Keleti Ujság, 1940. április (23. évfolyam, 75-97. szám)

1940-04-28 / 97. szám

1940. ÁPRILIS 28 ^0)_ H&£BTgHz0Jta PÍMBHbhmmm !­­ — HÉTFŐN ESTE TARTJA MESE­­­JÁTÉKA BEMUTATÓJÁT A RÓM.­KÁT, NAPKÖZI OTTHON. Hétfőn este 8 órakor tartja meg a kolozsvári római katolikus Napközi Otthon a már két ízben elmaradt mesejátékát a római katolikus gimnázium dísztermében. Az előadás iránt, amint, már a „beharango­záskor" is tapasztaltuk, hatalmas érdek­lődés nyilvánul meg a közönség körében s ez mostanáig sem csappant. Éppen ez­ért a rendezőség reméli, hogy az elő­adást, amelynek azonkívül, hogy rend­kivil szórakoztató, játékom­ jellege is van, a közönség az ügyhöz mért odaadás­sal nagy számban fogja megtekinteni.­­ Kifosztottak a betörők egy bata­­maroi ruhaüzletet. Tudósítónk jelenti: Különös betörés történt az elmúlt éj­szaka a bányavárosban. Álkulcsos be­törők megdézsmálták a Zellnger utóda cég ruhaüzletét. A betörők kinyitották az üzlet udvar felőli ajtaját s körül­­belül hatvanezer­­es értékben több készruhát és finom szöveteket vittek magukkal. A rendőr Aw feltevése sze­rint a betörést csakis a helen­g is­merős személyek követhették el s a nyomozást is ebben az irányban foly­tatják­— Ünnepi hét a Ferencrendieknél. Április 28.—május 5. Assisi szent Klárát a kolozs­vári ferencesek most védőszentjekké válasz­­tották, emlékét felidézik és megünneplik Az ünnepi hét sorrendje: április 28-tól május 5-ig minden reggel fél 8 óraikor szentmise a Lorettoi kápolnában, utána ájtatosság. Min­­den este 7 órakor szentbeszéd. Beszédeket mondanak: P Tréfán Leonárd dr. Balássy Imre, dr. Tölgyes Lajos, P_ Takács Gábor, P. Benedek Fidél, P Puskás Hugolin­a, Ja­­kab Lajos. Május 4_én_ szombaton este 8 óra­­kor a római katolikus főgimnázium díszter. ~Thében Kulturest a következő műsorral:­­ Királyhimnusz. 2. Quartettet előad a „Fiata­lok vonósnégyese", Márkos Albert, Guráth Erzsébet, Cseke Vilmos Boga László. 3. ,,Szent Klára tisztelete városunkban" címen felolvas gróf Bethlen Györgyné. 4. Énekel­i Lévay Ilonka, zongorán kiséri Szele Irén. 5. Költeményeiből felolvas Reményik Sándor. Szünet. 6. Hegedűszóló, Márkos Albert, zon­­gorán kiséri Mayer Piroska. 7 Ünnepi be­­szédot tart P. Tréfán Leonárd főatya. 8. Énekel Kallós József, zongorán kiséri Mayer Piroska. 8. Melodrámát ad elő Nagy István drámai színművész, zongorán kíséri P. Ja­kab Lajos, 10. Népdalokat zongorázik Paull Gyula. Május. 5.én, vasárnap az ünnepi tét befejezéséül a római kat. ..s főgimnázium dísztermében délután fél­­ kor színre ke­­rül Mentes M. ..Assisi vir­„.. . című 4 felvo­­násos színdarabja. A bevezető beszédet P. Tréfán Leonárd tartja. Ezen a műsoron még melodrámát ad elő Birtok Ferenc, .Zongorán kiséri P. Jakab Lajos és a szent Klára Ilim­­nuszt énekli a szent Klára kör. A kulturest­­re, valamint a szinielőadásra jegyek előre válthatók a ferencrendi kolostorban. * 1 ÖRVÖST HÍR. T­r. Sük­ösd Endre ma­rosvásárhelyi fül, orr és gégeszakorvos átköltözött a Sft. Gheorghe­ ucca 44. sz. alá. Rendel délelőtt 16—12-ig, délután 4—0 ig. Tel■ 315 * A ConSum legújabb száma Románia er­­dőgazdaságának és faiparának Húszéves tör­­ténetét ismerteti. Nagy érdeklődésre tarthat számot Diamant Izsó, az Ugir cluji kerületi elnökének gazdaságpolitikai beszámolója, amelyet a gyáriparosok szövetségének cluji közgyűlésén mondott el Főbb cikkek. Ki­­lencvenmillóval szállítja le az Elgida rész­­vénytőkéjét, mert nem tudta megvalósítani a Bánát elektrifikálására készített program­ját. A Mica aranybánya konszern részvé­­nyekkel fizeti az idei osztalékot. A Szamos tartományi spekulabizottság az ármaximá­­lások kérdésében figyelemreméltó határoza­tot hozott. Egymillárdnyolcszázmillió lejes életbiztosítási állománnyal a Generala bizto­­sító vezet a romániai biztosítók között. A naptáraknál tizenöt,húsz százalékkal alacso­­nyabban állapították meg a fűrészáru bel­földi árát. A nyersanyagbeszerző (C.D.A.M.P) működése óta a bőrgyárak ötmilliárd lejen felüli készbőrt szállítottak az államnak. Kér­jen ingyen mutatványszámot a kiadóhivatal­­tól: Cluj, Str. Regina Maria 48. ilett 2­ 5 más­oston. HTOiaJOROK CAPITOL.mozgó: A bölcsődal. Főszerepben Benjamino Gigli Maria Cebotari, Michael Bohnen és Hans Moser. A film előtt: Új, szenzációs világhíradó, a legfrissebb világ, eseményekkel. EPISON-mozgó: I. A tavaszi szerenád Fő­­szerepben Janette Macdonald és Nelson Eddy. II. A fekete sas. Főszerepben Bob Lingstone és William Farnum; m. Új há­­borús hiradó, RIO-mozgó: I. Egy anya szenvedései. Fő­szerepben Bobby Jordán és Anita Louise; n. A véres postakocsi. Főszerepben Dick Foram és Patrícia Walthall; III. Hiradó, ROYAL, mozgó: lady és a cowboy. Fősze­­repben Garry Cooper és Merle Oberon, Előtte Schmeling—Joe Louis box mérkőzés és hiradó. — Vasárnap és hétfőn délelőtt 11 órakor Matiné. SELECT.mozgó: Az ezüst róka. Főszerepben Linda Darnell és Tyrone Power, Műsoron kívül a legújabb Fox nemzetközi hiradó! URÁNIA.mozgó: I. Stan és Urán, mint re­pülősök; H. A borzalmak éjszakája. Fő­­szerepben Boris K­­rloff: Műsoron kívül a legújabb U.F.A. hiradó! — HATALMAS TŰZ PUSZTÍ­TOTT KÉT LENGYELORSZÁGI KÖZSÉGBEN. Krakkóból jelentik: Czenstochowa környékén két faluban is hatalmas tűzvész pusztított. Loski faluban negyvenhat ház hamvadt el, Loboule községet pedig szinte teljesen elpusztította a tűzvész.­­ FRANCO TÁBORNOK UNOKA­ÖCCSE A BERLINI FILHARMONI­KUSOK ÉLÉN. A berlini filharmoniku­sok a német-spanyol művészcsere kereté­ben két hangversenyt rendeznek. A vi­lághírű zenekart ez alkalommal Cubiles és F­i­anco, a spanyol államfő unokaöccse vezényli Jp / 1# meráimj?*****’ pf ^ a hajhullást, % í fciG G E R a ha­jgyökereket — Háromszázezer lej pénzbünte­tésre ítélt az áruzsora-bíróság egy bu­­curestii vendéglőst. Bucurestiből je­lenti a Radar: Az áruzsora bíróság háromszázezer lej pénzbüntetéssel súj­totta a fővárosi „Bucuresti“ vendéglő tulajdonosát, mert az előírt ebéd sem mennyiségileg, sem minőségileg nem felelt meg a hatósági rendelkezések­nek. — Zsebtolvajlás a piacon. Nagybá­nyai tudósítónk jelenti: Tonut Péter felesége a hetivásár alkalmával a piacra ment bevásárolni s ezernyolc­száz lejt vitt magával erszényébe. Mikor a piacon fizetni akart, rémül­ten vette észre, hogy pénzestáskáját ellopták. A lopásról jelentést tett a rendőrségen. ■ A ft©YHL Mozgó új hangosgéppel mutatja be az ünnepek legkimag­os­óbb filmszenzációját GARRY COOPER és MERLE O B E B n N egyetlen nagy közös filmjét. I ARY QC a m­W.PHY Izgalom, szerelem, ötletek, L.MLI I 65 a OUVI QU I tampó! —Igazi világsláger Előtte: SCÍmELIIVG—JOE LOUIS BOX MÉCS és HÍRADÓ Vasárnapi és hétfőn d­­e. 11 órakor nagy matiné bel 12: 19 | 1/kínhán­ hirch Szenzációs rekordműsor a román húsvéti ünnepen Gazdag és változatos műsorral ked­veskedik a színház a vasárnap kezdő­dő román húsvéti ünnepekre.­ A szín­ház igazgatósága csak olyan darabo­kat tűzött műsorra, amelyek osztat­lan sikert értek el, úgy, hogy a műsor bármely darabja igazán élvezetes lesz a nézőnek és felejthetetlen emlékkel fog távozni a színházból. Siessen mi­nél előbb jegyet váltani, mert jegyek már csak korlátolt számban kapha­tók. Dörmögő Dömötör (tjerm­ekes)adási Csóka József játsza a hétfőn dél­előtt színre kerülő mesejáték címszere­pét és ezzel az alakításával is nagy örömet fog szerezni az apróságoknak, mellette kitűnő szerepekhez jutottak Csengery Aladár, Bereczky Magda, Tihanyi Magda, Kiss Ilona, Turay Margit és a színészképző stúdió jeles növendékei. Aki gyermekének igaz mulatságot akar szerezni, okvetlenül hozza el ehhez a gyönyörű és kacagtató mese­játékhoz. A magyar színház műsora Vasárnap délután 3 órakor: Zsimberi Zsom­bori szép asszony (Olcsó helyárakkal). Vasárnap délután 6 órakor: Pozsonyi lako­dalom Vasárnap este 9 órakor: Aranymadár Hétfő délelőtt 11 órakor: Dörmögő lömötör (Nagy gyermekelőadás. Nagyon olcsó hely­­árakkal). Hétfő délután 3 órakor: Pusztai szerenád Olcsó helyárakkal). Hétfő délután 6 órakor: Handabanda. Hétfő este 9 órakor: Pozsonyi lakodalom. Kedd délután 3 órakor: Hazudik a muzsika. szó (Olcsó helyárakkal). Kedd délután 6 órakor: Aranymadár. Kedd este 9 órakor: Pozsonyi lakodalom. Szerda délután 3 órakor: Túl a Nagy Kri­­vánon (Olcsó helyáraikkal). Szerda délután 6 órakor: Pozsonyi lakoda­lom. Szerda este 9 ómkor: Aranymadár. I­APÉK 1 NAPJÓ Mercmen-Ciuc (Csíkszereda) ÉVSZÁZADOS HAGYOMÁNY Csíkszeredán, hogy szerdai napon tart­ják a hetivásárt. Állítólag még nevét is ettől kapta a város. Tudni kell még azt is, hogy a Csíkszeredai kereskedők és mé­szárosok, ha egész héten keveset is árul­nak, a szerdai hetivásár forgalmával pó­tolják a többi napok ü­zlettelenségét, mert ezen a napon az egész esik­ medence fal­vainak népe, akár van dolga, akár nincs, tömegesen tódul a városba és a falusi húsi beszerzés neszzségei miatt hússzükségletét is itt szerzi be. Most, hogy a pénteken kívül a szerdai napot országosan hústalan nappá tették, a mészárosoknak zárva kell tartaniuk Csík­szeredán is üzletüket. A Csíkszeredai mé­szárosok között, akik így heti forgalmuk­nak jelentékeny részétől esnek el, kérése­sel fordultak a város polgármesteréhez, hogy vagy a hetivásárt, vagy miniszteri engedéllyel a hústalan napot tegyék elt más napra. A város ragaszkodik hagyo­mányos szerdai hetivásárához, mert abból neki jövedelme van s nem remélheti azt, hogy a falu lakói az új hetivásár-napot hamarosan megszokhatnák, viszont a mi­nisztérium sem igen fog beleegyezni abba, hogy az országos intézkedésnek helyi jel­­legű változtatásokat eszközöljenek, így valószínűleg csak a mészárosok fogják a rövidebbet húzni. * PANG AZ EGYESÜLETI ÉLET Néhány évvel ezelőtt, mint más városok, bán is, gombamódra szaporodtak el Csík­szeredán a magyar társadalmi egyesületek A legtöbb egy-egy tea-est rendezésével, egy kevés jótékonykodással gondolta kimente­­ni ezt a sok szép szándékot, amit alapsza­bálya előírt. De volt néhány egyesület amely valóban komoly és eredményes mun­­kát végzett. Fokról-fokra, évről­ évre lan­kan­t e munkakedv s elcsendesedtek az egye­­sületek s vezetőik. * FŐ A BIZALOM ősi, de még ma is gyakori szokás a szé­kelyek között, hogy falun elhagyatott, magatehetetlen öregek szerződés alapján gyermekükre vagy más fiatal házasra írat­ják kis vagyonkájukat, akik annak fejé­ben magukra vállalják az öregnek élet­fogytiglan való ellátását és ápolását. Ez az ösztönszerű önvédelem és egymáson való segítés a székely társadalmi életnek egy, az ősi vagyonközösségből eredő szép és természetes életbiztosítási módszere. De az ember gyarló. Telnek az évek s amikor az öreg a várt időn túl is életben­­marad, a fiatalok súlyos teherként érzik magukon a fokozatosan mind tehetetle­nebb, több ápolást igénylő és­ meghalni nem akaró, vagy nem tudó öreg jelenlétét. Gyakran előfordul, hogy a fiatalok meg­unják a hosszúlejáratú kötelezettség tel­jesítését, rosszul bánnak, veszekednek a néha még meg is verik az öreget, akiknek sokszor még a szükséges kis táplálékot sem adják meg. Sok keserű órát és napot szereznek az ilyen öregnek, aki bizalom­mal íratta a fiatalokra házát és kicsi föld­jeit. A törvénynek szigorúan kellene eljár­nia az ilyen bizalommal visszaélő fiatalok ellen, akik a magatehetetlen és elkesere­dett öregeket kijátszók. V. G.

Next