Keleti Ujság, 1941. november (24. évfolyam, 250-274. szám)

1941-11-28 / 272. szám

194*. K­OM EMM EM 28 M jszmvxMmfifia Mondak­Kn­fict Száznál több négyk­ereskedői kijelölési kérés érkezett Erdélybe­l kereskedelmi hivatalhoz A kormány legutóbb rendeletileg úgy in­tézkedett, hogy a nagykereskedői ipariga­­zolványos­ kiadása iránt beadott kérvénye­ket az elsőfokú iparhatóságok véleményezé­se végett tegyék át az illetékes kereskedelmi és iparkamarákhoz és a kamarák véleménye alapján döntenek majd a kijelölés felé. A rendeletnek az volt a célja, hogy a ka­marák vizsgálják át a nagykereskedői jo­gosítványokért jelentkező­ kérelmeket és a rendelkezésükre álló adatok alapján válasz­szák ki azokat az egyéneket, akik hivatva vannak a jövőben nagykereskedői tevékeny­séget folytatni. A rendelet kiadását mege­lőzően a nagyke­reskedelem folytatására irányuló kéréseket a Kereskedelmi Hivatal vizsgálta felül. Most a Kereskedelmi Hivatalnak ez a fel­adatköre az új rendelet értelmében megszűnt. A rendelet kiadása előtt sok olyan textil­­nagykereskedő is adott be kérvényt ipariga­­zolványának kiadása érdekében, akinek kér­vényét az első nagykereskedői kijelölések al­kalmával nem intézték el Ezenkívül új nagykereskedői ipa­rigazolván­yok kiadására is érkeztek be kérések, úgyhogy jelenleg mintegy hatszáz sírás vár elintézésre. A kérvényeknek ebben a tömegében az erdélyi vállalkozók száznál több nagykereskedői ki­jelölési kéréssel szerepelnek. A kereskedelmi hivatal az elintézés alatt álló összes kérvényeket a napokban már át is tette a budapesti Keres­kede­lmi és Ipar­kamarához, Így tehát az­ új rendelet előtt beadott texti­ln­agy keresked­ő­i kérések ügyé­ben nem a területileg illetékes kereskedelmi és iparkamarák fognak dönteni, hanem a budapesti kamara, amelynek keretében há­romtagú szakbizottság fogja a véleményezé­si munkát elvégezni. Ennek a szakbizottságnak a figyelme első­sorban arra terjed ki, hogy a nagykereske­dői kijelölésért folyamodók mennyiben felel­nek meg azoknak a követelményeknek, ame­lyek a textilkeres­kedés folytatásához első­­sorban szükségesek, így mindenekelőtt azt veszik figyelembe, hogy a kérelmezőnek megvan-e a szakképzettsége, mennyi időt töltött a kereskedelmi pályán, rendelkezik-e a szükséges tőkeerővel és telephellyel? Ezen­kívül természetesen a véleményezésnél a ka­mara a zsidótörvény rendelkezéseit is figye­lembe fogja venni. Hogyan Síéistezne** hitelt » Ceres'«! 'ny &.era»ai««díjfi ? Ismeretes, hogy a kormány kezdeményezé­sére és támogatásával három vezető pénzin­tézet: a Magyar Általános Hitelbank, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank és a Szé­kesfővárosi Takrékpénztár húszmillió pengő keretben olcsó hiteleket nyújt, a keresztény kereskedőknek. A hitel­folyósításban termé­szetesen a felsorolt három nagybank erdélyi­­ fiókhálózata , az érdekeltségükhöz tartozó erdélyi pénzintézetek is részt vesznek. Az érdekelt keresztény kereskedők tájékoztatá­sára az alábbiakban röviden ismertetjük a kölcsön igénybevételének gyakorlati módo­zatait : A bankok megfelelő fedezet ellenében fo­lyósítják a kölcsönöket, de elfogadnak olyan biztosítékokat is, amelyeket eddig nem vet­tek figyelembe: telket, házrészt stb. A ban­kok váltóra adják a pénzt, 6-­6,5 százalé­kos kamat mellett. Sem a hitel összege, sem a kölcsön időtartama nincs általánosságban megállapítva, hanem ezt egyénileg bírál­ják el. A kölcsön folyósításának az a módja, hogy a hitelt kérő köré kinti megjelenik a bankban , kitölti a neki átadott nyomtat­ványt. Azután a bank­n formációt szerez be a kereskedőről és ennek alapján megteszi javaslatát. Megállapítja a hitelösszeg nagy­ságát, a kölcsön­a­dótare­am­át, a visszafizet­­ tés módozatait, a bekérendő fedezeteket és biztosítékokat. A pénzintézet határozata ezek után a bírálóbi­zottság elé kerül, amely kéthetenkint ül össze és tárgyalja le a köl­csönigény­léseket. A bírálóbizottság határo­zata végleges és a bank azt változatlanul végrehajtja. Az említett kérdőív 1. úszónkat rovatot tüntet fel. A hitelt kérőnek meg kell mon­dania, hogy bejegyzi at cég­e, mennyi hitelt 31 K Kill' HIRU ESSEM A KEL.KT1 UJSAUBilM Mert ezt a .arret a­ 7. ORSZÁG EG­ESZ VEVŐK­EPES K­ O­­ZONSfcGti olvassa fér, vezet-e Színyveldet, mesirom a lakása és évi bére, családi állapota, gyermekeinek szá­ma, az önállósítás ideje, az iparigazolvány kette és száma, az üzlethelyiség nagysága és bére, hol szerzi be az árukészletet és mennyi a készlet értéke, mennyi a kinnlevősége, ka­pott-e kölcsönt az Önállósítási Alaptól, mennyi a tartozása, forgalma, van-e bizto­sítva és kötött-e életbiztosítást? A nyilatko­zatot két tanú előtt kell aláírni és annak helytállóságáért a kérelmező saját személyé­ben felelős. \^QlA iuAidk AZ IPARI FELÁRAK felszámításának ügyé­ben az árellenőrzés országos kormánybiz­tosa egy korábbi rendeletével lehetővé tet­te, hog­y a vállalatok a termelési költségek emelkedésének arányában a drágulást fel­árak formájában az árkormánybiztos erő­­teljes jóváhagyása nélkül vevőiknek felszá­míthassák. Ezt a rendelkezést az álkor­mánybiztos most hatályon klü­l helyezte és erről leiratban értesítette a nagyipari érdekképviseleteket. Eszerint ezentúl az ipari termékeknél felárakat felszámítani csak a kormánybiztos előzetes jóváhagyásá­val szabad. A NYERSBORKÖZPONT a napokban kör­levélben értesítette vidéki kormánybizto­sait, hogy csak a saját kijelölt körzeteik­ben szabad vásárolniuk. Az idege­n körze­tekben való vásárlást szigorúan megbün­tetik. AZ ERDÉLYI FATERMELÉS kívánalmait is figyelembe vették annak a felterjesztés­nek a megfogalmazásánál, amelyet a bu­dapesti kereskedelmi és iparkamarában tartott szakértői értekezlet terjesztett fel a kormányhoz. A felterjesztés szerint a fa­termelés legsúlyosabb problémái jelenleg a kitermelt faanyag elszállításának kérdé­se. A kamarai előterjesztés szerint meg kell szervezni a fatermelésben foglalkozta­tott munkások és fuvarosok élelmének, a szalonnának, lisztnek, kukoricalisztnek, va­lamint a lábbelinek biztosítását Ugyan­csak egységesen kell megszervezni a fu­­­var­ozásnál igénybevett igás állatok takar­mányellátását is. He!ad@ktalanni? he feet! jelenteni az egyes üzemekben tárolt gabona, Hsz*, kukorica, szalonna és zsiradék-mennyiséget Kolozsvár, november 27. Hegedűs Sándor ár. tanácsnok a polgármester megbízásából rendeletet adott ki a gazdaságok elszámolta­tásáról és a gabona, kukorica, zsír, szalon­­­félék beszolgáltatásáról. A rendelet, a követ­kezőképpen hangzik: ,,A közellátás biztosítása érdekébe­n mind­azokat, akiknek gabonalapjuk van, vagy sertést tartanak, el kell számoltatni és össze kell írni. A háztartások zsiradék-szükségleté­nek megállapításánál a 8050/941. M. E. sz. rendelet rendelkezései az irányadók. A malmok,­ darálók, olajgyűjtők, sörgyá­rak, malátagyárak, tésztaárugyárak, szesz­gyárak, kenyérgyárak, pékek, sütödék, továb­bá a köz- és magánraktárak, valamint a tá­rolásra berendezett üzemek és vállalatok kö­telesek a közélelmezési hivatalhoz a folyó év Mnnnuinnd­escu Ata szavanként 6 fillér, vastag betűs szavaké 12 fillér • Legkisebb hirdetés 60 fillér. nriusitmus. i L.'oe.n Jeligés levelekre, megkeresésekre esek válaszbélyeg ellenében válaszolunk és esek port­ózott leveleket továbbítunk. Állást keresőknek szavanként S fillér• Adás­vétel ELADÓ alig használt női pézsmabupola, férfi télika­bát pézsmából éssel, uj női pulóver, mosdókagyló. Mus­­sica­ini­ ut 39. emelet délelőtt — 3593­­ NÉVNAPRA, születésnap­­­ra, Mikulásra, legszebb aján­­­déktárgyak nagy választéka, olcsó árak: „PAX“ Kolozs­vár, Kossuth L. u. 5. Ve­szünk perzsaszőnyegeket. ELADÓ modern ebédlő. Sezsonteritő, plüs asztalte­rítő, 14­0 m. valódi S zmir­­na szőnyeg Unió u. 20. há­tul az udvarban, utolsó ajtó hatra. — 287 SÍFELSZERELÉS ~és~ át­kötések olcsón eladók. Al­mos utca 30 ■ ELADÓ SÜRGŐSEN! Egy­­ mosdószekrény nagy fehér márványtappad, egy hosszú fekete zongora, egy nagy szentkép aranyozott ráma-­­ val és egy patefon 27 le-­­ mezzel és állvánnyal. Tímár utca 8. emelet jobbra Ajtó 3. — 256. VENNÉK jó karban levő családi házat. Címeket ,,15.000 Pengő“ jeligére. — 3619 . ELADÓ: 2 drb. zsírom bö­dön, zománcozott, 2 pár kor­csolya 87 női és 41 férfi, 1 sonkavágó gép, 1 rodhi, 1 szövőszék 2 m, széles. Elő­szobába való fabetétek tü­körrel és zöld posztóval, 1 cinkokrafus felszerelés, 1 drap csipke selyem ruha, 12 személyes háziszőttes fe­hér abrosz 12 szervofilval. Más tekinthető Levente a 9. ELADÓ zománcozott gyer­mek ágy, 8-as számú Már­kik* és más gyermekjáté­kok, egy gyermek vihargal­lér. Petőfi utca 17. Föld­szint balra. — 296 EGY jókarban levő mély gyermekkocsit megvételre keresek. Cimet a kiadóhi­vatalba kérek „Gyermekko­csi“ jeligére. Házasság FÜGGETLEN, önállóan dolgozó varrónő, 40—45 éves, Intelligens úriember Isme­retségét keresi házasság cél­jából. Leveleket „Megun­tam a magános életet.“ jeli­gére kér a kiadóba. — 297 HÁZIASAN nevelt, gyer­­mekszerető, intelligens dol­gozó leány házasság céljából megismerkedne 40—50 év körüli izr. úriemberrel. Tel­jes cimü leveleket a kiadóba kérek. „Diszkréció 34.“ jeli­gére. — 208 Aécst keres MEGBÍZHATÓ, józanéle­­tü keresztény, fia*»] pincér állandó alkalmazást keres. „December“ jeligére a ki­adóba. —295 IRODA vagy bolti szol­gai alkalmazást keres mun­kabíró, megbízható, szép­írással rendelkező férfi. Cí­­meket a kiadóba kér. — 292 IPARVASUTI mozdony­­vezetők, akik gőzgépek és gázerek kezelés­éhez is érte­nek, azonnali elhelyezkedést keresnek. Cím: Dr. Csont Jenő, Kolozsvár, Zápolya­­utca 45. at. —804 ALFÖLDI leány 25 éves int. Izr. szeretne Erdélybe jutni Bármilyen állást vál­lalna. Terán Klem! Hód­mezővásárhely, Kinizsi u. — 8628 Ingárén ELADÓ HÁZ! Kertes csa­ládi ház eladó. Az épület két lakrészből áll: 2 szoba, konyha, előszoba, fürdőszo­ba és 1 szoba, konyha, elő­szoba. Taksony vezér utca 23. szám. — 285 Alkalmazás FIX javadalmazás és juta­­lékkal Ujságárusitókat ke­resünk több vidéki helység részére. Jelentkezni lehet minden délután 5 és 7 óra között a „Keleti Újság*" ki­adóhivatalában, LEHETŐLEG nőtlen és több évi gyakorlattal rendel­kező ŐSKERESZTÉNY KÖNYVELŐ azonnali állás elfoglalására kerestetik. Cim: Kiss Dénes szeszn­agy­­kereskedő. Szépvíz, Csikm. — 362. Lakás KÉT szolid fiatalember I szállást kaphat. Varga ut­­j­ca 1. sz. Érdeklődni Kiss- S n.. — 301. Kü­ri f r­­­on ea ELEGANS BUNDÁT ren­delésre BÁLINT FERENC szücsmesternél, Kölesei 32. Ugyanott szerzék nagy vá­lasztékban, — 3400 37:15 A magyar atléta válogatott eddig 52 orszá­gok közti viadalt vívott.­Harminchét győze­lemmel szemben 15 vereség áll, ami igen szép eredmény. Van azonban két ország, amelyet eddig még nem sikerült legyőzni, Svédország és­­J­­émetország. Az egyéni teljes köplényeket nézve Kovács József és Szabó Miklós 25—25 győzelmet arattak az országok közti viadalo­kon. Darányi József csak 1 győzelemmel ma­radt mögöttük, huszonnégyszer nyerte meg számát. Az országos levente birkózó bajnokságokat vasárnap Nagybányán rendezik meg. Ko­lozsvárról a KMSC 9 versenyzőt indít a bajnokságon.­­ Az ugyancsak vasárnap megrendezendő nagyváradi birkózóbajnok-­­­ságokra Kiss Dénest és László Zoltánt küldi­k ki a KMSC.­­ A CSEH VÉDNÖKSÉG bajnokságának­­ érdekessége, hogy a 6. forduló után a több­­i szörös bajnok Spárta az utolsó helyen áll.­­ A csapat, még egyetlen pontot sem tudott szerezni. Ezzel szemben a másik nagyhírű prágai csapat, a Slavia vezet a bajnokság­­ban. Két új sportegyesü­let alakult Marosvásár­helyen. A székely főváros egyre fejlődő sportéletét két új egyesület, a Székely Tár­saság és a Húsos tetéző szakosztályának megalakulása is jelzi. BUKARESTBEN a besszarábiai serlegért folyó küzdelemben az aláíébi eredmények voltak: Rapid—Unirea Tricolor 8:0 (1:0), Venus—Sp. Studenţesc 2:1 (1:0). november hó 20-iki állapot szerint haladék­talanul készletbejelentő kimutatást benyúj­taná az üzemekben tároló összes gabona, ku­korica, liszt, szalonna- és esiradékmennyisé­­gekről. A készletbejelentő kimutatásban fel kell tüntetni a bejelentő saját készletét és külön az idegen készletet, az utóbbit a tulaj­donosok szerint részletezve. Az összeírás az összeírott fél bevallása és a gabonalap alapján történik. Az adatok he­lyességéért az összeíró fél felelős. A rende­­­­let betartását a közélelmezési hivatal szigo­rúan ellenőrizni fogja és a kihágókkal szem­ben büntető eljárást foganatosít. Sportercitre Korábban kezdik az NSE—MÁV és Ganz — KEAC mérkőzéseket Kolozsvár, november 27. Tegnap közöltük, hogy a vasárnap Kolozsváron eldöntésre kerülő NB II mérkőzések %1, illetve 1 3 órakor kezdődnek a kerületi szövetség ha­tározata alapján. Közben megállapodás történt a MÁV és KEAC, másrészről a ven­dég NSE és Ganz SE között, amely módosí­totta a mérkőzések kezdésének időpontját. A kolozsvári csapatok mégis teljesítették a két vendég együttesnek a korábbi kezdésre vonatkozó kérését és így az NSE—K. MÁV mérkőzés­e 11 órakor, a Ganz—KEAC mér­kőzés ha 1 órakor kezdődik. Mindkét mérkő­zést az egyetemi stadionban játszák le. A kolozsvári csapatoknak nehéz dolguk lesz a nagybányai és budapesti labdarúgók­­­­kal. Az elmúlt vasárnap mindkét csapat fö­lényes győzelmet aratott. Az NSE a S NyVTE-t győzte le 7:0-ra, a Ganz pedig­­ éppen a MÁV-ot verte 4:0 arányban. Ebben az eredményben mindenesetre nagy része volt a MÁV három játékosa súlyos sérülé­sének. A kolozsvári labdarúgó idény utolsó mér­kőzéseit filléres helyárak mellett rendezik meg. J«t­s»Iias E»dref» Bud­­apesten Kolozsvár, november 27. Endrefi, a KAC kitűnő kapusa, aki mint jelentettük, vállsé­rülést szenvedett, a gyógyulás útján van. Dr. Thury László egyetemi tanársegéd, ke­zelő orvosa biztosította a KAC vezetőségét, hogy Endrefi elfoglalhatja helyét vasárnap az SzVSE elleni csapatban. Dr. Thury kezeli a MÁV sérült játékosait is. Meg lehetett állapítani, hogy úgy Csiky, mint Márton véletlen összecsapás következ­tében szenvedték el súlyos sérüléseiket. Schaff repedése is szépen gyógyul, úgy hogy a jövő héten már elhagyhatja a kórházat.

Next