Keleti Ujság, 1938. április (21. évfolyam, 74-96. szám)

1938-04-01 / 74. szám

2 Az új miniszterelnök beszéde Az eskütétel után Miron Christea pátriárka­­miniszterelnök a következő beszédet intézte őfel­ségéhez: — Sire,­ Az új kormány letette az esküt. Mi régiek, akik a lemondott kormányból beléptünk az új kormányba, mély tisztelettel köszönjük meg a legmagasabb bizalom irányunkban tör­tént megújítását, az újak pedig az őszinte loja­litás érzésével köszönik meg azt a legmagasabb kitüntetést, amellyel Felséged az új kormányba való belépésüket jóváhagyta. Valamennyien együttesen megígérjük, hogy abban a szellemben fogunk kormányozni, amelyet Felséged 1938. február 10-én a néphez intézett üzenetében han­goztatott és amelyet az elnökségem alatt álló első kormány február 11-iki kiáltványában is beje­lentettünk. Az a tiszta gondolat fog irányítani bennünket, hogy helyreigazítsunk minden rosz­­szat, minden fogyatkozást, amit az állam életében­­megfigyelünk és lehetőség szerint elhárítsuk az előttünk levő akadályokat és az eszközök és a munkaerő mértéke szerint egyengessük az utat, hogy naponta egy-egy újabb lépést tehessünk előre az ország megerősítésére és az állampolgá­rok megelégedésére. Felséged fáradhatatlan munkája, ritka lelkiismeretessége és kipróbált irányítása adja meg nekünk és mindenkinek, aki az ország szolgálatában áll s ezentúl az összes állampolgároknak azt a hatalmas indíttatást, hogy mindnyájan szeretettel és lelkesedéssel vé­gezzük munkánkat az ország megerősítésére. Ké­rem az Istent, tartsa meg Felséged egészségét, erejét, állambölcsességét és a legnagyobb mérté­kű ritka uralkodói képességeit, hogy nekünk és az el­jövendőnek jó vezetője lehessen a hazafias kötelezettségek sikeres teljesítésében. Őfelsége válaszbeszéde A miniszterelnök beszédére őfelsége vála­szolt: — Nagy örömmel üdvözlöm ezt az új kormányt, amely ma küldetése beteljesítésére indul új gondolattal és új lendülettel. Az új alkotmány szilárd alapján állva, arra van­nak hivatva önök, hogy nem a szó régi ér­telmében vett politikai hivatást töltsenek be, hanem hogy valamennyien álljanak be ugyanamellé az eke mellé és új barázdát húz­zanak a nép fejlődésére és előhaladására. Meg vagyok győződve, hogy bárhonnan is jöttek önök, valamennyiüket ugyanaz a szán­dék és a gondolatoknak és a munkakészség­nek ugyanaz a gondolati egysége vezeti és ez beteljesül ebben az új kormányszervezet­ben. Kívánom az ország javára szolgáló ered­ményes munkát. Isten minket így segéljen. ................................. iiiiiiiiii iwim .................. Törvényrendelet jelent meg a parlamenti tisztviselők nyugdíjazásáról (Bucuresti, március 30.) A hivatalos lap keddi száma közli azt a törvényrendeletet, amely 1938. április elsejével hivatalból nyugdíjazza a parlamentnek a nyugdíjtörvény rendelkezései alá tartozó személyzetét és szabályozza nyugdíjjogo­sultságukat. A tisztviselők közül a technikai és szolgálati személyzetnek huszonhatévi szolgálati ideje kell legyen, vagy ötvenháromévesnél időseb­beknek kell lenniök a nyugdíjazáshoz, a gép­író­nőknek pedig huszonötévi szolgálat és ötvenéves kor elérése után adnak nyugdíjat. A szolgálati időhöz tisztviselőknél és gépírónőkné­l legfeljebb öt évet, a technikai személyzetnél három évet szá­mítanak hozzá. A szakkamarák átszervezése Az ipari és kereskedelemügyi minisztérium­ban megkezdték a szakkamarák törvényeinek elő­munkálatait. Új szervezetet akarnak adni a szak­­kamaráknak, hogy ezzel megkönnyítsék a kereske­delemnek és iparnak a törvényhozásban való köz­reműködését, tekintettel arra, hogy az új alkot­mány szélesebb körű képviseletet biztosít az ipari és kereskedelmi rétegeknek. lorga professzor felhívása A „Neamul Românesc“, lorga professzor lapja, a következőket közli: ,,A jóhiszemű embe­rekhez. Azokra a rágalmakra, amelyeket a tan­testület fizetésével kapcsolatban teendő rendsza­bályokról terjesztenek, ezt válaszolom. A jövő költségvetési év általános költségvetését illetően bolondság azt hinni, hogy Iorga professzor sugal­­mazásokat tehetett volna, vagy irányítást adhatott volna. Azok a megjegyzések, amelyeket a nemzeti nevelésügyi minisztérium költségvetésénél tett, azt célozták, hogy megakadályozzák a pazarlást a köz igazgatásában s az egyetemi oktatásban." A román személyzet alkalmazása A román személyzetnek a vállalatokban való alkalmazásával foglalkozó bizottság szerdán ülést tartott és folyó ügyeket intézett el. Katonatiszti előléptetések A „Timpus" jelentése szerint­ a hadsereg aktív tisztjei közül április elsejével többeket elő­léptettek. Az előléptetési táblázatokat az uralkodó aláírta és azt hamarosan nyilvánossgra hozzák. A szovjet erődítéseket épít és csapatokat vont össze a külsőmongoliai határon 16 ezer tapjínt bekerítettek a kiírniuk .­­nem sebesült meg az észak­kínai kormány miniszterelnöke (Tokió, március 30.) A ,,Jomiuri Simbun" című japán lap közlése szerint, a szovjetunió a külsőmongóliai határon nagy erődítéseket épít. A szovjet ezen a határvonalon ötvenezer gyalogost, öt lovasdivíziót, négy nagy repülőcsoportot, öt gépesített ezredet, egy utászezredet és két külön­leges ezredet összpontosított. A helyzet ezen a­ határvidéken a lap szerint rendkívül súlyos. Hankaui jelentés szerint, a Tiencsin—Pukeu vasútvonal közelében a nagy csatornától északra a kínaiak ötezer japán katonát bekerítettek. A hadcsoport felmorzsolódását bizonyosra veszik. A japán hadvezetőség erősítéseket küldött az északi frontra a veszélyeztetett helyzet megmentésére. Japán körökben egyáltalában nem nyilatkoznak a Santiug-tartományi helyzetről. Pekingben hat kínai kedden este merényle­tet követett el Wang-Keh-Min, az északkínai kor­mány­ miniszterelnöke ellen. A kínai miniszter­nek titkára és Jamamoto nevű japán tanácsosa kíséretében egy ebédről tért haza, amikor tíz re­volvergolyót lőttek gépkocsijára. A miniszterelnök sértetlen maradt és csak ruháját szakította el egy golyó. Jamamoto karján és arcán megsérült és kórházba szállították. A japán rendőrség meg­indította a legerélyesebb nyomozást. Könyvek­et nagyböjti Szent Ágoston: A lélek Istennel való magányos beszélgetései ................ 58— Chesterton: Aquinói szent Tamás ... 115— Pius—Zsámár: A kereszt királyi útja 87 — Emmerich Katalin: A mi Urunk kín­szenvedései .......................................119 — Tóth Tihamér: Miatyánk(Szentbeszédek) 280— Maurice: Nagycsütörtök ..................... 72— Walter: Isten képe a természetben ... 108— Dederichs: Szentbeszédvár átok......... 72— Kaphatók a „MINERVA" könyvkereskedésb­en, Cluj. 1958. ÁPRILIS 1. — XXI. ÉVF. 71. SZÁM. GYOMOR ÉS BÉLFELFÚVÓDÁS . eseteiben, epe, vese és máj zavaraiban, gör­csös székrekedés, SAVTÚLTENGÉS, gyo­morégés, hányinger, ideges állapotoknál az orvosok legmelegebben ajánlják a világ­hírű amerikai GASTRO D. gyógyszert. Gastro D. kapható gyógyszertárakban és drogériákban, vagy megrendelhető 135 lej utánvét mellett Császár E. gyógyszertárá­ban Bucuresti, Calea Victoriei 124. Féltékenységi dráma Baia-Maren AíjYOsfőSfe fáelessíejél esjy öreaj f­é l li a r­u nyugdijas (Baia-Maren március 30.) Megdöbbentő gyil­kosság történt az elmúlt éjszaka Baiamaren, Wit Béla hatvanegyéves nyugdíjas egy Flobert-pisz­­tollyal agyonlőtte feleségét, a negyvenéves Sasaran Máriát. A­ félkarú öregember felesége halála után kötött házasságot az asszonnyal­, aki addig cselédként szolgált náluk. A házastársak között napirenden voltak a veszekedések. Wit Béla soro­zatos féltékenységi jeleneteket rendezett s az ősz­szel egy veszekedés alkalmával késsel meg is se­bezte feleségét. A gyilkosság estéjén szintén he­ves perpatvar volt közöttük. A veszekedés vere­kedéssé fajult s a férfi egy szoborral fejbevágta az asszonyt. Az asszony egy orvoshoz sietett s hi­­­­vatalos látleletet vétetett fel sérüléseiről, mert, — amint modotta — másnap feljelentést akart tenni férje ellen súlyos testi sértés miatt. Amikor hazatért, megtörtént a gyilkosság. Férje pisztollyal várta s szó nélkül felesége mel­lébe lőtt. A golyó áthatolt a szerencs­étlen asszony tüz i­dején és azonnali halált okozott.­­ Wit Bélát a rendőrség letartóztatta. Merényletet követtek el Montevideo köztársasági elnöke ellen (Montevideo, március 30.) Montevideoban merényletet kíséreltek meg a köztársasági el­nök ellen, az elnök azonban sértetlen maradt. A merénylőt, letartóztatták. A tábla elé kerül a S­OS fej­edék­árvások miatt elárverezett ház ü­ttye (Cluj, március 30.) Érdekes felülvizsgálati panaszt adott be a helyi ítélőtáblához Szabó Antalné, Tóth Vilma szapora­dűlői asszony nevében dr. Giurgiu János ügyvéd. Szabó Antalné házát a cluji második kerületi adó­hivatal 1936. augusztus 11-én elárvereztette 105 lej adóhátralék miatt és a százezer lejes értéket képviselő ingatlan 5700 lejért kelt el. Szabó Antalné a felülvizsgálati kérelem­ben előadja, hogy a 105 lejes adóhátralékot, amelyért háza dobra került, — tudomása sze­rint — soha sem próbálták behajtani és há­zának eladásáról is csak akkor szerzett tudo­mást, mikor az árverés után felszólították, hogy költözködjék ki és adja át az épületet új tulajdonosának. A második kerületi adó­hivatalban ugyanis Szabóné lakóhelyét a Cluj határában levő Szapora-dűlő helyett Somere­­niben tüntették fel és évek óta oda kézbesítet­ték ki a felszólításokat, hogy fizesse meg 105 lejes ingatlanadó hátralékát. A felszólítások természetesen „ismeretlen" jelzéssel kerültek vissza. Végül a pénzügy­igazgatóság úgy határozott, hogy a hátralék behajtására elárverezted az adó alapját ké­pező ingatlant. A házat egy cluji ügyvéd vette meg 5700 lejért. Az árverés után a vevő kiment a helyszinre s meglepetéssel látta, hogy az „üres telek" gya­nánt vásárolt ingatlanon újonnan épült ház van és a házban Szabó Antalné lakik családjával. Amikor Szabóné megtudta, hogy a 105 lejes hátralék miatt eladták a házát, kétségbeesve rohant az adóhivatalba és be akarta fizetni a hátralékot. Az adóhivatal azonban már nem fogadta el a pénzt, hanem közölték vele, hogy az eladott in­gatlan vételárából még neki fognak bizonyos ösz­­szeget kifizetni, a házat átírták az új tulajdonosra már. így került az ügy az Ítélőtábla elé, ahol most már az árverés körülményeinek felülvizsgálását kéri Szabó Antalné. Az érdekes ügyet a napokban aldpstl tábla.

Next