Keleti Ujság, 1940. április (23. évfolyam, 75-97. szám)

1940-04-23 / 93. szám

MOszsTíulist­a. — — Új ingatlant vásárolt az aradi­ Iparos Otthon Egyesület az iparos aggmenház céljaira. Aradról jelentik: Az aradi Iparos Otthon Egyesület va­sárnap délelőtt beszámoló és tisztújító közgyűlést tartott, amelyen Reinhardt Gyula elnökölt. Megnyitó szavai után Bakács Miksa az évi jelentést ismer­tette, amelyből kitűnik, hogy az egye­sület a létesítésében alakult iparos aggmenház részére új ingatlant vásá­rolt. Ciorogariu ucca 3. szám alatti há­zát eladta és ehelyett az Ilarie Chendi ucca 2. szám alatt vett aggmenház céljaira inkább megfelelő házat. Az egyesület gyarapodása a kitűnően si­került iparos-céh bállal függ össze, amelynek ötletes rendezése körül kü­lönösen Némedi Gábor szerkesztő tűn ki. Az iparosság művelődését a felál­lított könyvtár fejlődése bizonyítja, amelyért Illyés Istváné az érdem. Vé­gül a választást ejtették meg. Igazga­tósági tagok 3 évre: Reinhardt Gyula, Bakács Miksa, Engelhardt Ferenc és Vandracsek Ignác, igazgatósági pót­tagok 3 évre: Baricz Máté, Jakabffy István, igazgatósági póttag 2 évre: Székely Béla­ isszonyom, hallotta-e, hogy a kolozsvári hölgytársadalom tagjai közül a napokban számo­san keresik fel Boros György püspököt? Az ősz főpásztor rö­vid időközben ünnepli születés­­es évenapját. Tisztelői ez alka­­lom­ból igyekeznek kifejezni sze­rencse- és jókívánságaikat az ősz püspöknek, aki mindig nagy tisztelője volt a női léleknek és munkának, hogy a tavaszi Uz fokmérője töb­biek között a f­agylalt fo­gy­asztás és a világos ci­pők viselete is? Míg az uccai cipőtisztítók alig győzik eltün­tetni az elmúlt év nyomait a fe­hér betétes cipellőcskékről, az­alatt bent a cukrászdákban szín­­te gépies ütemben hangzik már a kérdés: „Vanília, málna, eper,­­ vagy mogyorót parancsol?“ A fagylalt adagja 8 és 13 lej, hogy izgalmat váltott ki az egyik friss párisi divatlap kis képecs­­kéje. Mi volt rajta olyan rend­kívüli? Semmi új! Egy fiatal hely tarkóján szerényen, mint egy kis fonott kalács, meglapult a­ kontyt Három nagy, hullá­­mositott aranyhajtű tartotta ösz­­sz­e! Vajon jogos volt az ijede­lem? Hiszen nem mindenkinek csak Saját akaratán múlik-e, hogy elővegye a lomtárból ezt az alkalmatlan darabot — vagy sem? hogy a patto­g­atott kuko­rica előkelő helyet kapott a gyermektáplálékok közt? Nem Mába éreztek a gyermekek iránta ösztönszerű vonzalmat. Az orvo­sok véleménye szerint ugyanis a ,Jcakas“-ban ugyanaz a B-vitamin fordul elő, ami a barna kenye­ret a benne maradt korpa által táplálóvá teszi, hogy a májusra tervezett bucuresti magyar háziipari kiállítást jú­niusban rendezik meg? * Hústalan nap a kifőzdében: — Hallja asszonyság, — szól az egyik vendég a kasztos­ asszony­hoz, — nekem ne adjon lencsét reszelt tormával! A lencse is, a torma is éppúgy a kolbászt kí­vánja, mint jómagam! LANYHULÁS AZ ARADI BÚZA- ÉS ÉLŐÁLLATPIACON. Aradról jelentik: Az aradi gabonapiacon nemrégiben tapasz­talt erős szilárdulás a legutóbbi hetipiacon erősen csökkent. A mm­ké­nt 750 lejig is felszökött ajánlat 700—710 lejre csökkent, tengeri 550, zab 600, korpa 450, tökmag 1400, árpa 550, napraforgó mag 900 lej. Hasonlóképpen estek az élőállat árak is. Sertés 37—41, csak a tíz hetes malacok ára szilárd, páronként 1400­ -1500 lej. A búza árcsökkenését a kivitel korlátozásval, az állatárak csökkenését pedig a takar mány­­félék drágulásával lehet magyarázni. Indiai tiszttől szerít kezet Eden angol dominiumügyi miniszter Néhány héttel ezelőtt a ,,Keleti Újság" is beszámolt arról, hogy Anthony Eden, angol dominium­­ügyi miniszter meglátogatta Egyiptomban az angol világbiro­­dalom domíniumaiból oda össz­­pontosított katonai egységeket. Benti képünk Edén egyiptomi látogatása során készült. A há­borús viszonyok miatt csak most érkezett el hozzánk, a felvétel azonban olyan érdekes, hogy ér­demesnek tartjuk közölni Ké­pünkön Edén angol domrcium­­ügyi miniszter éppen az Egyip­tomba érkezett indiai csapatok egyik jellegzetesen öltözött tur­­bános tisztjével szerít kezet. Ezek az indiai csapatok is egy részét alkotják annak a saj­­tóban sokat szereplő gyarmati haderőnek, amit Weygand fran­cia tábornok szervezett meg Szí­riában. i©_ 194 0. A iP R 1 C i S 23 50 nriiiSfiárd lejre eme 15cedefff a bánitjefjyforcyafovvi BUCURESTI, április 22. A Román Nemzeti Bank most tette közzé már­cius 30-iki heti kimutatását. Eszerint a jegybank március 23—30. között 10 millió lej értékű szinaranyat vásárolt, úgy, hogy a jegybank aranyfedezeté­nek értéke 20 milliárd 946 millió lejre emelkedett­ A forgalomban lévő bankjegy­mennyiség a megelőző heti elszámolás­sal szemben 1 milliárd 142 millió lej­jel emelkedett és elérte a 49 milliárd­ 848 millió lejt. A bankjegy-fedezeti arány 0,06 százalékkal 35,32 százalék­ra csökkent. A kereskedelmi váltótár­ca 499 millióval 17 milliárd 632 millió lejre esett vissza. lló fejről 4 év alatt 400.000 fejre emelkedett a „Concor­dia“ szövetkezet saját tőkéje Tg._Mures (Marosvásárhely), április 22. Száztíz fős részjegy tőkével kezdette meg négy évvel ezelőtt működését Marosvá­sárhelyen néhány lelkes ifjú TKB tag el­gondolásában a Co­ncordia hitelszövetkezet. E négy év nem volt éppen kedvező a kis hitelszövetkezet elindul­ására, mert a nehéz gazdasági viszonyok még a nagy tartalék­kal bíró vállalkozásokat is kemény erőpró­ba elé állították. A szövetkezeti eszme azonban itt is csodát művelt. Most a ne­gyedik rendes évi közgyűlésen elhangzott jelentéseik szerint a száztíz lej tőke négy­­százezer Lejre emelkedett, a vagyonmérleg pedig 948.938 lejre rúg. Az elanult évi for­galom 2 millió lej volt, a tiszta nyereség 6 ezer lej. Négy év al­at­t a 11 alapító fiatal­ember félrerakott h­ásom n­apétizévő­­ olyan erőteljes tőke fejlődött, hogy a hitelszö­vetkezet ez évben m­ár osztalékot is tudott adni tagjainak. A közgyűlés során Csíki László dr. igazgatósági elnök többek között a következőket mondotta: „Ez az elmúlt né­hány esztendő és a munkánk eredménye bi­zonyítja legjobban, hogy a magyar társa­dalomnak pótolhatatlan szüksége van a ha­sonló szövetkezetek felállítására. A jövőre nézve azon leszünk, hogy minden marosvá­­sárhelyi magyar kisembert beszervezzünk és a szövetkezeti eszme számára megnyerjük." Az elnöki megnyitó után Csegedi Márton igazgató olvasta fel az igazgatósági­­je­lentést. Majd Bre­csák Gyula felügyelőbi­­zottsági tag szólalt fel és indítvá­nyo­zta, hogy a közgyűlés jegyzőkönyvi dicséretet szavazzon a vezetőségnek, az ügybuzgó Csegedi Márton igazgatónak és a tisztvise­lőknek, amit a közgyűlés lelkesen elfoga­dott. Ezután a közgyűlés a következő igaz­gatósági tagokat választotta meg új­abb há­rom évre: dr. Csíki László, Csegedi Már­ton és Balkovits Gyula. Az életerős hitelszövetkezetnek az elmúlt év végén 810 tagja volt és ez évben a tagok száma már 850-re emelkedett. A JÓ ÉRV ÉS JÓ HIRDETÉS ALAPJA A JÓ ÜZLETMENETNEK­! ORSZÁGOS VÁSÁR JIBOU-N. Zsibó községben május 1-én és 2-án országos vásárt tartanak. Első nap az álatvásár­, második nap a kirakó vásárra kerül sor. Ar­jelentések A földművelésügyi minisztérium április 1-- ről a következő árjelentést adta ki: Kolozsváron a 77 kg.-os búza, 3 százalék idegen anyaggal 660 tej, árja 67—70 kg.os 3 százalék idegen anyaggal 550—580 tej, zab 40—42 kg.-os 600 tej, tengeri 495—500 tej bab 2000 tej, lencse 2200 tej, lóheremag 96 száza­lékos tisztaságú 6000 tej, lucerna ugyanolyan tisztaságú 9000 tej, buzakorpa 400—410 tej, Temesváron: búza 77 kg._os 3 százalékos 750 tej, buzakorpa 450 tej, árpa 67.70 kg..os 4— 5 százalék idegen anyaggal 620 tej, zab 40—42 kg._os 620 tej, tengeri 540 tej, bab 1600 tej, lencse 2100, lóheremag 96 százalékos tisztaságú, ólmozott zsákokban 6200, lucerna 9000 tej zsák nélkül. Nagyváradon: búza 77 kg.-os 725 tej, rozs 68­ -70 kg. 630, árpa 56—57 kg.-os 600—625 tej, zab 40—45 kg.-os 662, lófogó tengeri 525 tej, bab 1800—2000 tej napraforgómag 950— 1000 lej, tökmag 1350—1400, lóheremag 95 százalékos tisztaságú 5700, lucernamag 96 százalékos tisztaságú, ólmozott zsákokban 8500 lej. AZ ARADI HETIPIAC ÁRAI. Zöldség: hegyes paprika darabja 8, óburgonya kg. 6—7, száraz hagyma kg. 3, zöld hagyma két köteg 3, száraz bab kg. 20, kalarábé darabja 12—16, torma darabja­ 4—6, lencse kg. 18, borsó kg. 20, mmrok kötegje 5—15, paszter­nák kötegje 5—15, petrezselyem 2, hónapos réteg kötegje 6—7, téli retek darabja 3—4, paraj kg. 14, foghagyma kg. 30, savanyu ká­poszta kg. 14, levesbe való zöldség kötegje 5— 15 saláta fejenként 4—8 tej. Tej, tejter­mék és tojás: tehéntúró kg. 20, juhtűró kg. 60, tehén tej literje 6—8, savanyu juhtej li­terje 20, tejfel literje 45, vaj kg. 10, tojás darabja 2.50 lej. Gyümölcspiac: Alma kg. 12—25, dió kg. 20, hámozott dió kg. 64, aszalt sízárva kg. 16—20, citrom darabja 4 —6. Szárnyaspiac: tyúk párja 180 -240, tó­zott liba párja 000—800, csirke párja 70— 130, sovány kacsa párja 160 Lej. 34 EZE­r HEKTÁR­ KITERJEDÉSŰ ERDŐ­SÉG kitermelésére kapott Baja megyé­ben engedélyt a kormánytól egy német erdőki­termelő társaság: Deutsche Forst und Holzwirtschaftsgesellschaft. A létre­jött szerződés értelmében a német társa­ság arra kötelezte magát, hogy az erdő­ségekben mintagazdaságot létesít, fűrész­üzemet állít fel, iparvasutat épít Tg. Ne­­amton keresztül Falticeniig. A kitermelt faanyagot a német társaság exportálhat­­ja. A német társaság és a román állam között létrejött szerződést úgy a parla­ment, mint a szenátus jóváhagyta, 58 GABONATÁROLÓT akar üzembe helyez­ni az idei évben a kormány, 282.000 ton­na együttes befogadóképességgel. Az idei év április 1-én az Ókirályságban hat ga­­bonatárolót adtak át rendeltetésének, 34.000 tonna befogadóképességgel. AZ ARADI MEZŐGAZDÁK SZÖVETKEZE­TE Brassóban fiókot állított fel, amely mezőgazdasági termények és mezőgazda­­sági gépek forgalomba hozatalával fog­lalkozik. A GROEDEL­ KONSZERN egyik, nemrégi­ben még vezető vállalata, a Kalotaszegi Erdőipar R.­T, melynek székhelye Ko­lozsváron működött, évekkel ezelőtt ki­­mondotta felszámolását. A vállalat május 2-án tartja meg utolsó közgyűlését, ame­­lyen a felszámolókat felhatalmazzák a cég törlésére. AZ ÓCSKAVAS­ átvételi árát újból szabá­lyozta a kormány. Az új árak 20—40 szá­zalékkal magasabbak a február 16-án megállapított áraknál, HESS CUKORKA­ ÉS CSOKOLÁDÉGYÁR Brassó múlt évi mérlegét 20 millió lej alaptőke és 2,1 millió lej tartalékok mel­lett 2.935.548 lej tiszta nyereséggel zárta. AZ OLASZ-ROMÁN KERESKEDELMI BANK az idei évben 7 százalékos oszta­­lékot fizet részvényeseinek, a múlt évi 6 százalékos osztalékkal szemben. A NAGYVÁRADI AGRÁR TAKARÉKPÉNZ­TÁR múlt évi mérlegét 20 millió 900.000 lej alaptőke és 14,223.599 lej tartalék mel­lett 1,216.415 lej tiszta nyereséggel zárta. A KOLOZSVÁRI EGYETEM május 3.án árfe­lejtést tart az egyetem központi palota, jóban 3.900.000 lej, a Pasteur intézetben 2.406.000 lej és az Avram láncú diákott­­honban 1.900 000 lej értékben a szükséges központi fűtőkazánok beszerzésére és fel­szerelésére. A MAROSVÁSÁRHELYI ÁLLAMI KÓR­­HÁZNÁL 2.100.000 lej értékű bútorkészí­­tési munkát adnak vállalkozásba. Az ere vonatkozó nyilvános árlejtést május 3-án tartják meg Bucurestiben, az egészség­ügyi minisztériumban. A M.SA R. T. cég elnevezéssel Brassóban a­ vállalat alakult 3 millió tej részvénytőké­­vel ásványvizek forgalomba hozatalára. A vállalat főrészvényese Fleischer György, aki már 15 éve bérli a Bodoki Matild forrást. Az új részvénytársaság hozza for­galomba a Bodoki Mattit és Peria vizet, az élőpatak! Főforrás, a kovásznál Sani­­ttas, a kászonjakabfalvi Pan és a Répát! vizet

Next