Keleti Ujság, 1944. február (27. évfolyam, 25-48. szám)
1944-02-25 / 45. szám
19 M. FISBRME ZS. Konyhakerti magvak kiváló fajtákban és minőségekben. Borsóvető magvak korai kifejtő cukor- és velőborsók. Dughagyma makói hosszúkás és zittaui kerek 1 kg P 1.60, 10 kg P 13 -OKOS magkereskedés, Szeged, postafiók 97. ■ Kérje ingyenes tavaszi árjegyzékünket* J portMrado Még Vécés játék: 19 előtérbe korült a Szolnok ellen Kolozsvár, február 24. A KAC készülve a vasárnapi Szolnok elleni bajnoki mérkőzésére, tegnap délután a városi sporttelepen nagyszámú közönség előtt a Bástya csapatával játszott edzőmérkőzést, melyet 4:3 (3:1) arányban nyert meg. A hideg, csipős időben Endreffy játékvezetése mellett a két csapat így állt fel: KAC: Márki — Szaniszló II., Vass — Páll, Demeter, Csákány — Farkas, Váczi, Füstös, Radnai, Kovács IV. Bástya: Bereczki — Szőcs, Kapusi — Balogh, Nobel, Kalló — Bozóky, Engi, Oroszi, Pálffy, Both. A jóiramú edzőmérkőzés vezető gólját Both szerezte meg a Bástyának a 10-ik percben. A 13., majd a 18-ik percben Farkas nemcsak hogy kiegyenlít, hanem a piros-fehéreknek megszerzi a vezetést. A 33-ik percben Füstös góljával vezetett a KAC 3:1-re. Szünet után Váczi helyét Kovács IV. foglalta el, míg a balszélre Bonyhádi került. Ugyancsak helyet cserélt Márki és Bereczki, a két kapus is. A második félidő 8-ik percében Bonyhádi révén 4:1, majd Oroszi és Bozóky góljaival a Bástya 4:3-ra javít. A nehéz, fagyos pályán mindkét együttes igen jól mozgott. Opata, a piros-fehérek edzője a következőket mondotta: — Még Váczi játékáról is szó lehet a Szolnok ellen, aki hosszabb szünet után biztatóan mozgott. A végleges csapatot azonban csak a péntek délutáni erőnléti edzés után fogom kijelölni, amikor Bonyhádit a balszélső posztján újra kipróbálom. A kerületi mű- és gyorskorcsolyázó bajnokságokat vasárnap tartják meg Kolozsvár, február 24. A hideg időjárásra való tekintettel a Magyar Korcsolyázó Szövetség erdélyi kerülete úgy döntött, hogy a kerületi mű- és gyorskorcsolyázó bajnokságokat, melyet eredetileg február 20-ra írták ki, vasárnap, február 27-én fognak lebonyolítani a sétatéri jégpályán. Reggel 8 órakor a kerületi gyorskorcsolyázó bajnokságokat tartják meg 500, 1500 és 3000 méteres távon, majd ezzel párhuzamban kezdik meg a kerületi műkorcsolyázó bajnokságok előírt gyakorlatait is. A műkorcsolyázó bajnokságok után kerül sor a kezdők versenyére, melyre számosan neveztek be. Jól sikerült tehetségkutató sí versenyt rendezett a Bástya Kolozsvár, febr. 24. A Bástya .szakosztálya vasárnap délelőtt a Bükk erdőben rendezte meg első tehetségkutató síversenyétmely jó hírverésnek bizonyult. A verseny bellő és futószámokból állt, melyen az alábbi eredményeket érték el. Futóverseny kezdők részére: 1. Basa József 28.31 p. 2. Benke Ferenc 28.33 p. 3. Vass István 30.54 p. Futóverseny haladók részére: 1. Papp Sándor 22.14 p. 2. Mohnács György 22.18 p. 3. Ármánkó Z. István 22.53 p. 4. Fogarassy József 23.58 p. 5. Szekernyés István 24.23 p. Lesiklóverseny haladók részére: 1. Szekernyés István 31.03 mp. 2. Papp Sándor 39.02 mp. 3. Armankó Z. István 43.08 mp. 4. Anti Sándor 46.00 mp. Az idősebb szakosztályi tagok lesiklóversenyében: 1. Tokay György 30.06 mp. 2. Kiss Rezső 31.02 mp. 3. Varga Sándor 36.02 mp. A hölgyek lesiklóversenyét Varga Sándorné nyerte 41.06 mp. alatt. Welser Jenő, a JT kolozsvári kerületének főtitkára, felhívja a kerülethez tartozó öszszes játékvezetők figyelmét, hogy minden hétfőn este 7 órakor a szövetség helyiségében tartandó megbeszéléseken a megjelenés kötelező. A KMTE vasárnap délelőtt a KMŰV ellen játszik Kolozsvár, febr. 24. A KMTE nagyban készül a vasárnapi KMÁV elleni mérkőzésre, melyet délelőtt 10 órakor játszana le a városi kispályán. Váncsa Sándor a pirosfeketék labdarúgó szakosztályának ügyvezető elnöke felhívja az alábbi játékosokat, hogy délelőtt 9 órára a városi sporttelepen lévő öltözőben jelenjenek meg: Seprényi, Horváth, Nagy Ferenc, Csilány, Bedő, Tóth Pál, Nagy László,szabó Lajos, Borbély, Rámai, Moldován, Adorján, Pálffy, Jószay I. és n., Tunyoghy, Lázár és Nagy Dániel. A kolozsvári levente-birkózók Szatmáron , Kolozsvár, február 24. A Szatmárnémeti Sport Egyesület vasárnap országos levente birkózó-versenyt rendez, melyen az ország legjobb levente-birkózói találkoznak egymással. Peredy János levente főoktató Kolozsvárról a következő levente-birkózókat jelölte ki a szatmári versenyre: Légsúly: Molnár Gyula és Gecze Lajos. Pehelysúly: Harmath Sándor és Havas Ferenc. Könnyűsúly: Kalocsai Miklós és Boros László. Váltósúly: Kolozsi Károly. Középsúly: Bihari Béla. A levente-birkózók Kovács József erdélyi kerületi kapitány vezetésével a szombat délutáni gyorssal utaznak Szatmárra. Vasárnap déli fél 1 órakor a városi kispályán a KACH. a Bástya ellen játszik barátságos mérkőzést. Opata, a piros-fehérek edzője felhívja az alábbi játékosokat, hogy déli 12 órára az öltözőben jelenjenek meg: Illyés, Szilágyi, Butyka, Kiss, Demeter, Bálint, Bozó, Kerekes, Kovács II., Kovács III., Beke, Szász, Boér és Fülöp. Ifj. Vásárhelyi János, a Magyar Tenisz Szövetség kerületi előadóját igen szép kettős kitüntetés érte. Az MTSz részéről megkapta a szövetség ezüstjelvényét, míg munkásságának elismeréséül a II. oszt. Magyar Sportérmet kapta meg. A Szolnok labdarúgó csapata, készülve a KAC elleni mérkőzésre, tegnap az egyik fővárosi vasutas csapat ellen 6:3 arányban győzött. Bujáki edző csak a mai erőnlét edzés után állítja össze azt a csapatot, mely a szombat reggeli gyorssal Kolozsvárra utazik Ronyhányi Ferenc intéző vezetésével. A csapatot hatalmas szurkológárda kíséri el Erdély fővárosába. 7 t CíllTUJSXG Szakmai értekezletet tart a kolozsvári kereskedelmi kamara az új számolólapilleték-redelet ügyében Kolozsvár, február 24. Március 15-én lép életbe, a számolólapilleték kötelezettségének kiterjesztésére vonatkozó rendelet, amellyel kapcsolatosan szakmai szempontból már eddig is különböző kívánságok és kérdések merültek fel. A kolozsvári, kereskedelmi és iparkamara ezért elhatározta, hogy február 29-én délután 5 órakor szakmai értekezletet tart, amelyen összegezik az óhajtásokat és a vitás pontokat. A kívánságok közé tartozik például az, hogy a miniszter módosító intézkedéssel küszöbölje ki a kettős illeték kirovására alkalmat nyújtó lehetőséget, amely olyként áll elő, hogy csak a nagyban vásárló viszonteladó mentesül az illeték alól, viszont egy-egy büffé tulajdonosa nem vásárolhat nagy tételben, tehát le kell rónia az illetéket és ezt az illetéket a fogyasztó is megfizetni kényszerül, vagyis egy áruért kétszer egyenlítik ki az illetéket. A rendelet 11. §-a munkavállalói szempontból kockázatos. A 4. bekezdés ugyanis módot nyújt arra, hogy annak az alkalmazottnak, akit a bíróság számolólappal kapcsolatos jövedéki kihágás miatt jogerősen elítélt, függetlenül az egyébként irányadó jogszabályoktól vagy szerződéstől, azonnali hatállyal fel lehet mondani. Ez a pont a munkavállalók szerint nagyon veszélyes fegyver a munkaadó kezében. A rendelet tisztázatlan kérdése, illetékkötelezettség alá eső árus-e az a személy, aki iskolákban a diákok részére cukorkát árusít, vagy például a kieséket. Egyes körök különben rokonszenveznek azzal a gondolattal is, hogy átalányfizetéssel tegyenek eleget illetékfizetési kötelezettségüknek. Elnyhítő intézkedés a román megszállás idejéből fennálló társadalombiztosítási büntetése lerendezésére Kolozsvár, febr. 24. A kolozsvári iparkamara legutóbbi ipartestületi panasznapján kérés hangzott el, hogy a kamara lépjen közbe az OTI-nál a román megszállás alatt kivetett társadalombiztosítási büntetések behajtásának kiküszöbölésére. Erre vonatkozólag, mint a kamara hivatalos lapja közli, a kamara a következő tájékoztatót bocsátotta ki: A 200—1941. M. E. számú rendelet értelmében az OTI a visszacsatolt keleti és erdélyi területeken, a munkaadóknak a román megszállás idejében keletkezett társadalombiztosítási hátralékait jogosult és köteles behajtani. Ennélfogva az OTI helyi szervei jogszerűen járnak el, midőn a munkaadók folyószámláin mutatkozó szóban levő tartozást behajtásra kiadják. A munkaadói folyószámlákon fennálló hátralékból legtöbb esetben nem mutatható ki az, hogy az milyen cllen áll fenn és hogy abban csupán járuléktartozás, vagy pedig büntetés (pénzbírság) is bennfoglaltatik-e. Tekintettel azonban a kétségtelenül méltánylandó körülményre és a kolozsvári kamara közbenjárására, a pénzügyminiszter utasítást adott az OTI-nak, hogy amennyiében a munkaadó a behajtási eljárás, vagy annak egy része a románok által a munkaadó magyarsága miatt méltánytalanul magas összegben megállapított büntetésekből ered, esetre.-esetre vegyen fel jegyzőkönyvet, a végrehajtási eljárást a büntetés öszszegének erejéig függessze fel és az előadott panaszt vizsgálja ki. Utasította továbbá az OTI-t, hogy a vizsgálatok eredményét jelentse és e jelentések alapján fogja a pénzügyminiszter a szükséges intézkedéseket megtenni. ▲PROHIRDETESEK n Szavanként hétköznap 16 fillér, vasárnap 20 fillér. Legkisebb hirdetés hétköznap 1.60, vasárnap 2... I „fim a kiadóban“ jelzésű és „reggés“ hir- - detések külön kezelési díja hirdetésfeladásonként 30 fillér. A mást keresőknek szavanként hétköznap 14 fillér, vasárnap 18 fillér. Házasság, levelezés rovatban szavanként hétköznap 22 fillér, vasárnap 30 fillér. kapunk részére hirdetések feladhatók az alábbi helyeken: Deák Ferenc u. 40. szám alatti kadarhelyiségben. „Ursus“ sörössz. nők melletti ursis- árus, Mátyás király tér Weshíd meretűi újságárus Horthy-út Szentháromságtér 12. Írisz-telep. Lépcső-utca 13. I ELADÓ Retteg község tulajdonát képező, alig használt Adler-féle románbetűs táskaírógép. Érdeklődők forduljanak a Fői jegyzőhöz. I FÉNYKÉPEZŐGÉP. Hajfa gyártmányú, filmes, 6X9. lencse 4.5 eladó. Corvin-mozgó cukorkaüzletében, kombinált szoba, diófából, vadonatúj, béke- beli gyönyörű szövettel kárpitozva, legjobb műhelyben készült, 11 darabból, sürgősen eladó. Megtekinthető egész nap, Pap-u. 78., Deutsch beraktározás! vállalatánál. Alkalmazás ÖNÁLLÓAN dolgozó angol és francia varrólányt és tanulót felvesz Schweier szalon, Trefort-u. 3. GYAKORLotT gépirónát keres Gyógynövényintézet Kolozsvár, Monostori-ut 3. —1016 ELADÓ: Egy fekete tölgyfa, tömör ebédlő, 8 darab kárpitozott székkel. Cím: Szondy-utca 14. ELADÓ üzletbe is alkalmas 2 méter magas, l/2 méter szélességű gyökmentes deszkából készült, hátas, masszív polc és egy 36-os fekete, tiszta új bőrtalpú női cipő. Mussolinit út 78. Házfelügyelő. 30 DARAB TENGERI MALAC azonnal eladó, Lázár Márton sárlapbizományosnál, Székelykeresztúr, Postafiók 20. VADONAT új kartoló gép eladó. Deák 34. sz. ajtó 4. Ferenc-u. 5 TONNÁS Volvo teherautó, gummik nélkül eladó Árpád-út 7.sz. Telefon 31-17. —1014 WERTHEIM-kassza eladó. Eszterházy-utca 13. d. u. 2—5. —1013 ZONGORÁT, esetleg pianinót priváttól, készpénzért sürgősen vennék. Poste-Restante Werner Adolf névre. —B Ingatlan Lakás ! BÚTOROZOTT szoba kiadó. Hosszu-ut 2—4. Megtekinthető 4—8-ig. —1005 Müvei“ jeligére kérek. SZABÓ DEZSŐ összes Müvei-t, lehetőleg a jubileumi, gyűjteményes kiadást keresem megvételre. Ajánlatokat a kiadóhivatalba „Szabó Dezső összes FÉLMILLIÓ PENGŐIG SÜRGŐSEN KERESEK HÁZAT MEGVÉTELRE. Ajánlatot „ELNÖKIGAZGATÓ“ jeligére a kiadóhivatalba. KETTŐSZÁZHATVANÖT HOLDAS DUNÁNTÚLI BIRTOK. SZESZGYÁRRAL ELADÓ. Pálffy ingatlaniroda, Horthy u. 9. Különféle FEHÉRNEMŰ javítást, készítést vállalok háznál, olcsón, vidéken is. Deák F.u. 14. Házfelügyelő. Romániában felemelték a kenyér árát Bukarest, február 24. Az árellenőrző kormánybiztosság megengedte, hogy a kenyér és a péksütemények árát február 28-tól kezdve felemeljék. Az új árak a következők: barna lisztből készült, 60 dkg. súlyú kenyér ára darabonként 20.50 lej. A fél kg. súlyú fehér kenyér ára darabonként 50.50 lej. A kifli s a zsemlye ára darabonként 6 lej. ___ fl cipőkereskedők kötelesek bejelenteni a raktárukon levő talxbeüket Kolozsvár, február 24. A bőranyaggazdálkodás kormánybiztosa elrendelte, hogy valamennyi lábbelikereskedő a raktárán tározó bőr- és műanyagtalpú lábbeliket az 1044 március 1-i állapotnak megfelelően, 24 órán belül köteles bejelenteni. A bejelentési kötelezettség egyaránt vonatkozik 9 kijelölt, a ki nem jelölt cipőkereskedőkre és a cipőnagykereskedőkre. A bejelentés elmulasztása az iparigazolvány visszavonásával jár, tehát az a cipőkereskedő, aki a Lábbeli Központtól nem kapott bejelentőivel postafordultával kérjen a LÁK-tól (Budapest, VI., Érsek utca 4 ), hogy bejelentési kötelezettségét teljesíthesse. Kössenek a gazdák termelési szerződéseket étkezési borsó termelésére. Illetékes helyről felhívják a gazdák figyelmét arra, hogy akik hántolási célra szolgáló Express, vagy Viktória borsók termelésére szerződést óhajtanak kötni, forduljanak a termeltető cégekhez. A közellátásügyi kormányzat ugyanis az eddigi 500 vagonon felül még további 500 vagon étkezési vetőborsót szabadított fel termelési szerződések alapján termelő gazdák részére. Azok a gazdák, akik termelési szerződés alapján kívánnak borsót termelni és termeltető céggel eddig még nem álltak összeköttetésben, ilyen termeltető cégek címének megszerzése végett forduljanak közvetlenül a Hüvelyesforgalmi Központhoz (Budapest, V., Juhász Andor u. 1. szám).