Keleti Ujság, 1942. április (25. évfolyam, 74-97. szám)
1942-04-11 / 81. szám
19 42. 4PRICIS 11 yporthirdtó Térfaléi*«« csapaff«!(entlelen kiállani a KAC. a 5.*pînos* eile« Kolozsvár, április 10. .A KAC vasárnap Szolnokon a Szolnoki MÁV '.ni játszik az NB 1.-ben. A kolozsvári együttes, mely 13 pontjával a 14-ik helyen áll, a kiesők cso** portjában, nagyon készül a szolnoki mérkőzésre. A csapat csütörtöki edzésén a, együttes kitűnően mozgott, de megérezte a betegen fekvő Páll, valamint a szolgálatban levő és idegen városban tartózkodó Radnai hiányát. Domonkos edző a meglevő erőkből a következőképpen állította össze csapatát: Endreffy — Szmnisnó II., Tass — Cső-.lár/y, Telegdy, Bokor • Simon, Szántai/, Bonyhádi, Kocsi* IV., Verbot.,. y. A balszél posztjára a fiatal Wiinbach keni it, aki úgy az edzéseken, pont az elmúlt vasárnap a Bástya ellen kitörően megállta a helyét. Az XB I.-ben VVehbach Verbőczy néven fog szerepelni. A csapat szombat délután indul Szolnokra, Szatmári Elek é Domonitos edző vezetésével. Bonyhádi Torinóból jövet szombat délután érkezik Szolnokra. 16-án tárgyalják a WMFC felebbenését, 15-én újrajetszék a mérkőzést aDAPESI, ápr. 10. .1 Szeged—WMFC mérkőzés megsemmisítése ügyében beadott csepeli fellebbezést tegnap kellett volna tárnyalnia az .1 f f.Sz fegyelmi, bizottságának. .1 bizottság úgy határozott, hogy az ügy érdemleges tárgyalását április16-án fogja megtörölni. Uyganakkor az MLSz egyesbírája április lö-ikére tűzte ki a mérkőzés újrajátszását. Ilyenformán tehát még azelőtt lejátszói, a megismétlődő mérkőzést, mielőtt a fellebbezés ügyében döntés történne. Természetes, hogy abban az esetben, ha a WMFG fellebbezése sikerrel járna, a második mérkőzés eredménye nem számítana - ismét az első eredmény lenne jogerős. A KOLOZSVÁRI KB. II. MÉRKŐZÉSEK CSAPATÖSSZEÁLLITÁSAI Kolozsvár, április 10. Nagy küzdelmek színhelye lesz vasárnap az Egyetemi sporttelep, két NB. mérkőzést játszanak le. Délután 2 órai kezdettel az egyetemi csapat a nyíregyházaikkal, 4 órakor a K. MÁV azMSE-vel játszik. A csapatok összeállítása a következő lesz: REAC: Moldovan Régnél, Tombold— Püskösty, Szerémy, Török—Juhász, Hollay, Jeszenszky, Kádár, Kürthy. MOVE Szabolcs: Márki Pile, Kádái Hargitay, Négyesi III., Lovász Bogér, ideáik: Tóth, Szalay, Mester. K. MÁV: Nemes—Máttos, Schaff—Dik, Kiss, Oláh Szednicsek, Vody, Oroszi, Lukács, Binder. MSE: Benedek—Szöllösi, Kovács—Medve, Borsovetzky, Kodak—Verzál, Sikó, Incze II., Zongor, Kulcsár. A REAC—MOVE Szabolcs mérkőzést Gr. Kuszalik, a K. MÁV—MSE mérkőzést a nagyváradi Vág vezeti le. Az egyetemi stadionban délelőtt is kettős mérkőzés lesz. 10 órakor a K. MÁV I. a KKASE ellen, 12 órakor a KEAC II. a szamosújvári Törekvés ellen küzd meg a bajnoki pontokért. A városi kispályán is két mérkőzés kerül sorra vasárnap délelőtt. Délelőtt 11 órakor KMSC KEAC II., 1 órakor Rost és- Dési MÁV. A Bástya Désre rándul át, ahol a DSE ellen játszik a kerületi bajnokságért. Pl. 110 finn olimpiai győztes, aki az ökölvívásban szerzett, aranyérmet hazájának, a házi téren súlyosan megsebesült és a jöcvben csak mint, oktató szerepelhet. A NAC most tartotta rendes évi közgyűlését, amelyen ismét Jeney Rezsőt választották meg elnöknek. ZÁGRÁBBAK vasárnap meghívásos mezei futóversenyt rendeznek, amelyen több ország futói indulnak. . magyar színeket Kelen, Kenneth, Hires, Batakis, Iglói és Szilágyi képviselik, Szabó Miklós betegsége miatt nem indul. A KAC vezetősége felhívja az alábbi játékosokat, hogy vasárnap délelőtt 10 órakor a KMSC elleni bajnoki mérkőzésre a városi sporttelepen jelenjenek meg: Seprényi, Székely, Tóth, Hantz, Horváth, Nagy Ferenc, Enghy, Szabó, Nagy István, Vincze, Kovács Pál, Kovács Vilmos és Rus. Az MLSz vasárnapi közgyűlésén a kolozsvári kerületet Lőrincz Sándor képviseli, az alföldi kerületet Varga Jenő testnevelési tanár. A K. MÁV vezetősége kéri az összes második csapatbeli játékosait, hogy vasárnap reggel 9 órakor a KKASE elleni bajnoki mérkőzés lejátszására, a városi sporttelep öltözőjében feltétlenül jelenjenek meg. A KÉRDRÉTI MEZEI FUTÓBAJNOKSÁGOKAT úgy az ifjúságiak, mint a szeniorok részére 3000 illetve 1000 méteren vasárnap délelőtt 11 órakor rendezi meg a kolozsvári kerületi atlétikai szövetség a Gazdasági Akadémia külső majorja melletti réteken. A szezon első nagy mezei futóverse-az összes kolozsvári egyesületek benevezték legjobb atlétáikat és így érdekes küzdelmekre van kilátás. A KISOK tegnap hivatalosan arról értesítette a Kolozsvári Állami Gyakorló Gimnáziumot, hogy a Szent László kupa küzdelmek során legközelebbi ellenfele nem a Református Gimnázium csapata lesz, hanem a Marosvásárhelyi Állami Gépipari Középiskola. A két csapat Szent László kupa mérkőzését április 18-án délután 4 órakor köteles lejátszani az Egyetemi sporttelepen. A világhírű magyar céllövő-sport nagyszerű teljesítményeit mutatták be a nagyváradi lövésznapokon beimiláló verseny eredményei Nagyvárad, április 10. A fiatal erdélyi lövészsport ünnepnapjai voltak a minap lezajlott nagyváradi lövésznapok. A nagyváradi Árpád lövészegyesület országos viszonylatban is elsőrendű 14 lővonalas fedett lőtere felavatásának alkalmával mint már jelentettük céllövőversenyt rendezett Erdély kezdő lövészei számára. Az avatóversenyre az Országos Magyar Lövész Szövetség leküldötte a magyar lövészsport legkiválóbb élversenyzőit, hogy többszörös válogatottjaink nyílt irányzékos és verseny-kispuskával, valamint célövőpisztollyal, bemutató lövészet útján szemléltessék az egészvilág által elismert és csodált magyar céllövősport nagyszerű teljesítményeit. Megjelent az ünnepélyen Budapest székesfőváros XI. kerületi Levente Egyesület kötött ötös csapata, amely világversenyeken az olaszok és finnek legyőzésével szerzett dicsőséget a magyar névnek s részt vett a lövésznapokon az Országos Magyar Lövész Szövetség vezetősége is, élén Verbőczzi Kálmán alezredes, szövetségi ügyvezetővel. A lőtéravató ünnepség lezajlása után, óriási közönség jelenlétében megkezdődött a budapesti olimpiai keret és a XI. kerületi leventeegyesület tagjainak bemutatója, amely átfogó képet nyújtott a hatalmasan fejlettmagyar lövészsport tökéletességéről. A bemutató eredménye a következő: Bemutató verseny (egységes céltábla, 25 méter távolság): 1. Hús János Budapest, XI. ker. levente egyesület 290 köregységgel (első váradi fedett pálya rekord). 2. Szarka Sándor Bp., Elektromos 283, 3. Toperczer Andrásné Bp., Polgári Lövész Egylet 282-es köregységgel. 4. Ador Attila Bp., Postás 282. 5. Németh Józsefné Bp., Horthy Miklós Polgári Lövész Egylet 281. 6. Ifj. Kovács János Bp., Elektromos 276. Nemzetközi táblára bármely rendszerű kézipuskával, felevő helyzetből: Tóth Imre Bp., Postás 399 köregység. (Kiemelkedő teljesítmény ). Állóhelyzetből: Papp Zoltán Bp., Elektromos 378 köregység. Térdeplő helyzetből: 1. Török István Bp., Polgári Lövész Egylet 385 köregység. 2. Morvay Béláné Bp., Polgári Lövész Egylet 385 köregység. Pisztoly bemutató: 1. Balogh Ambrus Bp., APROHIRDETÉSEK Szavanként 60 fillér, vastag betűs szavaké 12 fillér - legkisebb hirdetés 60 fillér. Jeligés levelekre, megkeresésekre csak válaszbélyeg ellenében válaszolunk és csak portázott leveleket továbbítunk. Állást keresőknek szavanként 3 fillér. IPARI vállalat, Jól fizetek, Lelki harmónia, Perfekt, Rendkívüli vágás 1942, Becsületes jeligékre, levél van, kérjük átvenni. Lakás «*»■ ELCSERÉLNÉM központban levő négyszobás komfortos lakásomat kétszobás komfortos lakással. Érdeklődni lehet Majális utca 11. szám alatt. Délután 3—1 .5. 5032 MUSSOLINIUT felé eső városrészben keresek napos, világos, különbejáratu szobát. Ajánlatot „Tisztviselőnő“ jeligére kérek a kiadóba. SZOBA konyhás, esetleg fürdőszobás lakást keres május 1-re keresztény házaspár. Bővebbet Vásárhelyt, Horthy M. u. 56. — 50 fő ROMOLT nő keres csendes tiszta szobát fürdőszoba használattal. Ajánlatok a kiadóhivatalba „Illa“ jeligére kéretnek. —• 5025 Ingatlan CSALÁDI HÁZ gyümölcsös kerttel huszonkettőezer pengőért eladó. Értekezni: Dr. Sárdinénál, Wesselényi utca 16. — 4964 Ügy gyümölcsös KERT kiadó. Értekezni lehet Árpád u. 34. sz. Il ik udvar 1. ajtó. ELADÓ esetleg príma földbirtokkal elcserélhető emeletes modern hévilla eea 1500 négyzetméter telekkel. Ajánlatot „Masszív építmény“ jeligére a kiadóba kérek. Alkalmazás EGYEDÜLÁLLÓ megbízható idősebb nő, aki háztartásom vezetését, 4—6 éves gyerekek lelkiismeretes gondozását vállalja, megbecsült otthonra talál. Kemény Zsigáimál 76. sz. Nagynál, vasárnap d. e. 11—12-ig. —5048 ELŐKELŐ biztosító intézet keres azonnali felvételre jó összeköttetéssel rendelkező cgilis kistisztviselő-üzletszerzőket fix és magas jutalék ellenében. írásbeli ajánlatok „Szorgalom“ jeligére a kiadóba. — 5038 GÉPÍRÓT németül tudót felvesz a Gyufagyár. TÖMEGJEI .EXÉLZ házvezetőnőt vidéki fürdőhelyre keres. Jelige „Magános ur“. — 5026 Üzlettárs NAGYOBB erdők kitermeléséhez tőkés társat keresek „Rendkívüli vágás 1942“ jeligére, választ kiadóba kérek. Adás- vétel ELADÓ ebédlő és hálószoba berendezés, függő villanylámpák, márványoszlopok. Megtekinthetők a délelőtti órákban, Erzsébet-út 22. földszint. MEGVÉTELRE keresek egy jó állapotban levő kerékpárat, aviieket a kiadóhivatalba kérek. HÁLÓSZOBA bútor, női ruha eladók, mindennemű varrást a legújabb minták szerint vállalok, házhoz is megyek. Cserei utca 34. EBÉDLŐBERENDEZÉS hálószoba, kombinált szoba eladó. Berkovics, asztalos. Fadrusz János 4. — 4981 ROKAMIE, Sellöb •«•fotel olcsón eladó Szedi! tér 24. udvarban, ajtó 2— 500. • FŐÚTVONALON lévő bevezetett jósméiyi könyv- és papirkereskedés családiokok miatt azonnal eladó. Cím a kiadóhivatalban. — 5 c m HALÁL eset miatt eladó, régi jómenetelű „Major-féle“ vendéglő és tekepálya. Értekezni Major Domokosnál, Zsibon. ELADÓ egész finom ki- s vitelü kombinált szobák, te- i lehalok, Rökamie fotelek. Miasztalos, Dávid Ferenc ! 6. sz. - -PÁLMA, fikusz, összeköt Itőszőnyeg eladó. Unió u. 20. Hátul udvarban utolsó üveges ajtó. Lakótárs LAKOT AKN.N ÖT keresek fürdőszoba használattal. Cím Lilkes Kelemen-n. 1. Különféle ÍZLETES jó házikoszt, háromfogásos menü étlap szerint 1.16 fill. Kihordásra is. Kossuth I.. u. 4. — 5043 Streeltt KSfsMa Műegyetemi 30 lövésből 256 köregység. 2. Fábián Lajos 60 lövésből 439 köregység. 3. Tompos Antalné Bp., Polgári Lövész Egylet 442 köregység (60 lövésből). A sok kiváló teljesítmény közül is kiemelkedik a fiatal levente, Hús János ragyogó eredménye. Az ötös levente csapat versenyen kívül indult. A két napig tartó avatóverseny csapat- és egyéni eredménye a következőképpen alakult: 1. Csapatverseny: 1. Kolozsvári MÁV Sport Egyesület csapata (Hosszú, Quintus, Koncz, Staneczka, Déczi) 1192. 2. Kolozsvári Wesselényi Lövész Egyesület (Kerezsi, Balázs, Haray, Gyöngyössy, Szabati) 1176. 3. Marosvásárhelyi Székely Vasutas L. E. (Laczkó, Fülöp, Tóth, Márton, Biró) 1156. 4. Nagyváradi Postás L. E. 1095. 5. Nagyváradi Árpád L. E. M. O. Sz. cs. 997. 6. Kolozsvári Wesselényi L. E. hölgycsapata 958. 7. Nagyváradi Árpád L. E. Városi Vasút cs. 878. 8. Nagyváradi Árpád L. E. Carmen cs. 838. II. Egyéni verseny: 1. Hosszú Emil (Kolozsvári MÁV) 262. 2. Laczkó Ferenc (Marosvásárhelyi Vasutas) 258. 3. Kerezsi Károly (Kolozsvári Wesselényi) 255. 4. Dr. Vargha Zoltán (Nagyváradi Postás L. E.) 254. 4. Ifj. Quintus János (Kolozsvári MÁV) 250. 6. Balázs Áron (Kolozsvári Wesselényi) 246. 7. Dr. Takács József (Nagyváradi Árpád) 245. 8. Haray József (Kolozsvári Wesselényi) 242. 9. Koncz József (Kolozsvári MÁV) 235. 10. Dr. Nyitray Tibor (Nagyváradi Árpád) 233. 74. 11. Fülöp Sándor ( Marosvásárhelyi S. MÁV S. E.) 233. 73. 12. Tóth Béla (Marosvásárhelyi MÁV S. E.) ,232. 13. Staneczka Dezső (Kolozsvári MÁV) 229. 14. Gyöngyös Ferenc (Kolozsvári Wesselényi) 227. 15. Gulácsy Mátyás (Nagyváradi Árpád) 226. 16. Marton István (Marosvásárhelyi Vasutas) 225. 17. Kecse Lajos (Nagyváradi Árpád) 223, 18. Bige Zsolt (Nagyváradi Árpád) 220, 19. Zsold Rebeka (Kolozsvári Wesselényi) 219. Az országos Magyar Lövész Szövetség négy remekművű tiszteletdíját Hosszú, Laczkó, Kerezsi és dr. Varga Zoltán kapta. A helyezett csapatok* és 19 versenyző művészies érmeket nyertek. A bemutatóval és a versenyszámokkal párhuzamosan Verbőczi Kálmán alezredes, Rudas Ferenc országos sportigazgató, Pápai Vratarics György dr. miniszteri osztálytanácsos, Balogh Ambrus gépészmérnök, a MTE tagja, és Süllő Mihály, a központi válogatott keret edzője tartott nagy érdeklődéssel kísért, magas színvonalú előadást. A nagyváradi lövészverseny kimagasló eseménye volt a Wesselényi Lövészegyesület hölgycsapatának a verseny egyetlen női versenycsapatának , a bemutatkozása." A kiváló eredménnyel szereplő női csapat biztató reménységet nyújt a jövőre, amikor a magyar nők a magyar férfiakkal vállvetve szolgálják a második ezredévet. KOLOZSVÁRI NEMZETI SZÍNHÁZ MŰSORA Április 11., szombat este 8 órakor: Víg özvegy. (V. Kováts Ilonka vendégfellépésével. Napi bérlet B. 15. szám. Rendes helyárak.) Április 12., vasárnap d. u. fél 4 órakor: A mosoly országa. (Olcsó helyárak.) Április 12. Vasárnap este 8 órakor: Víg özvegy (V. Kovát Ilonka, vendégfellépésével. Bérletszünet. Rendes helyárak. Április 13., hétfő este 8 órakor: A milliomos. (A Tizes Szervezet előadása. Bevezetőt mond: Dr. Bereczky Mihály orvos, főtizedes. Jegyeket a pénztár nemn árusít.) Április 14., kedd este 8 órakor: Víg övégr. (V. Kováts Ilonka vendégfellépésével. Bérletszünet. Rendes helyárak.) MOXIMOf^gg CAPITOL-mozgó: Az elsodort ember. Akim Tamiroffal. A kísérő műsorban Karády Katalin katonafilmje a „Tábori levelezőlap“ (Jó éjt drága kis hadnagyom). Előtte új magyar és Ufa híradók. Vasárnap d. e. 11 órakor is vetítve. EDISON-mozgó:, Életre ítéltek. Fősz.: Jávor, Petrovich, Hidvéghy, Zádor. Előadások kezdete: 3, 5, 7 és 9.EGYETEM-mozgó: Megvédtem egy aszszony. Fősz.: Lázár Mária, Mezey Mária, Páger Antal. Vasárnap d. e. 11 órakor: Megvédtem egy asszonyt. RIO-mozgó: Szilt* Mara házassága. Fősz.: Simor Erzsi, Szörényi Éva, Páger Antal, Perényi László. Vasárnap, április 12-én d. e. 11 órakor: Matiné. ROYAL-mozgó: Vaskorona. Előadások kezdete: Fél 4. fél 6. fél 8, fél 10 órakor. URÁNIA-mozgó: Mindenkit érhet szerencse. Fősz.: Douglas Fairbank jr. Janet Gaynor, Paulette Goddard. Előadások kezdete mindennap 3, 5, 7 és 9 órakor. Vasárnap d. e. fél 12 órakor, Matiné.