Keleti Ujság, 1934. szeptember (17. évfolyam, 198-223. szám)

1934-09-24 / 218. szám

XVII. ÉVFOLYAM, 218. SZÁM. Keleti Ujság Zergeország felé, királyok nyomában Irta: Zágoni István dr. ír: Üldözzük a karavánt. A szomjas ember ha a mészköves sziklákból­­el­térő forrás gyönyörű tiszta vizéből iszik, nagyon meg­bánja, hogy nem tudott ellentállani a csábításnak. Olyan szomjas lesz tőle, hogy nem győzi többé magát vízzel, így van a turista sporthír a megállással. A szer­­pentinkanyarulatok mind kisebbek, szűkülnek, egészen összeszorulnak. A végén kopár meredek falon nagyon enyhén hullámzó vonalban rajzolódik az út fölöttünk. Csak annyira hullámzik, mint az ostorszijj a szekeres orra előtt. Erős kapaszkodás kell ide. Ami csákány­munka látszik, az csak annyi, hogy felhorzsolták a görbe kőbarázdát s a talajból kiforgatott kövek zörög­nek, csörögnek, csúsznak a bakkancs alatt. Szuszogva kúszunk felfelé s a szív taktusa ijesztő gyorsasággal veri: — Sport-sziv, sport-sziv . .. Meg-megmérem szemmel az előttünk álló magas­ságod hadd lássam, mennyit gyúrtunk le. Nehezen fogy. Vájjon még ez is Királyok útja? A belgák szen­vedélyes turista-királya bizonyára itt is könnyen fel­mászott volna. De olyan ez az útvonalrész, hogy talán nem egy király lemondana az uralkodásról, ha a ko­rona megszerzését e hegy gyalog megmászásának a feltételéhez kötnék. Fenyves hegygerincnek a tisztás nyergére értünk fel. A magasság: ezerhétszáz. Végigfekszünk egy percre a gyepes földön. A felhők között bujkáló nap reánk süt, de élesen vág a szél. Mégsem tudja megtisztítani ezt a tetőt az idekerült kolumbácsi legyektől. Nem baj, mert mi tovább megyünk s bizonyos, hogy ezek a le­gyek már nem tudnak utánunk jönni. Az erdőben pásztorok mondják, hogy nem rég haladt el erre a lo­vas karavánunk. Gyorsítanunk kell, mert már égető mellette tovább. Egyszer elment egy időre, me­gint visszajött és megnézte őket. A fiatalasz­­szony csak ült a széken az anyja változatlanul hevert az ágyon, a pulzusát már alig lehetett tapintani, de egyszer megint megszólalt. Elke, kis unokám. — Mások is jöttek-mentek a szobában, betegek botorkáltak, kerestek va­lamit az éjjeli szekrényükön és megint elmen­tek, egy lány jött ronggyal a kezében és töröl­­getett. A fiatalasszony nem tudott egyikükről sem, csak az orvosról tudott, amikor ott volt mellette. Néha ránézett kérdően, ilyenkor az orvos gyorsan félrefordult, vagy szinte röstel­­kedve lesütötte a szemét. Nem, már nem fog magához térni. Ez a vég. Egyszerre összerezzentek mind a ketten, az öregasszony hirtelen kinyitotta a szemét. Ugyanakkor meg is mozdult, fölemelte a fejét, a szája is mozgott, mondott valamit. Kísérte­tiesen halk, de tiszta volt a hangja, jól meg­értették. — Elke! Csónakban van. Jaj, micsoda vi­har. Istenem, segíts.­­A feje megint féloldalra csúszott és be­hunyta a szemét. Öt-tíz perccel azután már nem érzett az érvelés a csuklójában, az élet utolsó kis parazsa is kialudt benne a hamu alatt. A gyerek másnap délután kisírt szemekkel állott az anyja mellett, az ajka remegett, amíg panaszkodott: — Tudod anyukám, borzalmas vihar volt. Óriási hullámok jártak a Dunán. Igen, reggel nyolc óra tájban indultunk és mindjárt azután jött a vihar. Alig tudtuk partra vinni a csóna­kot. Csuromvizesek voltunk, a fogam vacogott, amikor megjött a sürgöny... és ... és bor­zasztó volt. És mondd, honnan tudta, hogyan láthatta szegény nagymama ... Az anyja nem tudott felelni neki. Ki tudja, mit látnak, hogyan látnak azok, akik éppen el­szakadnak tőlünk és elindulnak az ismeretlen,, az érthetetlen felé, a kérdés, hogy utolérjük-e? Pár száz méteres emelke­dés után elhagyjuk a fenyveserdőt és a növényzet már egészen magaslati. A klíma is. A kúszó törpefenyő bo­zótos ágai hosszan elnyúlnak a földön s a keskeny ös­vénynek bujkálva kell kanyarognia közöttük. Majd ezek is mind gyérebbek lesznek s egy kopár sziklás buckán túl már egy szinten vagyunk a felhőkkel. A kőhalom aljából vastagon ömlik a kristálytiszta for­­rásvizs de nincsen nagy keletje. Vacog a fogam a hi­degtől s a hegymászóbotra úgy ráfázik a kezem, akár­csak télen. Most harmadszor mondja a sereghajtó ba­rátunk, hogy neki kabátja is van, inge is, fogadjam el az egyiket. Tovább már nem kérethetem magamat, elveszem az ingét. Egy vékony ing is nagyon sokat je­lent, a kékre fázott bőr hirtelen meleget kap alatta. De csak egy kis időre — természetesen. Aztán a ke­mény szél úgy vág keresztül rajta, mintha semmi sem volna. A kőhalmon túl széles nagy kopár domborulatok tárulnak élőnkbe. Mohás vastag gyeptakaró, mint az északi vidékek tundrája. Néhány száz méternyire előt­tünk kúszó fenyőbokrok közt indul az út fel a Zenoga­­tetejére. A bokrok között emberek, lovak mozognak. A mi karavánunk. Más nem lehet. Ha nem tudjuk meg­állítani őket, a szemünk előtt tűnnek el a felhozott ge­rincen s megvesz minket itt az Isten hidege. Mind el­­szántabban kezdünk kiáltozni utánuk, de a szél el­kapja a hangokat s viszi másfelé. Ahogy tudunk, sza­ladunk és ahogy csak tudunk úgy ordítunk, ő­k csak tovább cammognak és már nyeli el őket a bokros sű­rűség. Bizony, nehezen tudtunk elérni annyit, hogy az ő soruk végéről egyszer visszafordul két ember és ke­resgélve, tanakodva néznek hátrafelé. Nem ismertek fel, mert nem tudták, hogy mi hátramaradtunk. Azt hitték, hogy valahol előttük járunk. Torkunk szakad­tából erőlködünk, hogy a süvítő szelet túlkiáltsuk, hang nem jön vissza, mert a szél magával ragadja. Végre a mozdulataikból látjuk, hogy megállítják az egész karavánt. Meg vagyunk mentve. Suhogó felhők között. Hatalmas térség, ameddig a szem ellát. Enyhén domborodik a láthatár széle, mint a tengerszint hori­zontja. Süppedős magaslati pázsittal leterít­ve. Kétezer méteren felül. Ha a Székelyföldön volna, de sok rége beszélne az mesélő nép róla. Olyan, mintha óriásoknak lenne a játszótere, kik napsütéses délutánokon ideszál­­lanának valahonnan a végtelenségbeli sziklából hasí­tott bivalynagyságú kőlabdával játszani. Most a felle­gek nyargalnak rajta, muzsikás szél táncoltatja végig a lenge felhőfoszlányokat. Széles cirkuszvölgy mellett haladunk el, gleccserek hasították le itt a hegyek ol­dalait s medencét kanalaztak a csúcsok alatt. A te­tőkről legördült sziklatömböket évezredes idő repeszt­­gette kisebb-nagyobb kockákra és hasábokra, melyek­nek a halmozódását a rengeteg esztendő zöldes pati­­­nája színezte ki.­­ Lecsillapodik ide fenn a fáradt szív és megnyu­godva elhallgat. Ha ide eljutott az ember, szélben-vi­harban, esőben és mindenféle időviszontagságban meg­találja a szabad világnak üdítő balzsamait, szépségeit. Túl a széles steppén kiérünk arra a pontra, melyen éles vonalban szegélyeződik annak a világnak a kez­dete, amit látni akartunk. Hirtelen áll előttünk a lát­ványosságok első grandiózus képe: Zenoga-völgy. Lá­bunk alatt a tükörfényű kerektáj széleit koszorúban a természet kiélesítette. Zöld halmokon túl szürkés tarka csúcsok, aztán kék hegyek. Csillogó vékony vonalak­ban vág lefelé nyílegyenesen itt is; ott is a sziklából fakadó víz örök fonala. Nincsen erre szomjas állat. Kék tavak, zöld tavak tükörfényében gyönyörködhe­tik a hold. A tűleveles fenyőerdők sűrűje is fenn ma­rad a mélyedésekben, azokat árnyékolja sötétre. Ott­honi életünkből ha por kerülne ide, pillanatra sem tűrné meg a seperő szél. Ha feljutott ide a szív, nem kap itt új fájdalmat, hogy megsebezze. Felvidultan ugrálunk le a tópart felé. A csúcsok bástyafokán, a körbefutó hegygerincek élén örtálló zergék figyelnek reánk. Percek múlva járőrcsapataik villámvonalakban száguldoznak a hírrel heted-hét percen át, hogy megérkeztünk. Váratlanul, Zergeor­szág hivatlan vendégeiként. Csak 60! B S. Mdrich...... » 1* M Temple Thurston » » Ludwig Wolff..... ft külföldi regények sorozatában megjelent bármely könyv kötetje Elisabeth Russell Hall Káiné.......... Kapható a Keleti Újság kiadó­hivatalába Kvár, Baron L. Pop ucca 5 sz. anajKamas Vidékieknek a pénz és 10 lej portaköltség beküldése esetén rendelésnél portó­költséget nem számítunk. Joseph Delmont... C. F. Cushman... Rider Haggard... Rudolf Stratz......­ ­. "w. Maxwell... Riearda Huch..... A Deruga-eset azonnal szállítjuk. 150 lejt meghaladó S­ áll a fehér madár Ella kisasszony Az álmok városa Szomo­r regény A meg nem értett asszony Bessel doktor feltámadása A játékos Fel a fejjel, Charley! Smnarra Szavarin hercegnő Ketten az ég alatt Csak hat hónap még az élet Verőfény A fehér próféta, I. .. « ti 11-A száműzött Vörös Jázon Város a tenger alatt Az új szegények A tudás leánya­i . Meghalok értett Sztambul titkai Felejtünk 1 — Az Erdélyi Gazdasági Egylet Szatm­árra helyezte át kiállítási irodáját. Az október hó 6-án Szatmáron megnyíló nagyszabású mező­­gazdasági, ipari és tenyészállat kiállítás köz­ponti irodáját az Erdélyi Gazdasági Egylet Szatmárra helyezte át a Regina Maria ucca 17 szám alá. A kiállítás helyi előkészületei nagy lendülettel haladnak előre. Méretei vára­kozáson felül kibővültek. Az ácsok faragásától hangos már a városi sétatér, ahol a kiállítás mezőgazdasági csoportja nyer elhelyezést. Az ország minden részeiből igen nagy az érdeklő­dés. A kiállításon úgy a gyár­, mint a kézmű­- és háziipar, valamint a mezőgazdaság minden mellékfoglalkozás ágával és az állattenyésztés legszebb produktumaival vesz részt a kiállítá­son. Gyönyörű tenyészanyag felhajtás lesz úgy szarvasmarha, mint ló, sertés és juh állomány­ból. Az EGE által a Szatmári Mezőgazdasági Kamarával karöltve rendezett kiállításnak a védnökségét a földművelésügyi miniszter úr vállalta. A kiállítás tartama alatt gazdag program gondoskodik a szakismeretek terjesz­téséről, fejlesztéséről és a látogatók szórakoz­tatásáról.

Next