Keleti Ujság, 1932. október (15. évfolyam, 225-251. szám)

1932-10-01 / 225. szám

ttus-Koloos Hoftr,­ 1932. október 1. * Sszombat Előfizetés belföldön: I ORSZÁGOS MAGYARPARTI LAP | Előfizetés Magyarországom Egyévre 800,félévre 400, negyedévre 200, egy hóra 70 L. J Szerkesztőségi és kiadóhivatal! teafán: ,503, S.94 «Egyévre 50 Pengő, félévre 25 Pengő,negyedévre 12.39 P* ________ Egyes szám ára 3 lel. | XV. évfolyam $ 225. szám | Egyes szám ára 39 filter. Gömbös Gyula a magyar miniszterelnök A Népszövetség leépítése E helyen a minap méltattuk annak jelentő­ségét, hogy a Népszövetség őszi ülésszakának tartamára a Népszövetség elnöki székébye egy nemzeti kisebbségi reprezentáns, de Valera ir delegátus került. A népszövetségi ülésszak az európai politika szempontjából nem volt túlsá­gos jelentőséges, ami nem csupán a tárgysorozat kissé egyhangú voltának, de annak a közöm­bösségnek is betudható, amely a Népszövetség­nek immár örökös légkörévé vált. De Valera az elnöki székben, ez minden­esetre érdekes tünet, úgyszólván politikai szen­záció, de még szenzációsabb az a beszéd, ame­lyet de Valera a Népszövetség munkásságáról tartott. Egy népszövetségi elnöktől el lehetett volna várni, hogy legalább ő dicsérje a Nép­szövetséget, ha már más nem dicséri, de az ír származású elnök valósággal gyászbeszédet mondott a Népszövetség felett. Minden szavá­ból meg lehetett állapítani, hogy nem jósol hosszú életet a genfi egyezménynek és hogy igaza van, amikor azt mondja, hogy a Népszö­vetség harmadrangú kérdésekkel tölti az idejét, a népek életbevágó problémáját egyáltalán nem veszi észre, a kisállamoknak most már szavuk sincs a Népszövetségben és így joggal tehető fel a kérdés, vajjon van-e még értelme annak a sok kiadásnak, amelybe a Népszövetség mun­kája kerül, akkor, amikor az egyes országok a legnagyobb nyomás alatt állanak és nem tud­ják előteremteni a konferenciák fedezésére szánt összeget? De Valera ez utóbbi kijelentésében is sok a figyelemreméltó. Mindaddig, amíg a gazdasági romlás nem szárította ki egyes országok vér­edényeit, megengedhető volt egy ilyen luxurio­­zus intézménynek a fenntartása. Ameddig az emberek, illetve népek zsebe engedte, ám ka­cérkodhatott egy drága pénzen fönntartott in­tézmény odakint Genfben olyan látszatered­ményekkel, amelyeknek csak az volt a céljuk, hogy megóvják a külszínt De ma, amikor szem­­mel látható, hogy a Népszövetség sorsdöntő kér­désekben, mint amilyen például a leszerelés is, nem tud eredményeket elérni, joggal merülhet fel a kérdés: váljon nem helyesebb-e, ha a genfi reprezentációs alkalmakra milliókat dobáló or­szágok ezeket a pénzeket inkább szegényalapra szánják és a tények igazságának megfelelően inkább odahaza nem csinálják azt, amit Genf­ben amúgy se csinálnak. Célirányos volna tehát hangulatot kelteni a Népszövetség leépítése ellen? Nem mi vagyunk az első, akik hangoztatják, hogy Népszövetség nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket és képtelennek bizonyult e sorsdöntő nehézségek leküzdésére. Mégis bármennyi érv szó a Népszö­vetség ellen, a tömeglelkek ösztönös hangulata az, hogy a Népszövetséget meg kell tartani mindenáron, erősbíteni kell és reá kell kénysze­­ríteni, hogy azzá legyen, aminek tervezték: a nemzetközi béke és a nemzetközi jog instrumen­tumává. Indokolatlan hangulatokat csinálni a Népszövetségnek eszméi ellen, ellenben indokolt küzdeni olyan Népszövetség ellen, amely, csak elnevezésében él, de politikája a háború esz­méit táplálja. Vissza kell adni a szavaknak ér­telmét — mondotta — egy kínai bölcs, amikor kérdezték tőle, hogy mi a baja ma a világnak, nos, vissza kell adni a Népszövetség szónak is az értelmét, ki kell ragadni a jelen fertőjéből és be kell helyezni a nép­kívánságok gócába, az idealizmussal teli tömeglelkek kellős köze­pébe. Helyesen beszélt de Valera, amikor az elnöki szószékből hangoztatta, hogy a Népszö­vetségnek be kell ismernie, hogy csúfosan meg­bukott és nem tudta betölteni hivatását, de helytelenül viselkedett, amikor nem hangoz­tatta a Népszövetség megjavításának szükséges­ségét, ennek az intézménynek mindenáron való fenntartását, ennek az egyetlen lehetőségnek a reménységét, amely kivezető utat ígér a világ­­politikának mai kétségbeejtő zűrzavarából. A Titulescu-ü­gy hatalmas vihart kavart fel a parlamentben Gogát nem engedték beszélni s a botrányos jelenetek­ egymást érték, míg a telefonon értesített miniszterelnök meg nem érkezett . A londoni követ bukásáról és az­ oroszokkal szembeni magatartásról (Bukarest, szeptember 29.) A közvélemény eddig kevés tájékoztatást kapott arról, hogy mik az okai, körülményei a Titulescu lemondá­sának és nem látja a következményeket. Ma a parlamentben keltett hatalmas vihart és nagy kavarodást ez a tájékozatlanság és a vihar el­­ültével kibontakozott a Titulescu-vita, amely igen élesen indult. Kitör a vihar. A kamara ma délutáni ülésén ritka parla­menti botrány zajlott le. Amikor a parlament a Robu és Adam kizárását megszavazta, Goga a napirend előtt szót­ kért, Titulescu lemondásá­ról és az orosz szerződésről akart a miniszter­elnökhöz kérdést intézni. Az elnöklő Lupescu alelnök arra kérte Gogát, várjon felszólalásával, míg a miniszterelnök megérkezik. Goga nem várt. Goga nem beszélhet. Man lelkész, aki különben szintén alelnök, a kormánypárti padsorokból azt kiáltotta: — Goga ne beszéljen, mert nem engedjük. Goga beszélni kezdett, hiába akart beszélni, tényleg nem engedte a többség, óriási lárma, zaj nyomta el a szavait, úgyhogy egy hangját nem lehetett érteni. Az elnöklő Lupescu a nagy zajban felfüggesztette az ülést és távozott az elnöki székből. Szünet után Man lelkész felment az elnöki emelvényre, ő nyitotta meg újból az ülést és Gogának nem adta meg a szót. Erre az ellenzék nagy lármát csap, a több­ség tapsol. Lupu azt ordítja, hogy az egész világsajtó a Titulescu-üggyel foglalkozik, de a román par­lamentben nem lehet róla beszélni. A háznagyok igyekeznek rendet teremteni, de nem sikerül. Man elnök int a többség felé, mire a többségi képviselők szavazni kezdenek. Senki sem tudja mily törvényről van szó. Erre még nagyobb zaj és lárma tört ki. Lupu sértő megjegyzést tesz, az elnök előbbi rendre, majd a fegyelmi bizottság elé utasítja. Ghimbesan Cornél szintén sértő kifejezést használ, majd az egész ellenzék az elnöki szék felé tódul, a jegyzők és kvesztorok sorfalat ál­lanak. Sikerül csendet teremteni Telefonon jelentik a történteket Vaidának, aki megjelenik a parlamentben és Pop Cicio el­nök is megérkezik, aki átveszi az elnöki csen­gőt, mire a lárma elül. Pep Cicio elnök azzal kezdi, hogy a mai ülés napirendjén csak a konverziós javaslat szerepel és a délelőtti üléseken vannak a napi­rend előtti felszólalások és interpellációk. Mégis az elnök megadta volna Gogának a szót, tekintettel a komoly kérdésre, ha előzőleg beje­lentette volna. Miután most a külügyminiszter már jelen van, kivételeeen megadja a szót. Goga Octavian azzal kezdi, ő közölte Ga­­fencu külügyi alminiszterrel, hogy ma beszélni kíván. Megőrzi nyugalmát és kéri, hogy mások is őrizzék meg. Sem a kormány, sem Titulescu helyére nem vágyódik, de meg kell kérdezni a külügyminisztert, nem volna-e szükséges megindokolni Titulescu lemondását, mert az, hogy Madgearu képviselje az országot a Népszövetségnél, korántsem nyugtatja meg a közvéleményt. Titulescu lemondásával megsza­kad az a kontinuitás, amely külpolitikánkat eddig jellemezte. Ha személyi nézeteltérésekről van szó, úgy azok nem érdeklik, de ha a koncep­cióban van ellentét, úgy az ország megnyugta­tást vár. Lupu beszél ezután, aki elmondja, hogy 1920-ban tagja volt a Vajda-kormánynak, ame­lyet különböző rágalmakkal eltávolítottak a

Next