Keleti Ujság, 1931. december (14. évfolyam, 276-299. szám)

1931-12-02 / 276. szám

­* ^ . p, Tön­ tS ENNEK és este a n^^cRÉMET vihar szél­es Reggel „„ „„ „.. Vei ^"megvéd teljesen rakenni, n»eb ellen. , . , , „tasitást pontosan befcrtan, 1 Használati A műkedvelő verseny második estéje Vasárnap este zajlott le a műkedvelő ver­seny második estéje. Ezúttal a kolozsvári Orpheus dal, zene és műkedvelő egyesület szere­pelt a világhírű Lehár operettel, a Pacsirtával. A római katholikus főgimnázium dísztermét zsúfolásig megtöltötte az érdeklődő közönség. Örömmel kell megállapítanunk, hogy a kör­nyékbeli falvak lakossága is szép számban kép­viseltette magát. Elsősorban Sebestyén Kálmán rendezői munkájáról kell megemlékeznünk, aki úgy is, mint az egész estély előkészítője s úgy is, mint Török Pál gazda, a darab egyik fősze­replője, komolyan megállotta helyét. Mellette Juliska szerepében Sebestyén Kálmánná ara­tott nagy sikert. A hallgatóságot valósággal frappírozta Sebestyénné kellemes orgánuma és játékrutinja. Megfelelő rutinnal egész nyugod­tan a rivaldára léphetne. Ungur Annuska, mint színésznő, Ruszlay Lajosné mint cselédleány, Borsoviczki Béla, Gyulai Pál, Erdős József, Kállai István a többi szerepekben kitűnően illeszkedtek bele szerepkörükbe. Pranczki Mária, Pranszki Annuska, Gergely Jolán, Hirchorn Juliana, Vezér Böske, László László, Buszlai Lajos, Rácz Zoltán, Stankovics Béla, Gergely Emmuska, Pap Imre, Fü­löp István, Felszeghy Gyula és Kőmives debütáltak még sikere­sen. Nagy Aranka az énekek betanításával és az előadás zongorakíséretével érdemelte ki a közönség osztatlan elismerését. A következő mű­kedvelő előadás vasárnap este lesz, amikor a Kereskedő és Iparosítják mű­kedvelőgárdája a Nótás kapitányt játssza el. két sláger: Lehár gyönyörű zenéjével. Főszereplők: Betty Bird és Georg Alexander. Műsor előtt: A leg­újabb journal és Miki Maus. Leszállított helyárak­kal. Zártszék 20, támlásszék 30, páholy 40 lej. Csütörtök 3, 5, 7, 9 órakor premier: Monte-Carlo bom­bázása. A szezon legkimagaslóbb filmalkotása. Fő­szereplők: Ana Sten, Hans Albers. Leszállított hely­árakkal. Zártszék 20, támlásszék 30, páholy 40 lej. AZ ÚJ ASTRA-PREMIERMOZGÓ MŰSORA. Kedden: Janet Gaynor és Charles Barrel: „Út a menyország felé" és nagy kísérő műsor. Helyárak: 15, 25 és 35 lej. /WWVWWVAA/WWWWWNAA/WWVWV ’ A MAGYAR SZÍNHÁZ HETI MŰSORA: Kedd: Feketeszarú cseresznye. Szerda: A métely. Napibérlet „A" 13. sz. Csütörtök: Meddig fogsz szeretni? Napibérlet „B“ 13. Péntek: Thüringia rózsája. Szombat délután 3 órakor: Mikulás bácsi kalandjai. Szombat este 8­ órakor: Pusztai szél. Premiere-bér­let 14. sz. A CORSO-MOZGÓSZÍNHÁZ MŰSORA: Kedd 3, 5, 7, 9-kor: A bécsi szerelem. Lehár pom­pás, zenés, énekes filmje. Nagyszerű rendezés és gyönyörű felvételek. Főszereplők: Betty Bird és Georg Alexander. Műsor előtt: A legújabb journal és Miki Maus. Leszállított helyárakkal. Zártszék 20, támlásszék 30, páholy 40 lej. Szerda 3, 5, 7, 9 órakor: A bécsi szerelem. Szenzációs rendezésű és pompás felvételű hangos, zenés, én VK­**ITlW­ 6 XIV. ÉVF. 376. SZÁM. EGYESÜLETI ÉLET Az Erdélyi Fiatalok irodalmi szemináriu­mának előadásai, december 2-án Szentimrei Jenő: Az erdélyi irodalom múltja, december 3-án Járosi Andor: Az 1918 utáni erdélyi iroda­lom megindulása. (Előadások helye a Székelyek Kolozsvári Társasága Klubhelyisége [volt KAC- terem]. Kezdete 8 órakor. Belépti díj nincs. Min­denkit szívesen látunk.) A Szt. Mihály-templom Ének- és Zenekara 1931 december 4-én (péntek) este 8 órakor a Ma­riamon dísztermében hangversenyt rendez. Mű­sor: Mozart: Requiem. Magánének, vegyeskar és zenekara. Szólisták: P. Ruck I., Mihályffy J., Kutti J., Bretán M. Karnagy, Zsizsmann R. Be­lépésre jogosító műsor kapható: Ellenzék, Ki­rály, Lepage és Minervánál. A Kolozsvári Iparosegylet Hölgyválaszt­mánya dec. 6-án, vasárnap, d. u. 6 órai kezdet­tel tartja első műsoros teadélutánját (Piata Unirii 23), melyre a t. tagokat és az érdeklődő­ket ezúton hívja meg a rendezőség. AA/VNAA^WVS^AAAAA/WVAAA/WNA^/WVA^ Lapunk minden olyan vásárlója ‘IQ KOTTÁT ki 25 drb. foly­tatólagos lap­fejet alanti címre beküld, KAP INGYEN!! ! a temesvári Moravetz zenemű­­kereskedéstől. — A Moravetz cég Románia legnagyobb zene­mű-kereskedése, árai pedig a legolcsóbbak. —JEGYZÉKET BÁRKINEK INGYEN KÜLD. ADYSELYEMHARISNYA JOBB!! W4H vashordászat 200 liter űrtartalommal, SO bg. súlyban, nr Kivitelben, készpénzfizetés ellenében, da­rabonként 1000 lejért szállít. A. Kálmán Műszaki Iro­da, Arad SPORT Győzelemmel fejezte be Románia a Balkán-kupa küzdelmeit (Athén, november 30.) Románia utolsó mecs­esét játszotta a Balkán kupában Görögország ellen. A mérkőzést megnyerve három pont­előnnyel biztosította be véglegesen elsőségét a kiváló Jugoszlávia, Görögország és Bulgária részvételével megrendezett két fordulós kupa­küzdelemben. A román csapat eredeti felállí­tásában az általunk jelzett változással — Mo­­ravetz beállításával — játszott s csak nehéz küzdelem után sikerült a győzelmet kivívnia. A vezető gólt az első félidő ötödik percében Sepi beadásából Bodola lövi. A görögök a gól után lelkesen támadnak s rövidesen kiegyenlítenek Angelakis lövéséből, majd a vezetést is meg­szerzik Gialmos révén. Bodola nevéhez fűződik az egyenlítő gól, amelyet a félidő vége felé si­került a görögök hálójába juttatni. A második félidőben jobban kitűnik a ro­mán csapat nagyobb tudása. A félidő nagyobb részében támadásban van a csapat, a görögök csak ritkán jutnak szóhoz. Sepi megszerzi a harmadik gólt, Bodola pedig beállítja a vég­eredményt A mérkőzéssel egyidejűleg tartották meg a Balkán-államok szövetségeseinek a kiküldöt­tei a rendes évi kupakonferenciát, amelyen új alapokra fektették a Balkán-kupa szabályzatát Eszerint a jövőben egyidőben lefolyó körmér­kőzés keretében bonyolítják le a Balkán-kupát amelynek tartama tíz napra fog terjedni. A jövő évben már így fog lefolyni a kupa küzde­lem és pedig a jugoszláv szövetség rendezésé­ben, 1933-ban pedig Románia kapja meg a ren­dezés jogát. A magyar profiliga bajnokság, utolsó teljes fordulója a papírformáknak megfelelő eredmé­­n­yekkel­ végződött. A három nagy csapat győ­zelemmel fejezte be mérkőzését s egyedül az Új­pestnek kellett erősen megküzdenie a két pont­ért. Az Attila legyőzte a Vasast, a Sabaria pe­dig a III. ker. felett aratott győzelmével elke­rült a fenyegető utolsó helyről. Eredmények: Budapest: Ferencváros—Kispest 5:2 (3:1). Góllövők: Takács II, Fürstner, Szedlacsek, Ly­­ka, Takács II., Paczolay. A Ferencvárosnak még egy bajnoki mérkőzése vant hátra, a Somogy ellen, amelyet valószínűleg csütörtökön játszik le, ha ekkor is sikerül győznie, akkor veretle­nül, pontveszteség nélkül fejezi be az őszi sze­zont, amire még nem volt példa a profiliga baj­nokságban. Hungária—Nemzeti 4:0 (1:0). Hungária vá­ratlanul jó játékot mutatott. Kaposvár: Újpest—Somogy 1:0 (0:0). A mér­kőzés izgalmas atmoszférában folyt le, amelyet az az incidens okozott, amely a meccset meg­előzőleg P. Szabóval a válogatott újpesti bal­szélsővel történt. P. Sa­bó Jakabot, aki Újpest­tel állt tárgyalásokban, arra igyekezett rábír­ni, hogy ne vegyen részt a mérkőzésen, amit meghallott egy Somogy drukker. Ez hatalmas pofont adott P. Szabónak, aki persze nem hagy­ta magát s a maga részéről is tettlegeskedni kezdett. A két embert azután sikerült szétvá­lasztani. A kaposvári közönség lelkesen biztatta a csapatát s kevesen múlt, hogy Újpest nem hagyott el egy pontot. Debrecen: Bocskai—Budai 11. 4:1 (1:1). Miskolc: Atilla—Vasas 2:1 (1:1). Szombathely: Sabaria—III. ker. 1:0 (1:0). Rekord gólaránnyal győzött Ausztria Svájc ellen. Baselben Európa-kupamérkőzést játszott Ausztria Svájc ellen. Az osztrákok 8:1 (2:1) arányban hatalmas győzelmet arattak s ezzel öt mérkőzésből szerzett hat pontjukkal az Euró­pa kupa tabellájának élére kerültek. Vezetésük valószínűleg rövid ideig fog tartani, mivel a két hét múlva eldöntésre kerülő torinói olasz— magyar meccs győztese eléjük fog kerülni. Vidéki eredmények: Arad: Glória—Olimpia 1:0 (0:0), AMTE—AAC 3:1 (1:0), Unirea—Tri­color 2:1 (1:1). Resica: UDR—AMTE 4:2 (0:1). Szászrégen: SZTC—Haggibbor 2:1. A többi vá­rosokban a kedvezőtlen időjárás miatt elmarad­tak a kitűzött mérkőzések.

Next