Keleti Ujság, 1938. december (21. évfolyam, 272-298. szám)

1938-12-01 / 272. szám

4 „Rideg hátsó gondolatok nélkül" A „Hitel" című negyedévenként, megjelenő folyóirat, amely az erdélyi magyar ifjúság egyik csoportjának a véleményét igyekszik a maga nyilvánosságával megismertetni „a Vásárhelyi Találkozó és a Keleti Újság" cím alatt visszatér oktelet 3(a „Évforduló" című vezércikkünkre, közli Tamási Áronnak és hét társának válasznyi­­latkozatát s ugyanakkor jónak látja újabb meg­jegyzésekkel kisérni a mi nyíltan, semmi félre­értést nem tűrő álláspontunkat. Semmi kedvünk az ügy részleteibe újra beleavatkozni, mert alka­lomnak sem a legjobb, hogy az egy évvel ezelőtt megtartott marosvásárhelyi ankét előkészítő bi­zottságának feloszlása után afölött, vitatkozzunk: valóban határjelző jelentőségű volt-e a „Vásár­helyi Találkozón?" Annyiban csakugyan határ­jelző volt, hogy az előkészítő bizottság nagy lelke­sedéssel, de nem elegendő előrelátásssal gyűjtötte össze az egymással szembenálló, világnézeti fron­tokról az ifjú szellemiséget és minden figyelmezte­tésünk ellenére sem hitte el, hogy a széthúzó ele­mek együttműködése fizikai lehetetlenség. Ami­kor az előkészítő bizottság —, mint a Tamási­­csoport nyilatkozata beismerte: — „egyszerűen feloszlott" és ilyen módon is demonstrálta igazun­kat, azt a jogos reményt­ ébresztette maga iránt, hogy a népfronti alapról való letérés után az if­júság megszabadulva a nemzetköziség elveit valló csof.011 ballasztjától, rátér az egyedül helyes útra és a mellékösvényeken való kalandozás helyett igyekszik megkeresni a közös munka útját. Mert, ha ez az út egyelőre göröngyös is még, de előbb­­ntóbb el kell érkezőbe az egységes vezetés alatt álló, fegyelmezettséget megkövetelő magyar mun­kának. Dezorganizáció, csoportokban való felvo­nulás eredményt soha sem hozhat, — különösen a kezz­ü­bségi életben nem, — ez szerintünk annyira világos, hogy bizonyításra nem szorul. Nyíltan val­ottuk s valljuk most is ezt­ az álláspontot és szinte megdöbbent bennünket, hogy a „Hitel" kommentátora „rideg hátsógondolatok“-kal vádol meg bennünket. Újra megismételjük: a világnézeti ellentétek kiküszöbölése után semmi akadálya sem lehet a magyar erőkifejtésnek és ebben bőven jut feladat öregnek és fiatalnak egyaránt. A feltétel azonban az, hogy hallgassanak el az egyéni am­bíciók és alkalmazzuk a fegyelemérzésnek azt a mértékét, amely nem ismer kivételeket, nem is­meri a nemzeti céloknak bizonyos egyéneknek, vagy csoportoknak kisajátított, vagy fenntartott szabadalmát. Soha sem kifogásoltuk, soha sem el­leneztük, hogy a „Vásárhelyi Találkozó" igyeke­zett a maga legjobb tudása szerint a magyarság célkitűzéseit megfogalmazni. Annál kevésbbé, mert ezek a cél­kitűzések már előzőleg lefektetődtek ko­moly és súlyos határozatokban és amikor a „Vá­sárhelyi Találkozó" magáévá tette a régi és annyi határozottsággal leszögezett irányelveket, efölött csak örülni tudtunk. Ami nem tetszett a­ Vá­sárhelyi Találkozó­ban: a gyűlésen részt vevő csoportok világnézeti különbözősége és az egyik előadónak hibás vágányra tévedt s a gyűlésen egyhangúan elvetett indítványa az addigi magyar munkáról — erre vonatkozó véleményünket nem rejtettük véka alá. Ha valami, úgy az őszinteség volt állásfoglalásunk fő erénye, s ezek után „hátsó gondolatokját rossz helyen keresik éppen a­ Ke­leti Újságnál. Ezzel az üggyel végeztünk is volna, remél­­jük, egyszers mindenkorra, mert az új feladatok küszöbén üres szófecsérlés és egyhelyben topogás az egy évvel ezelőtti háromnapos konferencia mér­ege fölött vitatkozni. Volna egy szavunk azon­ban a „Hitel" egy másik cikkecskéjéhez. A „Hi­tel" ugyanis lenyomtatja Tamási Áron egyik mi­napi cikkének egy részét, „A magyar sajtó maga­tartása" cím alatt. Tamási az „Ellenzék" novem­ber 53-i számában közölte a maga különös és a magyar sajtó munkásaiból méltó megdöbbenést ki­­ádó elmefuttatását, amelyben azt az állítást kockáztatta meg, hogy „a sajtó jó része és a ma­gyarság között lelki szétszakadás mutatkozik." Bi­zonyára a „Hitel" sem tagadja, hogy nem min­den tendencia nélkül illesztette be hasábjaira Tamás Áron különös gondolatait, s azzal, hogy leközölte, nyilván azonosította magát Tamásival. Tamási Áron azt állítja, hogy a magyar sajtóból „hatalmi, üzleti, vagy más szempontból elsikkad a magyar közönség hangja és akarata." Úgy látszik, Tamási Áron más világrészben él, mert nem ve­szi számba a körülményeket, amelyek a magyar sajtó hangját megszabják és nem látja azokat a lehhe­tőségeket, amelyek sajtónkat egy szűk ös­vényre kényszerítik. Tudtunkkal Tamási Áront senki sem tiltotta el az írástól és azokat a hiányos­ságokat, amelyeket a magyar sajtónak felró, módja volna bátor kiállásával és harcias szóki­mondásával betölteni. De Tamási Áron jobbnak látja bölcs tanács-osztogatás alakjában meg­­feddni a sajtó munkásait, anélkül, hogy megmu­tatná, hogy kell a sajtó és a magyarság közötti „lelki szétszakadás"-t áthidalni. A magyar sajtó munkásai húsz éven keresztül állták a sarat és hogy nem gyáván és meglapulva, azt ezer doku­mentummal igazolhatják. Csodálatos, hogy Ta­mási Áronnak húsz esztendőből tizenkilencet kel­lett várnia, amíg egyáltalában eszébe jutottak a magyar sajtó feladatai és most sem azért, hogy megmutassa, hogy kell ezt a feladatot tisztessé­gesen végezni, hanem, hogy igaztalan vádasko­dásul alibit bizonyítson. Ugyanaz az eszmeme­net ez, mint amikor a „Vásárhelyi Találkozón" Kacsó Sándor elvetett­ határozati javaslatában a magyarság helyzetéért éppen azokat akarta bűn­baknak odadobni, akik önzetlenül dolgoztak a bajok elhárításán. Ezek után pedig több jóhiszeműséget, józanabb szemlélődést, több igazságot kérünk a „Hitelétől is, Tamási Árontól is. Rideg hátsó gondolatok nélkül... KeistiUjssg 2555. DECEMBER 1. - XXL ÉVF.­­272. SZ Televíziós készülékké alakul át a csillagászati távcső A csillagászat egyre inkább a kiváltságosan gazdagok tudománya kezdett , m­i újabban Most készül Amerikában a világ legnagyobb távcsöve, öt méter átmérőjű tükörrel s ha meggondoljuk, hogy körülbelül 1 milliárd lejbe kerül, be kell látnunk, hogy alig van még egy ország, amely megengedhet magának ilyen fényűzést. Máris évek óta ez a helyzet, hogy csak az amerikai esti­­ki­jászók végezhetnek valóban felfedező meg­figye­lések­et, az európaiak eddig kénytelenek elméleti számításaik­al beérni tudományos munkásságuk­ban. A csillagászati megfigyelés egyetlen problé­mája: minél több fényt­ összegyűjteni az megfigye­lendő égitestekről, a távcső gyűjtőpontjában el­helyezett fényképlemezre. A problémának több­féle megoldása lehet. Az első, a legegyszerűbb, leg­kényelmesebb, de a legdrágább is az, hogy minél nagyobb átmérőjű távcsöveket kell készíteni. Ed­dig az amerikai Mount Wilson csillagvizsgáló két és fél méter átmérőjű távcsöve volt a legnagyobb, most kétszer ekkora átmérőjű, tehát négyszerre fényerősebb lesz a palomari ötméteres távcső. Másik megoldás emelni a fényképlemez érzékeny­ségét. A fotokémia azonban nem sokkal haladt előre ezen a téren, inkább csak azt érte el, hogy a lemezek érzékenységét kiterjesztette a látható fény­sugarakon túlra, még a hő­sugarakra is. Nincs azonban remény arra, hogy a lemezek általános érzékenységét meg lehessen százszorozni­. Harmadik megoldásként a modern fizikusok felvetették a fényelektromos cella alkalmazását, mely a televízióban játszik döntő szerepet. Hogy a fénysugár mennyire feketíti meg a fényképle­mezt, vagy mennyire hat szemünk recehártyájára, az függ a fényrészecskék, fotonok energiájától. Elkezdhetjük tehát, hogy nem a szemünk, illetve , a lemez érzékenységét növeljük, hanem a fotonok új energiáját. A fotonok energiájának növelésére azonban nem tud semmilyen módszert a fizika, ellenben tudott egy nagyszerű tanácsot adni. Változtassuk át a fotonokat elektronokká, s mint a rádióban, televízióban szokás, növeljük meg ezeknek az elektronoknak az energiáját, hogy az­tán megint visszaváltoztatva őket fényhatásokká, sokkal erősebb fényt kapjunk. Lényegében azt jelenti ez a tanács, hogy a csillagász ne közvetlenül nézze vagy fotografálja az égitesteket, hanem iktasson közbe egy megfe­lelően berendezett, telvíziós készüléket, mely fel­erősíti a közvetlen képet. A csillagászati távcső­ben tehát az okulár, vagy a fényképlemez he­lyére egy fotocella kerül, melynek érzékeny réte­géből a leggyengébb fényhatásra is elektronok ugranak ki. Az elektronok áramát, aztán könnyen lehet, felerősíteni, például a Zvorikin-féle mul­­plikátorral, mi­ely akár milliószoros erősítést is le­hetővé tesz minden torzítás nélkül. A felerősített elektron áramot aztán a televíziós vevőkészülék neonlámpájával vissza lehet alakítani fénnyé, tet­szés szerint felerősített fénnyé. Két csillagász valósította meg ezt az elf­on­dolást, a be­ga Henroteau és a strassburgi Lalle­­mann, Henroteau színképelemzés céljára használ­ta fel a gondolatot, vagyis nem törődött azzal, hogy a csillagok képe szabályos kép legyen a le­mezen, vagy a fluoreszkáló ernyőn, hanem meg­elégedett azzal, hogy az égitestek fényét színekre bontva kapta meg a lemezre. Néhány évig tartó próbálkozón után elérte azt, hogy ezerszeres na­gyításban tud színképeket fényképezni egészen halvány csillagoknál is és a felvételhez alig két­­három percnyi exponálásra van csak szüksége. Eddig félóráig, sőt, órákig tartott egy-egy ilyen színiképfelvétel. Lallemand tovább ment és az elektron mikrósz­­kóp felhasználásával olyan berendezést készített­­ közönséges távcső okulár végére, hogy a televíziós felvevő fluoreszkáló ernyőjén pontos képe jelenik meg a csillagok százszoros erősítéssel- A távcső­ben a csillag képe először a fotoelektromos érzé­keny rétegre esik. Ebből a rétegből elektronok urganak , a fény hatására s egy mágneses mezőn keresztül haladva, kirajzolják a csip önképet a fluoreszkáló ernyőn.­­A strassburgi csillagda 50 centiméteres távcsövével eképpen olyan eredményt ért el La­lemand, mint egy 5 méter átmérőjű len­csével lehetne. Ha majd sikerül ezerszeres erősí­tést is alkalmaznia, ez annyit jelent, mintha a távcső átmérőjét harmincszorosára növelték volna, vagyis mintha egy tizenöt méter átmérőjű lencsét vagy tükröt használnának. Az pedig egyáltalán nem valószínű, hogy­ valaha is sikerüljön­ még Amerikában is tizenötméteres tükröt csinálni, akárhány millió is áll rendelkezésükre. A vén Európa tehát végül mégis talált egy olcsóbb, de emellett kétségtelenül sokkal elegán­sabb megoldást is a megfigyelő csillagászat révi problémája számára. Nem kell sutba dobni a sze­rény méretű európai csillagászatig távcsöveket, azokkal is tudnak majd versenyezni az am­rikai tempóval az ég titkainak kifürkészésében. Kovásznái járásbíróság, telekkönyvi osztály- 1539/1938. tk. szám- ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A „Banca de Credit pentru Co­vasna si Regiune" kérésére Munteanu Ioan ellen a já­rásbíróság új árverést rendelt el nevezett in­gatlanának 4/12. részére, amely a kovásznai járásbíróság telekkönyvi osztályának 2100. szám alatt A/1/1074. helyrajzi szám alatt van bejegyezve- A kikiáltási ár 7500 lej, amely 3500 lej tőke és járulékainak fedezetére szol­gál. Az árverést 1938 december ,13-án reggel 10 órakor tartja meg fenti bírói hatóság. Az ingatlant kikiáltási áron alól nem adják el. Dr. Tomoiaga, Kása, biró, telekkönyvezető. ÜT népművészeti szövetkezet /i szőttesek, varrottasok, csergék, vászon­os nemű­ek, fa- és cser­ép dísztárgyak CLU3, Strada luiiu Haniu 3

Next