Keleti Ujság, 1944. május (27. évfolyam, 98-121. szám)
1944-05-18 / 112. szám
CsUt&rítSk llidu,. mdu & %E GYEDÉVRE 12.40, FÉL ÉVRE 24.80, ÉVRE 49.60 PENGŐ. — POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA SZAKMA 72148. Ára 1& fillér SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL fife NYOMDA: KOLOZSVAR, BRASSAI-U. 7. TELEFON: 15-08. — POSTAFIÓK: 71. SZ. KÉZIRATOKAT NEM ADUNK VISSZA fi honvéd nehéztüzérség összpontosított tüze szétvert több szovjet előretörést Az angolszászok Norvégiát is kiszolgáltatták a Szovjetnek Hatalmas anyagcsata tombol a délolasz arcvonal harmincöt kilométeres szakaszán Borzasztó napok várnak Angliára Rumstadt, Rommel, Spere, Krancke és Blaskovitz tábornagyok vezetik az invázióra felkészült német védett egységeit A NORVÉG ALKOTMÁNY MÁJUS 17-I ISO. ÉVFORDULÓJÁRA „ajándékul“ a londoni norvég menekült kormány megállapodást kötött Szovjetoroszországgal és az angolszászokkal. A megállapodás egyik leglényegesebb pontja az, hogy Norvégia esetleges megszállásában a Szovjet is csapatokkal venne részt. Az egész norvég sajtó érthető felháborodással vette tudomásul ennek a londoni megállapodásnak hírét. A nemzeti ünnepen tehát feszült hangulat lebeg Norvégia fölött, írja az „Aften Posten“. Norvégiát elárulták és népét eladták. A nyugati demokráciák ismét játékot űztek egy kisnemzet életével. A menekült kormány szolgálatkész leplező mesterkedése nem elég ahhoz, hogy elrejtse a bolsevizmus terjeszkedését jelentő valódi összefüggéseket. Anglia újból háttérbe szorul és kénytelen tehetetlenül szemlélni az észak-atlanti partok birtokbavételére irányuló bolsevista előkészületeket. Az angolszászok ezzel a norvég egyezménnyel újból súlyos diplomáciai kudarcot szenvedtek és újból meg kellett hátrálniuk Moszkva igényei előtt, a bolsevizmusnak viszont, ha a jelen esetben képletesen is, de sikerült sötét árnyékát egy újabb terület felé kiterjeszteni. A nap-nap után érkező hírek mind határozottabban bizonyítják a Szovjetnek az angolszászok védelme, vagy legalább is elnézése melletti terjeszkedését s a világ bolsevizálására irányuló kíméletlen előretörésüket. A legutóbbi portugáliai sztrájkok alkalmával a lisszaboni hatóságok kétségen kívül megállapították, hogy azokat Moszkva ügynökei szervezték s végső céljuk az volt, hogy Salazar megbuktatásával népfrontos kormányt alakítsanak s az országot háborúba vigyék. Francia-északafríkában a bolsevisták az urak. De Gaulle egészen reájuk támaszkodik. Legfőbb tanácsadója — amint ismeretes — André Marty, az a kommunista, aki olyan nagy szerepet vitt a spanyol polgárháborúban is és az „albacetei hóhér“ jelzőt kapta. Az algíri rádió vezetője a kommunista Fernand Grenier. Ez a Grenier Ilja Ehrenburg vezetése alatt dolgozik. A hírhedt afrikai „tisztogató bizottság“ pedig Moszkva utasításai alapján távolítja el az útból azokat, akikben még él a francia nemzeti érzés. Ezek a kommunisták azonban nemcsak a francia területek iránt érdeklődnek. Marty legutóbbi rádióbeszédében az Ibériai-félszigetet, tehát nemcsak Spanyolországot, hanem Portugáliát is fölszólította, hogy alakuljanak át szovjet köztársasággá és készüljenek föl arra, hogy szövetséges államok legyenek az egyesült Földközi-tengeri -szovjet birodalomban, amelynek szerinte a bolsevizált Olaszország is tagja lenne. Moszkva így szövi hálóját Európa körül a legészakibb ponttól a legdélibb hegyfokokig s mindehhez asszisztál az angolszász diplomácia, amint most legutóbb a londoni egyezmény is bizonyítja. Mindez pedig újabb és újabb erővel támasztja alá Európa népeinek azt a belátását, hogy számukra az egyedüli menekülés a végsőkig való állhatatos harc. Az ellenséges nagyhatalmak közül természetesen mindenik maga akar a vezető lenni, vagy legalábbis gyöngébb partnereket óhajt csak megtűrni maga mellett. Patton amerikai tábornok legutóbb egyik angliai beszédében a következőket mondotta: „Kétségtelenül Amerika és Anglia hivatása a világ fölötti uralom“. A beszédnek ez a kitétele néhány angol lapban meg is jelent, később azután nagy sietve megtoldották azzal, hogy a világ fölött uralkodó nagyhatalmak sorába fölvették a Szovjetuniót is, amelyiket Pattons kifelejtett. A „Times“ című amerikai folyóirat a kisnemzeteket „vigasztalja“. Ez a háború, írja, a nagyhatalmak háborúja, ők fognak dönteni a béke és a világ sorsa fölött. „Az Atlanti-okmány nagyon csinos alkotás, de nem jelent akadályt a hatalmi politika számára“ — vallja be őszintén az amerikai lap. „A kisnemzeteknek olyan világgal kell megelégedniök, amilyent majd a nagyhatalmak alakítanak ki, bele kell illeszkedniük az egyes érdekszférákba.“ Ez az angolszász tétel határozottan megfogalmazva azt jelenti, hogy az európai nemzeteknek London és Washington akarata szerint a szovjet uralmat kell elfogadniok. A szovjet uralom pedig a halált jelenti. Azok a nemzetek, amelyek már átmentek a hosszabb, vagy rövidebb ideig tartó bolsevista uralom rémségein, tudják ezt. Most tártak fel Ulla közelében egy tömegsírt, amelyben kétezer lett ember holtteste fekszik. 1941 nyarán végezték ki őket. Valamennyit Dünaburg vidékéről hajszolták el a vörösök. Egy részüket tovább vonszolták, azokat azonban, akik az éhségtől és szomjúságtól összerogytak, a nyílt utcán, fényes nappal géppuskázták halomra. Az áldozatok nagy része a lakosság vezető férfiaiból került ki, de sok gyermek és nő is volt közöttük . MIKOR KÖVETKEZIK EL AZ INVÁZIÓ ? — erre a kérdésre ad feleletet Olberg, az „Europa Press“ katonai munkatársa. Semmi esetre sem úgy lesz, írja, ahogyan azt egyesek képzelik. Az angolszászok nem villámcsapásszerűen fogják megkezdeni ezt az óriási arányúnak tervezett hadműveletüket. A német hadvezstő még tudja, hogy az ellenség nagy támadása hetek, talán hónapok alatt fog kibontakozni, amíg azután kiderül, hogy hol kerül sor az igazi döntő csatára. Több kisebb hadművelettel lehet számolni. Egyesek megtévesztő, mások próbálkozó jellegűek lesznek. Valószínű, hogy ejtőernyős hadosztályokat fognak lebocsátani a német vonalak mögött. Ugyanakkor partra szálló csapatok bukkanhatnak fel a legkülönbözőbb helyeken, Norvégiában, a Biscayai-öbölben, Szalonikinál, vagy a Német-öbölben. Végeredményben azt lehet mondani, hogy az invázió, legalább is annak előkészítése, tulajdonképpen már meg is kezdődött, aminthogy a szombati négy hivatalos jelentés a megszállt területek elleni támadásokat az elözönlés előkészítésének jelezte. Ez a hivatalos közlés nagy fontosságú, s a német közvéleményben nagy feltűnést is keltett, mert bizonyítja, hogy a nemet haditcsaregy most már kétségtelennek tartja, hogy az ellenség meg fogja indítani a nagy próbálkozást. A német közvélemény feltétlenül bízik a haderő felkészültségében. A német sajtó hozza azoknak a hadvezéreknek képest, akikre az elözönlés elhárításának és legyőzésének feladata hárul. A tanácskozó asztalnál ott ül Rundstadt tábornagy, a nyugati hadsereg főparancsnoka, Bommel tábornagy „egy hadseregcsoport“ főparancsnoka, Sperrie, a nyugati légihaderő, Kramkr tengernagy, a nyugati tengeri erők parancsokai és végül Blaskovitz tábornok, egy különleges hadseregcsoport főparancsnoka. A német közlések kiemelik, hogy Bénáméi különleges megbízást kapott. Mindenneetre a német véderő előkészítette a megfelelő választ. Az ellenfél katonai feladata a támadás kesztyűsés kiesése és ea Amit vállalnunk kell! Kétségbeesésre, csüggedésre nincs semmi okunk, de az bizonyos, hogy mindaz, amit mostanában átélünk, mert hiszen át kell élnünk, semmiképpen sem nevezhető az élet úgynevezett „napos oldalának“. Ez a mai háború, a döntést megelőző vajúdásában s a vajúdás mindenszenvedésével hihetetlenül nagy erőpróba. Ilyen megpróbáltatás, a harcnak és a szenvedésnek ilyen soha nem látott pokla még nem zúdult a földre és az emberiségre. Szörnyű ez a vihar, de mégis meg kell állanunk benne a helyünket. Mentél erősebben tombol, mentél ijesztőbbé fajul, annál inkább be kell bizonyítanunk, hogy a pusztulás és halál szörnyű örvényeiben követjük az élet mindennél hatalmasabb törvényét. Az élet törvényét hangsúlyozza ma minden felelős magyar államférfiúnak a magyar nyilvánosság előtt elhangzott megnyilatkozása és az élet törvényeit igyekszik élő valósággá avatni a kormány minden intézkedése. S ha eddig is voltak hivatalos megnyilatkozások, ha eddig is hangzottak el programok, a mai időket nem annyira a szó - és a fogadkozás jellemzi, mint inkább a parancs és a parancs végrehajtása. Aki józanul ítéli meg a dolgok alakulását, bizonyára észreveszi a mai magyar élet legjellemzőbb tünetét: a kormány ma nem monopóliuma a hatalomnak, hanem eszköze a nemzeti közösség javát szolgáló tettek végbűrjének. Az élet előírja a törvényt s a kormány, amikor parancsol, maga is csak parancsot teljesít cselekedeteivel. Magyarország túlságosan sokáig haladt régi vágányokon s ezért sok és gyors cselekedetre van szükség, mert nem csak hiányokat kell ma pótolni száguldó iramban, de az egész magyar élet átszervezése mellett biztosítani kell a Kárpátokat védő honvédség hősi helytállásának minden feltételét is. Két arcvonalon kell olyan erőfeszítéseket tennünk, amelyek közül csak az egyik is történelmi erőpróba. S mégis, mindkét arcvonalon győzelmesen kell megvívnunk a magyarság harcát. Vitéz Jaross Andor belügyminiszter az új bihari főispán ünnepélyes beiktatásán mondott beszédében félre nem érthetően utalt a magyarság mai harcának legfontosabb mozzanatára: „nem engedhetjük meg azt a fényűzést, hogy egyedül a Német Birodalomra bízzuk a magunk biztonságát is“. A Kárpátokat tehát nekünk kell elsősorban megvédelmeznünk. Tiszta, őszinte, férfias szó volt a belügyminiszter ünnepi beszéde s becsületes nyíltságával mindenkit figyelmeztet a veszélyre és a kötelességre. Azok a magyarok, akik fegyverrel a kezükben néznek farkasszemet a veszéllyel és a Kárpátok keleti lankáin járják a kötelességteljesítés útját, hősi elszántsággal egyengetik a jövendő útját, ők nem kérdeznek, nem töprengenek, nem kutatnak okok és okozatok után, nem méricskélik, vájjon mi célja, értelme, haszna van a harc fáradalmainak, megpróbáltatásainak és véráldozatainak. Parancsot kaptak s azt teljesítik. Vitéz Jaross belügyminiszter nagyváradi beszédéből azonban azt olvassuk ki, hogy idehaza, a belső arcvonalon még mindig akadnak olyanok, akik hűvös tartózkodással szemlélik az eseményeket, akik lagymatag magatartással nézik a nagy átalakulást, akik — ha nem is gáncsolják — nem segítik a magyar élet belső megtisztulásának és átalakulásának békés forradalmát. Sőt mintha olyanok is volnának soraink között, akik gyanakodva, hitetlenkedve és bizalmatlanul veszik tudomásul a magyar élet szociális átrendezését. Ezen a tüneten nem csodálkozunk. A magyar politika türelmessége és liberalizmusa igen jó televénye volt az egyéni állásfoglalások szabadságának s csak most, a veszély és a kötelességteljesítés történelmi pillanataiban látjuk, mint fajulhat a szabadság mindennél szentebb elve a szabadság rákfenéjévé. A nagy, egyetemes magyar közösségnek, a népnek és a nemzetnek számolnia kell az ilyen „magyarokkal“ is. Tudomásul kell vennünk őket, mint az erdő hatalmas faóriására rátelepedett fagyöngyöt, mint az élő testszövetben burjánzó vadhúst. De ők is vegyék tudomásul: a magyarság egészséges ösztöne már számolt velük. A magyar közönség, a hatalmas, életerős és létükhöz ragaszkodó fái élni akarnak e viharban is és e vihar után is s a magyar közösség élő, egészséges testszövetei fontosabbnak tudják magukat a károsan burjánzó sarjadzásoknál. Az ilyeneknek, a magyar közösségi tudat fagyöngyeinek és vadhúsainak üzente vitéz Jaross belügyminiszter Nagyváradról: „Vagy 43 és fél millió magyar érdekében hajlandók politikát csinálni, vagy azzal a néhány százezer emberrel, aki nem tartozott sohasem a magyar közösségbe“. Erről van szó, ez a lényeg: minden magyarnak a 13 és fél millió magyar gondját kell osztania, jólétét előmozdítani, megtartani a mában és épségben átmenteni a jövendőbe. Ez az a politika, amit ma minden magyarnak vállalnia és vallania kell: a közösség, az egység politikáját. Vállalnia kell és vallania kell, mert amíg a Kárpátok keleti lejtőin áll Sztálin bolsevista-pánsszláv birodalma, egyetlen magyar biztonsága sem lehet végleges s amíg az angolszász politika élhet és hathat, egyetlen magyar sem hajíthatja fejét nyugodtan álomra. A magyar tudat teljes átformálását kell ma vállalnia minden magyarnak fegyelmezetten és alázatosan. Sem lelki, sem ideológiai partizánokra nincs szükségünk. S akiben ilyen ösztönök még mozgolódnának, jól teszik, ha hallgatnak a parancsra és teljesítik annak rendelését. Vegyék tudomásul: olyan idő, mely őket „igazolhatná“, soha el nem következhetik, akárhogy is dől el a nagy mérkőzés. De a döntésig s talán épp annak érdekében még jöhet olyan idő, amikor a nagy közösség életakarata a közösségellenes fagyöngy és vadhús veszedelmeit könyörtelenül felszámolja. Ezért mindenki, akit illet, kezdje el magán a múlt képzeteinek felülvizsgálását és a mérleg elkészítése után az egyetlen lehetséges politika vállalását és vallását: a 13 és félmillió magyar politikájának alázatos, fegyelmezett szolgálatát. —iz