Keleti Ujság, 1942. április (25. évfolyam, 74-97. szám)

1942-04-08 / 78. szám

19­42, AI­­Ul CIS aM asjLETi ikrsjgm Baj­ol*b­irod­ó Vereség formáb­an Qtasi utánpótlás—Magyar utánpótlás 3:0 (1:0) — Balszerencsés mérkőzésen kaptak ki fiataljaink Torino, április 7. IS ener néző előtt a né­nit. Ruth vezetésével ütköztek m­eg az olasz és magyar fiatalok. A mérkőzés a gyorsabb olasz csapat 3:0 (1:0) arányú győz­elmére végződött. A magyar fiatalok vereségét menti ez, hogy egy gólt lesből, kettőt súlyos védelmi hibából­ kaptak, két nagy helyzetet pedig 0:0 aránynál kihasználatlanul hagytak. Ha ekkor sikerül megszerezni a vezetést, máshogy vég­ződhetett volna a mérkőzés. A magyar csapat összeállítása ez volt: Hor­­váth — Balogh I­., Onódy — Nagy U­., Kó­nya, Rákosi — Hollósi, Tóth N­., Bonyhádi, Lakat, Turbéki. A magyar csapatnak már a tizedik perc­ben óriási he­lyzete volt. Bonyhádi kihúzódott a halerék­re, nagy lövést eresztett­ a kapura, amelyet a­ kapus éppen hogy ki tudott ütni. A kipattanó labda Turbéki elé került, aki áromban elszalasztotta. A 17-ik­ percben La­kat 20 méterről lőtt a kapura, a labda a kapu­fa belső fokáról pattant ki. Ha csak egy cen­timéterrel megy a­lább, gól l­ett volna. Ezután két perccel Tóth I­., hagyott ki jó helyzetet. Két lépésről nem tudta bevágni a labdát a kapuba. A 22-ik percben Tóth II., aki hátra­ment segíteni, rosszul szabadított fel, a labda Parola elé került, aki a lesben állló Cipeli ló­hoz játszott s az feltűnő lesállásból, öt mé­terről a bal sarokba vágta a labdát. A második félidőben az olasz csapat lassan fölénybe került, de a magyar utánpótlás sem játszott alárendelt­ szerepet. A 10. percben Puccinelli balszélső elment Balogh II. mellett és laposan beadta a labdát Capellonak, aki­ 5 méterről pontosan a jobb sarokba bombázott. (2:0). A 15-ik percben Pabbrit, az olasz jobb­szélsőt Kónya jól keresztezte, az elvett labdát nyugodtan hazaadhatta volna, de tétovázott. Ebben a pillanatban Babbri kézzel ellökte Kó­nyát, aki elesett. Horváth már hiába futott ki a kapuból, Fabbri, aki tisztára játszotta magát, mellet­te a hálóba rúgta a l­abdát (3:0). Kónya mutogatta a játékvezetőnek, hogy kéz­zel lökték, de hasztalan. Molnár Ignác szövetségi edző: Nem vallot­tunk szégyent. Kónya érthetetlenül gyenge játéka nagyban hozzájárult a vereséghez. Horváth, Balogh II. és Onódi jól tartották magukat, részben nekik köszönhető, hogy a vereség nem lett súlyosabb. Kónya az első félidőben alig tudott a labdához jutni. Tótéi II. is gyenge volt. A vidéki labdarúgás nagy sikere a fővárosban Kettős válogatott mérkőzés volt húsvét- v­asárnapján a fővárosban. Budapest és Vi­dék válogatottjai ütköztek még két mérkő­zésen, az egyiken a nagy csapatok, a mási­kon a fiatalok. Vidék labdarúgó sportja nagy sikert ért el, mindkét mérkőzésen mél­tó ellenfele volt a fővárosnak. Eredmények: Vidék—Budapest 2:3 (1:1). 15.000 néző előtt játszották le az első perctől az utol­sóig rendkívül izgalmas és magas színvona­lú mérkőzést. Budapest csapatának több helyzete volt és inkább megérdemelte volna a győzelmet. Vidék csapatában csalódást keltett Bohus, Deményi, Veiken és Bond­a játéka. Kiderült, hogy Vidék csaptának ösz­­szeállítása nem sikerült, jobb csapatot is ki lehetett volna állítani. Tihanyi Vidéknek szerezte meg a veze­tést, Ádám egyenlített. A második félidő­ben Gyetvai lőtte Budapest második gólját, ezúttal Füzérnek sikerült az egyenlítés. Budapesti utánpótlás—Vidéki utánpótlás 1:0 (1:0). Az egyetlen gólt öngólból szerez­ték a fővárosi fiatalok. Ez a mérkőzés nem sikerült. Egyik csapat sem tett ki magáért, lassan és nehézkesen játszottak a fiatalok. A KEAC hét pontot szerzett Kolozsvár, április 7. Kolozsvár húsvéti sportműsorán mindössze két jelentősebb mér­kőzés szerepelt: a KEAC és a Szatmári SE MB II. találkozója és a KAC—Bástya barát­ságos. Elismerjük, hogy a különböző váloga­tott mérkőzések miatt nem lehetett olyan mű­sort összeállítani, ami a közönséget csábítot­ta volna, de azért mégis csak érdekesebb ese­ményről­ is gondoskodhattak volna az egyesü­letek. Megérdemelte volna a kolozsvári kö­zönség, hogy a húsvéti ünnepeken valami ese­ményhez jusson. A kolozsvári eredmények a következők: REAC—SzSE 6:2 (3:1). A KEAC bizto­s mi győzött, fölényét a hat gólt sem­ fejezi bűen ki. A gólokat Juhász (2), Jeszenszki (2), Hei­ki és Kürthy lőtték. Bástya—KAC 1:1 (1:0). A KAC nagy fö­lényben volt, de így sem tudott győzni, mert csatárai sorra hibáztak. A piros-fehérek több új játékossal kísérleteztek, akik közül külö­nösen Weinbach vált be. Pálffy vezető gólját Nagy egyenlítette, ki. KAC B.—KMSC 6:2 (4:2). Barátságig. ­ As NB II. Mátyás-csoportjának ásája Vasárnap a 18-ik NB. II. fordulójában a Mátyás-csoportban a következő mérkőzé­sek kerültek lejátszásra: Kolozsvár: KEAC —NyEVE, K. MÁV—MSE. Debrecen: DVSC —I0. Magyarság. Budapest: GANZ- NSH, Törekvés—Z. Danuvia, Golnberger—SzSE, és Postás—­ Törekvés: 1.Törekvés 16122 2 65:17 26 2.D. Magyarság 17113 3 51:27 25 3.DVSC 16120 4 00:18 24 4.MSE 16112 3 44:25 24 5.NSE 178 5 4 59:38 21 11.Z. Danuvia 169 3 *1 50:29 21 7.K. MÁV 169 1 *5 37:33 19 8.Goldberger .167 1 5 34:43 15 9.Postás 175 5 7 35:46 15 10.N. Törekvés 176 110 23:50 13 11.NyTVE 163 4 9 26:45 10 12.REAC 174 112 43:579 13.GANZ 162 410 28:368 14.SzSE 170 017 9:1010 Husvétt márkőzéseli­yérte az országban Szászrégen. Budapest kerületi válogatott —Szászrégen válogatott 3:1 (2:0). Húsvét hétfői mérkőzés. A mérkőzés ünnepélyes kül­sőségek között folyt­ le. Marosvásárhely: Budapest kerületi váloga­tott—Marosvásárhely válogatott 3:3 (1:1). Marosvásárhelyi kitűnően játszott. Nagyvárad: Ferencváros—NAC 3:1 (2:0). Finta, Sárosi dr., Szilvás, illetve Tóth a gól­lövők. Pécs: Gamma—DVSC 5:1 (3:0). Másnap: Gamma—Pécs válogatott 6:1 (3:0). Kassa: KVSC— DiMÁVAG 2:0 (0:0). Kassa válogatott—DiMÁVAG 4:2 (2:2). Pápa: Újpest—Pápa válogatott 6:0 (5:0). Kaposvár: Kispest—Kaposvári Rákócz­y 3:1 (1:1). Kispest—Kaposvári Tura­ 4:1 (1:1). Tataháza: Elektromos—DISC 3:2 (2:2). Zom­bor: Szeged—Zombori TK 6:0 (3:0). Dorog:­­ import—Dorog 4:3 (3:1). Húsvéti s­ivet sem­ a Margiton Székelyudvarhely, április 7. A Hargita TE kétnapos országos síversenye a Hargita ván­dordíjért kitűnő havon folyt le. A 12 kilo­méteres futásban első tett Hulányi (MAC) 58­­. 58 mp. 2. Kovács József (Nagybányai Jószerencse) 1:00.29. 3. Petri (BBTE) 1:02.07 mp. A 200 kilométeres lesi­klóverseny­ben 41 in­duló közli­ első Juhász (Műegyetem) 1 p. 48 mp. 2. Kovács (Nagybányai Jószerencre) 2.05. A­ női lesik­lóverseny­ben első Bérczy (Mű­egyetem) 2 p. 27.5 mp. 2. Botár (Hargita TE) 3:53. 3. Szalay Mária (Testnevelési Fő­iskola) 5.23 mp. Az ifjúsági csoportban első Gere (Buda­pesti Kisok) 2 p. 08 mp. 2. Masány Sándor , (Budapesti Levente) 2 p. 10.5 m­­p. 3. M­rlr­kovics (Budapesti Kisok) 2 p. 25 mp. Eladó ház nagy telekkel Magyar­ utca elején, 8 lakással 100.000 P. Telefon 1484 APRÓHIRDETÉSEK Szavanként 6 fillér, vastag betűs szavaké 12 fillér - legkisebb hirdetés 60 fillér. Zeit gén levelekre, megkeresésekre csak vél¡*‹,»bélyeg ellenébe* válaszolunk és csak portázott leveleket továbbítónk. A mást keresőknek szavanként $ fillér. Alkalmazás GAZDASÁGBA házas­párt keresek keresnek. Asz­­szupatak 3. Gazdaság. KIADÓ két bútorozott szoba, esetleg konyha hasz­nálattal. Bercsényi-út 10. SÜRGŐSEN keresek két vagy egy szobából álló he­lyiséget irodának, kizárólag a központban. Címeket „140“ jeligére a kiadóba ke­rek. A VÁROSI Nyári-fürdő­ben homok eladó. Érde­klőd­n! a helyszínen. EBÉDLŐBEREN­DEZÉS hálószoba, kombinált szo­ba eladó. Berkovics, aszta­los. Fadrusz János 4. — *981 HASZNÁLT, de jókar­­ában levő kisebb méretű tűz­mentes irat-páncélszekr­ényt keresünk megvételre. Aján­latokat „Iparvállalat“ jeli­gére a kiadóhivatalba ké­rünk. —­ 5008 BÉLY­EGKERESKEDÉS Újdonságokat, sorozatokat vesz, cserél, elad. Kellékek raktáron! Vásárol tömegbé­lyeget, gyűjteményeket leg­előnyösebben. Dávid Ferenc utca tizenkettő. MEGVÉTELRE keresek egy jó állapotban levő ke­rékpárat. Címeket a kiadó­­hivatalba kérek. ELADÓ T­­ KÖR 80X160 85X169 szabóknak való, ugyanott több pár 30-as jó­­karban levő cipők, hócipők. Megtekinthető délutáni idők­be. Hétvezér-tér 4. KÉT jókarban lévő tiszta faágyat keresek megvétel­re. Ajánlatot ármegjelölés­sel kiadóba kérek „Mene­kült“ jegyére. 9 □ m. ebédlőszőnyeg, összekötő szőnyeg gyönyörű eladó. Tótfalusi Kis Miklós­­utca 7. Honvéd utcánál va­kok intézeténél betérő­ utca. Különféle KÉT NAP MÚLVA MIL­LIOMOS LEHET, aki az április hó 9-én kezdődő osz­tálysorsjátékban részt vet. Sorsjegyek kaphatók a „TAKARÉKOSSÁG“ Osz­tálysorsjáték Árudában. Ko­lozsvár. DEÁK FERENC UTCA 34. szám. — IS*t* FÜRDŐMESTER és pe­dikűrös kerestetik a Har­gita fürdőbe, azonnalra. Je­lentkezni Mussolini 68 ASZTALOS segédet fel­­veszek koporsó készítéshez értőt. Muntyán P. Fial vál­lalat. Unió u. L — 4996 Ingatlon CSALÁDI HÁZ gyümöl­csös kerttel huszonkettő­ezer pengőért eladó. Érte­kezni: Dr. Sárdinénál, Wes­selényi utca 16.­­ 4964 ELADÓ Tu­snád­fürdőn központban fönt mellett, Aranka-villa, 5 szoba 1 konyha, pince, 12 méter fa­kamara, 1000 négyszögmé­ter területtel 27.000 pengő. Érdeklődni: Csíkszereda, Kossuth­ út 13. Nyirő Ká­roly. Lakás MAGÁNOS URINO egy szoba, konyhás lakást keres lehetőleg kertes házban. Ajánlatot ármegjelöléssel „Csendes lakó“ jeligére kér a kiadóba. 2 VAGY 3 SZOBÁS mo­dern összkomfortos lakást keresek, a központtól a vas­út­állomásig terjedő rész­ben. Válaszokat „Fiatal há­zaspár“ jeligére a kiadóhi­vatalba kérek. Állást keres TELJESEN egyedülálló szerény igényű uriasszony, a háztartás minden ágában perfekt, házvezetőnői állást keres, magános urnás nagy gyártelepen. Cím „Uriasz­­szony“ Marosvásárhely, Fő posta, postafiók 106. — 4997 Üzlettárs NAGYOBB erdők kiter­meléséhez tőkés társat ke­resek „Rendkívüli vágás 1942“ jeligére, választ ki­adóba kérek. Adás-vétel ELADÓ ebédlő és háló­szoba berendezés, függő villanylámpák, márványosz­lopok. Megtekinthetők a dél­előtti órákban, Erzsébet-út 22. földszint. RÖjtAMIE, Schröberfo­­tel olcsón eladó Széch­ myí­­tér 24. udvarban, ajtó 2. 5004 EGY zsinai macskabun­­da eladó, Cint a kiadóba. — 5005 ELADÓ egész finom ki­vitelű kombinált szobák, te­­lehálófe, Rökamie fotelek. Műasztalos, Dávid Ferenc 6. sz. n . Április 11-én d.u.Vi3 órakor Műlesiklásban 25 kilométeren 250 méteres szintkülönbséggel 28 induló közül első Szász Levente (MAC) 1 p. 16.5 mp. 2. Kovács (Nagybányai Jőszerencse) 1.20.5, 3. Székely (Felsővisói MOVE) 1.20.2, 4. Ványa (UTE) 1.34.7, 5. Imrék (Felsővisói MOVE) 1.36.3. Az ifjúsági műlesiklásban első lett Mazány (Budapesti Levente) 51.2 mp. 2. Kotányi (Budapesti Kisok) 1.15.8, 3. Dömötör (Buda­­pesti Kisok) 1.16.5, 4. Ligethy (Budapesti Ki­sok) 1.30.5, 5. Dániel (Kolozsvár) 1.45.8 mp. A női műlesiklásban első Bérczy Sarolta (MAC) 46.5 mp. 2. Szalay (Testnevelési Fő­iskola) 1­6. 30 mp. Húsvét másodnapján a KAC három női és öt férfi úszója felutazott Budapestre, ahol egy héten keresztül fedett uszodában tarta­nak edzéseket. A nyolc versenyző: Ágoston Annus, Rafael Éva, Kovács Boriska, Vá­­radi György, Anti Sándor, Major Miklós, Sarkadi Árpád és Enyedi György, a jövő hétfőig maradnak Budapesten. ANTWERPEN: Német katona válogatott. Flamand válogatott 3:2 (1:1). 20.000 nézője volt a mérkőzésnek. A német válogatott Wuppertalban edző mérkőzést játszott a ke­rület válogatottal és 9:1 (3:0) arányban fölényesen győzött. Vasárnap, az NB I. 22-ik fordulójában a következő mérkőzések kerülnek lejátszásra: Budapesten: Elektromos—NAC, Gamma— Mávag, Ram­part—Szeged, Kispest—Di­­MÁVAG, Újpest—Újvidék. Szegeden: SzVSE —Ferencváros. Salgótarjánban: Sal BTC— WMFC. Szolnokon: Szolnok—KAC. ÓVOTT A SAI­ BTC. A SalBTC, mely mint ismeretes Újvidéken 5:1 arányban kikapott az U­AC-tól, megóvta a mérkőzést, azzal az indokolással, hogy a játékvezető szabálysér­téseket követett el. Nagyváradon felavatták az Árpád T­ö­vészegyesület 14 lövetű pályáját. Az avató ünnepségen csaknem az összes legjobb lö­vészek jelen voltak, közöttük a budapesti 9-ik kerületi Levente Egyesület, továbbá Kolozsvár, Marosvásárhely és Nagyvárad legjobb lövészei tartottak bemutatót. GENOVA: OLASZORSZÁG—HOR­V­ÁT­ORSZÁG 4:0 (0:0). A horvátok szünet után visszaestek s kiütközött a fáradtság. Blavati (2), Ferrario és Grazar (11-esből) lőtték a gólokat. JÓ ÁRU ÉS JÓ HIRDETÉS AZ APT­­­­ Jó üzletmenetnek KUN MÁTYÁS FIA 1864-ben alapított kézműves és szokrásszerész üzlete Kolozsvár, Kossuth Lajos­ utca 1. sz. Az üzlet régi jó hírneve biztos itélt arra, hogy nagyrabecsült vevői megelégedését lelkiis­meretes kiszolgálással ezután is kiérdemli

Next