Keleti Ujság, 1931. február (14. évfolyam, 24-48. szám)

1931-02-01 / 24. szám

(Bukarest, január 30.) A nemzeti parasztpártnak erdélyi hivatalos lapja a Patria. Ha az, amit ez a pártlap olyan fontos kérdésben, mint amilyen a népszámlálási névelemzés, elvi álláspontként ír, a pártnak az álláspontja, akkor ez újsághasábokon a kormánynak és a kormányzó pártnak az igazi arculata mutatkozik meg. A Magyarok és a népszámlálás című tegnapi cikke olyan elméletet vall be s olyan eljárásra szolgáltat bizonyítékot, ami nem fogja kedvező színben feltüntetni ezt a kormányzást sem most, sem az utódok előtt. Sem itthon, sem a világ előtt. Az igazi arculat mutatkozik meg ebben a kirohanásban, amit beismerésnek és bizonyítéknak tekintünk. Ami gúny és elmélkedés beleerőszakolódik a Patria-nak ebbe a cikkébe, az éppen olyan ízléstelen, mint amilyen politikátlan. A cikk a Magyar Pártot és a sajtót támadja a népszámlálási kritikája s a Patria szerint az „ez ügyben folytatott irredenta kampány“ miatt. A magyarok nem tudnak megbékülni, — írja, a becsületes és objektív népszámlálás eszméjével, amely máskép folyt le, mint a magyar rezsim alatti, vagy a mai magyarországi népszámlálások. A cikk szerint az fáj különösen a Magyar Pártnak, hogy elvesztették a zsidókat, a magyarság ügyvelejét, akik a magyar kultúra és civilizáció alapjai és hordozói. Csodálkozik afelett, hogy a hatóságok nem vonják felelősségre a Magyar Párt sajtóját és ágenseit azokért a vádakért, amelyeket minden alap nélkül hangoztatnak. A Magyar Párt emberei agent provocateuri cselekedetekhez nyúltak — folytatja tovább a Patria. Nyiltan azzal dicsekednek a Magyar Párt ágensei minden szégyen nélkül hogy Kolozsváron és máshol is hamis adatokat írtak be a népszámlálási lapokba, azért, hogy ha ezeket a hamisításokat majd a verifikálásnál nem veszik észre, a Magyar Pártnak és a tiszántúli irredentáknak meg legyen az oka a népszámlálás elleni támadásra. Vannak magyarok, még Kolozsváron is, akik elismerik, hogy románoknak vallották magukat azért, hogy kompromittálják a népszámlálást, próbálkozásukat azonban a népszámlálási szervek meghiúsították és nem engedték, hogy románnak vallja magát, aki tényleg nem az, amint ahogyan azt sem engedték, hogy magyarnak vallja magát, aki nem tartozik a magyar fajhoz. A cikk azzal fejeződik be, hogy a Magyar Párt a zsidókkal együtt elveszettte a fejét is. Művelt ember nem vehet figyelembe olyan, a hatalmi oldalról jövő „elmés“ kiszólást, mint amilyen: a magyarság elveszítette a fejét. Ilyen szellemi nívóról, amit ez az elmélkedés elárul, nem érinthet sem gúny, sem ordináré élcelődés. A lényege a cikknek azonban az, hogy nyíltan beismeri: hivatalosan osztogatták kinek-kinek a nemzetiségét A nyomtatott betű mondja a Pátriában, hogy a népszámlálási szervek nem engedték azt írni be a nemzetiségi rovatba, amit a lakosok akartak. Hanem ők diktáltak vagy korrigáltak. Azt az otromba mesét, hogy magyarok románokként akartak volna szerepelni, valamilyen taktikázásból, aligha van ember, aki elhinné. Ilyen csalafintaság a nemzeti ügy rovására csak olyan elmében születhetik meg, aki ilyen cikkeket ir. Mi nem veszítettünk el senkit, mert akit elnévelemezni akarnak, az is megmarad magyarnak s aki cserben hagyna, arra nincsen szükségünk. De nyertünk a Patria e cikkében egy élesen bizonyító dokumentumot a népszámlálási eljárásról is és arról az elméleti nívóról, amit ez az írás képvisel. És még egykor demokráciáról is beszéltek Assasmemen A kormánypárt erdélyi hivatásos lapja dokumentumot szolgáltat a népszámláláshoz Odromba mesével költtve, dicsekedve megírja, hogy meghasitották a nemzetiségi vallomások szabadságát "Útban a halhatatlanság felé — Michelangelo a jfttdic-Mzbin — Drta: 2% Sritten jRustin (2) Angolból fordította: Kristóf Sarolta A leány most feléje fordult, rámosolygott s pajkosan, hogy kivonja szerény hallgatásából, igy szólt: — És mit gondolsz Te, Michelozo, Plato szerelemelméletéről ! De mit is törődik azzal egy ilyen fiú, mint te! Hány leányt csókoltál meg ezen a mai bolond, farsangi napon? Érezte, hogy mélyen elpirul. . . Igazán, madonna mia, igazán egyet sem. Ez igaz volt. Ezen az egész húshagyókeddi napon, mikor mindenféle furcsán öltözött, elázott tömeg tolongott a bezárt üzleti uccák labirintjaiban, pajkosan dobálva egymásra színes cukorkákat, fiatal lányok és fiuk lantkiséret mellett énekelve, fiatalemberek, kik erővel fölemelték minden jobb alakú leány fátylát s megcsókolták, ha tényleg szép volt. Ezen a napon, mikor az egész város, mintegy önkívületben vetette magát bele ebbe az évente megújuló kicsapongásba, mitsem törődve a barát, Savonarola proféciaszerű fenyegetéseivel, melyekkel holnap őket a Duomo pulpitussáról ijesztgetni fogja, Michelangelo egyedül volt, egész idő alatt csendesen dolgozgatott egy a „Centaurus birkózása“ című márvány reliefen, mely témát Poliziano ajánlott neki. Ezt nagyon jól tudta Madonna Lucrezia. Az egész házban csúfság tárgya volt az ifjúnak esetlen ügyetlensége a nőkkel szemben, ami ebben a könnyű erkölcsű időben feltűnő dolog volt, mikor az ő kora és állásabeli fiuk már mind érett férfiak voltak, kik bátran dicsekedtek megengedett, sőt elvárt szerelmi kalandjaikkal és hódításaikkal. De a leány ingerkedett vele gonoszul, elragadóan. — Még a te drága „bella donna“-dat sem csókoltad meg, Michelozzo? Még őt sem? Fie! Sohasem hiszem én el azt, hogy nincs neked valahol titkon, mindnyájunk elől elrejtve egy édes, szép, hamiskás és csintalan kis szerelmed! Az ifjú ránézett — gyönyörű volt most a leány, fiatal, ragyogó, mint egy festő bimbó. Apjának testvérére, a csinos, ifjú Giulianora hasonlított, akit tizenhárom évvel ezelőtt a Duomoban meggyilkoltak a IV. Sixtus pápa szervezte Parri-féle híres összeesküvésben, melyből maga Lorenzo is alig menekült meg — és könnyek jöttek a szemébe. — Madonna mia, esküszöm... Észbontóan mosolygott, gyönyörködve annak fiatal szépségének hatalmában. — Mire esküdsz Michelozzo?... Mire is esküdjön? Meg akart neki esküdni arra, hogy egész élete csak azért van, hogy Neki szolgálhasson, hogy soha, az egész világon nem fog annyi odaadással találkozni, mint amennyi az ő lelkében van felhalmozva, (de amelyről talán csak ő tudott) hogy öröm lenne meghalni Érette, odaadni Neki még azokat a befejezett, mindenki fölött magasan álló művészkarrierről szóló álmokat is, melyek ellenállhatatlan szenvedéllyel éltek benne. Mindent, még ezt is, mindent szívesen áldozna föl érette. Nem merte ő a Magnifico lánya volt s ez mindig félelmetesen lebegett szeme előtt. Még több, isteni volt ő, valami földöntúli tisztaság megtestesítője, akihez nem lehet profánul közeledni. Mintha a Fra Angelico San Marco falára festett égi Madonnájának lehetne szerelmi esküvéseket tenni! És mégis, vizióteli magányában voltak helyek és idők, amikor és ahol kiönthette szívét, lábaihoz rakhatta mindenét. De nem itt, ennél az asztalnál, hol vidám, könynyű tréfa, férfi és női kacagás, vad, bolond, mámoros karneváli vigságba olvadt bele. — Madonna mia, sohasem lesz olyan nő, akit én szeretni fogok. A leány nevetett. Kacagásának lágy zenéje úgy vibrált rajta végig, mintha kifeszített húr lenne. — Bacchusra, igazán fájdalmas prófécia ez, ha — igaz. De nagyon is jól tudom, hogy nem az. Most már egész biztosan tudom, hogy van titkos szerelmesed. Valld csak be gyorsan Messer Penseroso! A reánéző gyönyörű szemekben varázshatalom látszott, varázshatalom, mely kényszerítette őt, hogy még legbelső énjét is kitárja előtte. Zavartan, dadogva kezdte: — Madonna mia... Mit is mondjon neki? Hiszen ő maga alig ismerte ki saját magát, nem tudta, sokféle tehetsége közül melyik az igazi, nem ismert rá magára ebben a hirtelen jött fiatalos szenvedélyhullámzásban. De éppen mikor beszélni kezdett, a lány figyelmét elvonták másfelé. Pico della Mirandola szólott hozzá mély zengésű, harmonikus hangjára. Hirtelen pirosság öntötte el a leány arcát, amint az ifjú filozófus felé fordult, aki gondolkozó, szép arcával vonzó egyéniség volt s akinek egy sybilla azt jósolta, hogy „a liliomok idejében“ fog meghalni. (Folytatjuk.) XIV. XV F. ti. UZAU. tmsamm - Gandhi Macdonald ajánlatát nem tartja elfogadhatónak és ragaszkodik a teljes bojkotthoz (Bombay, január 30.) Gandhi bizalmas elv- barátai körében kijelentette, hogy Macdonald ajánlatát nem tartja elfogadhatónak. Hírek szerint a nacionalista kongresszus már el is utasította az ajánlatot. A bombayi szövetkereskedők egy küldöttsége kereste fel Gandhit és kérték tőle, hogy a raktárukon levő körülbelül 1 millió angol font értékű szövet kiárusításába egyezzék bele. Gandhi makacsul ragaszkodik a teljes bojkotthoz s azt kívánja, hogy a szövetet semmisítsék meg, viszont azt ígéri, hogy a kereskedők teljes kárpótlást kapnak, akkor, amikor India függetlenségét kivívták. Óriási bányalégrobbanás Északangliában (London, január 30.) Az északangliai Cumberland kerület, Whitehaven tengerparti város tenger alá húzódó Haig bányájában bányalégrobbanás történt, amely két tárnát rombadöntött és az akna vastag téglafalát szétvetette. A bányában a szerencsétlenség pillanatában, mintegy kétszáz munkás dolgozott. A nyomban megindult mentőakció során sikerült a munkások többsége részére az utat szabaddá tenni. Az explozió tíz munkást megölt. Az egész éjjelen át tartott mentési munkálatok során a bánya egy része még mindig nem volt hozzáférhető. Tizenhat munkást még nem hoztak felszínre. Számolni kell azzal, hogy ezeket már nem lehet élve kimenteni. A robbanás gázzal töltötte meg a Haigbányával szomszédos Wellington-bánya tárnáját s innen 32 munkást mentettek ki súlyos gázmérgezéssel. A bányában 1922-ben, 1927-ben és 1928-ban fordultak elő az utóbbi években emberáldozatokat követelő bányalégrobbanások.