Keleti Ujság, 1934. április (17. évfolyam, 75-96. szám)

1934-04-01 / 75. szám

7' ? v : ; 0 ] őh i z BUJA PEST V. '' Wö66 pNtaK pHffHt ■ K btrmrr*r Wo. "* £I6£lxettat ártó belföldön: Egton évre 800, félévre «*­ negyedévre 200, egy hóra 70 lej. Magyarországon: Egy Swe *0, félévre 86, negyedévre 12.60, egy hónapra 6.30 pengi. *­ Egyes ecSxnok az tbuer elárusító időszkjaiban 'jifflíÉW és­ 22 oldalas húsvéti szám, ára 4 Lei• ORSZÁGOS MAGYARPARTI LAP XVII. ÉVFOLYAM - 75. SZÁM Vasárnap, 1934. április 1. Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda: Cluj, Baron Cí, Per­ucca 6. szám. — Telefon: 608. — Le­vél­em: Chjj. postafiók 101. m­&m. Kéziratokat senkinek sem küld vissza és nem is örti meg a szerkesztősig. ANGYAL ÜL A írta: Nyirő József „­Azok­ pedig elmen­vén, megerősiték a sirt őrökkel, megpecsételvén a követ.“ Farizeusok és széles, lengő szakállu papi fejedelmek, haj­lottak rá a koporsóra, hogy megpecsételjék a halált, a megsemmisülésbe fojtsák Krisztus igazságát és az egész világot leigázó római impérium fegyvereivel őriztették a világ leg­­szegényebb holttestét, aki csak könyörületből kapott néhány fehér gyolcsot, mellyel mezte­lenségét befödözték és könyörület volt a sír is, melybe utolsó álomra letették, s míg a cse­csemő­gyilkos Heródes király temetésekor öt­száz szolga vitte a fűszereket, addig az Ember Fiának még annyi se jutott, amivel testét be­kenjék és a zsidók szokása szerinti teljes teme­tésben részesülhessen. Azt a pár font mirrha és alve-keveréket is Nikodemus hozta, amit hirtelen, sietve és remegve holttestére hintet­tek. A világ legnagyobb jótevőjének még idő se jutott az eltemetésére a „zsidók készület­­napja miatt“, s csak úgy félbe-szerbe dugták a föld alá szegényt. Így nyugodott a legmegvetettebb halállal kivégzett, átvert szívű, megalázott és meggya­lázott Ember, az emberiség megváltója, sötét és vigasztalan kétségbeesésben hagyva azokat, akik hittek benne. „Vége mindennek“ — mon­dák ők félelemtől hebegő, fehér szájjal. „Szombat elmúltával szürkületkor azon­ban, mely a hét első napjára virrad... ime nagy földindulás jön, mert az Úr angyala leszáll a mennyből és oda járulván elhengerité a követ és ráüle. Vala pedig az ő tekintete, mint a villámlás és ruhája, mint a hó. Tőle való féltőkben pedig megrettenének az őrök és lőnek mint a holtak..." A robosztus, durva, csatákhoz, vérhez, pusztuláshoz, halálhoz szokott, vad katonák elhányták fegyverüket és izzadó üstökkel fu­tottak el őrhelyükről mert látták, hogy a ha­lott teste, melyből az utolsó csepp vért is ki­sajtolták a kinzások, kinek széles lándzsával átszűrt szivéből már csak törött fekete vér, végül színtelen viz folyt ki, egyszerre meg­elevenedik... A halál fehér és sárga színeibe öltözött merev holttestet­ az élet pirja és me­legsége kezdi átverni, a lélek hirtelen átre­meg rajta, füleiben a vér piros patakának finom rúgása cseng, a megtört, elborult sze­mek örök gyásza eloszlik és a felakadt fehér golyók ismét öntudatra fordulnak, a szép barna arcára fagyott utolsó könnycsepp le­gördül, a kezek megmozdulnak, a szív finom ütései látszanak a mellkason, az élet arany fénye feldereng a sötét sírboltban, a halál csupasz-hideg árnyai (maga a halál is, a­mely mint láthatatlan denevér csüngött fölötte) — borzadva menekülnek, és köröskörül minden megdicsőül. A kövön pedig mosolyog az an­gyal és azt mondja Mária Magdolnának és a másik Máriának, kik eljöttek megnézni a sírt: „Nincs itt, mert feltámadott, amint meg­mondotta, Jertek, és lássátok a helyet, hova tétetett vala az Ur!" A lepedők — melybe a holttestet csavarták­­ volt — ott feküdtek letéve és a kendő is, mely az ő fején volt, nem a lepedőkkel letéve, ha­nem külön egy helyen összehajtva. Az asszo­nyok kimenének hamar a sírból, nagy féle­lemmel és örömmel futván, megjelenteni az ő tanítványinak. És ime Jézus eléjek jőve... Gyönyörű pillanat lehetett, mikor ráismertek és a boldogságtól túlcsordult lélekkel átfogák lábait... A filmre így lettek ez asszonyok a feltámadás, — Isten legszebb gondolatának és valóságának első részesei és azóta is, minden időben álta­luk valósul meg minden feltámadás, a tragé­diákba zuhant elesett életek feltámadása ugyanúgy, mint* a népek, nemzetek nagy fel­támadásai. Az ő hitükben és szivükben virág­zik ki minden időben ’ ;ghamarabb és osz­tat!,múl, a legr-.ztábbarf '*.« minden kétséget legyőzően minden halál után az élet, mert az emberiség termőföldje ők, kikben az élet titka rejtőzik, a könnyekkel és hittel, szeretettel cso­datevők. És ime nagy föld­indulás jön, de ők nem rettennek vissza a földindulásoktól, hi­szen folytonos földindulás az élet és remegés, bizonytalanság és h­alálo­k elleni örökös védeke­zés. A templom kárpitja minden pillanatban kettéhasad a mi életünkben, felétől egész aljá­ig és az örökös istenhalál jelei mutatkoznak, riasztanak, sírok nyílnak, sziklák repedez­nek, ég föld elsötétednek és a négy szélfúvás zörgeti az élet halálmezején elhullottak csont­jait és a különböző nevekbe öltözött nyomorú­ság sikolt az ablakok alatt, bűnök és gazságok­­ hömpölyögnek, uralkodnak a világ fölött és nagyszakállú bölcsek, farizeusok folyton pe­csételik a megölt békességek, boldogság és boldogulás, gyűlöletnélkü­li egymás-szeretet és egymás-becsülés, fel­feszí­tett és kereszteken el­vérzett igazságok sirjait... Csak az asszonyok, édesanyák szivét nem lehet lepecsételni... Ők az angyal, ki ül a pusztulás és halál közepette a kövön és megnyitja a sirok száját. Az ő csókjaik nyomán fakadt fel a feltámadás az életre ugyanúgy, mint­ a néma csecsemő ajkán az édes anyanyelv első szava. Az ő hi­tük a világ tüze és bizodalma, egyetlen re­ménysége. A legridegebb halál és legelvisel­hetetlenebb fájdalom nem megöli őket, hanem megdicsőíti, mert mindig és sokszor feltámad­nak ők az élet halálából. A töviskorona a fejünkön az ő hitük által virágzik ki, átvert szivünk az ő bizodalmuknak életerejéből kezd újra dobogni s a sebek, miket kaptunk piros virágokká lesznek és angyal ül a sziklán mo­solyogva és hirdetve, hogy eljön Jézus a be­zárt ajtón át, megáll a legnyomorultabb ka­liba közepén is és azt mondja mindenkinek: — „Békesség nektek!“ Sokan lesznek, kik látják Jézust ott állani, de nem tudják, hogy az Jézus, de eljön az idő, mikor Tamás — ki kettősnek, ikernek mon­datik — és minden Tamás odalép hozzá, illeti az ő kezein a szegek riggatását, kezét­ oldalába bocsátja és vallomást tesz felőle:­­ „Én uram,!' Én istenem!", de boldogabbak, kik nem láttak és mégis hisznek. A római világpolitika hatalmas arányai­hoz mérten a világot sarkai alatt tartó világ­hatalom előtt csak elenyésző, kis incidens volt az egész golgothai esemény. Milliók hatalmas tömege tudomást se vett róla, a feltámadást pedig egyszerűen eltussolták, ahogy mondani szokás. A „vének és papi fejedelmek" egysze­rűen megvesztegették az ősöket mondván: „Mondjátok, hogy tanítványai éjjel eljöttek és ellopták őt, mikor mi aludtunk. És ha ezt meghallja a helytartó, mi elhitetjük vele és titeket biztosítunk“. Az örök politika. Mintha napjainkban tör­ténnék. Ideig-óráig sikerült győznie, de a fel­támadás nagy valóságát, Krisztus igazságát többé már nem tudta sem fegyver, sem poli­tika, semmiféle hatalom a sírba vissza­zárul Az angyal ott ü­lt a kövön. Az evangélium nagy magvetése megkez­dődött az egész világon és a fegyvertelen, gaz­dasági, hatalmi és minden más imperiális esz­köz hijján csak puszta hittel, puszta szívvel, félmeztelenül, koldusán és különösebb kultúra nélkül ott álló, egyszerű halászemberek, a gol­ gothai „kis incidensnek”" névtelen, ismeretlen katonái világhatalmakat hengerítettek el az­ élet és kereszt útjából, megalkotván helyette a szeretet világhatalmát. Az emberiség öröje, nagy tanulsága­képpen. Ha így van, miért kiáltanak’ fel millírók, férfiak, nők, gyermekek, népek és nemzetbek, a jók és üldözöttek: — „Hol van hát a szeret«!­ világhatalma? Hol van a feltámadás? Hiszen az emberiség állig felfegyverzetten áll őrt a Krisztus sírjánál, a halál kapujában és csak ott nem hallatszik a jaj és az összeroskadt milliók rémes átka, hol már örökre befogta az ajkukat a halál. Elvakult gyűlölet, túlfűtött sovinizmusok, vagy rideg, érdekek diktálják az „élet“ iramát és teljes a lelkek sötétsége. Sírokat pecsételünk minden pillanatban, hát hol van a feltámadás?“ A feltámadás az élet és halál egymást fel­váltó nagy folyamatának valósága. Az árnyék és fény nagy egymásra következésének örök törvénye, mely nem függ külső hatalmaktól. A lelkében zajlik le mindenkinek ma is a fegyvertelen igazságok győzelmeképpen. Igenis, hiszünk benne, hogy a szemfedő le­­hull a világ, az emberiség, a népek arcairól és minden népek fölött egyaránt kiderül az ég. Hiszünk benne, hogy a gyűlölet eloszlik, a szeretet és egymás-megbecsülés, a mindenkit megillető igazság ki­kél a sírból. Hiszünk az idő eljövetelében, mikor nem megölni, hanem megölelni fogják a népek és a farkas békésen búvik össze a báránnyal. Bízunk benne, hogy­­ az ige több lesz, mint a fegyver és a népek sírjára ültetett más hatalmi tényezők és ha ez a generáció a haláltól megmérgezetten és vakon nem látja meg a világ feltámadt Krisz­tusát, az édesanyák meg fogják látni és új ge­nerációban fogják feltámasztani az evangélia

Next