Keleti Ujság, 1931. december (14. évfolyam, 276-299. szám)

1931-12-02 / 276. szám

Napirenden Orleanu liberális beszélt és nagy meglepetésre erősen kormánypárti beszédet mondott. Szerinte a kormány győzelmét nem a választási visszaélésekre lehet visszavezetni, hanem arra,, hogy a román falu lakossága szerinte mindig kormánypárti. A sajtó feleslegesen hibáztatja éppen ezt a­ kor­mányt a diktatúrára való törekvéssel, hiszen az előző kormányok is többé-kevésbé ilyen szán­dékúak voltak. Végül felhívja a kormány fi­gyelmét arra, hogy a nép látszólagos nyugalma ne nyugtassa meg különösen és fokozott mér­tékben igyekezzék a bajok orvoslására. Finkelstein zsidó szenátor a zsidó asszimi­láció mellett tör lándzsát. Hibáztatja Fischer dr.-t és a mögötte levőket, akik a zsidókat kü­lön kisebbségi csoportba toborozzák. Szerinte a zsidóságnak bele kell olvadnia a román pár­tokba. Orleanu beszéde alatt a liberális szenátorok a fok­­sóra szállingóztak, ahol csoportokban ros 'sh'cg táro­lták Orleanu maga­­ta­tását. Averesen nagy megrázkódtatásokat jósolt. Az Averescu-párt vasárnap minden rendőri tilalom ellenére is nagygyűlést tartott a buka­resti Fórum-teremben. A főbejáratot eláltották ugyan a rendőrök, de a résztvevők mégis be­mentek a helyiségekbe a mellékbejáratokon. A gyűlésen megjelent Averescu is, akit közben egy kisebb autóbaleset is ért. Autója a gyűlésre menet összeütközött egy taxival és a gépkocs­i ablakai betörtek. Az egyik üvegszilánk kissé megsebesítette , marsall kíséretében volt Pa­­papostu k­evés, k­eresei­ azonban sértetlen ma­radt.­­ A gyűlésen Ote­­iu rendkívül élesen tá­madta a kormányt. között azt mondotta, hogy a kormány ellensége a ház­nak, a koronának és a monarchikus rezsimnek. Úgy ő, mint utána Tranen Iasi, követelték a kormány távozását. Averescu nagy politikai expozét mondott Többek között azt fejtegette, hogy az ország gazdasági hiányait elhibázott dolog külföldi köl­csönökkel pótolni. A kölcsön arra való, hogy az ország pozitív működési erőit megfelelő eszköz­höz juttassa. Iorgát, mint a fripturizmus kife­jezés kitalálóját, olyannak aposztrofálta, aki most a legnagyobb teret nyitja épen a fripturizmusnak. A kormány elrontotta az ország hitelét úgy a belföldön, mint a külföldön és a jelenlegi pil­lanat veszedelmes úgy a jelenre, mint a jövőre. — Ennek a helyzetek meg kell szűnnie, — mondotta Averescu, — mert ha nem, akkor ez a nagy veszély egy alulról felfelé irányuló meg­rázkódtatásban fog megnyilvánulni. Napirendre tértek a Manoilescu-ügy fölött. Manoilescunak a Nemzeti Bank éléről való távozása fölött élénken vitáztak a lapok. A ko­lozsvári Patria bölcs gesztusnak nevezi Anghe­­lescu kinevezését, ami érthető is, mert hiszen Anghelescu a nemzeti parasztpártnak volt tagja, ezzel szemben a kolozsvári Drumul Nou azt írja, hogy a kormány döntésének súlyos következmé­nyei lehetnek. A Drumul Nou közli a pénzügy­­miniszteri indokolást is, amivel Argetoianu a Manoilescu kicserélését a királynak előterjesz­tette. Ez a következő: — C. Anghelescu, a Nemzeti Bank kor­mányzója, a múlt júniusban úgy gondolva, hogy tekintélyét a táblának a Burileanu­­perben­ hozott ítélete sérti, beadta nekünk le­mondását. Helyébe Manoilescu Mihályt ne­vezték ki. A semmitőszék mostani döntése minden kétséget eloszlatott ebben az ügyben és így jogosnak tartom, hogy Anghelescu, aki teljes bizalmunkat élvezi, újból kinevez­tessék abba a működési körbe, amelyet már elfoglal, azzal a céllal, hogy a sajnálatos za­varok és a bankjegykibocsátó intézetre káros ideiglenes helyzet véget érjen, tisztelettel előterjesztem Fenséged magas jóváhagyásá­ra C. Anghelescu kinevezését a Nemzeti Bank kormányzójává, Manoilescu Mihály helyébe. A kolozsvári lap felteszi a kérdést, hogy ilyenformán, ha Manoilescu nem mondott le és nem is hívták vissza, hogyan történt tulajdon­képpen a Nemzeti Bank éléről való távozása. Az îndreptarea szernt Argetoianu azért ne­veztette ki épen a nemzeti parasztpárti Anghe­­lescut bankkormányzóvá, hogy így a kamarában esetleg a maga számára szerezze meg a paraszt­párti szavazatokat. A nemzeti parasztpárt természetesen nem nézte jó szemmel eddig sem a Manoilescu sze­repét, mert tudvalevőleg része volt Manoilescu­nak a nemzeti parasztpárti rezsim megbuktatá­sában, viszont Anghelescu a pártnak volt a belügyi államtitkára, aki ellen a diákok me­rényletet követtek el a bolgár kisajátítások re­formjának törvényjavaslata miatt. A Banca Halál ellen van orvosság: a tudomány. Hallatlan olcsón kap jó könyveket a LEP­AGE-antikvárium­ban, Cluj-Kolozsvár. Kérjen jegyzéket. Kraszti Tuc XIV. ÉVF. 276. SZÁM. STfiOIOL BAKTAK ¥ «I* IP (Pl fí Kolozsvár. — Kérj an MiUA &JL1UIJLA mintát, árlapot!!! —­ ­ Marmor­oscli érdekkörei pedig most azt remé­lik, hogy a bankot megmenthetik. Ebben a vo­natkozásban van még érdeklődés, különben az eset fölött Bukarestben napirendre tértek. Mannheimerwefe- kitüntetést adott át a király. Károly király ma délelőtt kihallgatáson fo­gadta Mannheimert, a Mendelsohn-bankház igazgatóját és Románia közgazdaságának ér­dekében kifejtett munkásságáért a román Ko­rona-rend csillagjával tüntette ki. Volt szobalányok, bábák és favágók teljesítenek orvosi funkciókat a pénztárakban­­ Közös frontot alkottak Erdély és Bánát orvosai és gyógyszerészei az új közegészségügyi törvény ellen (Temesvár, november 30.) Vasárnap tartották meg gyűlésüket­­ Erdély és Bánát orvosai és gyógyszerészei Temesváron a városháza nagyter­mében. Az ülésen, amelyen Somlea Mihály ko­lozsvári gyógyszerész elnökölt, mintegy ötven orvos és közel száz gyógyszerész vett részt. Az ülés kiemelkedően legértékesebb momentuma volt Gane professzornak, a volt közegészségügyi államtitkárnak három órás beszéde, amelyben részletesen ismertette az új terv­ által teremtett helyzetet és sürgetően követelte a parlamentet megnyitó királyi leiratban is szereplő közegész­ségügyi törvény győz­tes módosítását. Gane profeszor rámutat arra, hogy a nyilvá­nos házak megszüntetésével a nemi betegségek száma több száz száza­lékkal emelkedett. Az orvosok megélhetése napról-napra romlik és együtt nyomorognak az országrész kiválóan kép­zett gyógyszerészi karával, mialatt a különböző pénztárakban és azok diszpenzárjaiban volt szobalányok, bábák és favágók orvo­solnak.­­ Az egész közegészségügyi törvény áldatlan hadjáratra vezethető vissza szerinte, ami egyéni érdekek érvényesülését célozta. Bejelentette Gane professzor a temesvári gyűlésnek, hogy elkészült az új közegészségügyi törvény­tervezet, amely minden jogtalan sérelmüket megszünteti és hi­vatva van arra, hogy egészségügyünket a régi nívóra állítsa vissza. A népes gyűlést több száz terítékes bankett követte a Lloyd klubban. Magyar törvények alapján meg­ejtik a tagosítás revízióját (Kolozsvár, november 30.) A kolozsvári já­rásbíróság telekkönyvi szekciójának vezetője, dr. Farcas járásbíró hirdetményt tett közzé, mely a tagosítás munkájának revízióját jelenti be. A tagosítás következtében — mondja a hirdetmény. — Kolozsvár város telekkönyvei a 2579—1879. sz. igazságügyminiszteri rendelet alapján átalakít­tatnak és a XXIX. 1892. törvényben előirt eljá­rás megindittatik, a tulajdonjognak a tényleges birtoklás alapján való megállapítására mind­azokra az ingatlanokra való tekintettel, ame­lyekről a XXIX.—1886, XXXVII.—1889, XVI.—1891. és a VII.—1912. törvények rendelkez­nek. Ezzel kapcsolatban a közben Kolozsvár vá­roshoz csatolt Monostor község telekkönyveit is helyesbíteni fogják. Ebből a célból az átalakítási előmunkálatok verifikálására és a helyszínen való eljárásra 1931. december 14-ikét tűzték ki terminusként a kolozsvári járásbíróság telekkönyvi szekciójánál (Str. Dorobanţilor 2. földszint 60. számú szoba.) A járásbíróság a bizottság előtt való szemé­lyes vagy meghatalmazott útján való megjele­nésre felhívja a következőket: 1. az összes érdekelteket, akik megjegyzéseket óhajtanak tenni a telekkönyvi tervezetre vonat­kozólag, annál inkább, minthogy a régi telek­könyvek átalakításának befejezése után a téves bevezetésekből és az új telekkönyvezésekből szár­mazó kifogások jóhiszemű harmadikokkal szem­ben nem fognak érvényesíttetni; 2. mindazokat, akik megjegyzéseiket meg akarják tenni a telekkönyvi bejegyzésekre vo­natkozólag az eljárás tartama alatt s ezeknek okmányokkal kell igazolniok megjegyzéseiket; 3. mindazokat, akik birtokigényt támaszta­nak valamilyen ingatlanra, de betáblázási okmá­nyaik nincsenek és akiknek törekedniük kell be­szerezniük a szükséges okmányokat a birtokjo­guknak XXX.—1886-ik törvény 15—18-ik, továbbá a XXXVIII.—1889-iki törvény 5., 6. és 7-ik sza­kasza alapján való bevezetésére s ezeknek a bi­zottság előtti igazolására vagy pedig megegye­zést kell létesíteniök, hogy a telekkönyvi birto­kosok ismerjék el szóbelileg a bizottság előtt, hogy ők és a tényleges birtokosok megegyeztek az átírás tekintetében s hogy azután jelentsék ki beleegyezésüket a tulajdonjog átírására, mert máskép nem érvényesíthetik jogukat és elvesztik a törvényes jog védelmeit. 4. Mindazokat a tényleges ingatlantulajdo­nosokat, akikkel szemben nincs birtokjog átírási ügy, az 1927. évi 7-ik törvény 33-ik és 34-ik szaka­szának megfelelően a tényleges birtoklásra tá­maszkodva a birtokjog elnyerése érdekében elő­terjeszthetik a verifikációs bizottság elé ügyü­ket, amelyet a delegált bíró azonnal letárgyal. Végül mindazokat, akiknek javára hipote­­káris jog van bejegyezve, a felfüggesztett igé­nyekre, vagy más jogokra vonatkozólag (élet­fogytiglani használat stb.) valamint azok az in­gatlantulajdonosokat, akiket az ilyen bekebelezé­sek terhelnek és akik kérhetik ezeknek a jogok­nak törlését, illetőleg a bizottság előtt jelentkez­hetnek a törlésre vonatkozó deklarációjukkal, el­lenkező esetben nem fogják élvezni a törvényes mentességeket. A stell/ipS Ili szép fehér f°sak leírására a következő: Nyomjon egy adag Chlorodont-fogpénzt a száraz Ch­lorodont fogkefére (specziál­is kefe fogazott sörtével), kefélje aztán fogsorait minden oldalon, alulról felfelé is és öblítse ki száját gargalizálás köztien Ch­loro­­dont-szájvízzel alaposan. A hatás meglepő lesz! A Ch­orodont használata még azáltal is kellemes, hogy nem habzik szappan módjára és hogy pompás borsmenta aromája frissítőleg és üdítőleg hat. Chlorodont-fogkép egy tubus 32.- Lei és 20.- Lei. Chlorodont-fogkefe 42.— Lei, gyermekek számára 30 — Lei. Chlorodont-szájviz, üvegje 98­— Lei és 48 — Lei Mindenütt kapható. Ezen hirdetés beküldése ellenében ingyenesen küld egy próbatubus Chlorodort-fogképet a Chlorodont 8. A. E.­ezég, Braşov, Caocrac 2.

Next