Keleti Ujság, 1932. augusztus (15. évfolyam, 174-198. szám)

1932-08-01 / 174. szám

viselőház Előfizetés belföldön: Egy évre 800, félévre 400, negyedévi-1­200, egy hóra 70­0. Egyes szám ára 4 fal. ORSZÁGOS MAGYAR PARTI LAP Szerkesztőségi és kiadóhivatali telefon: 503. 6.94 XV. évfolyam £ 174. szám Előfizetés M&ffym­ors&bg&lr Egyévre 50 Pengő, félévre 25 Pengő, nsgyadévra 1239 a Egyes szám­ára 20 fiflér. Az elrejtett Kolozsvár Maniu a trónbeszéd után kimondotta álláspontját A parlamentet ünnepélyesen a király nyitotta meg A trónbeszéd szövege A Magyar Párt követeli a terrorválasztások megsemmisítését (Bukarest, július 30.) A parlament ünnepé­lyes megnyitása a szokásos formaságok között történt meg. Maniu is jelen volt az ülésen, az ülés után azonban egy küldöttség előtt mon­dott beszédet passzivitásának fenntartásáról s egyes bukaresti lapok külön kiadásban közöl­ték e beszéd variációit. Nagy küldöttség előtt beszélt Maniu. Kormánypárti lapok ma reggel még arról írtak, hogy a nemzeti­ parasztpárt belső moz­galmában tegnap este javult a h­angulat. Némi remény merült fel újból Maniu személyét ille­tőleg. Ennek a reménynek az az alapja, hogy Maniu, aki nem vett részt pártja vezetőinek ér­tekezletein, tegnap este elfogadta Popovics Mi­hály vacsorára szóló meghívását. A vacsorára hivatalosak voltak a nemzeti­ parasztpárt ösz­­szes korifeusai. Az asztal­főn Maniu ült, aki jó hangulatban a késő esti órákig beszélgetett ba­rátaival. Azt hiszik, hogy talán sikerült ez al­kalommal Maniut megpuhítani,, hogy mégis vállalja a kormány és a párt vezetését. Egyelőre azonban semmi pozitív ok nem merült fel e reménység táplálására, csak any­­nyi, hogy Maniu hajlandó volt együtt vacso­rázni pártjának vezetőivel. Ma délelőtt a párt­nak nagy küldöttsége jelent meg Mániánál, de ismét elutasító választ adott. Ma estére összehívták a pártvezetőség ülé­sét és ezen feltétlenül dönteni fognak, úgy, hogy holnapra e döntést terjesztik a pártértekezlet elé. A párt elnöke , ha Maniu nem tér le ed­digi álláspontjáról, kizárólag csak Mihalaclie lehet, de Vaida semmi esetre sem lesz párt­elnök. Kolozsvár közönsége várta, hogy a nagy­szebeni jamboreeban megjelent magyar cser­készcsapat kiszáll Kolozsváron is. Ebből azon­­ban nem lett semmi. Az ifjakat nem engedték a kocsiból kiszállani és ha ezektől majd meg­kérdezik Budapesten, hogy mit láttak Kolozs­váron, rezignáltan jelenthetik ki, hogy a ven­déglátó hatalom eldugta előlük a várost. Várjon miért nem engedték meg az árva­­lányhajas magyar cserkészeknek, hogy Kolozs­vár földjére tegyék a lábukat? Nem akartak talán honfiúi bánatokat okozni nekik, hogy a nóta szerinti „Szép város Kolozsvár“ helyett egy olyan Kolozsvárt találjanak, amely szép ugyan most is, de a túl a határ szempontjából bánatos? Gyengédség volt-e az ő részükről, va­lamelyes homályos jóakarat, hogy ne okozza­nak nekik fájdalmat? Aligha. A szándék pont az ellenkezője. Nem akarták, hogy Kolozsvár lássa őket, hogy a város közönsége magyar anyanyelven a magyar anyanyelven beszélők­höz bensőséges szavakat szólhasson. Fantasz­tikusan naiv az az óvatosság, ahogyan éppen Kolozvárt dugták el a magyar cserkészek sze­me elől. Persze, voltak román sajtóorgánumok, ame­lyek azt is hibáztatták, hogy egyáltalában meg­hívást kaptak a magyar cserkészek a nagysze­beni cserkésztáborba. A magyar cserké­szek nagyon is jól tudták, amikor eljöttek Ro­mániába, hogy minő magatartást ír elő szá­mukra a helyzet és ezzel nem is éltek vissza. Kolozsvár városát sem azért akarták meglátni, hogy egy „irredenta“ demonstrációnak legye­nek önkénytelenül is a hősei, egyszerűen látni akarták Kolozsvárt, amint látni akarták és cso­dálatosképpen, úgy látszik számítási hibán felül, megláthatták Marosvásárhelyt, a Szent Anna-tó környékét és néhány festői helyet Er­délyben. És hogy nem láthatták meg Kolozsvárt: jó, nem láthatták­ meg. Hazamennek és azt fogják mondani: nem engedték meg, hogy megláthas­suk. Harag nincs a szívükben, csak egy kis meglepetés. Mi már meg sem lepődünk, mert idők folyamán nagyon is hozzászoktattak ben­nünket ilyen kis meglepetésekhez. A magyar cserkészek okosan­ és tiszteletreméltó józanság­gal jelentették ki a pályaudvaron , ahova egyébként leengedték őket, esetleg, hogy a „resti“-ben egy pohár sört megigyanak vagy újságokat vásároljanak, nem, szó sem volt vesz­­tegzárról, ne tallózzunk —, hogy nem táplálnak a kis incidensért semminemű ellenszenvet és a legnagyobb lelkesedéssel, cserkésztestvéri sze­retettel, a vendégbarátság minden felkészültsé­gével várják a román cserkészeket a jövő esz­tendőben a gödöllői cserkésztáborba. Nos, diplomáciai bonyodalom nem támad ebből az udvariatlanságból, amint hogy nem támadt volna semmi baj, ha udvariassággal fel­tárták volna Kolozsvár kapuit a magyar cser­készek előtt. De támadt a szívekben, az Erdély­ben élő magyar kisebbség lelkivilágában egy mélabús, lehangoló, kellemetlen érzés és ez az, hogy valóban nagyon nehéz, sőt majdnem lehe­tetlen a Románia és Magyarország között ba­rátságot ápolni, amikor még egy ilyen nemzet­közi, egy ilyen pacifista megmozdulásba is be­lekeveredik a mindenáron ellentéteket kereső politika, amikor még egy ilyen bagatell kér­désbe is beleegyesítik az ellenségeskedés kór­okozó mérgét. Hát akkor, hogy remélhessük, hogy nagy nemzetköz életekre szóló, esetleg ál­dozatokkal is járó politikai kérdésekben ko­moly és számottevő közeledés történhessék? A megnyitó trónbeszéd Ma délben szokásos ünnepi külsőségek kö­zött megnyílt a parlament. Már délelőtt 11 óra­kor sorra vonultak fel az előkelőségek és az új parlament tagjai. A patriarcha székesegyházá­ban ünnepélyes tedeumot tartottak, majd a részvevők átvonultak a kamara üléstermébe. A karzatok zsúfolva, jelen vannak az összes diplomaták, feltűnően sok a nő elegáns nyári toilettekben. Teljes számban, megjelent a tábor­noki kar díszes nyári egyenruhájában és a pap­ság. A politikusok közül a liberális út és averes­­cánusok hiányoznak, egyedül dr. Costinescu, volt bukaresti polgármester jelent meg a libe­rális párt tagjai közül, aki dinasztikus érzel­meiről ismeretes. A Magyar Pártot Gyárfás Elemér és Gáli Miklós képviselik. Amikor belépett a terembe Maniu Gyula, rendkívül meleg, hosszú percekig­­ tartó tapsviharral és éljenzéssel fogadták. Nem­sokára ezután bevonultak a kormány tagjai Vaida miniszterelnök vezetésével, majd a ház­­nagy jelentette, hogy őfelsége köztedik Frenetikus, lelkes taps és szűnni nem akaró ovációk fogadták a királyt, aki mosolyogva várta, míg az éljenzés vihara lecsillapni, majd felolvasta a trónbeszédet, amely a következőket tartalmazza: Képviseld Urak, Szenátor Urak! A parlamentet feloszlatása után összehív­tam a választói testületet, hogy a nemzet akaratának megfelelően megválassza kép­viselőit az alkotmány előírásai szerint. Ama meleg felhívás után, amit az ország összes erőihez intéztem volt, a nehéz fánkra való­­ tekintettel, az együttműködés végett, a kor­mány teljesítette nehéz kötelességét, bizto­sítva a közrendet és a választások szabad­ságát. Az összes pártok és csoportok, ame­lyek együttesen a nemzet organizmusát ké­pezik, szabad választások útján bejutottak a parlamentbe. A kormánynak a választások levezetésén kívül megbízatása volt még a legsürgősebb intézkedéseket megtenni az állam folyó ki­adásainak biztosítására. A kormány e téren is teljesítette feladatát. A fizetések kiutalá­sán kívül megkezdődtek az előkészületek az európai újjáépítés munkájába való bekap­csolódással együttesen a Népszövetség kollaborációjának meg­nyerése érdekében is. Szenátor Urak, Képviselő Urak! Nagy feladatok várnak Önökre. A nemzet aggodalommal nézi a krízis súlyosbodását és várja annak enyhítését. De a nehéz vál­ság ellenére Románia megőrizte életerejét, biztosította a stabilizációt és nemzetközi kö­telezettségeinek is eleget tett. Meg vagyok róla győződve, hogy azok a megoldások, amelyeket a jövő kormány a válság megol­dása és enyhítése érdekében Önök elébe ter­jeszt, közreműködésükkel a legmegfelelőbb módon fogja a nehéz problémákat megolda­ni. Ennek az országnak összes politikai faktorai mindig egységesek voltak az ország három alapvető intézményének: templom, iskola és hadsereg, valamint a közigazgatás megvédésének és fejlesztésé­nek kérdéseiben.

Next