Keleti Ujság, 1941. november (24. évfolyam, 250-274. szám)

1941-11-29 / 273. szám

181/. JVOE£MI»CR 2.9 ^fladaiaiaiSlet December 15-éi a Lábbel Központ irányítja a bőr- és c­ápefosztást Megírtuk, hogy a közellátási minisztérium a bőr- és cápő-szü­kságlet célszerűbb ellátása végett Lábbeli Központot állított fel Az erre vonatkozó rendelet, amelyet a Budapesti Közlöny november 25-i száma között, számos olyan közérdekű intézkedést tartalmaz, ame­lyet nemcsak a lábbelikészítő iparosoknak és erdőkereskedőknek kell ismerniök, hanem miheztartás végett a nagyközönségnek is tudomást kell róluk szereznie. Ezeket az intézkedéseket rövidesen a® alábbiakban fog­laljuk össze: A bőr­hulladékot is igénybe veszik A rendelet mindenekelőtt megállapítja­, hogy a polgári lakosság lábbeliszükségletének ellátására — ideértve a polgári közszál­látá­sokat is — fordítható kikészített bőrök, bőr­­hulladékok és a lábbelikészítéshez, valamint javításhoz felhasználható más anyagok for­galmának, elosztásának és felhasználásának, továbbá a lábbeli forgalmának irányításával kapcsolatos teendők elvégzésére Lábbeli Köz­pontot alakítanak. A Lábbeli Központ feladatát a rendelet a következőképpen szabályozza. A Központ mindenekelőtt gondoskodik a polgári lakosság ellátására szánt lábbelik elő­állításához szükséges anyagokról. Az iparosok anyagellátása A Központ további feladata, hogy a fel­dolgozó iparosok között az iparü­gyi minisz­ter meghatározása szerint a polgári lakosság szükségletének ellátására fordít­­tató kikészí­tett bőröket, bőrhulladékokat és más olyan anyagokat, amelyek forgalma korlátozva van, megfelelően elossza. A kikészített bőrök és bőrhulladékok, vala­mint egyéb anyagok gazdaságos felhasználá­­­sát, a takarékossági szempontok figyelembe vételével, szintén a Központ fogja irányítani. A lábbelik fajtájának és minőségének megállapítása Az iparosok a rendelkezésükre bocsátott anyagokból csak olyan fajtájú, nVDségű és mennyiségű lábbelit készíthetnek, amiképpen ezt a Központ számukra kötelezően előírja. A lábbelikészítéshez felhasználható pótanya­gok igénybevételét is a Központ d­önti el. Ugyancsak a Központ fog javaslatot tenni a minisztériumnak arra nézve, hogy a bőrtalp felhasználása nélkül készült lábbeliket, vala­mint a nem bőrből készített talpakat,­ vagy bőrhulladékból ragasztás útján, vagy más mó­don készített talpakat milyen feltételek mel­lett hozhassanak forgalomba. Ilyen műanya­gokat csak a minisztérium külön engedélye alapján lehet áruba bocsátani. A fogyasztók szükségletének megállapítása A fogyasztók ábbeliszü­kségletét, figyelem­mel az egyes vidékek különleges viszonyaira,­­ szintén a Központ fogja megállapítani. A Központra vár az a feladat is, h­ogy a kész lábbeliket az azok forgalom­bahozatalá­­val, foglalkozó kereskedők között elossza. A cipőakciók lebonyolítása, valamint a lefoglalt és elkobzott áruk szétosztása is a Központ hatáskörébe te­­rtozik. Ezekkel a tennivalókkal kapcsolatos nyil­vántartásokat is a Központ szervei vezetik. Az iparosok és kereskedők ellenőrzése Annak érdekében, hogy a Lábbeli Központ feladatát haladéktalanul betölthesse, a Köz­pontot felhatalmazta a rendelet, hogy bár­mely iparost és kereskedőt felszólíthat a kért adatok bejelentésére, felvilágosítások megadá­sára és bizonyos iratok bemutatására-Jogában áll továbbá a Központnak, hogy kiküldöttje útján bármely iparos ü­zemét, vagy kereskedő üzletét és üzletvitel­ét meg­­vizsgál­hassa. Az intézőbizottság­ megszervezése Az intézőbizottság fontosabb határozatait jóváhagyás végett a közellátási miniszter elé terjesztik. Az intézőbizottság mellé irodát szerveznek, amelynek tisztviselői és ügyvezető felhatal­mazása szerint egyes megjelölt ügyekben in­tézkedhetnek. WiKinCIY légzáró TV­­ Un A ajtóján és ablakán HIEGY DI LAK.S ! A HIDEGTŐL Boskovics i’esztérek, Dedk'F.-utca 15 n­pnyiPncTcccu Ara szavanként 6 fillér, vastag betűs szavaké 12 fillér­­ Legkisebb hirdetés 60 fillér fimulzmuL B­i,öm! Jeligés levelekre, megkeresésekre csak csak portózott lereteket továbbítunk, válaszbályog ellenében válaszolunk és Állást keresőknek aznvu-Hnt 9 IMIér wmmmmmmmmm Adás-vétel VENNÉK jó karban levő családi házat. Címeket „15.000 Tengő" jeligére. — 8019 IXADÓ ebédlő berende­zés és egy konyha kombi­nált szekrény. Baross-tér 8. — 3528 ELADÓ egy női fekete sál gallér. Megtekinthető: Cim­balom utca 18. Földszint, hátul az udvarban. EGY jó állapotban lévő kerékpárt keresek megvé­telre. Ugyanott eladó két­­leres főzőkemernce, tulyafe­­nyő és más dísznövények. Ond vezér utca 9. szám, Rákóczi negyed. — 293 ROKAMIE olcsón eladó. Széchenyi-tér 24. Ajtó 2. — 3633 Állást keres FIATAL, keresztény tiszt­viselő­ 10 évi irodai gyakor­lattal, aki az irodai munka minden ágában jártasság­gal bír, önállóan könyvel és levelez, a romára nyelvet szó bara és írásban birja, állást változtatna. Választ „Ön­álló munkaerő" jeligére fi­zetés megjelölésével a ki­adóba. bérek — 269 TANUSÍTVÁNYOS, 38­­ éves nőttemb bankfőtisztvi-­­ selő, huszéves bankgyakor­­latbal, német, francia, olasz, román nyelvtudással, állá­sát Változtatná Ajánlato­kat ..Bankfötisztviselő" jeli­gére Rudolf Mosse hirdető­­irodába Nagyvárad, Bazár­épület. Lakótárs LAKÓTÁRSNAK jobb nőt vagy leányt keresek, kony­ha használattal is. Bethlen utca 2. Balra 1, ajtó. 5—6­­ között. — 291 Alkalmazás PERFEKT csecsemőgon­­dozónőt keresek azonnalra. Cím a kiadóhivatalban. KERESÜNK 4 kvaspis­­­át vagy kereskedelmit vég­zett keresztény fiatalem­bert, aki a faszakmában gya­kontabb állást vállalna ál­landó jelleggel jelentkezni Kossuth Lajos utol 50. sz. alatt a Keresztény Ácsok és asztalosok szövetkezeténél délelőtt 9—12 óra között. AZONNALI belépésre gyors- és gépirónát kere- s sünk. Ajánlatokat „Iparvál­­­­lalat" jeligére kiadóhivatal- j­­­ba kérünk. — S 40­­ KERESZTÉNY vaskeeres­­kedő segédet felvesz Mak­­kay Ernő vaskereskedő, Ko­­rosvár. Wesselényi Miklós­­utca 35. —8644 H­ázasság MEGISMERKEDNEK há­zasság céljából, ingatlannal, vagy jövedelemmel rendel­kező, esetleg nyugdíjas nő­vel „Műszaki nyugdíjas" jeligére. — 3636 Inflation TŰZIFA telepet iparvá­gánnyal keresünk bérbe „Azonnal" jeligére. — 3688 2—S SZOBÁS házat bérbe vagy megvételre keres f a­­nagykereskedő. Közvetítőket díjazok. Cím: Szilágyi ven­déglő, Széchenyi-tér 37. — 3641 Küen­ére KERESEK oly egyént, aki Románia területére tar­tozik 80.000 lej követelésem­nek a Nemzeti Bank engedé­lyével való megvásárlására. Andrészek Gézáné Orosháza Iglói­ ut 17. — 3595­­ TŰZIFA és ÉPÜLETFA raktárt keresünk bérbe bel­város körzetében „Sürgős" jeligéjét — 3638 BÉRLETI HIRDETMÉNY A kolozsvári m. kir. pénzügyigazgatóság a kincstár tulajdonát képező kolozsvári gyufa­gyárhoz tartozó és az 1284. sz. telekkönyvi betétben 7640. helyrajzi szám alatt 1518­­-ös, a 7629. helyrajzi szám alatt pedig 7 kat. hold 1164­­-ös területtel felvett, a Nád­as patak balpartjára levő szabad szántóföldeknek az 1941/1942. gazdasági évre terjedő haszonbér­letére pályázatot hirdet. Az 1941. december 10-ig a pénzügyigazga­tósághoz benyújtandó ajánlatnak tartalmaz­nia­ kell a felajánlott évi bér összegét, vala­mint azt, hogy bérlő az ingatlant milyen cél­ra fogja használni. Kolozsvár, 1941. november hó 27-én. Kaldbh, miniszteri tanácsosa, na kir. pénzügyigazgató KUN MÁTYÁS FIA 1864-ben alapított kézműves és szakfótszetész üzlete Kolozsvár, Kossuth Lajos­ utca 1. sz. Az üzlet régi jó hírneve biztosíték arra, ho­y nagyrabecsült vevői megelégedését selk­is­meretes kiszolgálással ezután is kiérdemli A kihágások megbüntetése Megbüntetik azt az iparost, vagy kereske­dőt, aki a Lábbeli Központnak a lábbelik elő­állításához szükséges anyagok felhasználására adott utasításait megszegi. Büntetés vár arra az iparosra és kereskedőre is, aki a Központ felhívására a kért adatokat nem vallja be, vagy a Központ kiküldöttjét a vizsgálat meg­ejtésében akadályozza. A Bőripari Bizottság hatásköre a Lábbeli Központra száll át. A rendeletnek azok az intézkedések, melyek szerint a kikészített bőrök szétosztásával kap­csolatos teendőket a Központ látja el, 1941 december 15-én, egyéb rendelkezései pedig a rendelet kihirdetésének napján,, vagyis no­vember 26-án lépnek életbe. Rt/porthiració Az utolsóelőtti forduló az NB I-ben: Edel Újpest elsőségének kérdése Hazahozza-e a KAC Szegedről a két pontot? Az utolsó előtti fordulót játszák vasárnap az NB. L osztályában. A forduló mérkőzé­sei döntően befolyásolják az őszi elsőség kér­dését. De lássuk az egymással szembekerülő csapatokat. Újpest—Ferencváros. Újpest jelenleg jobb gólarányával áll az első helyen az ugyancsak 21 pontos WMFC előtt. A csepeliek a Lam­­partot és Újvidéket kapják meg ellenfélöl. Varószánt tehát, hogy négy pontot szereznek. Újpestnek tehát feltétlenül meg kell vernie a Ferencvárost, hogy megtartsa elsőségét. Eldöntetlen már elég ahhoz, hogy a második helyre essenek vissza. A Ferencváros ezzel szemben újabb vereség esetén végleg lemond­hat arról, hogy komoly szerepet játszik az első helyárt folyó küzdelemben. Ha Újpest ellen mindkét pontot megszerezné, még vol­nának reményei. Nagy küzdelem lesz tehát. Ha a két csapat őszi teljesítményét nézzük, feltétlenül az Újpestet kell jobbnak tarta­nunk, benne kell látnunk a vasárnapi rang­adó győztesét. A Ferencváros azonban isme­retes arról, hogy nagy sajátokkal jobban meg tud küzdeni. Vasárnap meglátjuk, érvé­nyes-e még ez a zöld-fehéreknél Lampert—WMFC. A­ csepeliek ha nem­­ könnyen, de megnyerik a mérkőzést. Kispest—ALIC. A múlt szombati meglepő vereség után alkalma nyílik javítani a NAC- nak Minden bizonnyal sikerülni is fog ez. Szolnok—Újvidék. Újvidéknek semmi re­ménye sincs arra, hogy akár egy pontot is szerezzen Szolnokon SalBTC—Elektromos. A forduló egyik leg­nyíltabb mérkőzése. A pillanatnyi forma fog­ja eldönteni a két pont sorsát. Gamma—DiMÁVAG. A m­mit héten Szege­det legyőző Gamma, ha tartja formáját, újabb értékes két pontot szerezhet MÁVAG—Szeged. Nem kételkedhetünk a Szeged biztos győzelmében SzVSE—KAC. A szegedi vasutasok az utolsó helyen állanak, a KAC a 13-ik helyen, szorosan csatlakozva a bajnokság középcso­­portjához. Utolsó lehetőség a kolozsváriak számára, hogy győzelmet arassanak, hiszen még hátralévő Elektromos elleni mérkőzésü­ket Budapesten játszák le s nem számíthat­nék arra, hogy akár egy pontot is hazahoz­zanak. A szegedi két pont azonban elég lenne ahhoz, hogy a 11-ik helyre kerüljenek fel s így már ősszel búcsút mondjanak a veszélyes zónának. Ha a két csapat erőviszonyát néz­nénk, nem lenne kétséges a KAC győzelme, a kolozsváriak mérkőzésein azonban sohasem az erőviszony, hanem más körülmények a döntőek Ezért nem merünk biztos KAC győ­zelmet jósolni, bár reméljük, hogy a balsze­rencsés csillagzat végre csak elvonul a KAC felől. Annyit mindenesetre tudnak, hogy a kolozsvári csapat minden erejével belefekszik a küzdelembe, hogy megszerezze az annyira fontos két pontot. A KAC az alábbi összeállításra csapattal utazik el szombat délután Szegedre: Endrefi — Hantz, Vass — Páll, Telegdi, Szaniszló IT — Reinhardt, Szántay, Bonyhádi, Feremczi, Brassai. Cs­ispat !»s»*»áPi*ásvár a kolozsvári mérk­őzések­re Kolozsvár, november 28. A kolozsvári NB. II. mérkőzéseken az alábbi összeállításban lépnek pályára a csapatok: NSE: Heveri — Ardos, Gyulai — Nagy, Nobel, Keif — Fabianu, Dragos, Perneki, Táltos, Neumayer. MÁV: Nemes — Lukács II., Horváth — Hódi, Szimcsák, Oláh — Desnény, Szedniasek, Lukács L, Oroszi, Matisz. Ganz: Gyuris — Varasdi, Várhidi — Sza­­lay, Simonyi, Virág — Hollósi, Ottó, Simon II., Simon I., Jobbágy. REAC: Moldován — Regner II., István — Pün­­­köszi, Szerémi, Csonka dr. — Juhász, Regner I., Szabó, Tombori, Kürti. A 9/­ 11-kor kezdődő NSE—MÁV mérkő­zést Kardos, fél egykor, a Ganz—REAC mérkőzést Jania vezeti. A mérkőzéseket az egyetemi stadionban játszák le. A KAC, KEAC és a MÁV dicséretétől hangon a főváros sportsajtja. Az egyik nagy napilap így ír a kolozsvári egyesületekről: „A sportszerűség igazi fa­pi jelét adták a koptesvári egyesületek a KAC, KEAC és a MÁV ügyvezetői, mikor segítsé­güket adták ahhoz, hogy nem törődve a mérkőzés anyagi részével, mérkőzéseiket úgy rendezik meg, hogy az ellenfél csapatai még a délutáni vonattal hassa tudjanak utazni. Az elmúlt vasárnap a MÁVAG, va­sárnap pedig a Ganz és az NSE utazhatnak haza kora délután a kolozsvári egyesületek­­ jóvoltából. Erdély fővárosában komolyan gondolkodó és a sport Iránt igazi szeretet** mutató egyesületi vezetők varainak, akiket mintaképpen áll­ítunk a® ország összes sporrte­gyesületei elé. Az ilyen egyesületeket akik egymásnak segítségére vannak — írja a fővárosi napilap — megkülönböztetett el­bánásban részesülnek az MLSz-től kezdve, az Országos Sport Központi­g." Németország jövőre megrendezi Európa labdarugóba­nokságát­­ BERLIN, november 28. A német­ labda­­rúgó szakhivatal 1942-ben meg akarja ren­dezni Európa labdarúgó bajnokságát. Az eddigi tervek szerint tíz nemzet válogatott csapatát hívnák meg éspedig Németország, Olaszország, Magyarország, Horvátország, Szlovákia, Bulgária, Románia, Spanyolor­szág, Svédország és Dánia legjobb 11-8+­. Az előmérkőzéseket Németország különböző vá­rosaiban rendeznék meg, a döntő Berlinben lenne. A REAC november 29-én a Katolikus Kör, Farkas u. 7. sz. alatti helyiségeiben rendezi meg teaestélyét 8 órai kezdettel.

Next