Keleti Ujság, 1937. május (20. évfolyam, 99-122. szám)

1937-05-06 / 101. szám

XX. ÉVF. 101. SZÁM. 1937. MÁJUS 6 KéietxUjstíg 3 Miklas elnök budapesti és Neurath római látogatása: két fontos lépés a dunai körzet rendezése felé Magyarország fővárosa nagy pompával fogadta az osztrák államfőt — Neurath német külügyminiszter Cianoval tárgyalt, majd kihallgatáson volt Mussolininél Berlinben megerősítik, Belgrádban cáfolják a hirt, hogy Güring meg­látogatta Pál jugoszláv kormányző herceget A középeurópai helyzet rendezésére irányuló törekvések szolgálatában az utóbbi időben sorozatos látogatások történtek. Göring porosz miniszterelnök római, Schuschnigg osztrák kancellár velencei látogatása után most Miklas osztrák szövetségi elnök látogatott el Buda­pestre és ezzel egyidőben Neurath német birodalmi külügyminiszter Rómában tárgyal. Nyilvánvaló, hogy mind az olasz fővárosban, mind Budapesten szóbakeriil Ausztria és Né­metország viszonya. a Róma—Berlin-tengely megerősítése, Magyarországnak a római egyez- menyt alairo hatalmak csoportjában való szerepe és ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban a tárgyaló államoknak a szomszédos államokkal való viszonyai is. A megbeszélések még nem fejeződtek be, de kétségtelen, hogy a róluk kiadandó közlemények nem fognak semmi meg lepetest tartalmazni. Részletes jelentéseink a következők; Miklas elnök Budapesten (Budapest, május 4.) Miklas osztrák szövet­ségi elnök Schuschnigg kancellár és Guido Schmidt osztrák külügyi államtitkár kíséretében a magyar fővárosban tartózkodik. Bécset hétfő reg­gel hagyta el feleségével együtt. Elutazása előtt megelégedését fejezte ki a sajtó képviselői előtt, hogy módjában áll meglátogatni Magyarországot, amelynek Ausztriával egyenlő kultúrája, érdekei és sorsa van és amely országgal Ausztria testvéri és baráti viszonyt tart fenn. A budapesti állomáson az osztrák vendégeket Horthy magyar kormányzó és Darányi miniszter- elnök vezetésével a magyar kormány összes tagjai fogadták. Miklas elnök és felesége részére a ki­rályi palotában rendeztek be lakást. Hétfőn dél­ben az osztrák szövetségi elnök koszorút helyezett a hősök emlékművére, majd résztvett Horthy ma­gyar kormányzónak az osztrák vendégek tisztele­tére rendezett ebédjén. Délután az osztrák államfő fogadta Darányi magyar miniszterelnököt és Kánya külügyminisztert. Este nagy fogadás volt. Az egész magyar sajtó a látogatást a két ország­nak messze a múltba nyúló hagyományokon ala­puló szoros barátsága kifejezésének tekinti. A két államfő beszéde A hétfői diszebéden Miklas szövetségi elnök és Horthy magyar kormányzó felköszöntőikben ugyancsak a két népnek a közös történelmi sors­ban gyökerező szoros kapcsolatait hangoztatták. — Hűséges bajtársként szenvedtük el együtt a súlyos megpróbáltatásokat — mondta a magyar kormányzó —-. de megtaláltuk a felemelkedés út­ját is. Ma, mint teljesen független országok, egy­mástól külön állunk, de a római jegyzőkönyveken alapuló békére törekvő politikánk, ugyanaz. Miklas szövetségi elnök, miután megköszönte a meleg fogadtatást- és megemlékezett a két nép­nek a világháború alatti bajtársi együttműködésé­ről, igy folytatta; — — Az együttműködést még elősegíti az a tu­dat, hogy mindenképpen békés fejlődést kereső politikánk tántoríthatatlan követésével, elidegenít­hetetlen szabadságunk és rendelkezési jogunk megóvásával számíthatunk Olaszország és Német­ország támogatására és barátságára. Katonai díszszemle Kedden délelőtt az osztrák vendégek nagy' katonai díszszemlén vettek részt. Három hatalmas diszemelvényt emeltek az ünnepségen résztvevő előkelőségek részére. Az emelvényeket osztrák és magyar címerek és zászlók díszítették. Az útvo­nalat mindenütt óriási tömeg lepte el. Az osztrák és magyar államfők háromnegyed tiz óra tájban érkeztek. Gépkocsin vonultak végig a felállott ka­tonaság sorfala között a diszemelvényig és innen nézték végig a magyar katonaság elvonulását. A katonaság közül különösen nagy feltűnést- keltet­tek a huszárszázadok, ahol az egyes századok ka­tonái mind ugyanazon szinü lovakon vonultak el az államfők előtt. „A Dima-körzetben semmit sem lehet tenni Olasz­ország1 és Németország nélkül" (Róma, május 4.) Göring porosz miniszter- elnök után a német államférfiak közül Neu- rath báró német birodalmi külügyminiszter utazott el Rómába. A német külügyminiszter hétfőn Ciano gróf olasz külügyminiszterrel ta­nácskozott, majd Mussolininél jelent meg ki­hallgatáson. Neuratkot kihallgatáson fogadja az olasz király is. A német államférfi látoga­tásáról a „Giornale d’Italia“ cimü lapban Gayda, a kiváló olasz ujságiró irt hosszabb cikket. Megállapitja, hogy a látogatás alkal­mával az általános európai helyzetet tanulmá­nyozzák, különösképpen pedig megbeszélik Ciano budapesti és bécsi látogatásainak, az olasz-jugoszláv egyezménynek és a velencei olasz-osztrák tárgyalásoknak eredményeit. A Duna-körzetben semmit sem lehet tenni Olaszország és Németország nélkül, vagy ellen. Gayda újból foglalkozik az ausztriai helyzet­tel és újból megállapitja, hogy az osztrák nem­zeti szocialisták és Schuschnigg kancellár kö­zött közeledés indult meg és ez javítani fogja az osztrák-német viszonyt is. Mit ir a francia sajtó? A kedd reggeli francia lapok nagy érdek­lődéssel kisérik Neurath római útját. A „La Republique“ szerint Rómában vámunió létre­hozásáról tárgyalnak. A vámszövetség Német­országra, Ausztriára és Olaszországra terjesz­kedne ki. Kétségtelen, hogy ez a két diktátor szándéka. Ök maguk között már megegyeztek Ausztria sorsáról, nem mintha valamelyikük fel akarná szívni ezt az országot, vagy osztoz­kodni akarnának rajta, hanem azt akarják, hogy Ausztria legyen köztük a megegyezés és a kapcsolódás vonala. Ha politikájuk sikerül, Csehszlovákiát bekeritették és Magyarország szinte természetszerűleg rendelkezésükre fog állami. Volt-e Görfng Jugoszláviában? (Berlin, május 4.) Több külföldi lap azt a hirt közölte, hogy Göring porosz miniszterel­nök legutóbb Olaszországból visszatérőben rö­vid időre Jugoszláviába is ellátogatott. Berlini jól értesült politikai körökben kijelentették, hogy Göring Velencéből visszatérőben kirán­dulást tett az olasz határ közelében lévő Bled, jugoszláv fürdőhelyre és itt meglátogatta Pál jugoszláv kormányzó herceget, akit már évek óta személyesen ismer. Érdekes, hogy Belgrád- ból a találkozás hírét cáfolják. „Független Ausztriát akarunk!** (Becs, május 4) Az osztrák alkotmány életbeléptetésének évfordulóját nagy fénnyel biztosit a ünnepelték meg Bécsben. A hazafias arcvonal mintegy kétszázezer tagja vonult fel. A tö­meg „Független Ausztriát akarunk“ kiáltá­sokkal vonult fel. A menetben sok bécskör- nyéki munkás is résztvett. Külön érdekessége volt az ötvenezer főnyi diáksereg felvonulása. Schuschnigg kancellár, a hazafias arcvonal ve­zetője, beszédében többek között ezeket mon­dotta: „Kezünk mindenki felé nyitva van, de Ausztria nem engedi becsapni magát.** Szép és meghitt ünnepségek között Ti'rdán tartotta idei közgyűlését az aiudi református egyházmegye Nőszövetsége (Turda, május 4.) Vasárnap nagyjelentőségű ünnepség volt Turdán. Az aiudi református egy­házmegye Nőszövetsége ez alkalommal Turdán tartotta évi rendes közgyűlését, gróf Bethlen Mária elnökletével. Az ünnepségen megjelent Kádár Géza cluji ref. lelkész, egyházkerületi ge­nerális direktor, Bíró Lajos református esperes s rajtuk kívül mintegy hetven református egyház- község Nőszövetséigének kiküldöttje. Az ünnepség délelőtt istentisztelettel kezdő­dött az óturdai templomban. Az ünnepi beszédet Kádár Géza mondta. A református vegyeskar énekszámot adott elő Zalányi György igazgató­karnagy vezetésével. Templomozás után a Nevei­dében az egyházmegyei Nőszövetség választmányi ülést tartott. Délben közebéd volt a Magyar Ka­szinóban. Délután négy órakor került sor a közgyűlésre a Református Kulturházban. Kádár Géza imája után Bethlen Mária grófnő számolt be részletesen a Nőszövetség egyéves munkájáról. Nagy Mik- lósné gondnok titkári jelentése következett ez­után, majd Nagy Gizella a pénztári, Mezei Er­zsébet pedig az ellenőri jelentést olvasta fel. Bíró Lajos esperes bezáró fohásza és beszéde után gróf Bethlen Mária elnöknő bezárta a magas színvo­nalú közgyűlést. Este 6 órakor hangversenyt rendeztek az óturdai ref. templomban. A hangversenyen nagy sikerrel szerepelt I a cluji Lakatos-vonósnégyes (Lakatos, dr. Ihász, dr. Holló ég Mestitz). Sim- kovics Nusi cluji operaénekesnő, Strausz Ottóné zongorakiséretével operaáriákat adott elő hatalmas sikerrel, majd B. Zsembery Elvira zenekonzerva- tóriumi tanárnő pompás zongoraszámai következ­tek. A hangverseny után az óturdai Ref. Nőszö­vetség teán látta vendégül a Magyar Kaszinóban a közgyűlésen résztvevőket. — Forgópisztollyal agyonlőtte magát egy fiatal asszony. Oradeai tudósítónk jelenti: Koncz József né huszonhétéves oradeai asz- szony kedden délután öt órakor az ösi-telep 70-es uccujának végén hetes forgópisztollyal, két lövéssel agyonlőtte magát. Haldokolva még annyit mondott, nem mondja meg, hogy honnan szerezte a fegyvert. Öngyilkosságá­nak okát sem közölte. Mire a mentők kiszáll­tak a helyszínre, kiszenvedett.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék