Keleti Ujság, 1932. május (15. évfolyam, 100-122. szám)
1932-05-01 / 100. szám
2 KVETIUJSÁG XV. ÉVF. 100. SZÁM. Pázsi Sándor tizenhét évet élt Szovjetoroszországban és most hazaérkezett Kolozsvárra Miket látott, miket élt át a kolozsvári cipészmester hosszú hadifogsága alatt . Csöndes beszélgetés a szovjet rendszerről a gazdasági viszonyokról, színházakról, mozikról a parasztság elégedetlenségéről — Kun Béláról — Mindenütt jó, de legjobb itthon (Kolozsvár, április 29.) A cigánysor kellős közepén, a györgyfalvi útról kanyarodik be a Munkás utca. Nem is utca, hanem utcácska. Elől cigányhurubák, nyomorult viskók, zajos, félmeztelen purdék fogadnak. A tavaszi napsütésben érdekes képet nyújt a cigánysor. Könnyelmű nyomor, ami itt van, mert a cigány szívósságával, kedélyével cigánykereket hány még a nyomorúságnak is. Itt lakik a 25. szám alatt Pazsi Sándor. Negyvenkét éves cipész, aki tizenhét évet töltött Szovjetoroszországban és tegnap este érkezett haza Moszkvából , Kolozsvárra, a Munkás utca 25. szám alá, egy egyszobás, konyháscsaládi házba. Tizenhét esztendőt élt Szovjetoroszországban is. Bizonyára érdekes ember és tapasztalt ember lehet Pázsi Sándor. Sok mindent tud, amire kiváncsiak vagyunk. A kapuban élénk, feketeszemü fiatal nő fogad. Pázsi Sándor húga. Szemei nevetnek és látszik az arcán, hogy a kis házikó egyszerre nevezetesség lett. — Éppeni most ebédel bátyám. Újságírók az urak? Az ajtóban megjelenik egy középtermetű, fáradt arcú, sovány, kékszemű ember. Pázsi Sándor. Közvetlen kedvességgel fogad, az ebéd maradványait letörli a szájáról. — Tessenek beljebb jönni, jó emberek vagyunk, nincs harapós kutyánk. Kicsi a szobánk és szegényes, de tiszta. Bemegyünk az első szobába és addig Pázsi Sándor még lenyeli az utolsó falatokat. Valóban egyszerű és tiszta szoba. A falon Petőfi Sándornak, az ismert képe függ, amint a segesvári csatatéren elesett és a vérével még ezt a szót rajzolja a földre: Hazám. Most már megértem, hogy Pázsi Sándor miért jött haza? Habár a sorok közül ki fog derülni, hogy neki Szovjetoroszországban sem ment rosszul a sora. Egy nyolc éves kis leánnyal tért haza, akinek az rtskyja orosz volt, de meghalt. Egy szót sem tud magyarul. Együtt jönnek be a kis szobába. Alig félünk. Fel is dönt egy kis virágcserepet. — Még kárt okozok nektek — mondja leánytestvérének. A film peregni kezd Csöndesen megkezdődik a beszélgetés, amelyet fotografikus hűséggel adunk vissza. — Hogy érzi magát itthon? — Jobban érezném, ha az orosz határon nem vették volna el a pénzemet. Hetvennyolc rubelem volt, amit könyörtelenül kiszedtek a zsebemből. ‘Most bizony jó volna, ha átszámítva megvolna a hatezer fejem. — És hogy érezte magát ott? — Éjsélre jól megvoltam, különösen a cári uralom alatt. Nem éheztünk, megengedték, hogy dolgozzunk, szép keresetem volt és szabadságom. — Mikor esett fogságba? — 1915 május 30-án, reggel négy órakor, Galíciában, Bulekov mellett fogtak el. Hosszú ideig a Jagerben éltünk és nem volt rosszul dolgunk. Később, midőn kitört a forradalom Scopanban teljesítettem szolgálatot. Ettől az időtől már rosszabbul ment a sorom... És ekkor egy kifejező mozdulattal puha gallérját a hüvelykujjúval kifeszíti és azt mondja: — Nézzék meg a nyakamat, amely lóg a gallérban, pedig valamikor jókötésű fiú voltam. A húga fényképeket vesz elő, amelyeket testvére Oroszországból küldött. Csinos, teltarcú ember, volt akkor még Pázsi Sándor. — Meddig haza akartam jönni, de nem sikerült, mert Romániának nem volt Szovjetoroszországban diplomáciai képviselete. Később Moszkva mellett Scopin városkába kerültem, ahol mint önálló cipész dolgoztam és megnősültem. Ez még a cári uralom alatt volt, amikor hetenként harminc-negyven rubelt kerestem. Ebből az étkezés 9 rubel és 50 képekbe került. Mindig volt pénzem elegendő és sohasem bántott senki. Később, a Kehenszky uralom alatt a viszonyok romlani kezdtek. A hadsereg erős s a fegyelem nagy. — És a tanácsköztársaság idején? — Sokkal, sokkal rosszabb lett. Hosszú ideig nagy zűrzavar volt, sokféle valuta keringett, a milliókkal dobálóztunk, amelyeknek már megszűnt a vásárlóereje. Később a viszonyok a szovjeturalom alatt is konszolidálódtak. A mostani rendszer lassanként megerősödött, különösen a hadsereg nagyon erős és irtózatos a fegyelem. Megindultak az építkezések, az utóbbi években egyre-másra épültek a hatalmas állami gyárak. — Vannak magángyárak is? — Nincs. Minden az állam tulajdona. Hoszszú ideig hagytak bennünket szabadon dolgozni, mi, a kisiparosok voltunk az utolsók, akik önállóságukat elveszítettük. Mindez másfél évvel ezelőtt véget ért. Most elindulásom előtt a helyzet kissé enyhült és kisebb vásári árusok visszakapták az önállóságukat. — Hogyan élnek a gyári munkások? — A helyzetük nem valami fényes, de kapnak lakást, fűtést, világítást, és élelmiszert. Kuponrendszer van. Mindent kuponra adnak. Egy cipő, ha kuponra vásárolják, 15—20 rubelbe kerül, ha pedig magánkézből veszik, akkor 30—40 rubelt kell ugyanazért a cipőért fizetni. Tulajdonképpen minden méregdrága. Különösen a lakás. Szabadforgalomban alig lehet hozzájutni. — Mennyibe került önnek a lakása? — Én egy györgyfalvi születésű barátomnál, Lukács Jánosnál laktam. Együtt dolgoztunk. Finomabb cipőért szabadforgalomban 100—150 rubelt, ugyancsak finom női cipőért 100—120 rubelt kaptunk. Van éhínség Szovjetoroszországban ? — Mi igaz abból, hogy Oroszországban nagy éhség van? Pázsi Sándor kissé megtorpan. Gondolkozik a válaszon. Nem egészen őszintén felel. — Arról lehet beszélni. A munkás például kap havonta négy font húst, egy liter napraforgó olajt, egy kiló cukrot, másfél hónappal ezelőtt azonban egy és fél kiló cukrot kapott. Az adagokat csak most redukálták. Tény az, hogy az utolsó években Szovjetoroszországban is nagyon romlottak a viszonyok. — És zúgolódnak az emberek? — Nem. Zúgolódni, beszélni, kritizálni nem lehet. Ha valaki beszél, azonnal besúgják és egyszer csak azon veszi magát észre, hogy a cseka emberei elviszik. Hogy hova, magam sem tudom, de egy bizonyos, hogy többé vissza nem tér. — Mégis kik éheznek Oroszországban? — A munkakerülők, csirkefogók és azok, akik nem szeretnek dolgozni. A munkás nem sokat kap, de mégis valahogy megélhet, a hivatalnok ugyancsak megkapja a maga porcióját. Az igaz, hogy hivatalnok csak pártember lehet. — És hogy megy a hivatalnokok sora?— Megkapnak mindent, ami szükséges. Mindenki olyan fizetést kap, amilyen pozíciót tölt be. — Ön azt mondotta, hogy az emberek éheznek. Legutóbb Scopinban élt. Hány ezer lakosa van Scopinnak? — Körülbelül húszezer. — Ebből hányan éheztek? — Scopin kereskedelmi város. Moszkva mellett fekszik, körülötte nagyon sok község terül el és így mindenki meg tudta keresni a legszükségesebbet. Zsúfolt színházak és mozik. Ezen a téren nem boldogulunk Pázsi Sándorral, tehát újabb kérdést intézünk hozzá: — És a színházak és mozik? Színházak csak nagyobb városokban vannak, de mozi mindenütt van. A jegyek drágák. Egy színházjegy 5—10 rubelbe kerül, de minden színház és mozi állandóan zsúfolásig tömve van. A kávéházak pedig állami kezelésben vannak és minden jövedelem az államé. — Üldözik a vallást? Most nem üldözik. Régebben a templomokat lerombolták, vagy átalakították. Most inkább csak a külföldiek tartanak fenn templomokat, de abba csak az öregek járnak... — És a fiatalok? — A fiatalok nem szívesen járnak templomba, mert a cseka megfigyelteti őket s akkor a szovjet előtt meg vannak bélyegezve és nem tudnak elhelyezkedni. — És hogy él a parasztság? A parasztság elégedetlen. — Az első időben nagyszerűen érezték magukat. A jelszó az volt egész Oroszországban, hogy szabadság van, minden a parasztoké, ők éltek is ezzel a szabadsággal, kirabolták a kastélyokat, elhordozták az élelmiszereket és állatokat. Később azonban, midőn a szovjet megerősödött, megjelent a szigorú rendelet, hogy mindent vissza kell adni az államnak. Ha elad- ták az elhordott holmikat, akkor az árát kellett visszafizetni. Ez már nem tetszett a parasztoknak. Azóta nincs talaja a kommunizmusnak a parasztság körében. — Ismeri-e Kun Bélát? — kérdeztük meg. — Hogyne ismerném. Még Kolozsvárról, a munkáspénztártól. Egy időben nagy fiú volt, (így mondotta!) később azonban Budapestről sokan jöttek Oroszországba, akik elmondották, hogy Kolozsváron a munkáspénztárnál bizonyos pénzeket elkezelt. Ettől az időtől Kun Béla elveszítette addigi tekintélyét. Legalább nekem így mondták az ismerőseim, mert én nem vettem részt semmiféle mozgalomban. Ha részt vettem volna, akkor sohasem engedtek volna haza. Legutóbb a lengyel követség vette át a romániai állampolgárok képviseletét és annak a segítségével kerültem haza. 23-án este 10.40 órakor indultam el Moszkvából és Varsón, Csernovicon keresztül öt nap alatt érkeztem meg. Nagyon sok magyar testvéremet, hagytam még Szovjetoroszországban. Most itthon vagyok és kisleányommal együtt dolgozni fogunk. És itt kissé megáll. Tekintete a Petőfi képre szegeződik. — Haza kellett jönnöm. Kergetett a honvágy... Olajos Domokos. A külföldi (Magyarország, Ausztria) fizetések szabályozásáról (kompenzáció) szóló törvény és végrehajtási utasítás precíz magyar fordítása kapható dr. Mandel Forditó Irodában, Cluj, Str. Memorandului 24. Ára 50, vidékre 60 lej. színkorpozgot .,Nyugaton a helyzet változatlan“ testvér filmje: LUBITSCH: EMBERT ÖLTEM! Egy háborúból visszatért katona megrázó, különös kalandja. —Lélekbemarkolóan izgalmas és megható tragédia, amelyet laniCH Ernő mesteri munkája dolgozott föl művészien. Főszereplők: Nancy Jaroll, Philips Sieimé*, Lionel Barrymore. ÜBSiFüapíflíÖBídlJS