Keleti Ujság, 1944. május (27. évfolyam, 98-121. szám)

1944-05-10 / 105. szám

1944. MÁJUS 10. dásti Mjcayi Vigasztalan a kolozsvári csapatok helyzete az NB II-ben Kolozsvár, máj. 9. A vasárnapi forduló nem javított az NB II.-ben szereplő kolozs­vári csapatok helyz­­án. A keleti csoport élén változatlanul a Szentlőrinci AC vezet 80 ponttal s most már semmi akadálya sincs, hogy az NB I.-be kerüljön. A Budapesti Vasutas és a Kábel SC követi a ranglistán a szentl­őrincieket, majd a negyedik helyen a Maros­vásárhelyi SE áll, amely az er­délyi csapaatok közül eddig a legjobban szerepelt a bajnokságban. Mellette még a Székelyföldi MÁV szerepelt elfogadhatóan. A Nagybá­nyai SE és a Marosvásárhelyi NMK csapa­tai a bajnokság sereghajtói. A bajnokság hátralévő forduóiban aligha érheti olyan katasztrófa őket, hogy a kiesés szomorú sorsára jussanak. Annál vigasztalanabb a kolozsvári csapatok helyzete. A Kolozsvári MÁV, Kolozsvári EAC és a Bástya jelenle­g­i bajnokság három utolsó helyét foglalják el s eddigi szerepléseikkel, — sajnos — mm képviselték híven Kolozsvár labdarúgósport­­ját. A kolozsvári csapatok csak úgy marad­hatnának meg az NB I.-ben, ha hátralévő mérkőzéseiket mind megnyerik. SÁRGACSILLAGOS ZSIDÓK a kultusz­miniszter rendelet® értelmében nem látogat­hatják az állami tulajdonban lévő sportléte­sítményeket. Ifj.500 NÉZŐ jelent meg­ az NB I. vasár­napi fordulójának nyolc mérkőzésén. Zsengellér változatlanul vezet az NB I. dugólövőlistáján. Az újpesti csatár eddig 29 gólt lőtt a bajnokság huszonhat fordulójá­ban. A tavaszi fordulóban a nagyváradi Sár­vári lőtte a legtöbb gólt, kereken tizet. ÁLDOZÓCSÜTÖRTÖKÖN JÁTSZÁK LE a magyar—német katonaválogatott mérkő­zést Budapesten. A visszavágó mérkőzésre pünkösd hétfőjén kerül sor Bécsben. Kijelölték az NB I. vasárnapi mérkőzései­nek játékvezetőit. A JT az NB I. vasárnapi fordulójának mérkőzéseire a következő ját­­ékvezetőket küldte ki: Ferencváros—Szol­nok: Palkó, Elektromos—Gamma, K. Nagy P., Újpest—Újvidék: Szigeti, Sal BTC— D­SC: Rónai, Tisza—Csepel: Szőke, BSzKRT—Kinizsi, Virág, DiMAVAG—Nagy­várad: Rudas, KAC—Kispest: Kiss M. · Az NB I. keleti csoportjának vasárnapi műsora ez: MSE—SzAC, KisSC—Marosvá­sárhely! NMK, NSE—Hungária, Kolozsvári MÁV—Székelyföldi MÁV, BGSE—B. Vas­utas, Törekvés—Kolozsvári EAC. Az első­­helyen álló csapatok a pályaválasztók. NÉMETORSZÁGBAN a háború és a légi­­bombázások ellenére is zavartalanul zajlik a sportélet. A német labdarúgóbajnokság va­sárnapi fordulóján 123.000 néző vett részt. BODOLA MINDEN IDŐK LEGJOBB MAGYAR CSATÁRAI KÖZÖTT! Az egyik fővárosi sportlap szerint Bodola jelenleg a legnagyobb tehetségű magyar csatár, aki méltán foglalhat helyet a legnagyobb nevű­­magyar csatárok soraiban. Bodolát ma egy­­sorban emlegetik Schafferrel, Schlosserrel, Bodnárral, Sárosi dr.-al, Qpatával, Takács II.-vel, Patakival, Zsengellérrel, Avarral, Túráival, Telekivel, Cseh II.-vel és Toldival, akik minden idők legjob­b magyar csatárai büszke címet érdemelték ki. Ezek felett csupán Orth György áll, aki egészen külön­leges klasszist képviselt a magyar labda­rúgás történetében. HOL RENDEZIK MEG A LEGKÖZE­LEBBI OLIMPIÁT? A háború utáni olim­piai játék megrendezésének jogáért máris megindult a küzdelem. A finnek maguk szá­mára követelik a rendezés jogát, mert leg­utóbb Helsinkiben kellett volna megrendezni az olimpiát s ennek megrendezését a háború akadályozta meg. A svédek Stockholmban szeretnék vendégül látni a világ sportolóit , máris megkezdték az olimpiai stadion épí­tési munkálatait. A stadiont 80—80.000 nézőre méretezik. Spanyolország szintén ma­gának igényli a legközelebbi olimpiát. La Corunában már ebben az évben megnyitják az olimpiai stadiont, amely legszebb ilyen létesítménye lesz Európának. A legközelebbi olimpia helyének kijelöléséi­g a nyár folya­mán Laussar Jeb­an összeül a nemzetközi olimpiai­­bizottság. Plattkó Ferenc, az egykor híres magyar válogatott kapus jelenleg a többszörös ar­gentin bajnok, az AC River Plata csapatá­nak edzője. JÓ FORMÁBAN VANNAK A MAGYAR ÚSZÓK. Az elmm­últ napokban budapesti úszók vendégszerepeltek Egerben. Az idény­kezdet ellenére máris jó formáról tettek tanúbizonyságot. A 100 m.-es hölgy hát­­úszásban Novak Hora MUE 1:21.6 mp.-el győzött, a 200 m.-es férfi mellúszásban Németh (Gamma) 2:52.4 mp., a 100 m.-es hátúszásban Valent (MKSE) 1:15­4 mp.-es időt ért el. t Újabb rendelkezések a távollevő zsidók vagyonának kezelése ügyében Budapest,­ május 9. (MTI) A belügymi­niszter a távollevő zsidók vagyonának ke­­zelése ügyében az árvaszékekhez intézett körrendeletét ifjabb rendelettel egészítette ki. Eszerint a községi elöljáróság haladék­talanul köteles az árvaszék tudomására hozni azoknak a zsidó személye­k ír­­e ada­tait, akiknek tartózkodási helyük ismeret­len, vagy hazajövetelükben és vagyonuk kezelésében gátolva var­'' a távollét, vagy gátoltság kezdete év el nem telt és ha a távollevő w­­sottat rendeli, vagy ha a megbízott a vagyonkezelésben akadályozva vám. Az árvaszék a távollévőket tartozik kése­delem nélkül gondnokság alá helyezni és részükre gondnokot kijelölni. Egy-egy köz­ség területére az árvaszék több zsidó egyén részére ugyanazt a személyt, esetleg köz­gyámot rendelhet ki. Olyan személy jelöl­hető ki gondnokul, aki e tisztség betöltésére és a zsidó vagyonnak bejelentésére alkal­mas. Meleget és esőt i kívánnak a vetések Helyenkint már kalászos a rozs A földműveésügyi minisztérium szomba­ton kiadott vetésjelentése szerint az utolsó házon hét időjárása a növényz­et fejlődésére és általában a mezőgazdaság helyzetére ken­.­észő volt. Az őszi repcevetésekben egyes megyék­ben a felfagyás, más megyében pedig a repcefénybogár okozott komolyabb károkat, emiatt számottevő területet kiszántottak. A vetések általában gyengék, egyes megyék­ben a repce már virágzik. A tavaszi repcét elvetették. Meleget és esőt kivin­ Az őszi búzavetések általában jól teleltek. Bokrosodásuk legtöbb helyen kielégítő. Né­hány megyében már szárba indultak. A ro­var- és felfagyási kár kismérvű. Melegre és esőre volna­­­szükségük. A tavaszi búzaveté­­sek jól keltek, de az időszakhoz képest el­maradottak. Általában keveset vetettek. Egyes megyékben bokrosodnak. Meleg időt és esőt kívánnak. A rozsvetések jól tetemtek, de fejlődésükben visszamaradtak. A rovar-és fagykár jelentéktelen. Zala megyében hó­­nyomás okozta kárt szenvedtek. Az ország legnagyobb részén szárba indultak. Fejár és Veszprém megye melegebb vidékein rosszan vannak. A Dunántúl egyes megyéiben, vala­mint Pest megye területén már kalászukat hányják. y'­­ Az őszi árpa jól telelt, de a hűvös idő miatt visszamaradt. A legtöbb dunántúl megyében, valamint Pest és Zemplén me­­­gyében szárba indult. Meleg időt kíván. A tavaszi árpavetések egyenletesen keltek és fejlődtek. Helyenként kismérvű fagykárt szenvedtek. Meleget és esőt kívánnak. A za­bot az északi és erdélyi megyékben helyen­ként még vetik. A már kikelt vetések jól fejlődtek. Meleg, csapadékos időre volna szükségük. A kukorica vetése részben megkezdődött. A burgonya ültetését az ország legnagyobb­­­észében befejezték, úgyszintén a cukor- és takarmányrépa vetését. A bolhakár nem • .wammssntUBSMw APROHIRDETESEK Szavanként hétköznap 16 fillér, vasárnap 20 fillér. USkisebb hercfe!ás hétköznap 1.10, vasárnap 2. MSEKEN „Cím a kiadóban" jelzésű és „jeligés" tb­- ként hétköznap 14 fillér, vasárnap 18 fillér, detések külön kezelési dija hirdetésieladó- Házasság, levelezés rovatban szavanként sónként 80 fillér, állást keresőknek szavan­ hétköznap 22 fillér, vasárnap 80 fillér.­­ Lapunk részés­ hirdeté­sek ie adhatók, az alábbi helyeken: Nagy lajos hirdetiiroda Horthy M-u. M. Dean Ferenc­ u. 40. sírm alatti íroda­­helyiségben. „Urzus" sercser­ nek ízelletti újság­árus, F­átyás király tér vashíd n­­i­ett. új­ságárus Herthy­us Stenskiromn­g­­tér 12. Iriscatelep. képcső-utca 13.­­ GARANCIAKÉPES, több évi gyakorlattal rendelke­ző, lehetőleg termény szak­mát ismerő keresztény raktárnokot állandó állás­ba szívezzünk. Előnyben részesülnek 56 éven felüli urak, első­sorban gazda-­­ tisztek, vagy MÁV volt fő-­­ raktárnokok. Részletes ,a­jánlatot „Raktárok“ jel­ige alatt a kiadóhivatal út­ján adandók be. LAPKÉZBESÍTŐ fiú­­KaT azonnali belépésre ke­­­­resünk. Jelentkezni a­­ki­­adóhivatalba 2—8 óra kö­zött. « ' UJSAGARUSZTÓ fér­fiakat és nőket magas ju­talékkal azonnal felve­szünk. Jelentkezni reggel 7-től 10-ig a kiadóhivatal­­­­ban. M. KIK. Ferenc József Tudományegyetem Gazda­­ságihivatal Betegélelmezé­si osztálya Mihó-u. 3. ke­res IV. középiskolát vég­zett főzéshez értő lilér­ás­­néniket. Jelentkezni d­b. 10—1 óra között. —1636 Elveszett 1 ■ unmmrrin 1 innnr~nr~nrf » ELVESZETT a Rákó­­czi-ut környékén, egy he­gedű barna tikba. Becsü­let,3S megtalálója szívesked­jék leadni Virág Károly, Munkás­ u .1 63. alá. juta­lom ellenében. —1632 Alkalmazás KÖN­Y­VELÉSHEZ is értő, más Irodai munkála­tokban jártas tisztviselőt kerés magánvállalat. Cím a kiadóban. —1648 HAZIKISAS­ZONYT ke­resztény jó családból s­zár­­­­mazót keresek, aki háztar­­t­tási teendőkben seg­éilkez­­i­ke; emellett, mint technika,­­ a patikában is tevékeny­kedne. Akár azonnal is jö­­j­hetne. Családias elbánás­­á­ban részesül. Nationáléját, Igényelt tulassa. B. Ko­­vássy István, Felsővisó. MINDENES külső és egy belső munkák elvég­zésére vállalkozó leányo­kat keresek akár azonnali belépésre. Félév hiúivá ull­­.költséget megtérítem, Fel­­sővisó. B. Kovássy István. 1GYALUFORGÁCS eladó Beregszász István asztal. és üzem, Kolozsvár, Ma­­­ gyar­iu 146. sz. PERFEKT könyvelőt, vagy könyvelőnőt keresek délelőtt 1—2 órára. Textil­­szakmai könyveléshez ér­tek előnyben. Háry, Dávid Ferenc­ u. 2. —1630 GÉPIRÖNÖT keres dr. János Gáspár, ■psnmn —~­mmemam Adás-vétel ELADÓ roigaliermette katonatiszti egyenruha, kö­peny, sapkák, kard, derék­szíj és vadonatúj 43-as bir­­geli csizma; továbbá egy Kodak „Rétinette“ fényké­pezőgép és egy finomező­­vel berbert felöltő alacsony férfire. Kovács Mihály ka­tonaszabónál, Deák Ferenc­­u. 20. KÜLÖNLEGESEN SZÉT, U. KOMBINÁ)­t SZOBA, MÜROSTMENTES LEG­JOBB kidolgozással ELADÓ. MEGTEKINTHE­TŐ FONCIERNÉL, SZENT­­EGYHÁZ­ UTCA 2., 1. EMELET D. U. i/jl elt.AIG. BET SZAKÁCSNŐT, vagy mindenest keresünk. Ugyan ott moslék eladó, Forduló­utca 3. számottevő és az utóbbi esőkre megszűnt. Meleget és esőt kíván. A kerti vetemények veter­ényezése még folyik A koraiak jól keltek, a kiültetett pa­lánták megeredtek. Meleg időt kívánnak. A hüvelyeseké közül a borsó jól fejlődik, a bab vetését több helyen befejezték. Meg­­kezdték a káposzta kipalántálását. A kom­lót nyitják és madzagolják. Megkezdték a köles és cirok vetését is. A kender vetése m­ég folyik, a korán vetett jól kel és jól fej­lődik. A len is jól­ kelt , és s­zepen fejlődik. He­lyenként bolhakár van. A dohánypalánták kiültetését helyenként megkezdték. A szántóföldi takarmányok közül a lóhe­re és lucerna csak most indul erőteljes fej­lődésnek. A­ bíbort­­ere közepes fejlődésü, a zabbos bükköny és baltacím meleget és esőt kivan. A csalamádé vetése folyik. A réteket és legelőket helyenként legeltetik. Fejlődé­sükhöz meleg időre volna szükség. A gyümölcsfák közül a koraiak részben virágzanak, részben elvirágzottak. Beporzá­sukhoz az időjárás nem kedvezett. A május elsejei éjjeli fagy a korán virágzó gyümölcs­fákban egyes vidékeken kisebb-nagyobb ká­rokat okozott. A szőlők általában kifogás­talanul teleltek, késői fagyokat a kiskunha­lasi, szegedi és kecskeméti területről jelen­tettek. i -I Múz­ió-mű­sor Péntek, május 12. BUB .,ZfT I. 6: tízen az otthon. 6.25:' 4 ’Ébresztő, te­na. 6.45: Reggeli zene. 7: Hi- 1 rék, közlemények. 8: Bitek német, román, szlovák, ruszin és szerb nyelven. 3.35: .A rádiózenekar műsorából. 10: Hirek. 10.10: Zenekari művek. 11.10: Dolmányt: Ruralia Hungarica — szvit, 1­.40: Az átöröklés ,­törvényei. 12: Harangszó, fohász, Himnusz. Utána: Rendőrzenekar. 12.40: Hírek. 13.25: Időjelzés. 13.30: Honvédeink üzennek. 14: Balettzene. 14.30: Hírek, árfolyamhirek, piaci vá­rak, élelmiszerárak. 14.55: Gutten­­berg György szalonzenekara. 15.55: A ber­­élőitálék elterjedése. 16.10: Mária Terézia 1. honvéd gyalogezred zenekara. 16.45: Idő­jelzés, hírek. 17: Német hallgatóinknak. 17.35: Sportközlemények. 17.45: Magyar népmuzsika. 18.15: Trubadúr. Az Operaház május 11-i előadásának felvétele. Az I. felv. után kb. 18.45: Hirek. 20.35: Az olasz köz­­­társasági fasiszta hadsereg. 20.50- Magyar zeneszékők félórája. 21.20: Magyarok a vártán. 21.40: Hirek. 22.10: Hirek német nyelven. 22.20: Liszt-átiratok. 22.40: Kinek a nótája, kinek a prímása. 23.15: Hirek. BUDAPEST II. 17: Hirek német, román, szlovák, ruszin és horvát nyelven. títű­ T­UjSKG A lukszus feutyák évi adója 60 perc gír Budapest, május 9. (MTI) A hivatalos lap keddi száma közli a földmivelésü­gyi miniszter rendeletét az ebtartásra vonat­kozó, valamint az állati gümőkór leküzdésé­vel kapcsolatos rendelkezések módosításá­ról. A rendelet osztályozza az ebeket te­ny­észtési és hasznosítási szempontból, az­után intézkedik az ebek összeírásáról és megállapítja az ebadó évi összegét. A te­nyésztett magyar fajú eb, továbbá a ház, nyár, erdő és mezőörzés céljából tartott magyar fajú ebek után 4 pengő, az ugyan­ilyen célra tartott nem magyar fajú, illetve korcs ebek után az 1944/1945. évben hat pengő, azontúl 8 pengő. Különleges célból tartott eb után 15 pengő. Kedvtelésből tar­tott eb után Budapesten 100, egyéb helyen 60 pengő az ebadó. A KOLOZSVÁRI NEMZETI SZÍNHÁZ HETI MŰSORA: Május 10. Szerda 5 órakor: I. Két ember a bányában. H. Angallt és a remeték. Bemutató bérlet 29. szám. Bemutató helyárak. Május 11. Csütörtök 5 órakor: I. Két em­ber a bányában. II. Angallt és a reme­ték. Napi bérlet A. 30. szám. Rendes helyárak. Május 12. Péntek 5 órakor: I. Paraszt­becsület, Megyesi Pál vendégfellépésé­­vel. II. Seherezade. Bérletszünet. Opera helyárak. Május 13. Szombat 5 órakor: I. Két ember , a bányában. II. Angalit és a remeték. Napi bérlet B. 30. szám. Rendes hely­árak. Május 14. Vasárnap d. u. 1­3 órakor: Az ördög nem alszik. Rendes helyárak. Május 14. Vasárnap 6 órakor: Tosca. Me­gyesi Pál vendégfellépésével. Bérlet­­szünet. Opera helyárak. Május 15. Hétfő 5 órakor: I. Két ember a bányában. H. Angallt és a remeték. A Tizes Szervezet előadása. Jegyeket a pénztár nem árusít.

Next