Keleti Ujság, 1939. május (22. évfolyam, 99-120. szám)

1939-05-22 / 114. szám

6 KmnUjsuG 19 >9. MÁJUS 22. — XXII. BVF, 114. 87AM. HAZAFELÉ írta : Bözögi György Szét vagyunk szóródva az ország minden tájára. A székely mindenhol ott van a városokban, ahol munkát és megélhetést lehet találni, cselédek, szolgák, napszámosok, kocsisok. A társadalom legalsó rétegébe szorulnak, mihely szülőföldjüket el kell hagyniuk, de ez nem keseríti el őket, vígak, tréfásak, szinte örömmel viselik ezt a sorsot. Soha sem tudtam ebben, a tekintetben megérteni őket, akik egyébként,annyira büszkék és önérzetesek. Csak a társadalmi érzék bizonyos fokú hiánya és a nagymérvű szegénység magyarázhatja ezt. Mert otthonról, a székelyföldről szinte boldogság megszabadulni, mivel máshol mindenütt könnyebb az élet, és többet lehetne-Ezeken gondolkozom, míg a társas gépkocsi indulására várok, de rövidesen arról kell meggyőződnöm, hogy hazafelé menni mégis nagyobb öröm, mint eljönni otthonról. Mert a székely leányok és legények, akik a kocsiba felterepedtek nagyo műveteikkel és kosaraikkal, csattannak szét a jókedvtől. Nem nyugtalanítja őket az, amiért az úrfélek hosszasan osztozkodnak egymással, hogy kinek hányas számú a helye, mert mindegyik előbbre akar ülni lehetőleg, mint ahogy a jegye szól, ők csak meghúzódnak leghátul, állnak, vagy egymás ölébe ülnek. Ez az utóbbi megoldás a legjobb, tudják ezt, a székely legények és belekacsintgatnak a lányok szemébe. Ettől már kacagnak is, csak éppen azért szólítják meg a kalauzt, így megmutassák, nekik is lehetne valami igazuk, ha úgy kezdenék venni a dolgot, mint az urak. — Nézze meg, hányas ez a jegy? Ugye négyes, ott elől. Mi még a tegnap megváltottuk, mégis leghátul vagyunk. A kalauz látja, hogy négyes, de nem szól, nem zavarhatja fel a sok utast miattuk, ők pedig belenyugodnak abba, hogy az igazuk csak akkor számít, ha a más akaratával nem ellenkezik, rég hozzászoktak már ehhez. A jegyeket eldugják és már megfeledkeztek arról, hogy az urak ülnek az ő jó helyükön, pedig azok sem fizettek többet, mint ők a nehezen összeszolgált keresetükből. Az ablakon integetnek ki, hogy nagy örömükben meg ne feledkezzenek azokról, akik kikisérték őket az indulásihoz. Egész leánysereg sorakozik a járda szélén, meg félcipők fekete szoknyás aszszonyok s ezek mind visszaintegetnek, kacagnak és üzeneteket küldenek, hamar ők nem mehetnek haza Vasárnap lévén, van idejük ücsörögni s egy kicsit a szülőföldre gondolni a hazamenőkkel. — Szervusz Amáli, szerusztok, szerusztok! — kiabálnak ki az útitársak és verik az ablakot, amikor a kocsi nagy zökkenéssel végre megindul. A következő percben már a járda szélén maradtakat is elfelejtik, nem tudják, hova legyenek el a kicsi helyen a nagy örömtől. Az egyik hirtelen kinéz az ablakon és megszólal: — Na, mindjárt meglátom az emeletemet. A többi ezen is felvidul és nem hagyja válasz nélkül. — Még most is avval törődsz? Hagyd a fenébe azt az emeletet ■ Ahogy a sarkon befordul a gépkocsi, padok vannak az út mentén s az egyiken ott ül fehér harisnyában, fényes csizmában és ezétterpesztett lábakkal malgánosan egy legény. A hazamenő leányok neki is integetnek, nem minden huncsutlász nélkül: -1 r.t — Szervusz tündér! — A másik nyomban megjegyzi: — Várja a tubicáját. Miután így ebben megállapodtak, már nem törődnek a legénnyel, aki úgy tette, hogy észre sem vette őket. Az emeletes most hirtelen felemelkedik egy nagy ház előtt és kifelé mutat, mintha a többi nem tudná: — Na, itt van az emeletem. Három esztendeig mászkáltam rajta. A nagy ház emeletestől eltűnik s aki az előbb a,tündér“-nek integetett, most megszólal, mert azok jutottak eszébe, akiket a járda szélén hagytak: — Láttad, milyen elegáns lett ez az Amáli? Köntöse van, félcipője... *— De volna csak egy hétig otthon, akkor néznéd meg! Rendőr szalutál az elrobogó kocsi mellett s az emeletesnek erről is kellemetlen emlékek jutnak eszébe. Meg is mondja mindjárt, ahogy vis-szapillant: — Ez a rendőr annyit veszekedett velem, örökké meg akart fogni vasárnap. A város hátramarad a kellemetlen emlékű rendőrökkel és emeletekkel együtt s helyettük zöld búzatáblák sorakoznak az út két oldalán... A fiatalok az ablakra tolulnak, s mindegyik látni akarja ezt. Milyen nagy már a vetés, a rozs mindjárt kalászát hányja! A szemük felcsillan, arcuk szinte kipirul a gyönyörködésben, pedig ez a sok szép tábla mind a másé, nem az övék. Az egyik csendetlen megjegyzi: — Otthon esze még nincs ekkora. — Nincs biza. Hallgatnak, visszatelepednek, mintha azon bánkódnának, hogy otthon még a föld is szegényebb, gyengébben működik, mint máshol. Végre a zöldkalapos legény, mintegy vigasztalásul megszólal: — Három holdat vettem a keresetemből. Eddig kifizette otthon Ágnes néném. Még februárban hazaküldtem volta pénzt. — Nekem volt elég bajom — mondja mellette a leány, — nem hogy földet vegyek. Amióta apám meghalt, reánk tekintett a jóisten a sok adóssággal. Már panaszosra fordulna a jókedv, mihelyt a szülőfalu élete közelebb sodródik, ha az emeletes nem kezdene hirtelen keresgélni a keze ügyébe eső kicsi táskában. .. !— Na mi az, mit vesztettél el? — Ott felejtettem a nagyságánál a kicsi ollót. -P — Ezért nézhetted úgy az emeletet — kacagnak a többiek. A leány, aki a zöldkalapos legény ölében, ül, a fejét csóválja, ő is bánkódik erősen a kicsi olló miatt. : 1 — Mind mondtam, te Juli, nézz széjjel, nincs e ott valami. De mind a nagyságának a kézit csókoltad, mintha olyan vén asszonyt nem láttál volna soha. Hadd el, jó asszony volt- Tán elküldi valakitől. Amáliának megírom, menjen érte. Ebben megnyugszanak s kevés idő múlva már énekel az egész társaság. A zsúfolt kocsiban el-elakadozik a kacskaringós nóták útja, amely az erdők és mezők szabad vidékéhez van szokva. De a hazafelé menő cselédek annál inkább, annál lelkesebben fuják, mintha körülöttük nem volna senki idegen vigságukban övék az egész világ. De a kislány azt feleli reája... Inkább leszek a báró úr babája... Ezt ismételgetik sokszor egymás után, nem tudhatom megérteni, hogy miért szeretik anynyira éppen ezt az éneket, amelyikben arról van szó, hogy a szegény falusi legényt szikesen cserben hagyja a babája az urakért, ők tudják bizonyára, gondolom és csak nézem őket- a városi élettől kissé megfonnyadt és elszintelenedett arcukat. Sokáig azonban nem hagynak elmélkedni, mert a zöldkalapos legény odaszól az ölében ülő lánynak, akinek hangja mindegyre elkalandozik a helyes útról és azt mondja tréfásan.:r — Neon úgy van, te. — Hát hogy? — Jól. Ezen a rövid és igaz feleleten mindnyájan kacagnak, még a kocsi többi utasai is- A tetszésen felbátorodva újabb és újabb nótákba Vénák, míg egyszer a kalauz- aki csak akkorhal meg magyarul, ha rendet kell csinálni, ráfordul és azt mondja, mintha már sokat volna. . . Legyen elég már. Az autóban nem szabad énekelni. Erre el is hallgatnak az énekesek és egymásra pillogtatnak, mintha előre tudták volna hogy ez lesz a vége. S hogy a szigorú tilalom ne vegye el egészen a kedvüket, amikor már hallgattak egy darabig, megszólal a leány a legény ölében. — Én úgy megkímélem anyósomat, amikor lesz, hogy még a legnagyobb hidegben sem eresztem a füttőhöz-Kitör a kacagás, mert úgy veszik, hogy ez egy kicsit válasz a kalauznak és tekintgetnek is feléje, mint akik értik egymást A kalauz azonban háttal ül s Juli, az emeletes, másfelé tereli az értelmet, hogy a legénnyel is tréfálhasson. — Na Mihály, ezért foghatod az ölödben! — Aztán a leány felé fordul. Megmondom a Mihály anyjának, hogy bánnál vele, ha ő lenne az anyósod. A leány rándit egyet a vállán s lehuzódik a Mihály melléhez. — Nem is keleresszem, a vén úgyis odamegy. Ez is igaz s már otthon érzem magam, ha a kocsi nem közelednék is a végállomás felé. Az utasok a csomagjaik után kezdenek tekintgetni s a legény ölében ülő leány is előkapja az egyik táskát, mintha az jutot volna eszébe, hogy nem felejtett-e el ő is valamit? Ahogy felnyitja a födelét, bal kezébe két könyvet szorít, hogy a jobbikkal, könnyebben keresgélhessen- Az egyik, a kisebbik a cselédkönyv s én a nagyobbikat, a mutatósabb formájút kezdem nézni, hogy milyen szellemi táplálék szállítódik most haza a faluba? „Túl a szerelmen" ez a címe a könyvnek s a nagysága bizonyosan megunta már, azért adta a cselédjének, aki most a babája ölében ülve, nagy gonddal viszi hazafelé- És mi van még a táskában? Hamarjában egy kék színű fürdőtrikót látok, melltűt, fogkefét, és habverőt, ami egyszerre eltűnik a fedél csattanására. Mindnyájan leszállunk. Az emeletes Juli kétszer is megnézi a helyet, ahonnan felállott, hogy nem hagy-e ott valamit, mint a kicsi ollót a nagyságánál. Elindulnak a szekeret megkeresni, amely hazaviszi őket- innen éppen már a falujukba- A legény, aki három hold földet vett a szolgálatjából, elveszi a leány átülvetőjét és egymás mellett, haladnak, a leány pedig a kicsi uras táskát cipeli fürgén, benne a -Túl -a szerelmen"-*- és a fürdőtrikót, pedig még úgy látom, hogy innen vannak a szerelmen- Amint távolodnak és eszembe jut, hogy talán soha sem találkozunk többé, azt szeretném tudni, vájjon egymásé lesznek-e? Leghátul baktat kedvetlenül az adósságai miatt bánkódó és az emeletes Juli, aki most, hogy már szinte itthon van, még jobban busul a kicsi olló miatt. Ahogy utánuk nézek, nem tudom, mit érzek, örömet-e, vagy szomorúságot. n Vadászkürt Szálloda Budapest 1 Az arcbőr döntő hatással bír a nő sorsírra 2 A zsíros, pattanásos arcbőr a legszebb női arcot is eléni.i pas visra aszitóvá teszi A SDLFAMYL pitder megszünteti az arc zsírosságát, eltünteti a pattanásokat és visszaadja az arc üdesését és bársonyosságát