már tényleg nem „költészet“, hanem a romantikátlan tények valami új romantikája. Szinte egy egész új kifejezésbeli lehetőség forrása, egy végtelenül nagy, új tématerület és szépségbánya. Egyáltalán, nem tartom kizártnak, hogy iskolát és divatot csinál , azt a bizonyos „kollektív“ regényt, amiről egy évtizede annyit beszél a betű, közelebb hozza a megvalósításhoz. A szerző természetesem orosz: a párizsban élő UJ* Ehrenburg. Regénye német kiadásának a címe: Das leben der Antos. Akit napjaink érdekelnek, az okvetlen olvassa el. (G. G.) Ez bezárt világ Ezt a szerelmet hogy mesélhetném el, ezt a szigorút, furcsát, szótalant, melyből csak ráncolt homlok látszik itt fenni, bár ezeréves pokol forr alant? Hogy mutassam s magam is hogyan nézzem, hisz tenyeremre nem tettem soha: előlem is nehéz dobozba zártam, látszólag födre pókháló s moha. Elnézem, mások ajkáról bel könnyen repülnek jelzők, mohók, színesek, míg én, akármiig szürke vallomáskor úgy érzem, tiltott gyökeret nyesek. Nyugodj bele, én is belenyugodtam: ez zárt világ marad, örök titok: erre a lapra, mások hogyha látják, — képtelenség! — rá sohsem nyitok. Forrósodhat robbanásig a katlan s csengő tavasz hiába hiteget, a poétából kiint ezt láthatják csak: a problémást, elvontat, hideget. Bárd Oszkár XIII. ÉVF. 140. SZÁM.

Next