Keleti Ujság, 1935. november (18. évfolyam, 251-275. szám)

1935-11-01 / 251. szám

!M Regény : W. SOMERSET MAUGHAM fordiítíiHa: Marion Anna 34 — Hogyan jutott eme a gondolatra? — Az utolsó nagy epikus ő volt. És aztán a Vedantáról szóló könyvem csak válogatott kis közönség érdeklődésére számíthat. De lányommal szemben kötelességemnek tartom, hogy szélesebb, sőt közérdekű munkát végezzek el. Nekem nincs semmim. Ez a birtok Swané. A lányom hozomá­nya lesz a Lustad fordítása. Amit keresek vele, minden pennyt neki adok. De ez nem minden, hiszen a pénz nem is olyan fontos. Azt akarom, hogy büszke legyen rám és ha majd ez a könyv megjelenik, nem hiszem, hogy egyhamar elfelejt­sék a nevemet. Az ő hozománya lesz a hírne­vem is. Saunders doktor hallgatott. Fantasztikus volt, hogy ez az ember hirre és pénzre számít azért, mert lefordít egy portugál költeményt, me­lyet aligha akar az egész világon csak száz ember is elolvasni. Vállat vont. — Furcsa rugói vannak az ember cselekede­teinek­, — folytatta Frith merengő, komoly arc­cal. — Nem tudom elhinni,­­hogy merő véletlen indított ennek a feladatnak elvállalására. Talán tudja, hogy Camoens, a szerencselovag és költő ezen a szigeten is járt.­­ Biztosan ő is sokszor figyelte az erődről a tengert úgy, mint én tettem. És mi volt az,­ami engem idehozott? Tanár vol­tam. Mikor a cambridgei egyetemet elvégeztem, alkalmam nyílt Keletre jönni én kapva kaptam rajta. Erre vágytam mindig gyerekkorom óta. De nem bírtam­ beleszokni az iskola, egyhangú fe­gyelmébe, nem bírtam elviselni az embereket, akiknek társaságába kényszerültem. Előbb a Ma­láj Államokban voltam, aztán gondoltam, elme­gyek Borneóba. Ott se volt jobb. Végül már nem bírtam tovább. Beadtam a lemondásom. Dol­goztam egy ideig egy enk­uttai hivatalban, aztán Singapooreban nyitottam könyvüzletet. Nem jö­vedelmezett. Báliban szállót csináltam, de meg­előztem vele koromat­ és nem tudtam megélni be­lőle. Végül itt telepedtem meg. Furcsa, hogy a feleségemet is Catherinenek hívták, úgy mint azt az egyetlen asszonyt, akit Camoens szeretett. Neki írta az ő tökéletes verseit is. - Persze, ha van valami, amit minden két­ségen felül bizonyítottnak látok, úgy az a lélek­vándorlás tana, amit a hinduk Síim,sarának ne­veznek. Néha eltűnődöm, hogy vájjon az a szikra, mely egyenest a tű­zből pattant ki, hogy Ca­moens lelkévé váljon, nem azonos-e azzal, mely az enyémet is hevíti? Mikor a Lusiadokat olva­som, gyakran bukkanok rá egy-egy sorra, melyre olyan tisztán vélek emlékezni, hogy szinte el se hiszem, hogy először olvasom. Talán tudja, mit mondott Pedro Ab­ascova? A Lusiadoknak csak egyetlen hibája van: nem­ elég rövid ahhoz, hogy betéve lehessen megtanulni és nem elég hosszú, hogy soha véget ne érjen. Kicsinylően mosolygott, mint valaki, akinek különcködő bókát mondanak. — Ó, his­en már itt van Louise. — mondta. — Ebből azt következtetem, hogy minigyárt kész a vacsora. Saunders doktor megfordult és a lányra né­zett. Most zöld, selyem sarongot viselt, melynek szálai közé dús aranyminta volt ,szőre. Meleg, ra­gyogó színezetű javai munka volt, amilyet T­iokjartábi­n, a szultán háremében, nagy ünnep­ségek alkalmával viselnek az asszonyok. Fiatal keblén és keskeny csípőjén szorosra vonva úgy simult karcsú termetére, mintha ráöntötték vol­na Válla és lábszárai meztelenek voltak. Magas­­sarkú zöld cipőt viselt, ami még bajosabbá tette a termetét. Hamvasszőke haját egész egyszerűen tűzte magasra és a sarong meleg zöld és arany színei előnyösen emelték bámulatos szőkeségét. Mikor hozzájuk lépett, ismeretlen finom illat lengte körül, amelyben­­valami csalóka és andalító volt. Talán a sarongot tartotta édeskés zamata szagosító között, vagy illatszert hintett magára, melynek előírása egy rajah háremének lehetett féltve őrzött titka. — Mit jelent ez a maskara? — kérdezte Frith egy mosollyal, mely meglóbálta hosszú ásrga fogát. — Eriktől kaptam nemrég ezt a sarongot. Ma jó alkalom volt arra, hogy fölvegyem. Barátságosan rámosolygott a dánra, mintha az ajándékot újra, akarná megköszönni. — Régi darab, — mondta­ Frith. — Christes­sen, maga valóságos vagyont fizethetett érte. El fogja rontani ezt a gyermeket. — Régi adóssága fejében kínálta valaki. Nem tudtam ellenállni neki. Tudtam, hogy Louise szereti a zöld szint. Nagy tál levest hozott be egy maláj cseléd és idtette az asztalra. — Ültesd jobbadra Saunders doktort. Louise, balfé.’üi pedig Nichols­­kapitányt. — mondta Frith kicsit ünnepélyesen. — Már minek ülne két, öreg ember közé. — rikácsolta közbe Swan hirtelen. — Csak üljön­­. Erik és a kölyök között. — Nem látom be, miért ne alkalmazkodnék jólnevelt emberek szokásaihoz? — mondta Frith nagyon méltóságteljesen. — Talán nagyzolni akarsz? — Kérem, doktor, akkor üljön ide mellém. scc­risorsm 1355. NOVEMBER 1. - XVIII. ÉVF. 251. Sk. Két hét óta a közlekedés egy forgalmas A városi ritmit megkezdte, de nyomban abba is hagyta a munkálatokat s azóta életveszélyes át­menni az ucca egyik oldaláról a másikra (Cluj, október 30.) Két méter mélységű lő-­ vészárkok, vészesen tornyosuló földhányások, nyaktörő kőhalmok és járhatatlan utak­. Elátko­zott vidék, ahol lépten nyomon lábtörés, bokafi­­camodás és szakadékbazuhanás veszélye fenyegeti az arra merészkedőket. Félreértések elkerülése végett: ez nem az ú.presszin hadszíntér, hanem Erdély fővárosának egyik utcája. A Strada Dragotina. Sietve kije­lentjük, hogy nincs a külvárosiján, hriszen a vasúthoz vezető főútvonalból, nyílik. Az említett ,,front“, mintegy 60—80 méteres útszakaszon, az ucea végén van, ahol a veszélyes terep a séta­térébe torkollik. T­ehát, ha nem front. Hanem aránylag megle­hetősen forgalmas ucca, mit keresnek itt mégis e havernak és barrikádok? Közelmúltban lezajlott polgárháborúról nincsen tudomásunk és egyéb olyan értesülésünk sincsen, amely, az cínlítettjuc­. cának hadszíntérré való átalakítását szükségessé tette v­olna...................... . .. „F­zihit, ír tetted ezt !“ Az ucca lakói előtt már nem olyan rejtély, hogy mi történt, hiszen szemük láttára zajlott le az egész átalakítás. Két hete változott az ucca „fronttá“! Tizennégy nappal ezelőtt megjelentek a v­izmi­­vek emberei és azzal az ürüggyel, hogy a régi csöveket kicserélik, egyszersmind­ a felleg­vári városnegyed felé új vezetéket fektetnek le, az egész környéket feldúlták és a­ szó szoros értel­mében lakhatatlanná tették. Miután az utca kö­zepén két méter mélységig kiásták a földet, amit két oldalt, közvetlenül a házak mentén helyeztek el, nyilván a rossz időjárás miatt, beszüntették a munkát. A lakók azóta csak emberfeletti nehézségek árán tudnak közlekedni. Közülük is csak a vál­lalkozóbb szellemű, vagy akinek valamilyen élet­bevágó ügyet kell elintéznie. A félénkebbek hét óta nem mozdulnak ki lakásukból. Annak az urnak, aki tegnap kétségbeesetten telefonált a szerkesztőségbe, hogy szálljunk ki helyszíni szemlére, igaza volt, amikor a Strada Dragalinában uralkodó állapotokat botrányosak­nak festette. A lakók sirámai Utólag bánjuk, hogy könnyelműen életbiz­tosítás nélkül indultunk helyszíni szemlére, mert könnyen ott hagyhattuk volna a fogunkat. Az utca szélén csak a házfalakba, vagy a kerítések­be kapaszkodva lehet előrejutni, mert a vízművek munkásai mindkét oldalt mindössze tenyérnyi meredek lejtőt hagytak a járókelőknek. Ez a né­hány centiméternyi ösvény is átkozottul sikos az utóbbi napok esőzéseinek következtében. Ha va­laki megsiklik, rázuhanhat a csatakos földkupa­­co­kra, amelyek az utca két oldalán méteres ma­gasságban tornyosulnak. Ám hallgassunk meg kettőt a lakók közül, akiket a tarthatatlan állapotok valósággal a két­ségbeesésbe kergetnek. Egy úriasszony: — ’„Borzasztó, kérem, hogy m­it csináltak itt!... Rozoga pallókon kell az ucca egyik oldalá­ról a másikra menni! Itt a belvárosban. De ez még semmi.. A kiásott földet olyan közel rakták a házfalhoz, hogy a csatornát valósággal f­elduga­szolták. Nem tudott lefolyni... Összeázott­­az egész épület alja. Két hét óta megbénult a forga­lom. Fűteni, kellene, de­ szekérrel nem tudok tűzi­fát hozatni... Mit mondjak még?“ Egy másik: — „Nem elég, hogy miután feldúlták az­­ut­cát, rögtön abbahagyták a munkát, hanem még be sem fedik az árkot... A világítás is olyan hiányos errefelé, hogy esténként biztos nyaktö­réssel egyértelmű kimozdulni. Tisztelt Vízművek! Két hét alatt át lehetett bőven gondolni, hogy lefektetik azokat a csöve­ket, vagy sem? Igaz, hogy nemleges esetben hozzá se kellett volna kezdeni semmihez. De ha már hadszíntérré változtatták az uccát, tegyék jóvá gyorsan. Ne várjanak újabb két hétig. Félő, hogy rövidesen eljön tél és akkor a, Strada Dra­­galina lövészárkos, barrikádos frontján a hely­zet — Istenments! — változatlan marad ta­vaszig. (II.) két ­ Az Árvaleánynevelő Otthon (volt Mária Valé­ria Árvaház) vezetősége hálás köszönetét fejezi ki azoknak a jószívű emberbarátoknak, akik a tizdekás­­napos adományaikkal hozzájárultak a kis árvák téli ellátásához. Az elnökség ezúton közli, hogy szokásos teaestéseit az idén is megrendezi. Az első teaestére szóló meghívókat a napokban küldik szét. —I■WlillHIIIII f mu numii ■——■BPWB Tüti SUUIONESCU és Tonei PULCA a Nemzeti­ Színház tagja az Operaház tagja ma, csütörtök este 1© órai kezdettel NAGY MŰVÉSZ EST keretében lépnek fel az Automobil Clubban Műsor után tánc és kitűnő dzsesz zenekar. Vendégeket is szívesen látunk.

Next