Keleti Ujság, 1934. december (17. évfolyam, 276-300. szám)

1934-12-01 / 276. szám

űlést tartott a magyar parlamenti csoport (Bukarest, november 29.) A Magyar Párt parlamenti csoportja csütörtökön este ülést tar­tott, ahol állást foglalt az újonnan beterjesz­tendő törvényjavaslatokkal szemben. Összeomlott a pap ellen emelt izgatási vád, mert nem akadt gazdája a feljelentésnek (Marosvásárhely, november 29.) Államelle­­nes izgatás vádlóival állott a marosvásárhelyi törvényszék előtt Fosztó György jeddi refor­mátus lelkész. Ez év szeptemberében történt, hogy Posztó lelkésznek a jeddi községházán valamilyen ügyes-bajos dolga akadt, melynek elintézése után a községi jegyzővel és annak helyettesével, hosszabb eszmecserét folytatott, miközben az új állami iskola felállítása is szóba került. E beszélgetésből kifolyólag feljelentet­ték Pásztót államellenes izgatással. A törvény­szék Russu tanácsa előtt a jegyző és a segéd­jegyző eskü alatt vallották, hogy Posztó nem tett semmiféle izgató kijelentést és méltatlan­kodva tiltakoztak az ellen, mintha ők lettek volna a feljelentők­ Mivel a feljelentésből nem lehetett a feljelentő nevét megállapítani, Distransky ügyész elejtette a vádat Pásztó ellen, akit a törvényszék így jogerősen fel­mentett. Háztulajdonosok panaszai (Kolozsvár, november 29.) A Háztulajdono­sok Szövetségének választmánya Cosma Já­nos közjegyző elnökletével gyűlést tartott, amelyen a háztulajdonosok sérelmeit és az azok orvoslásának érdekében tett lépéseket be­szélték meg. A gyűlés elsősorban a villanyórák felsze­relése körüli panaszokkal foglalkozott. Ed­dig az volt a helyzet, hogy valahányszor új lakó köl­tözködött a házba, az előző lakó óráját, mivel az a lakó nevére szólt és az ő tulajdona is volt, leszereltették, és helyébe az új lakó óráját sze­relték föl. Ez természetesen költségekbe ke­rült, ami a lakót, illetve a háztulajdonost ter­­­helte, amely összeg tekintve a gyakori lakó­változásokat, meglehetősen tekintélyes volt. Ebben a kérdésben azt határozta a gyűlés, hogy lépéseket fog tenni abban az irányban, hogy a villamosóra szüntesse meg ezt a feles­leges és költséges óraköltöztetést és a lakóvál­tozáskor ne cseréljék ki az órákat. Ezelőtt egy évvel történt, hogy a város külső perifériáin több utcát kiaszfaltoztatott a város. Az aszfaltozás költségei a háztulajdono­sokat terhelték. Emellett gyakran előfordult az is, hogy a háztulajdonosra kivetett összeg nagyobb volt, mint a telek egész értéke, így például egy patauccai háztulajdonostól kétszáz­ezer lejt hajtottak be aszfaltozási költség cí­mén, holott maga a telek sokkal kevesebbet ért. A háztulajdonos megfellebbezte a kivetett összeget a fellebbezési bizottsághoz. Ez, anél­kül, hogy tárgyalta volna a fellebbezéseket, már el is járt az ügyben és végrehajtókat kül­dött a tulajdonos nyakára. A háztulajdonos most már a­ bírósághoz folyamodott segítségért. Ebben az ügyben elhatározta a gyűlés, hogy a városnál közben fog járni, hogy az ilyen fel­lebbezéseket a bizottság minél hamarabb tár­gyalja le és szüntesse meg a háztulajdonosok zaklatását.Legvégül a vizdijak árával foglalkozott a gyűlés és tiltakozott a méregdrága dijak el­len. Elhatározták, hogy itt is megteszik a víz­­díj leszállításának érdekében a szükséges lépé­seket. Nincs rossz üzletmenet, ha a Keleti Újságban hirdet Viharos vita az angol alsóházban Németország fegyverkezése körül Churchill szerint Anglia védtelen az esetleges német repülőtámadásokkal szemben . Baldwin nem látja olyan sötétnek a helyzetet s hajlandó a németekkel leülni a tárgyaló­asztalhoz (London, november 29.) Az alsóházban megkezdték a véderő vitát. Az izgalmas szó­párbajok a hajnali órákig elnyúltak. C­h­u­r­­chill általános megdöbbentést keltő beszédé­vel nyitotta meg a vitát. Rámutatott arra, hogy Anglia teljesen védtelen a légi támadá­sokkal szemben s Londonban egyheti bombázás h­arminc-negyvenezer ember életét oltaná ki és három-négymillió embert tenne hajléktalanná. Egyetlen védekezési lehetőség ezzel szemben az, hogyha Anglia is legalább ennyi értékű anyagi kárt tudna okozni ellenfeleinek.­­ Mi az az ötven-százmillió font Angliá­nak, amivel kellőképpen fel lehetne szer­elni légi haderejét? — kérdezte a lord. Hazaáru­lást követ el az az angol politikus, aki nem tö­rekedne ezt megvalósítani. Nincs okunk félni a német támadástól, de azért a németek meg­tehetik ezt, ha mi gyorsan fel nem fegyverke­zünk. Németország megszegte a versaillesi szerződést és a jövő évben utoléri az angol fegyverkezést, de 1936-ban had­serege már ötven, 1937-ben már száz százalékkal lesz erősebb, mint az angol hadsereg. A német kereskedelmi repülőgépeket könnyen át lehet alakítani hadi repülőgépekké. Több felszólaló után B a­l­d­w­i­n helyettes miniszterelnök emelkedett szólásra. Kifejtette, hogy a bizonytalanság fő oka az, hogy Német­országról a kívülállók keveset tudnak és a né­metek titkolózásba burkolóznak. Nem érzi ma­gát hivatva arra, hogy a német kormányzati rendszert bírálgassa, mert minden nép maga tudja, hogy milyen kormányzat felel meg kö­vetelményeinek. Mindenesetre a folytonos fé­lelem nem használ a békének. Remélhető, hogy a németek is nemsokára érezni fogják azt, hogy túl drága számukra az a módszer, amelyet bevezettek. A német légi haderőről elterjedt hitek túl­zottak. Churchill igen sötét színekben látja a helyzetet, mert a német hadsereg még nem közelíti meg az angol hadsereg erejét s még kevésbé fogja 1936-ban ötven százalékkal fe­lülmúlni. Tragédia játszódik le a német kérdésben, amely része annak a tragédiának, hogy Né­metország elszakadt Génftől. Németországnak gazdaságilag és pénzügyileg szüksége van a szomszédjaira s vájjon mikor fogja ezt beiis­­merni? Nem sokára a fátyol le fog hullni és világosság fog derülni s akkor majd tanács­kozhatunk arról, hogy mit kell tennünk. — Ha ezeket Németország tudomásul veszi, Anglia kész vele leülni a tár­gyaló­asztalhoz. Németországot szom­szédai hajlandók gazdaságilag segí­teni, de csak akko­­, ha a gyanú elosz­­lik Németország körül. Reméljük, hogy a népek ismét egymásra talál­nak és együtt­működnek a béke megszilárdí­tása érdekében. Utoljára Simon külügyminiszter szólalt fel. A százezer főnyi hosszxx szolgálatxi német hadsereget — mondotta — háromszázezer fő­nyi rövid szolgálatxx hadsereggé fejlesztik. A­­német hadsereget mindenféle fegyverekkel ellátták és a hadi repülők száma 6000 UOD-ra tehető.,Churchill nagyította a német hadsereg erejét s az az állítása is téves, hogy Anglia nincs kellőleg felszerelve a védelemre. Anglia egyoldalú lefegyverzése nem növelte nemzet­közi tekintélyét. A nexxxet kérdés ma már vi­lágprobléma. Anglia közvetlen érintkezésbe akar lépni a fegyverkező államokkal, hogy a fegyverkezést a legalacsonyabbra korlátoz­zák és minden erőfeszítést meg fog termi a béke javának szolgálatában. Itt írjuk meg a Reuter-irodák ama jelenté­sét, hogy Sir Erik Phipps, berlini angol nagykövet szerdán tanácskozásokat folytatott Hitlerrel és Neurath külügyminiszterrel. Ítélet a szentjobbi gyilkosság ügyében Legsúlyosabban a két gyilkost: Bírót és Filz-Pelbártot, a felbujtót , Tóth Júliát ítélték el — Milé Juliskát felmen­tették, Tar Piroska 1 évet és 9 hónnapot kapott (NAGYVÁRAD, november 29.) A nagyváradi törvényszék Popescu—Sulutiu tanácsa csü­törtökön hirdetett ítéletet a szentjobbi gyilkosság ügyében. Tar Piroskát rablási kísérlet és csalás miatt 1 évi 9 hónapi fogházra, Tóth Júliát rablási kísérlet, felbujtás és csalás címén 5 évi fegyházra, Kocsis Józsefet és Biró Károlyt kétrendbeli gyilkosság és rablás bűntette miatt 14 évi és­ 11 hónapi fegyházra, Fitz-Pelbárt Józsefet rablás és rablási kísérlet miatt 6 évi fegyházra, Lenti Andrást pedig, aki a revolvert adta, 5000 lej pénzbüntetésre ítélték. Máté Juliskát bizonyítékok hiányában felmentették. Az ügyész Tar Piroska és Máté Juliska kivételével a többi vádlottaknál súlyosbításért fellebbezett. Úgyszintén fellebbeztek az el­­ ítéltek is. •­­ Reumás betegeknek nélkülözhetetlen ! Fontos újdonság! esimlis bajok házi kezemél. E kis munka mindazt tartalmazza, amit a reumás betegnek betegségéről és annak házilag való gyógykezeléséről okvet­lenül tudnia kell. Ára 72 lej. Kapható a Keleti Újság kiadóhivatalában, Cluj, B. L. Pop u. 5. Vidékieknek a pénz és 10 lej porta előzetes beküldése esetén azonnal szállítjuk.

Next