Keleti Ujság, 1930. szeptember (13. évfolyam, 192-215. szám)

1930-09-01 / 192. szám

ELŐFIZETÉS BELFÖLDÖN: 1 évre 1200 lej, félévre 600 lej, negyed­évre 306 lej, egy hóra 100 lej, 20 oldalas szám ára 6 lej. ORSZÁGOS MAGYARPÁRTI LAP Szerk­esztőség és kiadóhivatal: Piaţa Unirii (Főtér) 4. Telefon: 5­08, 6­04. XII. évfolyam 192-ik szám ELŐFIZETÉS MAGYARORSZÁGON: évre 56 pengő, félévre 29 pengő, negyedévre 15 pengő, fej szám ára 28 fillér. TAXA POȘTALA PLĂ­TITĂ IN NUMERAR No. 2425­--927. Clas"Kolozsvár, 1930 szeptember­­ Hétfő Adóhajtás csendőrszuronnya! Írta: Paál Árpád Amennyire ki lehetett venni a miniszter urak egymás közötti vitáiból és a kormány gazdasági bizottságának az erős töprengéseiből, a kormánynak szándéka és akarata mutatkozik, hogy a népesség nyomorba jutott állapotán valahogy segítsen. Ki­számították a miniszter urak, hogy a föld népének kilencvenezermillió lejnyi összegűre megy az el­adósodása, s úgy is tervezgették, hogy ezt a renge­teg terhet olcsóbb kamatozású kölcsönnel az állam­nak egy nagy földhitelbankja venné át. Hogy jó-e a terv, vagy nem, arról persze lehet vitatkozni. De minden vitától eltekintve, maga a terv világos bizonyítéka annak, hogy a kormány annyira tud a nép gazdasági válságáról, mint akár a sújtott és terhelt nép maga. Hiszen annyira fel­fogja a baj nagyságát, hogy még az adósságot is magára akarja venni, csak éppen valami könnyeb­­bítést tudjon ezen a réren elérni. Mégis ugyanaz a kormány most kiadja azt a rendeletet, hogy csendőri karhatalommal kell haj­tani az adót. Hogy foglalás nélkül kell árverezni az adóért, hogy el kell vinni a bútorokat és munkaszerszámo­kat is az úgynevezett adóalanytól; hogy nem lehet a vasúttól, vagy más állami intézménytől meg­­kapniuk a magánosoknak a maguk követeléseit, míg adójuk kifizetését nem igazolták; hogy még magános vállalatok se alkalmazhatják a munka­nélkülit, ha ez nincs rendben az adójával, ezeket, az adórendeleteket mind megértjük. Azt is megértük, hogy az adóhivatali és pénzügyigazgatósági főnö­kökre a minisztérium egyenesen az elcsapatás terhét mondotta ki, ha adófizetési halasztást engedélyez­nek, vagyis ha nem lesznek kegyetlenek. Most már azt is megértjük, hogy az adóbehajtás kegyetlen­ségére a kenyérvesztés kegyetlenségével utasított tisztviselők mellé odaállították a csendőrszuronyt. Miért ez a túlságosan kihangsúlyozott büntető hadjárat? Hadjárat az ország népe ellen, melyről maga a kormány is tudja, hogy nyomorban van. Ez a föllépés minden jó várakozást elront, amit a kormány a népen való segítés tervével fölkeltett. Vagy ez a terv csak hangulatcsillapítás kedvéért röppent föl, s csak akkor lesz ebből is valami, ha­ nem lesz az országban egy fillér adóhátralék se? " Ez megint nagyon kegyetlen áltatás volna. Meg kell állapítanunk tehát, hogy az adóhajtó sordonság és a kormány népsegítő terve között világba kiabáló nagy az ellenmondás. Saját építeni akarásainak a rombolása ez. Vagy hát mire is kell az a folyton fokozódó adó, mely igen sok részben volt oka a nép eladóso­dásának? Hiszen általános jelenség, hogy az utóbbi években az adósságcsinálások főként azért történ­tek, mert az illetőnek az adóvégrehajtást csak kölcsönpénzzel lehetett elkerülnie. Hát mire is kell ez a nyomasztó adó? A kormány legújabb tervei szerint arra is, hogy azokból nagy központi pénztárakat csinálja­nak. Eddig is sok központi pénztárt csináltak. Mindenkinek valami népsegítés lenne a rendeltetése, a nép helyett való fizetés erre vagy arra a köz­célra. És amint mondtuk, legújabb­­ tervezgetés szerint az állam már olyan bankot is akarna csi­nálni az adóból, hogy az a földnépének az adóssá­­gát fizesse. Tehát az állam által annyira követelt adónak igen sok része arra való volna, hogy vele olyan intézményeket létesítsenek, ami a nép bajain könnyítsen. Nem körülményes dolog-e, hogy ezt mind adó­­fokozással és adószigorral akarják elérni? Hiszen maga az adómérséklés, meg a halasztásoknak és az adóalanyok kímélésének az, egyszerű módja is egyenlő volna ma a népsegítéssel. De arra adót szedetni, sőt tűzzel-vassal, még csendőrszuronnyal is hajtatni, hogy új és új központi pénztárak legyek Erdélyi magyar mintavásár n­yílt meg Kolozsváron A református kollégium virágerdei között az erdélyi magyar népművészet népipari gyűjteményeit állították ki . Méhészet, képzőművészet, mezőgazdasági termékek, erdélyi különleges iparágak kiállítása (Kolozsvár, aug. 30.) Kiállítás, mintavásár, hirte­len meg sem mondható, melyik név illeti meg azt a nagyon szép, nagyon érdekes kertet, amivé a Farkas­­utcai öreg kollégium épületét és boltívek közötti udva­rát varázsolták. Sokan, akik arra indulnak, nem­ is sej­tik, milyen látványosság tárni eléjük. Virágerdők, színpompás gruppok, pálmaligetek között, hová az egy­mással is versengő műkertészek hordották fel hatal­mas társzekereken Legdrédegetettebb tarka növényei­ket, az erdélyi magyar léleknek egy része helyezkedett el: a szép, művészi, korszerű termelés törekvése. Az a törekvés, amely az erdélyi m­űértéket, rátermettséget, müszlést, az erdélyi földből t­-s­ riadzott ősi népmű­vészet örökért­ékeit igyekszik közkeletű kinccsé tennni és a modern piacon értékesíteni. Kiállítás, mintavásár, az­ ember nem is tudja, hogy melyik illik erre az összeállít­ásra a közismert szavak közül. Gyönyörű erdélyi kirakat­, ami nem ölelt fel mindent, de amit összeszedett, az sok szépet­, kedve­set, értékeset, hasznosat, mutat. A mértékek így is mennyire t­úlnőtték azt a keretet, amit a rendezőség el­képzelt­. Az Erdélyrészi Méhész Egylet rendezte fél­százados jubileuma alkalmából, nem adott hozzá se ál­lam, se város, se kamara és semmiféle közintézmény egyetlen fillér segélyt sem, pedig az ilyen kiállítások­nak a büdzséalapját a szubvenciók szokták képezni. Ez a kiállítás azt mutatja, hogy mit lehet önerőnkből fel­mutatni és azt, hogy önerőnkből lehet a fejlődés útján messzire haladni. Aki ezt a kiállítást megnézi, az nem­csak sok szépet lát, de sokat tanul és belenézhet egy kicsit azokba az erdélyi kincsekbe, amik a miénk, mert a miénk a termelő erő képessége. il megkönnyezett népművészet A kiállításra felvonult az erdélyi háziipar kápráz­tató szépsége. A kiállítás a méhészeké ugyan­is ko­moly részt foglaltak le maguknak, de csak egy részt és ezt­­is megosztották a mezőgazdasági különleges ter­mékek kiállítóival. Annak sem lehet nevet adni, hogy milyen iparág van képviselve. A kifinomult perzsa*­szőnyeg-ipartól a varrottasig, a tulipános bútortól a gyáva képkeretig, de szobrászművészeitől a művészi li­­noleummetszetig sok minden van itt, amiket nem lehet elhatároló vonalakkal rubrikázni gyűjtőfogalmak alá. Mintagyüjtemények vására. S a háziipar felélénkítésének, értékesítésének mun­káján a nő­szövetségek dolgoznak és e kiállítás sikerén is sokat fáradoztak. A kalotaszegi varrottasoknak olyan két terme van, aminek kiállított anyagát bármely vi­lágváros nemzetközi mintavásárára büszkén oda le­hetne vinni. Kónya Gyuláné, a református nőszövetség szervezője, mert ezé a nőszövetségé a kalotaszegi, ki­állítás, olyan lelkes odaadással magyaráz, hogy könny belábad a szeme, amikor elérzékenykedve ráodnja: — Tessék megnézni ezt a hatalmas mánkát, négy­gyermekes szegény asszony készítette, ki csak akkor ér rá, éjjel, dolgozni, mikor a kicsinyed már elaludtak. Milyen szegények most ezek az asszonyaink és milyen gyönyörűen dolgoznak, csak lenne áldás a munkájukon. Az irottas retikültől a hímzett függönyig, kincses­­ház tárlata ez, amiknek két kalotaszegi ruhás lány, Makfalvy Annus­­és Kovács Erzsi a felügyelőjük. A katolikus missziós nővérek különösen a­ székely­szentkirályi vertcsipkéknek a finom gyűjteményét tár­ták fel, amelyek szintén világversenyre is igényt tart­hatnának. Az unitárius nőszövetség egy torockói szobát ren­dezett be, színes bútorokkal, a varrottasoknak Torocz­kóról behozott gyönyörű gyűjteményével. (Folytatása a második oldalon.) nek, amik visszacsatornázzák a nép közé a fölhaj­tott adót, ez túlságosan mesterkélt eljárás. Amellett költséges is, mert hiszen a fölhaj­tásokra való kiküldetések, a karhatalmak, a szuro­nyok, a népsegítő pénztárak igazgatói és hivatal­nokai, ezek mind pénzbe kerülnek. Szóval azt a pénzt fogyasztják, amit a kormány a nép segítésére szeretne fölhajtatni. Észre kell vennünk, hogy államunk pénzügyi rendszere ilyen hiábavaló körülményeskedések hibá­jában szenved. Azért nyomasztó és bajokozó a nép gazdasági életére nézve, nemhogy azt könnyíteni tudná. Sok a túltervezés benne, sok a föllengés akarás. Népbajokra intézményeket akar, s ezt azon a módon akarja megvalósítani, hogy a népbajokat szaporítja, tetézi és fokozza. Ez valami olyan el­járás, mint mikor valakit szántszándékkal koldussá tesznek csak azért, hogy neki esetleg alamizsnát adjanak. Azt mindenki látja, hogy világszerte komoly gazdasági bajok vannak, s ez a békeszerződések örökségeként feküdt rá Európa népeire. Valahol az európai népközösség egyensúlytalan állapotában fészkel a bajok oka, s ennek mesterkélt diplomati­­zálással és háborús készülődésű bizalmatlansággal nem lehet véget vetni. A bizalmatlanság okából létesülő összes hivatali rendszerek és egyéb beren­dezkedések mind túlköltekezések és célszerűtlen költségek, s ezek nyomják a mi államunkat is a körülményes népsegítő pénztárak mellett. Valahol itt kell megfogni a dolgokat, s nem úgy, hogy túladóztató pénzügyi politikával akar­junk máról-holnapra nagy állammá lenni, vagy nagyhatalmak kapcsolatában tetszelegni. Az ilyen túlzott politika népeink érdekével ellenkezik. Az ilyenből áll elő az a magunkról való megfeledkezés, mely a nép tagjait egyszerűen csak számnak veszi, amit a végtelenségig lehet szorozni. S a szorzásból kijönnek a milliárdok, még az adómilliárdok is. És a magában önteltté vált politika azt hiszi, hogy ami a szorzásból kijött, annak a népből is ki kell jönnie. Ez az, ami borzasztó tévedés. Ha pedig kegyetlenséggel és csen­dőrszuronnyal is erőltetik, h­át akkor még borzasztóbb tévedés. Mai számunk 20 oldal

Next