Keleti Ujság, 1937. július (20. évfolyam, 146-172. szám)
1937-07-31 / 172. szám
£$ »Curentul«-ban A világszabadság nagy költőjének, Petőfi Sándornak emlékünnepére sorakozik fel vasárnap Románia magyarsága. Csak lélekben lehet ott a fehéregyázi síkon mindenikünk, mert a leszegényedett, egyre nehezebb körülmények közé kerülő magyarság nem tud tízezreket elküldeni a zarándokaira, meg kell elégednie azzal, hogy a kegyelet napján Segesvár és a környék magyarsága fogják kitenni az ünneplő sokaság zömét, képviselnek másfélmillió magyar lelket. Petőfi Sándort minden magyar ember lelkébe zárta. Hogyha a felfogások különbözősége, világnézeti harcok, pártnézetek szembenállása el is választották sokszor a magyarokat, de a Petőfi szelleme előtti hódolatban egyek voltunk mindig és egyek vagyunk most is. Boldog örömmel fedeztük fel ma az egyik nagy bucurestii lap, a „Curentul“ hasábjain azt a cikket, amely a fehéregyházi ünnep alkalmából a román közvéleménynek is bemutatja a lánglelkű magyart, a magyar szabadságharc mártírját, nemcsak a magyar, hanem a világirodalom egyik legnagyobb költőzsenijét. Azt hittük, azt reméltük, hogy a fehéregyházi sírnál — a tömegsírnál, mert máig sem tudjuk és talán soha sem fogjuk megtudni, hogy az egykori csatatér melyik pontján porladtak Petőfi őrnagy úr csontjai — elnémul a haszonlesés, a kicsinyes gyűlölködés uszító sajtóharsonája, a Petőfiből áradó, lenyűgöző szellemnagyság legyőzi a szűkkeblű elfogultságot. Hiszen Petőfinek minden sora a népek szabadságát, az elnyomottak jobb jövőjét hirdeti, kinek jutna eszébe, éppen Petőfi- idős inspirációt meríteni kisebbségellenes fene- s kedésekre, névvegyelemzésre, lojalitási léc- i kékre. A „Curentul“ cikkírója azonban bátor ember. Neki a Petőfi-ünnep arra jó, hogy megszokott, unalomig ismert nótáját kornyikálja, szándékosan feledkezvén meg arról, hogy Petőfi Sándor nemcsak verseiben követelt jogot és egyenlőséget minden népnek, hanem halálával is megpecsételte eszméinek igazát _ EL kell ismernünk, hogy a „Curentul" cikkírója tisztában van Petőfi világirodalmi jelentőségével és azzal a hellyel, amelyet költészete kijelölt nevének az igazán legnagyobbak, a Göthék, Petrarcák, Puskinok, Heinek sorában. Elismeri azt is, hogy Petőfi a szabadság poétája volt s már eleve tiltakozik a vád ellen, mintha ő a Petőfi ünnepség betiltására akarna izgatni. De aztán szokványos gondolatmenetének sodra oda hajtja, arra ösztönzi, hogy kirohanjon a Magyar Párt ellen, elvitatva tőle a jogot, hogy a Petőfi-ünnep rendezésére vállalkozott s figyelmébe ajánlja a kormánynak, hogy ha már ez alkalommal elkésett, de a jövőtől kezdve képviseltesse magát a fehéregyházi emlékünnepeken. Szóval a „Curentul" majdnem azt írja a sorok között, hogy a magyarság pártjának kevesebb köze van Petőfi emlékéhez, mint annak a pártnak és annak a kormánynak, amelynek minden ténykedése Petőfi Sándor szellemébe ütközik s amely ellen — ha élne — valóban megsuhintaná most lángostorát Petőfi Sándor. De a „Curentul" azzal is profanizálja Petőfi Sándor költészetét, világszemléletét, hogy névvegyelemez is. Elmondja, hogy Petőfi nem is volt magyar, mert édesapját Petrovicsnak hívták. Felelhetnénk erre azzal is, hogy ez a „vád" Eminescut is érheti, akinek szintén szlávosan hangzik az eredeti neve, azonban nekünk egy pillanatig sem jut eszünkbe elvitatni a románságtól nagy költőjét, hiszen Eminescu éppúgy bebizonyította tüzes román hazafiságát, mint ahogy Petőfi is azt írja, hogy: „ha nem születtem volna is magyarnak, egész lelkemmel mellé állanék..." írjuk ide talán Petőfinek „Magyar vagyok" cimiű versét. Ha már Petőfi magyarságánál tartunk s a „Curentul" azt is kifogásolja, hogy a Petőfi-ünnep rendezését nem azoknak adják oda, akik szemben a Magyar Párttal, kisebbségi kar- PEKING japán megszállás alatt A kínai csapatok kivonultak, hogy megakadályozzák az ősi főváros összerombolását . Tiencsinben elkeseredett harcok folynak a japánok és kínaiak között, kínai fölénnyel . ............................ ■» Tartományi fővárost foglaltak, vissza a kínaiak (TOKIÓ július 29.). A japán csapatok csütörtökön a kora reggeli órákban bevonultak Pekingbe, az ősi kínai császárvárosba. A japánok északkínai akciója ezzel kétségtelenül jelentős állomáshoz érként Peking megszállása — elfoglalásnak ugyan nem igen lehet nevezni, mert a kínai csapatok önként vonultak ki a városból — mindenesetre nagy hatással lesz az északkínai tartományok lakosságának hangulatára. Ismeretes, hogy a tervezett északkínai császárság székvárosának a japánok éppen Pekinget jelölték ki. Peking átadásának részletei még nem eléggé világosak és ismeretesek. Szung Cse Juan tábornok, az északkínai tartományok kormányzósági elnöke, védte a várost a 29. kínai hadsereg élén. Ez a hadsereg csütörtökre virradó éjjel szétrombolta a város védműveit és visszavonult. Pekingben csak a kínai rendőrség maradt vissza. A hír vétele után a nankingi központi kormány azonnal rendkívüli minisztertanácsot tartott,hogy megvizsgálja a Szung Cse Juan visszavonulása által előállott helyzetet. Még a központi kormánynak sincs világos képe arról, hogy tulajdonképpen mi történt Pekingben s általában az a vélemény, hogy egyelőre az északi kínai hadseregek átcsoportosítása folyik és Pekinget meg akarták kímélni a háború borzalmaitól. Kínai polgármestert neveztek ki a japánok Pekingben A japánok a kínaiak kivonulása után azonnal megszálották a várost. A rend lassanként kezd helyreállni. A torlaszokat eltávolították és a japán hatóságok gyors ütemben berendezkednek. Peking polgármesterévé Csang Cu Csungot, Tiencsin eddigi polgármesterét nevezték ki. Csütörtökön délelőtt japán repülőgépek jelentek meg Peking fölött, röpcédulákat dobtak le s felszólították a lakosságot, hogy folytassa megszokott munkáját, mivel a japánok a kínai csapatok kivonulása után a békét és a rendet akarják fenntartani. Heves harcok folynak Tiencsinért Rendkívül heves harcok folynak Tiencsinben és a város környékén. Csütörtökre virradó éjjel a japán csapatok megszállották a város három pályaudvarát. A 38. kínai hadosztály csapatai megtámadták a japánokat és két pályaudvart sikerült részben visszafoglalniuk. A reggeli órákban azután a japánok bombavető repülőgépei is működni kezdtek s megszólaltak az ágyuk is. Az éjjeli harcok során eltévedt golyók megöltek az olasz engedményes területen egy olasz és a francia engedményes területen egy annamita katonát. A harc a Pekinget Tiencsinnel összekötő vasúti vonal uralmáért folyik. Különösen heves küzdelmeket jelentenek a Pekingtől északra fekvő Csang Po Csen és Ting Ho Csen vidékéről, valamint a Pekingtől délkeletre elterülő Nan Juan és Li Juan városokból.A kínaiak ellentámadásait a japánok visszaverték. Tiencsinben a külföldi diplomáciai képviselők megbeszélést tartottak és megtárgyalták az idegen alattvalók védelmét. A tiencsini kínai csapatok a nankingi központi kormány intézkedéseit és segélycsapatait várják, addig is igyekeznek megtartani állásaikat. Sanghaji jelentés szerint a kínai központi kormány csapatai repülőgépek támogatásával visszaszerezték Tungcsiaut, Kelethopej tartomány fővárosát. Az itteni független kormány behódolt a központi kormánynak.