Keleti Ujság, 1933. szeptember (16. évfolyam, 199-224. szám)
1933-09-01 / 199. szám
Péntek, 1933. szeptember 1. KEZET!UISJIG Teljhatalmúlag Parlagi Lajos veszi át a kolozsvári Magyar Színház igazgatását is Dr. Janovics Jenő visszavonul és előreláthatólag dr. Kádár Imre is végleg megválik a színháztól Az arndi színház élére is Parlagit kombinálják (Kolozsvár, augusztus 31.) Az erdélyi magyar színházak ügye fordulóponthoz ért. Amint jelentettük, a kolozsvári Színpártoló Egyesület és a nagyváradi Magyar Párt között egyrészt, Parlagi Lajos között másrészt, megállapodás jött létre, amelynek értelmében Parlagi Lajos átveszi a nagyváradi Magyar Színház igazgatását. Újabb jelentés szerint Parlagi Lajos veszi át a kolozsvári Magyar Színház igazgatását is és nem lehetetlen, hogy az Aradon a mai napon tartandó ankét eredményeképpen Parlagi Lajos fogja átvenni az aradi színtársulat vezetését is. Bennünket, kolozsváriakat főként az érdekel, hogy a kolozsvári Magyar Színház élére is új ember kerül- Részletek még hiányoznak arról, hogy Parlagi Lajos minő természetű financiális megoldást talált a nagyváradi és kolozsvári színtársulatok mögött álló tőkeérdekeltséggel, egy bizonyos: Janovics Jenő tényleg otthagyja a kolozsvári Magyar Színházat, amelyet a magyarság jó és rossz napjaiban, évtizedeken keresztül vezetett. Sőt értesülésünk szerint arról is szó van, hogy a színház igazgatását elhagyja dr. Kádár Imre is, aki dr. Janovics mellett a színház mögött álló Színpártoló Egyesület megbízásából a színház ügyeit Janovics Jenővel együtt karöltve vezette. Dr. Kádár Imre nyilatkozata. Beszélgetést folytattunk dr. Kádár Imrével, aki a Nagyváradon lezajlott és talán az összes erdélyi színházak jövőjére messze kiható tárgyalásokat Parlagi Lajossal és Soós Istvánnal, a Magyar Párt nagyváradi tagozatának ügyvezető alelnökével lefolytatta. Kádár Imre a következőket mondotta: — Minden tekintetben megfelel a valóságnak, hogy a kolozsvári—nagyváradi színtársulatok élére, mint színigazgató, Parlagi Lajos kerül- A megállapodásokat hoszszas tárgyalások előzték meg. A megállapodások folyamányaképpen dr. Janovics Jenő és én otthagyjuk a színházat. Az a csoport, amely a nagyváradi és kolozsvári színházak mögött anyagi és erkölcsi hátvédet van hivatva szolgáltatni, összetételében nem azonos a régi színházak mögött álló érdekeltségekkel. Hogy velem mi történik, azt e pillanatban nem tudom. Lehet, hogy leszerződöm a színházhoz, vagy lehet, hogy mint azt pár évvel ezelőtt tettem, visszavonulok gazdálkodni Magyarnagyzsomborra. Eddig tartott Kádár Imre dr. nyilatkozata. A legközelebbi napok mindenesetre fényt fognak deríteni, hogy Parlagi Lajos új rezsimje a tiszteletreméltó néven kívül voltaképpen kinek, vagy milyen testületeknek garanciájára kell támaszkodjon, hogy a színházak méltóképpen betöltsék hivatásukat múltjukhoz képest az erdélyi magyar közéletben. Parlagi Lajos személyisége. Parlagi Lajos neve nem ismeretlen Erdély színházi életében. Régi kipróbált színházi ember, aki a kolozsvári színház fénykorában Janovics mellett a legjelentékenyebb részt vett a színház igazgatóságában. Kolozsvárról Nagyváradra költözött, ahol éveken keresztül önállóan vezette a nagyváradi Magyar Színházat- később azonban a vezetés kicsúszott a kezéből. Kísérlet arra nézve, hogy a nagyváradi színházat átvegye, többizben történt, de mindig úgy fordult, hogy Janovics Jenő került változatlanul a színház élére. Az utóbbi esztendőben, amikor a nagyváradi színházi közönség türelmetlenül látta, hogy sem a Janovics Jenő önálló társulata, sem pedig a későbbi színházi érdekcsoport vállalkozása nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, a Magyar Párt vette kezébe a dolgot és valóságos ultimátumszerűen szente meg a kolozsvári Szinpártoló Egyesületnek, hogy hajlandó-e a kolozsvári—nagyváradi színházi vezetőséget Parlagi Lajosra bízni, vagy sem, különben minden összeköttetést a Szinpártoló Egyesülettel megszakít és legjobb belátása szerint cselekszik. A Magyar Párt ugyanis csak abban az esetben volt hajlandó elfogadni a kolozsvári—nagyváradi együttes kombinációt, ha a vezetés kikerül az eddigi direktorok hatásköréből és teljhatalmúlag Parlagi Lajos bizatik meg a szinház veze-Az új színházi megoldást általában véve Nagyváradon a legkedvezőbben ítélik meg. Hegedűs Nándor nagyváradi képviselő vezércikket ír a rezsimváltozásról és cikkét a következő szavakkal fejezi be: — Mi a színház vezetését ruházzuk rád, de magáról a színházról azoknak kell gondoskodnak, akik ma még csak bíznak és dicsérnek, de semmit se cselekedtek, de bizonnyal cselekedni fognak. Jókora optimizmus kell barátom hozzá — tudom —, hogy erős lábon álló színházi szezonról képzelődjünk, de még nagyobb pesszimizmus kell az elcsüiggedéshez. Das Unglaubliche wurde hier getan, — mondta a weimari költő — igen, a hihetetlen is megtörténhetik. Ha benned is csalódnánk, az nagyon a szívünkre menne, de kihevernénk, de ha te csalódsz bennünk, a publikumban, ezt a Most már Parlagi Lajoson a sor, hogy érdemessé tegye magát arra a bizalomra, amely most úgyszólván az egész erdélyi színházi élet élére állította. Nagyváradi értesülés szerint Parlagi Lajos új társulata Nagyváradon már szeptember végén játszani fog. Az új igazgató különben már megkezdte tárgyalásait egyes Nagyváradon tartózkodó színészekkel. Többek között tárgyalásokat folytatott Tóth Elekkel, Tóthné Pogány Jankával, Darvas Ernővel, Mayer Katóval és többekkel Parlagi színészi utánpótlásról is kívan gondoskodni és ezt a célt szolgálja az a színiskola is, amelyet a színház mellett Hetényi Elemér, a színház egyik főrendezője fog megnyitni. Parlagi Lajos Kádár Miklósnak, egy nagyváradi szerzőnek Budapesten bemutatott „Magdát kicsapják“ című vígjátékával óhajtja megnyitni a szezont, nagyváradi magyar szülészetnek egyhamar nehéz lesz kiheverni. És ha igaz, hogy a színészek a kor foglaltjai és krónikái, akkor a te diadalod diadémfoglalat lesz ezen a koron és ha elbuknál, akkor a te bukásod egy nyomorult kor sirató krónikája lesz. Az aradi színház ügye. Ami az aradi színtársulat ügyének a megoldását illeti, a Magyar Párt döntése már nem késhet sokáig. Az aradi színház megpályázóinak sorába belépett a színtársulat egyik tagja, Mészáros Béla is, aki kijelentette, hogy ha az a tömörülés, amely a színház mögött áll, lehetővé teszi, hogy mindazok, akik részt akarnak venni a színházmentés munkájában, elvállalják, hogy havonta legalább kétszer felkeresik a színházat, úgy ez garantálja, hogy egész szezonra biztosítja színészeinek létminimumát. Parlagi Lajos sajtó fogadia tersa Nagyváradon s , BE» Tokióban biztosra veszik, hogy Oroszország háborút indít Japán ellen (Páris, augusztus 31) Tokióba érkezett jelentések szerint az orosz katonavonalak százai érkeztek az utóbbi hetekben a mandzsúriai határra. A távolkeleti orosz hadsereg létszáma már meghaladja a japán hadsereg fele létszámát. A határvidéken tovább tart az orosz felvonulás. Naponta újabb és újabb repülőrajok jelennek meg a határvidék mögöttes területén. Japánt nagyon nyugtalanítja az orosz hadikészülődés. Kénytelenek felkészülni a szovjettel szemben, mert kétségtelennek tartják, hogy miután Oroszországnak sikerült nyugati határai mentén a nyomást enyhíttetnie, most már alkalmasnak találja az időpontot egy távolkeleti hadjárat megindítására. MEGJELENT !A romániai könyvpiac szenzációja, Körmendi Ferenc világhírű 1000 angol fonttal díjazott regényének,UDAPESTI KALANDNAK OLCSÓ PROPAGANDA KIADÁSA. Az 500 oldalas díszes kiállítású könyv már átvehető a Keleti Újság kiadóhivatalában Cluj-Kvár, Strada Barond, Pap (von Brassal uccai S. 44 ■ es MEGJELENT! lefizetése ellenében. Eddig A budapesti kaland ára 180 lej volt. Vidékiek küldjenek be 54 lejt. Minthogy A budapesti kaland olcsó kiadása csak korlátolt számban készült, mindenkinek érdeke, hogy mielőbb átvegye a regényt, melyből nem jelenik meg második kiadás.