Keleti Ujság, 1938. július (21. évfolyam, 144-169. szám)
1938-07-01 / 144. szám
XXT. ÉVF. 144. SZÁM, - 1938. JÚLIUS 1. Kmunüsm Minisztertanácson számolt be mm a kormány Őfelségének a kormányzat eddig elért eredményeiről Juluis 15-ikén lép életbe az új közigazgatási törvény s addig a miniszteri hatáskörű tartományi kormányzókat is kinevezik . Tatarescu és Franasovici hazaérkeztek, Ralea miniszter a római munkaügyi kongresszusra utazott (Bucuretti, június 29.) Kedden délután a kormány minisztertanácsot tartott, a királyi palotában őfelsége elnökletével. A miniszterek beszámoltak az új lendületű munka eddig elért ereményeiről. Miron Cristea pátriárka miniszterelnök üdvözölte a kormány tagjait abból az alkalomból, hogy betöltötték a kormányzás harmadik hónapját. A pátriárka szerencsekívonatait fejezte ki az eddig elért eredményekért és kiemelte, hogy a kormány a nagyvonalú tervek egész sorát valósította meg ez alatt a rövid idő alatt. A szervezetben lerakódó, nehezen oldódó mérgek a reuma oka! A húgysav-lerakódások, amelyek az ízületekben kristály formában képződnek, az okai többnyire a reumának. Ha a legkisebb mozdulatra fájnak térdei, ha fáj a keze és hasogatja a háta, úgy tudja meg, hogy a húgysav csúnya hegyes kristályai rakódtak le az izmokban és okozzák ezen elviselhetetlen fájdalmakat. A húgysav-kristályok igen makacsak. Praktikusan szólva, nem oldódnak vízben, mert 4000 liter víz sem elegendő 100 gram feloldására. Mégis két sónak, amely a Kruschen készítmény alkatrészei közé tartozik, megvan az a tulajdonsága, hogy eltávolítja e kristályokat. De a Kruschen sók, amelyeket tartalmaznak, segítik a veséket, hogy funkciójukat rendszeresen teljesítsék. Az ily módon feloldott mérgeket a szervezet könnyen eltávolítja. A Kruschen sók hatása könnyű, a reumában szenvedők megmentői. Tegyen egy hónapig kísérletet. Szedjen Kruschent és az eredmény meglepi. A fájdalmak eltűntek! Újra kedvére és fájdalomtól mentesen mozoghat. Jobban fogja magát érezni, mint bármikor és valaha. Nagy üveg 95 lej, kicsi 60 lej........... Mihály nagyvajda bevégezte kéthetes tanulmányútját Mihály nagyvajda, trónörökös kéthetes transzilvániai és bánáti tanulmányútjáról visszaérkezett Bucurestibe. A nagyvajdát a mogosaiai pályaudvaron a kormány tagjai és a hatóságok képviselői fogadták. Július 15-én lép életbe az új közigazgatási törvény Lapjelentések szerint az új közigazgatási törvény július 15-ikén lép életbe. Eddig az időpontig kinevezik a tíz tartomány kormányzóit. A kinevezés a belügyminiszter javaslatára minisztertanácsi jegyzőkönyv és királyi kézirat alapján hat évre szól. Minden egyes tartományban a minisztériumot képviselő helyi szervezet fog működni. A kormányzóknak miniszteri hatáskörük lesz és mindössze az igazságszolgáltatás, a külügyek, a hadsereg, a vasút és a felsőbbfokú oktatás nem tartozik hatáskörükbe. A belügyminiszter utasította Hodor Viktor közigazgatási vezérfelügyelőt, a volt cluji tartományi igazgatót, hogy utazza be Transzilvániát és Bánátot és figyelje meg a lakosság hangulatát az új közigazgatási helyzettel kapcsolatban. Tatarescu visszaérkezett Londonból Tatarescu királyi tanácsos, mint jelentettük, kedden londoni útjáról visszaérkezettaz országba, szerdán pedig Richard Franasovici, varsói román nagykövet érkezett Bucurestibe. A nagykövet a jövő hét végéig marad az országban. Ralea munkaügyi miniszter szerdán elhagyta Bucurestit és a római munkaügyi kongresszusra utazott, amelyen a kormányt képviseli. Helyettesítésével Ghelmegheanu minisztert bízták meg. Feltűnően megcsappant az érettségire jelentkezett magyar diák• A város öt magyar középiskolájából mindössze százegyen vetették alá magukat az írásbeli próbatételének . Csütörtökön hirdetik ki az eredményt (Cluj, június 29.) Pár nap óta eltűntek a város utcáiról a középiskolai diákok. Vége az iskolai évnek s a számadás után ki-ki hazautazott szüleihez, vagy hozzátartozóihoz. Ilyenkor még a városi diáksereg is legtöbbször a falvakban keres menedéket, hogy kipihenhesse tiz hónap fáradalmait és erőt gyűjtsön a jövő iskolai évre. Akik pedig még itt maradtak, — a nyolcadik osztály diákjai, — most adnak számot nyolc esztendei tanulmányaik eredményéről. Napok óta folynak az érettségi vizsgálatok városunkban. A magyar intézmények diákjainak jórésze, — a református, katolikus és unitárius kollégium diákjai a „Principesa Ileana" leánylíceumban székelő bizottság előtt vizsgáznak. Ugyancsak ide osztották be a református leánygimnázium növendékeit is. A református kollégiumból tizenheten, a katolikus gimnáziumból huszonketten, az unitáriusoktól tizenheten, a református leánygimnáziumból pedig huszonegyen jelentkeztek érettségire. A Mariánum növendékei a ,,Regina Maria“ leánylíceumban működő bizottság előtt vizsgáznak. Innen husznégyen állanak érettségire. Az öt magyar intézményből összesen százegyen jelentkeztek a tavaszi érettségire. Amint a fenntiekből kitűnik, jóval kevesebben, mint a múlt években. Hogy mi az oka ennek a jelenségnek, nem nehéz kikutatni. A nyolcadikot végzett diákok számarányából kitűnik, hogy jóval kevesebben jutottak el a gimnázium nyolc osztályáig, mint a múlt években. Ma már szívesen mennek ipari pályára a magyar fiúk a négy középiskola elvégzése után. Kétségtelenül megállapítható azonban az is, hogy nagy szerepe van ebben a tünetben az anyagiaknak is. A szülők nagy része ugyanis annyira leromlott anyagilag, hogy nem tudja gyermekével végigjáratni a középiskola minden osztályát. Tehát a kényszer is döntő hatással van abban, hogy mindegyre csökken az érettségizett magyar fiatalság száma. Az érettségire állott növendékek már túl vannak a vizsgálat első részén, az írásbelin. A „Principesa Ueana“ leánylíceumban vizsgáztató bizottság elnöke Borza Alexandra cluji egyetemi tanár. Tagjai pedig a következő tanárok: Chinezu Ioan (Cluj), Margareta Buzoianu (Brasov), Ciolstea Grigore (Targumure?), Lazarescu Silvia (Deva), Maior Dionisie (Msaud), Cozaia Silviu (Sibiu), Cucuianu Traian (Sibiu), Gherman Traian (Cluj). A „Regina Maria“ leányliceumban a Dragán Nicolae cluji egyetemi tanár elnöklete alatt ma 3 ködő bizottság előtt vizsgázik a Mariamma huszonnégy növendéke. Az írásbeli anyaga, — román irodalom, francia és latin nyelvek — a következő tételekből állott: Román irodalom: 1. Bizonyítékok a románl nyelv latin eredetére. 2. Vasile Alexandri és Caragiale vígjátékai. 3. A falusi élet Coebue költésében. Francia nyelv: A tizenkilencedik század irodalmi mozgalmai. 2. Fordítás románról franciára, körülbelül tizenkét sor. Latin nyelv: Fordítás latinról románra a középiskola anyagából, körülbelül tizenkét sor. A Marianum növendékei a következő írásbelii tételeket kapták: Román irodalom: 1. A regényirodalom fejlő- MAYNESIA S.PELLEGRIN. A világ legjobb Újk hashajtója ssorrrve dése 2. A krónikások munkáinak hatására írott versek és novellák. 3. A román nemzet latin eredetének kimutatása az irodalmon keresztül. Francia: 1. Balzac és Flaubert, mint emberábrázolók. 2. Bratescu-Voinesti egyik novellájából tizenkét sor, fordítás franciára. Az írásbeli eredményét csütörtökön délután hirdetik ki a bizottságok. * Kérdést intéztünk a jelöltekhez, hogy sikerült írásbelijük. A kérdésre szinte egyöntetűen azt válaszolták, hogy ők is csak csütörtökön tudják meg ... Három észak amerikai államban negyvenmillió dollár kárt okozott az áradás (Newyork, június 29.) Az utolsó három napon át hatalmas esőzés volt az Egyesült Államok nyugati partvidékén. A megáradt folyók Newyork, New Jersey és Pennsylvania államokban nagy területeket öntöttek el. A kár mintegy negyvenmillió dollárt